|

Megérkezett a Gripen Demo Svájcba

A lassan 1 évvel ezelőtti JAS-39E/F beszerzésről szóló helvét döntés jelenleg némiképp rögösebb útját egyengetendő október 3-án Svájcba érkezett a Svájc és Svédország által is rendszeresítendő Gripen változat demonstrátor gépe. A nyár óta már AESA radarral repülő griff 10 napot tölt majd Svájcban.

A Gripen Demo Svájcban | Fotó: Saab AB ,

A Gripen NG egy D változatú kolléga kíséretében a csütörtöki nap első felében érkezett meg Linköpingből az Emmen melletti légibázisra. És bár erről hivatalos információink nincsenek a látogatás időzítése nyilvánvalóan nem a véletlen műve, hiszen a jó másfél hetes vendégeskedés utolsó napjai egybe esnek az Axalp eseménnyel, ami nem más, mint a Svájci Légierő által minden év októberében megrendezett, publikus lőgyakorlata némi légibemutatóval fűszerezve. Az idán október 10-11 között megrendezésre kerülő eseményen természetesen a Gripen Demo is jelen lesz.

Érdemes felgyalogolni, :) vagy egyéb feljutási módokat igénybe venni, mert a Brienz fölé magasodó hegyoldalban, cirka 2 200 méteres magasságban elterülő kilátóhelyekről szemlélve nem mindennapi bemutatóban lehet részünk. Nem beszélve arról, hogy ez mégiscsak egy lőgyakorlat is.

És bár az Axalp, illetve azt megelőzően a svéd pilóták megismertetése a lőtérrel egy fontos pontja a látogatásnak, a Gripen Demo természetesen nem csak a civilek miatt érkezett a svájci Alpok lábánál fekvő Emmenbe: egyrészt repül majd vegyes svájci – svéd felállásban, másrészt október 9-én a védelmi bizottság tagjainak is bemutatásra kerül.

Forrás: Saab AB ,

12 hozzászólás “Megérkezett a Gripen Demo Svájcba”

  1. A svédeknél mindig is alap volt az hogy a gépek szétszórtan, tartalékrepterekről is üzemeltethetőek legyenek. Lehet hogy a EF esetén a mellékutak már kockázatot jelentenének. vagy a teherbírásuk lenne elégtelen.

  2. Allesmor Obranna

    A Viggen egy fantasztikus repülő, nekem nagy kedvencem. Mindenben csodálatos, hangja félelmetes, a szuperszonikus gyorsulása se volt rossz, sebessége, csúcsmagassága a nem szabályozható szívócsatorna ellenére is komoly. A sárkány 12g-ig terhelhető, nem 9-ig.
    A világ legnagyobb teljesítményű egycsövű 30mm-est gépágyúját építették bele, az A-10-esek GAU-8-asához rendszeresített repeszromboló lőszert tüzeli. A világ egyetlen szuperszonikus „duplafedelű” gépe, az ugyanis elöl egy komplett szárnyként funkcionál. digitális tűzvezető rendszere volt.
    Sorolhatnánk még.

    Hanem. A Volvo RM-8-as (különösen az RM-8B) hajtómű igencsak hosszúra sikeredett, a gép belső tüzelőanyag kapacitása még a svéd koncepcióhoz is alacsony. A hajtómű pedig igencsak nagy étvágyú volt. Ne feledjük, 1987-88 után a géppel még a 10 perces demot is csak a hatalmas póttartállyal repülték, ki is került a repertoárból a felszállásból indított looping.
    A gép üzemeltetése a Gripen program mellett már igencsak drágának bizonyult. Az sem mellékes, hogy a 10 milliós Svédország a nyolcvanas években irdatlan nagy légierőt tartott fenn, a sok reptérként funkcionáló autópályaszakasz mellé sok teljes értékű légibázisuk is volt.
    A Gripen program elején kapták meg a JA-37D Viggenek az AMRAAM-okat, ezzel potensebbé váltak ugyan, de a SAAB új gépének is kellett helyet találni a légierőnél, így muszáj volt szanálni a típust.

    A Gripen, mint koncepció amúgy nem hülyeség. Gondoljatok bele, hogy mikor elkezdték az érdemi munkát, már ott volt példaként a Northrop F-20 Tigershark, azaz egy az F-16 alá pozicionált olcsó, olcsón üzemeltethető gép.
    Akkor az a vas megelőzte a korát, a nagyobb F-16-os mellé nem tudták a piacra bevezetni, de az ötlet nem volt rossz. A svédek alapvető elgondolása az volt, hogy a nagy és nehéz Viggen helyett ha eleve egy mindenben kisebb gépet terveznek, azzal kisebb hajtóművel is megvan a 4. generációhoz szükséges teljesítmény, de eleve kevesebb tüzelőanyag kell az üzemeltetéshez, a gép előállítási költségei is alacsonyak lehetnek.

    Ez a meglátás, első blikkre, papíron így is van. Csakhogy, még mi egyszerű HTKA kommentelők is tudjuk, így 20-25 év távlatából, hogy a megvalósult gép időközben, a rárakódott egyéb képességek, a világgazdaság helyzete, a katonai szükségszerűség és még egy csomó más dolog miatt már nem lett olyan olcsó.

    Nyugodtan kijelenthetjük, hogy annak, akit érdekel, hogyan lehet egy egyszerűnek tervezett koncepcióból bonyolult, vagy egy olcsóra álmodott gépből drága, annak akár a Gripen, akár az F-35 sztorija kiváló tananyag.

  3. Azért az nem volt éppen kedvező tényező, hogy öt különféle változata volt a szükséges feladatokra, azaz messze nem volt kellőképpen sokoldalú.
    A Gripen E/F témához,egy gondolat. Úgy néz ki a dolog, hogy F azaz kétüléses verzió nem lesz, gyakorlóként majd a D-t használják. Kölségcsökkentés.

  4. >A Gripen E/F témához,egy gondolat. Úgy néz ki a dolog, hogy F azaz kétüléses >verzió nem lesz, gyakorlóként majd a D-t használják. Kölségcsökkentés.

    Jól emlékszem hogy az F-22-nél és az F-35-nél is hasonló okokból nem épült kétüléses verzió?

  5. Sőt, már az A-10-esnél és az F-117-esnél sem. A korszerű harci gépek vezetése olyan könnyen megtanulható, hogy a hagyományos értelemben vett reptechnikai készség elsajátítása már alacsonyabb szinten is elegendő. Nem a gépek vezetése nehéz, hanem a rendszer menedzselése, ahhoz kell sok gyakorlás. Annak idején amikor a MALÉV állományából kivonták a Tu-154-est, a fed. mérnökök egy részét pár hónap alatt átképezték pilótának a 737-esre. A civil szektorban is igaz ugyanez, a gépek vezetése könnyű, ami azonban nem azt jelenti, hogy „macskajancsi” képes lenne leszállni.

  6. Inkább azt mondanám, hogy egy napos szélcsendes vagy kis szeles napon macskajancsi is. A bibi akkor van, amikor nem ilyen idő van…

    A Mythbuster egyik részében a gyári Boeing szumulátorral mindkét fickó földi instrukció imitálásával ilyen beállításokkal simán leszállt úgy, hogy semmiféle szimulátoros tapasztalatuk nem volt és való életben sem repültek soha egy percet sem. Elsőre letették. Instrukciü nélkül persze simán beleálltak a földbe. Az egyik a pálya elején és pontosan a betoncsík középvonal tette le, gyak. tökéletes leszállást mutatott be.