A Haditechnikai Kerekasztal szerkesztőségének csapata, a csütörtöki hendoni kitérő után, július 13-án, pénteken végre nekivághatott a FIA megtekintésének. Miután a reggeli órákban kiérkeztünk, és beléptünk a show területére, kicsit úgy éreztük magunkat, mintha valami álomvilágba csöppentünk volna – olyan típusok sokasága állt a betonon, amiket eddig maximum csak fényképeken láthattunk, nem beszélve a kiállító csarnokokról, amikben a repülés és a biztonságtechnika legújabb fejlesztéseivel ismerkedhettünk meg. Sajnos az időjárás nem volt kifejezetten emberbarát, de ez nem tántorított el minket semmitől.

Első utunk a médiaközpontba vezetett, ahol elterveztük a nap programját. Mivel szombaton és vasárnap jóval bővebbnek ígérkezett a dinamikus program, ezért pénteken ezzel nem foglalkoztunk, annál inkább a statikus kiállítással. Elhatároztuk, hogy amelyik típust csak lehet, megpróbáljuk megnézni közelebbről, részletekbe menően, a kordonon belülről is, illetve minél többet akartunk kérdezni a hajózóktól, műszakiaktól. Kiindulási pontnak az Omega Air vállalat KDC-10-es légi-utántöltő repülőgépét választottuk, mely pontosan a médiaközponttal szemben állt. Ettől balra elindulva, rövid séta után a Virgin Galactic SpaceShipTwo polgári űrrepülőgépének mockup-ja várta a látogatókat, illetve nyitotta a statikus sort.

A civil piacra szánt biznisz-jetek után a Technam vállalat MMA -ja következett. Ez egy könnyű, olcsó, elsősorban rendészeti feladatokra alkalmazható repülőgép, melynek legfőbb fedélzeti rendszere egy, a FLIR cég által gyártott gömbtorony, mely előretekintő infravörös érzékelőt tartalmaz. Amennyiben alkalmazására nincs szükség (például a fel- és leszállás során), úgy a törzsbe húzható. Képét két nagyméretű kijelzőre vetíthetik ki, melyeket az utastérben ülő operátor kezel.
Mellette a Britten-Norman cég Defender két hajtóműves, vállszárnyas repülőgépe állt. Az Islander katonai verziójának felfüggesztési pontjain 12,7 millimétere nehézgéppuskát, irányított rakétát és lézerbombát is láttunk, melyek roppant harciassá tették a kisgépet.
A sort az EADS CASA C-295 MPA zárta, mely a jól ismert taktikai teherszállító tengerészeti felderítésre optimalizált változata. Mellette az ilyen jellegű feladatok során használatos fő fegyverét, egy MBDA Marte Mk 2/S rakétát vehettünk szemügyre. A gép rakterének felét gyakorlatilag kitöltik a fegyverzetkezelő és felderítő operátorok számítógépei, melyek nagyméretű, színes kijelzőkön jelenítik meg az infravörös és optikai szenzorok képét.

Az eddig felsoroltakkal szemben, a futópályának háttal állt a SELEX Galileo Seaspray 7300 aktív elektronikus sugáreltérítésű felderítő lokátorának tesztrepülőgépe, egy Cessna 406-os. Pilótája szerint főként félkatonai feladatokra alkalmazható, például határvédelemre, partvédelemre, de hadseregek számára is kínálják, mint felderítő-megfigyelő repülőgép.

Tőle ballra parkolt a kiállítás egyik egzotikuma, az orosz Jak-130 kiképző és könnyű csapásmérő, melyet a FIA-n főleg utóbbi konfigurációban szerepeltettek: szárnyai alatt – a két póttartály mellett – nem irányított levegő-föld, illetve R-73-as levegő-levegő rakétamakettekkel, utóbbiak az önvédelmet szolgálják.
Ugyanitt láthattuk a svájci RUAG Super Pumáját és a Lengyelországban gyártott Sikorsky S-70i-t is, ezekkel a későbbiekben foglalkozunk.

A hidegháborús korszak típusait kedvelők is megtalálhatták a kedvükre valót a statikus soron, volt itt Hunter, Albatros, Chipmunk, Venom, Meteor, és a délutánonként felszálló Vulcant is megnézhettük a földön. A második világháborút idézte a C-47-es, a Catalina, a Spitfire és a Lancaster.

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériumának nevében szerepelt a Boeing C-17 Globemaster III, melybe természetesen be is lehetett nézni, még a pilótafülkébe is, így alkalmunk adódott közvetlenül összehasonlítani azt az A400M-ével. A gép pilótája, amint meghallotta, hogy magyarok vagyunk, egyből közvetlenebbé vált, és a pápai HAW-ot kezdte emlegetni, aminek felettébb örültünk. A személyzet egy másik tagja pedig arról mesélt, hogy eddigi leghosszabb bevetésük 12 órás volt egy feltöltéssel, de légi tankolással akár 18-19 órát is képesek levegőben tölteni. Előbbi adat természetesen a rakomány függvénye, maximális terhelés mellett nyilvánvalóan csökken a repülhető idő. Az amerikai teherszállító-potenciál másik képviselője a Lockheed Martin C-130J volt, mely ilyen konkurencia mellett nem nagyon rúghatott labdába, már ami a közönség nézőpontját illeti, a többi kiállító légierő pilótái viszont élénken érdeklődtek iránta.

A Boeing részéről még három és fél típus szerepelt, az F/A-18F Super Hornet, a ScanEagle UAV és az F-15E Strike Eagle mellett a Bell helikoptergyártó vállalattal közösen kifejlesztett MV-22B Osprey képviselte az amerikai mamutvállalatot. A két vadászbombázó és a pilóta nélküli felderítő elkülönített részen, egy Lockheed Martin F-16C és egy Eurocopter UH-72 Lakota társaságában volt megtekinthető.

Mindegyik esetében lehetőségünk adódott a részletes megtekintésre, kísérők felügyeletében közelebb mehettünk a gépekhez. Az F/A-18F szárnyvégein így szemlélhettük meg a Raytheon AIM-9X Block II-es közeli légiharc-rakétát, illetve az AN/ASQ-228 ATFLIR konténert. A Strike Eagle-re és a Fighting Falcon-ra hasonló fegyverzetet függesztettek, a Sidewinder mellett CATM-120B-vel érkeztek, törzs alatti felfüggesztési pontjaikon pedig LANTIRN és Litening III konténereket láthattunk.

Amerikai részről egyértelműen a Bell/Boeing páros konvertiplánja volt a FIA sztárja, a földön és a levegőben egyaránt. Bár a Super Hornet minden nap elképesztően látványos dinamikus bemutatót tartott, az Osprey különleges kialakítása miatt mégis nagyobb ovációt váltott ki az emberekből. Pénteken, mintegy másfél órás sorban állás után közelebbről is megnézhettük, közben pedig beszélgettünk kicsit személyzetével. A tengerészgyalogság MV-22-esének pilótája szerint a konvertiplán vezetése nem nehezebb, csak más jellegű feladat, mint egy helikopteré. Afganisztánban, poros-sivatagos környezetben például jóval durvább brown-out („elbarnulás” – azt a jelenséget hívják így, amikor egy forgószárnyas repülőeszköz landolása során felkavarja a homokot, a látótávolság pedig egy-két méterre csökken) jön létre, mint mondjuk egy MH-53 esetében, ezért a leszállás fokozottabb koncentrációt igényel.
A fedélzeti fegyverzet hiányát kiterjedt önvédelmi rendszerkészlet ellensúlyozza, a törzs minden részén felfedezhetőek voltak a rakétaközeledés-jelző szenzorok és elektronikus ellenintézkedés-rendszerek.
Az Osprey felépítése egyébként rendkívül robosztus, az egésznek olyan hatása volt, mint egy „szárnyas kamionnak”.

A pénteki nap során kétszer kellett bevetnünk meggyőző-képességünket annak érdekében, hogy az átlagos látogatóknál több információs gyűjthessünk a kiállított eszközökről. Az egyik a már említett Airbus-kaland volt, a másik pedig a Finmeccanica csoportnál esett meg. Az olasz illetőségű nagyvállalat bérelte a legnagyobb kiterjedésű területet a FIA-n, ahol gyakorlatilag teljes polgári és katonai típusválasztékukat kiállították, fedett pavilonjukban pedig fedélzeti rendszerek, lokátorok, M-346 szimulátorok, harctéri kommunikációs berendezések voltak láthatók.

A vörös szőnyegen, szabadtéren elhelyezett repülőgépek és helikopterek néhány csak 5-6 méterre voltak a kordonjuktól, de mi közelebb szerettünk volna menni. A biztonságiak viszont elküldtek minket azzal, hogy náluk külön sajtós regisztráció szükséges. A Finmeccanica Media Centre feliratú teremhez viszont le volt zárva az út, azt pedig, hogy mégis hogyan közelíthetnénk meg, csak mintegy fél órás bolyongás után árulta el az egyik beosztottjuk. Végül aztán megkaptuk a speciális kártyákat, ezek birtokában már egyből beengedtek az elzárt területre is.

A katonai helikopterek mellett – amikről ez esetben sem szólunk, azokkal az összevont helikopteres írás foglalkozik majd – a cég kiállított három pilóta nélküli repülőeszközt, az M-346-ost, valamint az MC-27J-t. Előbbiek közül kettő katonai (Falco és Falco EVO), egy pedig polgári (Sky-Y) célokra készült. A Falco és továbbfejlesztett változata, a Falco EVO rámpáról indítható taktikai UAV-k, melyek két, szárny alatti felfüggesztési pontjukon kétszer hetven kilogrammnyi hasznos terhet hordozhatnak. Fedélzeti rendszereik között megtalálható AESA lokátor, előretekintő infravörös érzékelő, többspektrumú képalkotó rendszer, nagyfelbontású optikai szenzor és lézeres célmegjelölő is, önvédelmükről pedig rakétaközeledés-jelző és infracsapda/dipólszóró gondoskodik. 200 kilométeres hatótávolságuk lerepülése alatt élőben közvetíthetik érzékelőik képét a parancsnoki járműbe. A Falco eddigi egyetlen rendszeresítője Pakisztán.

Az M-346 annyira már nem számított újnak, hiszen évek óta jelen van a különböző repülőnapokon és légi szalonokon. Az immáron exportmegrendelésekkel is rendelkező típust jelenleg két nagy tenderen promózza a Finmeccanica: Kanadában a Hawk, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a T-38C váltótípusaként.

Az új marketinganyagok ennek megfelelően készültek, a T-100 névre hallgató Integrált Kiképző Rendszer (Integrated Training System, ITS) ajánlójában például külön kiemelték, hogy a Honeywell F-124 hajtóművek a kanadai klimatikus viszonyok között is kiváló teljesítményt nyújtanak, illetve szerintük az alaszkai Eielson AFB-től egészen a Cold Lake AFB-ig képes elrepülni egy feltöltéssel. A T-100-ast a földi szimulátorokkal és a logisztikai támogatással együtt úgy ajánlják Kanadának és az USA-nak, mint a legmegfelelőbb pilótaképző rendszert az F-35 számára.

A FIA-n a gép mellé kiállították a Marte Mk 2/S rakétát és a Brimstone levegő-föld rakéta félaktív lézerirányítással és milliméteres hullámsávban dolgozó radar irányítással egyaránt ellátott változatát.

Amint arról oldalunkon is beszámoltunk, a Finmeccanica csoport részét képező Alenia Aermacchi MC-27J néven elkezdte kínálni a Spartan többfeladatú verzióját a nemzetközi piacon. Ez a többfeladatúság elsősorban abban nyilvánul meg, hogy ha a megrendelő kívánja, a gép felszerelhető egy ATK GAU-23 Bushmaster automata gépágyúval, mely a raktér hátsó felében kapott helyet, és az előzetes információkkal szemben nem a hátrafelé, hanem oldalra tüzelhet vele a Spartan. A GAU -23-as háromféle 30 milliméteres lőszerrel (PGU-13, -15 és -46) tölthető fel, tűzereje elegendő élőerő és könnyen páncélozott célok leküzdésére.

A különféle pavilonokban a repüléstechnológia különböző ágazatainak új fejlesztéseit és különlegességeit láthattuk. Kiállításra került például az F-35 törzskeretének mockupja, de szemügyre vehettünk többféle UAV-t, irányított rakétát és bombát, felderítő és elektronikai harci berendezést. Sajnos azonban ezeket csak pénteken tudtuk megtekinteni, mivel szombatra bezártak a pavilonok, így sok mindenről lemaradtunk. Ígérjük, legközelebb okosabban tervezünk, hogy még több mindenről készíthessünk fotót és gyűjthessünk információt az Olvasóknak!

Pénteken este fáradtan, de élményekkel tele tértünk vissza hotelünkbe, azzal az elgondolással, hogy szombaton ott fojtatjuk, ahol abbahagytuk. Nos, hogy ebből végül mi lett, a „következő részben” Phoenix kolléga számol be…