|

Sikeres “lövészetet” hajtottak végre a CHAMP rakétával

Eddig egy ízben volt alkalmunk rá, hogy említést tegyünk a CHAMP-ről, mely egyes szakértők szerint forradalmasíthatja a jövő hadviselését – de legalábbis nagy előnyhöz juttathatja azt a hadviselő felet, aki be tudja vetni. A mozaikszó mögött a Counter-electronics High Power Microwave Advanced Missile Project bújik meg – magyarul egy olyan fegyver kifejlesztését előirányzó program, mely nem az élőerő vagy haditechnika tényleges megsemmisítésére való, hanem az ellenség elektronikus rendszereit iktatja ki. Ennek megfelelően nem tartalmaz robbanófejet: „munkáját” nagy energiájú és nagy frekvenciás elektromágneses hullámokkal végzi el, amiket – köszönhetően a nagyon nagy teljesítménynek – széles körben képes kibocsátani, így bénítva meg a légvédelmi lokátorokat, kommunikációs rendszereket, számítógépeket, tűzvezető rendszereket, stb., mégpedig igen nagy területen.

A CHAMP keretében létrehozott rakéta első ránézésre nem sokban különbözik egy átlagos lokátorok elleni fegyvertől, ám a belső már egészen mást rejt. S bár működési elvén kívül sok mindent nem tudhatunk róla, az biztos, hogy fejlesztői – a Boeing Phantom Works részlege és a USAF Kutatólaboratóriumának Irányított Energiájú Fegyverek Igazgatósága – szerint új korszakot nyit majd a modern hadviselésben. Elég csak belegondolni abba, hogy mekkora előnye származik abból alkalmazójának, ha még azelőtt képes – hagyományos fegyverek bevetése és járulékos károkozás nélkül – kiiktatni egy terület légvédelmét, mielőtt egyáltalán a közelbe küldené repülőeszközeit. Sőt, tovább mozdítva a gondolatmenetet, az új eszközzel akár egy ország nukleáris csapásmérő erejét is meg lehet bénítani azzal, hogy kiütik az előrejelző rendszert és a rakéták indítóinak elektromos hálózatát.

Hírünk apropóját az adja, hogy a Kirtland AFB-n tevékenykedő csapat a Utah-sivatagban nemrég elvégezte az első olyan tesztet a rakétával, amikor annak valódi képességeit is kipróbálták. A „lövészet” sikeresnek minősült, ugyanis a célpontként felállított elektronikus berendezések használhatatlanná váltak – természetesen mindezt bármilyen járulékos kár nélkül. A rakéta előre beprogramozott repülési tervet követve érte el a célterületet, ahol többféle hullámsávban bocsátott ki nagy frekvenciájú elektromágneses hullámot. A bevetéstervezők egyébként előre kiválaszthatják, hogy milyen hullámhossz-tartományban kívánják kiiktatni az eszközöket, így érve el azt, hogy többféle rendszer legyen egy időben semlegesíthető.

A CHAMP projekt egyébként 2009-ben indult, és tavaly jutott el az első próbarepülésekig. Arról, hogy mikorra tervezik rendszerbe állítását, nem tudni semmi konkrétat, bár sejthető, hogy az eddig elért eredmények után nagyobb lökést – magyarul pénzügyi támogatást – kapnak majd a fejlesztők, így akár még 2020 előtt eljuthatnak egy sorozatgyártásra alkalmas verzióig.

53 hozzászólás “Sikeres “lövészetet” hajtottak végre a CHAMP rakétával”

  1. Vegytiszta sikerpropaganda. Könnyen lehet ellene védekezni és a legtöbb korszerű eszköz már le is van védve ilyen szempontból, nem a CHAMP ellen hanem egyéb zavarforrások, (pl. villámlás, elektromos hálózatok meghibásodásaiból adódó sugárzások), miatt.
    Másrészt a “nagy területen” igencsak téves. Volt olyan, hogy egy Golfot beparkoltak egy villámláskutató labortól 20 m-re és csak addig volt hatásos az elektronikus rendszerek kiütése , sőt ott se mindent. Az a sugárzó akkora volt mint egy erőmű.

  2. a célpontként felállított elektronikus berendezések használhatatlanná váltak

    Kár, hogy a gaz imperialisták nem osztották meg milyen berendezések voltak ezek, de gondolom azért ők nem a fűnyíró-Pentium 100-as vonalon gondolkodtak.

    Fizikában jártasabb kollégáktól kérdezem, hogy a Faraday kalitka hatása kijátszható a frekvencia változtatásával? Mert gondolom ezzel tudnak játszani, mivel az áramforrás még egy rakétán is elég limitált azért.
    Vagy ami be van csomagolva fémbe, azaz leárnyékolva, az védve is marad?

  3. A Faraday kalitka nem játszható ki semmilyen frekvenciával, ha a kalitka anyagát sűrű hálóból vagy még jobb folytonos fémlemezből készíted és akkor nem megy át semmilyen frekvenciájú sugárzás. és ezek ma már mind így is vannak a katonai eszközökben, elég sok orvosi polgári eszközben is, sőt még autókban is.
    Egyes berendezéseknél van antenna amelyet ha leárnyékolnak akkor nem használható adás-vételre. Ezeken lehet talán kifogni, nagyon közelről, de még ez esetben is lehet belső védelmet (lekapcsolást) alkalmazni.
    Szóval annyira olyan színvonalú a cikk, hogy vagy rossz a fordítás, vagy prototípusról van még csak szó konkrét gyakorlati eredmények nélkül, vagy ez egy klasszikus zavaró rendszer végül, de sajnos az “a sugárzással kiégetni az elektronikus eszközöket nagy területen” és mindezt egy 300 kg rakétából,nagyon kevéssé kecsegtető. Nem lehet, hogy polgári célok elleni a dolog? Mint ahogy a grafitporos konténer is polgári elektromos erőművek ellen lett kifejlesztve.

  4. A Belenko féle csöves Mig-25 jutott erről eszembe. Ami ugye sokkal érzéketlenebb bármilyen EM sugárzásra.

    A ami lehet, hogy csak UL. Ugyanis a hasolnó technkai szintel levő Krug rendszert a jenki ECM annyira hazavágta, hogy töknrement, a légvédelmisek mesélték. A ’90-es években a délszláv balhé miatt jenki elektronikai felderítők jártak erre és a Kurg személyzete nem bírt magával és előzetes kérés ellenére ráált a jenki gépre. Annak meg szofisztikált ECM-je szépen kétvállra fektette az az “jó kis megbízható” tecnikát.

    Orosz példa is van, a Szu-24 elektronikai zavarása ugyanúgy fizikailag töknretette egy MiG-21 radarját, szintén itthon.

    A modern elektronikai rendszereknek modernebb védelmük is van…

    Attól, mert valami primitív, attól még nem feltétlen biztonságosabb vagy ellenállóbb. Az új autókban sem azért van légzsák, mert törékenyek… A Ladában meg nem azért nem volt, mert olyan fasza túlélőképességed van abban légzsák nélkül is…

  5. “A ami lehet, hogy csak UL. Ugyanis a hasolnó technkai szintel levő Krug rendszert a jenki ECM annyira hazavágta, hogy töknrement, a légvédelmisek mesélték. A ’90-es években a délszláv balhé miatt jenki elektronikai felderítők jártak erre és a Kurg személyzete nem bírt magával és előzetes kérés ellenére ráált a jenki gépre. Annak meg szofisztikált ECM-je szépen kétvállra fektette az az “jó kis megbízható” tecnikát. ”

    Az eset egyik resztvevoje az egyik magyarorszagi baratom volt (Keszthelyen szolgalt a lerakosoknal ) es szorul szora igaz azzal a kitetellel, hogy nem csak hogy hasznalni nem lehetett a rendszert a zavaras miatt de javitasra kelett kuldeni mert a vevoresze a celkoveto lokatornak megmukkant cca 3 masodpercel a bekapcsolas utan.

  6. A Krugosoknak ki volt adva hogy ” NEM NEm NEm szabad” de hat a katona nem birt magaval mikor mar napok ota ott volt a feje folott a gep es elakarta mondani hogy o mar AWACS et is fogott mar be. Ki tudja ezt elmondani ? Nem sokan !
    Igy engedett a kisertesnek ami azt mondta hogy ” csak egy kicsit” vagy ahogy mas szituban szokott elhangzani ” csak egy kicsit dugom be”

    Aztan ahogy az ilyen esetekben tortenni szokott, jott a nem vart eredemny :-)

  7. tallking szerint:2012. október 25. csütörtök @ 09:39

    >Nem lehet, hogy polgári célok elleni a dolog? Mint ahogy a grafitporos >konténer is polgári elektromos erőművek ellen lett kifejlesztve.

    Nekem is ez jutott eszembe.

    Nem tűnik katonai célpontnak:

    http://www.businessinsider.com/beoings-counter-electronics-high-power-microwave-advanced-missile-project-2012-10?0=defense

    http://www.seattlepi.com/business/boeing/article/Boeing-s-new-missile-zaps-electronics-3972360.php#item-12198

  8. A Krugosok ezt miért merték megtenni? Hogy hogy nem lett balhé, hogy baráti gépet bemérünk?

    Az AF alatt a kedvecs csigazablálók is követték a B-52 gépeket és radarjaikkal többször befogták. Nem magyar sajátosság az, hogy egyesek képtelenek parancsot követni vagy civilizáltan viselkedni még szövetségeseivel, a hülyeség nemzetközi…

  9. Terminator: kösz, így már kezd értelmesebbé válni az ügy. Polgári felszerelések ellen van értelme mert ha az erőműveket akarják támadni pl grafittal akkor nagyon hamar visszaállítható a szolgáltatás (a hálózatok tele van biztosítékokkal), csak fizikális rongálással lehetne kiiktatni erőműveket és elosztókat. Ha pedig nem akarnak fizikai rongálást az infrastruktúrában akkor értelmesebb dolog a lakosság készülékeit tönkrevágni azt nem lehet egyhamar pótólni.

  10. Miért jó az egy ország ellenségének,hogy tönkreteszi a hűtőm meg a mosógépem?De tovább megyek,ha a gépem teszi tönkre és nem tudok kockulni akkor szerzett magának egy +ellenséget… és csak halkan jegyezném meg,hogy 362 óra 50 percet játszottam MW2-vel szóval van tapasztalat dögivel!!!:D

  11. Ezt a részt le tudnátok nekem fordítani és értelmezni?

    “Passive radar is being heavily marketed abroad as the system to use if a country wants to identify U.S. stealth planes including the forthcoming F-35. The passive system evaluates a wide spectrum of anomalies to track a jet, but a burst from CHAMPS, or the new active electronically scanned array (AESA) will render that threat useless.

    Expect CHAMP or AESA or another radar jamming device on any missions involving those terribly expensive F-35 Joint Strike Fighters.”

  12. A passzív radart keményen reklámozzák mint az amerikai stealth gépek azonosításának eszközét, beleértve az F-35-öst is. A passzív rendszer figyeli/feldolgozza a sugárzások egy széles spektrumát, hogy anomáliákat fedezzen fel, de a CHAMp vagy az új AESA radar egy impulzusa hatástlanítja ezt a fenyegetést.

    Várható, hogy az F-35 bevetésein alkalmazzák a CHAMP-et vagy az új AESA eszközt vagy más radarzavaró rendszert

  13. Eléggé réspiaci alkalmazású a dolog. A fogalmazás pedig sz..r a köbön. A rádióvevők automatikus kikapcsolása megoldott még mielőtt károsodnának. Ha pedig túl rövid az impulzus, olyan nagyságrendű mint amennyi a lekapcsoláshoz kell, akkor nem károsíthat.

  14. Ha már az új AESA radar is képes kiégetni ellenséges elektronikát, akkor ennyi erővel csak simán kiégeti majd az ellenséges repülőgép radarját, RWR-jét, jóformán légiharcra sincs már szükség. No comment. Helyzetének felfedése ezáltal stb, meddig tartható fent ez a rendszer (a CHAMP ugye rakéta lévén elég hamar leesik)stb. Tudománynépszerűsítés a javából.

  15. A legnagyobb emp a villámlás, meg a nukibumm talán. Mégsem megy tönkre minden. Ez is csak egy momentum. Ha nagyon gáz, majd megoldják. Biztos van megoldás mert ez előbb utóbb az ellenségnél is feltűnik, meg hát ugye a saját gépek is ott vannak. Egyébként más náció is foglalkozott ilyen dologgal. Még az Irániak is, mert az USA agyon elektronizált hadserege ellen nagyon nagy ötletnek tartották. Hogy meddig jutottak senki sem tudja. De volt említve.

  16. Én ennek az alkalmazását úgy tudom elképzelni, hogy egyszerre elindítanak egy (vagy több) adott, mélyen ellenséges légvédelem oltalmazása alatt álló célra (mondjuk Kínai Dong-Feng 21 állásokra) egy rakás tomahawk -ot és AGM-158 -ast, plussz még néhány ilyet, hogy még nehezebb legyen lelődözni őket és elegendő jusson át a légelhárításon ahhoz, hogy a megsemmisüljön a célpont.
    Plussz, amire még használni lehetne, az a mobiltelefonok és mindenféle wifi hálózat tönkretétele (már ha ez lehetséges) a hátországban is, így eléggé nagy káoszt lehetne kelteni a legtöbb mai nagyvárosban.

  17. a CHAMP ugye rakéta lévén elég hamar leesik”

    Nem, gázturbinás hajtóművel rendelkező robotrepülőgép hosszú rep idővel, önálló navigációval, többszöri visszatérés lehetőségével. Ajánlottam, hogy olvassatok utána, de hiába.

  18. Újra. Vedd már a fáradságot, hogy legalább ebben a topikban nézz már utána, miről beszélsz. Terminator már az elején belinkelte az anyagot, amelyben egy képen világosan látható, hogy a szóban forgó fegyver kis sebességű, gáztzurbinás robotgép. Nem rakéta.

  19. Hamarosan. Az izraeli részt egy ittenei fórumtárs fordítja olyan színvonalon, hogy szinte hozzá sem kell nyúlni, csak kiegészíteni itt-ott. Ez nagy segítség, ennyivel kevesebb munkám van.

    A Sivatagi Viharral haladok, de nagyon sok mindent el kell magyarázni a fordítás mellett, mert önmagában az, hogy mit mond XY ember az igen sok kérdést vet fel, vagy önmagában semmitmondó. Az öböl-háborús résszel foglalkozó fejezetek eddig összesen 30 oldalt ölelnek fel és lesz még legalább 10-12. Az AF az nem lesz több 3-4 oldalán szerintem, az izraeli rész meg egyelőre totál bizonytalan.

  20. Szerintem az amik azért csinálnak ennyi ilyen-olyan szirszart, mert megteheteik, és nem tudhatják előre, melyik lessz a XXI. század nagy dobása.
    A Faraday – kamráról. Belevágott a villám a mafiba, amikor benne álltam. A TBK tönkrement, én meg itt vagyok.

  21. Őriztem a robbanóanyag raktárat Ócsán az erdőben. Éjszaka belevágott az őrtoronyba a villám. Az őrtornyon körbe fél méteres szikrák ugráltak, én meg nem éreztem semmit. A telefon (TBK) vezetéke persze kinn volt, és antennaként funkcionált. Tönkre is ment a telefon, a kilóméter vezeték meg összeolvadt.

  22. gacsat

    A nagyfesz ( villam ) belement a TBK ba a foldelesen keresztul es az aram tovabb folyt a telefonkozpont fele a meglevo es elo vezeteken mivel a foldvezetek szigeteleset is atutotte a nagyfesz es a tuloldali TBK foldelesen keresztul is zarodhatott az aramkor.

    A villamcsapasnak van egy olyan tulajdonsaga hogy nem csak egy iranyban hat, folyik az aram, mivel olyan tomenytelen mennyisegu toltes all rendelkezesre hogy boven van “kapacitas” arra hogy tobb iranyba vezesse el magat.

    Ezert van hogy ha villamot nezel fenykepen akkor latod hogy van fo es tobb mellekag is.

  23. Továbbra sem értem a Faraday kalickázást. Minden komm eszköz rendelkezik antennával, ami bármiféle “dobozt” áttör és kapcsolatot teremt a külvilággal. Tehát bármi, ami komm eszköz, az rakhatod te bármilyen dobozba, az szeritem önmagában semmit sem ér. Pontosan erről írtam, hogy a teljesítményelektronikának de bárminek is van saját védelme, ami az adott alkalmazástól is függ. Tehát ez a cucc szerintem minden olyan bekapcsolt (?) eszközre veszélyt jelent, ami jelet ad vagy vesz. Nincs is kellemetlenebb, mikor a harctér közelében minden összeköttetés behal és el vagy vágva mindentől. Ma meg már, mikor minden GPS alapú… Visszalőnak a papírtérképek korába. Már, ha éppen van nálad…

  24. @Molni:
    “Az AF alatt a kedvecs csigazablálók is követték a B-52 gépeket és radarjaikkal többször befogták. Nem magyar sajátosság az, hogy egyesek képtelenek parancsot követni vagy civilizáltan viselkedni még szövetségeseivel, a hülyeség nemzetközi…”

    Azt megértem, hogy egy légrakos be van zsongva ezért, csak ugye a határ túloldalán nagyon hasonló cuccok élesben próbálkoztak.
    A csigáso kszitu csak illetlennek tűnik, mert gondolom nem féltek a buffon, hogy a csigások megrakétázzák őket. :-)

    @Aeroply: Ne idegeskedj. Molni is mindig túlhúzza magát. Mindenki abból a tudásanyagból dolgozik, amilye van. Ezért kérdezek én ennyi hülyeséget. :-) A gond inkább mikor úgy gondolja valaki, hogy majd ő megmondja a frankót az erforsznak a fotelből.

  25. molni

    “Visszalőnak a papírtérképek korába. Már, ha éppen van nálad…”

    Ugyan úgy van mindig térkép és tájoló minden szinten(raj,szakasz,század stb)mint ahogy a pilótáknál is van önvédelmi fegyver.Az,hogy GPS meg red dot van nem azt jelenti,hogy nem tanulod meg az alapokat,pl a tüzérségi számítógépek korában is tudnak a tüzérek lőelemeket számolni manuálisan mindenféle elektronikus eszköz nélkül.