|

Tengeralattjáró vadász helikoptereket is vesz Manila

Ha másból nem, hát a Fülöp-szigetek címkével ellátott híreinkből látszik, hogy Manila anyagi lehetőségeihez mérten minden tőle telhetőt megtesz hadereje modernizálása érdekében. No persze van is mit a régió jobban eleresztett országainak szintjére hozni, de dolgoznak az ügyön – van amit úgymond belső használatra vesznek, van amit inkább azért, hogy az esetleg huncutkodó szomszédok ellen is legyen azért valami modern(ebb).

Forgószárnyas vonalon nem is olyan régen került megszellőztetésre, hogy a légierő 10 db harcihelikoptert vásárolna, de a legfrissebb hírek szerint azonban nem marad ki a haditengerészet sem – igaz nekik be kell érniük 4, tengeralattjárók elleni hadviselésre kihegyezett helikopterrel. A tájékoztatás szerint a szóban forgó gépeket 2013-2017 között vennék át. És, hogy miért épp négyet?

Nos ennek egyik oka az lehet, hogy a Fülöp-szigetek haditengerészetének arzenáljában addigra már akár 4 hajó is lehet, mely egyáltalán szóba jöhet szállításuk kapcsán. Ezek ugye nem mások, mint az USA parti őrségétől (már biztosan) beszerzett 2 Hamilton-osztályú járőrhajó, illetve az a 2, szintén használt olasz fregatt, melyek igen jelentős képességbeli ugrást hozhatnak majd a filippínóknak, ha az üzletre valóban sor kerül.

Persze mivel az elsősorban tengeralattjáró vadászatra kihegyezett Maestrale-osztályú fregattokra Huey méretű forgószárnyasból kettő is felfér, ezért a 4 gép leosztást többek között akár ez is befolyxásolhatja. A fotón az idén 27 éve hadrendben álló F577 Riva Trigoso látható egy tengóvadász AB212-essel a fedélzetén. ,

A lehetséges szállítókról nem értekezik a szűkszavú nyilatkozat, mindössze arra térnek ki benne, miszerint jelenleg folyamatban van a legköltséghatékonyabb típus kiválasztása.

22 hozzászólás “Tengeralattjáró vadász helikoptereket is vesz Manila”

  1. Kuruc:
    Önvédelmi?
    Mert a Hamilton-okon volt Phalanx, de azt ugye leszerelték átadás előtt.
    Ha jól emlékszem, csak a 76 milis löveg, meg a 4 (6?) .50-es maradt rajtuk.
    A Maestral-okon meg – ha marad – akkor önvédelemre a Dardo CIWS.
    Viszont arra kiváncsi vagyok, hogy a digók rajta hagyják egy az Aspide SAM rendszert és az ASM rakétákat?

  2. Tudom, ott a két 25 milis Bushmester és az .50-esek az US hajókon, de a Phalanx-ot lehet felszíni célok ellen használni?
    Mert akkor azok ellen a jet-skis fickókkal szemben csúnya „húb+” lenne. :D Mint egy hardcore szögbelövő….

  3. Olaszoknakmilyen tengovadasz helijuk van ?

    Van a helihez valamilyen konyvtar is ? Mert ennelkul eleg maceras a dolog. Sot gyanitom hogy kinai csavarhang konyvtarja az olaszoknak nem igen van. Sem regi sem uj.

    USA kopter lesz azokon szerintem.

  4. Kuruc…
    A legpotensebb védelmi berendezés a hajócsavar. Ha gyorsan forog, hamarabb leléphetnek. A Hamiltonokra és az olasz ladikokra az USA fog cuccokat tenni. Ismét szeretnék a filippínók szorosabbra fűzni az elcseszett barátságot. A négy hajó – Te, mint „helyi” – tudod, mindenre édeskevés. Még a saját szigetek védelmét sem oldják meg, hát még a Spratly-igények….. A CIWS-ek helyére majd tesznek egy Qurvanagy keresztet….
    A Fülöp-szigetek anno kiesett a pixisből. Most szeretne visszakerülni, de pénz híján csak a stratégiai helyzetükkel tudnának fizetni.

  5. Az orosz könyvtár pedig kissé hiányos. Bár…… azt csiripelik a verebek, hogy a CIA tárgyal orosz és vietnami megfelelőjével kínai csavarhang-felvételek átadásáról. A vieteknek haditechnikával fizetnének, az oroszok pedig – állítólag norvég, spanyol és francia hangokat kértek….. Ezt csak „hallottam”, tehát nem garantált, bár a forrás autentikus.
    A japcsik akciója után igen forró lett a helyzet, minden környékbeli flottát „felfűtöttek” állítólag…..

  6. Kuruc…
    Érdekelne a véleményed….
    Tudod Te is, hogy minden tengóhoz (de lehet, hogy a felszíni egységekhez is) általában van tartalék csavar. A kínaiak viszont fel is használják aktívan. Két-három járőrút után cserélik a nukijaik csavarjait. Igaz, így a szivattyú és egyéb hangok jellemzők maradnak, de a csavarhang más. Mennyiben zavarhatja össze egy ilyen dolog a meglévő adatbázist? Teszem azt – most mondok egy számot – regisztrálnak 32 kínai nuki csavarhangot. Mindenki megretten, hogy 32 hajója van Kínának, közben csak 16 hajó produkálta ezt a „hangzavart”…..
    Köszi………….