|

Ráijesztettek az ausztrál védelmi miniszterre Afganisztánban

Alapos leckét kapott az ausztrál haderő felső vezetése (beleértve a védelmi minisztert is) az afganisztáni viszonyokból szerdán. Stephen Smith és jó néhány, magas rangban lévő tisztviselő előre be nem jelentett látogatást tett az országban állomásozó ausztrál csapatoknál, akik a Kandahár melletti Tarin Kotban állomásoznak. Az út során tárgyalt a NATO kihelyezett parancsnokaival és az afgán vezetőkkel is, a téma Ausztrália kiszállása volt a misszióból. A sors furcsa fintora, hogy a tálibok éppen ekkor döntöttek úgy, hogy némi izgalomban részesítik a kandahári repülőtér személyzetét és az ott tartózkodó repülőgépek utasait, mégpedig rakétatámadás formájában.

Az ausztrál AAP hírügynökség beszámolója szerint Smith és csapata éppen egy C-130 Hercules (természetesen VIP-felszereltségű) rakterében ücsörgött a kandahári betonon, készen a felszállásra (a pilótafülkében a műszerek ellenőrzése folyt, már várták a felszállási engedélyt), amikor a bázis védelmi rendszere azonosítatlan rakéták közeledésér jelezte. Ezt azonnal tudatták minden olyan repülőgéppel, mely veszélynek volt kitéve, így a védelmi miniszter és teljes kísérete is kénytelen volt engedelmeskedni az utasításnak: sisakot fel, guggoló pózba a padlóra!

Stephen Smith David Hurley-vel, ausztrál vezérkari főnökkel beszélget a Kandahár melleti Camp Baker bázison, Afganisztánban |Fotó: Mick Davis őrmester ,

Nem meglepő módon a nyugodtabb körülményekhez szokott utasok körében kitört a pánik, Smith halálfélelemről számolt be, és lepergett előtte az élete. Szerencséjükre azonban a tálibok nem céloztak pontosan, a rakéta a bázis egy félreeső zugában robbant fel, kárt nem okozott. A védelmi miniszter elmondta: tisztában voltak az ilyen jellegű veszélyekkel, előre tájékoztatták őket róla, hogy Kandahárban előfordulhat rakétatámadás. A felszállást elhalasztották, amíg le nem fújták a riadót, de körülbelül háromnegyed órányi várakozás után útnak indulhattak.

9 hozzászólás “Ráijesztettek az ausztrál védelmi miniszterre Afganisztánban”

  1. Hát nem hiszem, hogy van ember a földön akit ne fogna el a halálfélelem, ha egy nem elhanyagolható méretű, üzemanyaggal csurig feltöltött, 0 páncélzatú repülőgépben ücsörögne tehetetlenül, a kifutó pálya sík egyenes flaszterén.
    Miután percekkel előtte közlik vele, hogy „térdre imára” a repülőtéren rakéta fog becsapódni valahol.
    Remélem most már átérzed a szitut…