|

Silent Eagle: vissza a szélcsatornába!

A Boeing még 2009 márciusában rántotta le a leplet az F-15SE Silent Eagle típusról, mely a nagy sikerű F-15E Strike Eagle jelentősen modernizált és csökkentett észlelhetőségű változata. A fejlesztési program azóta több mérföldkövet is teljesített, ám most mégis visszatérnek a szélcsatornába.

Az F-15E1 tesztgépre szerelve 2010 júliusában megkezdték az illeszkedő póttartályba (Conformal Fuel Tank – CFT) szerelt fegyverkamra (Conformal Weapons Bay – CWB) repülési tesztjeit, mi több, nem sokkal később már rakétát is indítottak belőle. A CWB egy-egy levegő-levegő rakéta (AIM-9 Sidewinder, AIM-120 AMRAAM) vagy csapásmérő eszköz (JDAM, SDB) elhelyezését teszi lehetővé.

A Boeing F-15E1 jelölésű tesztgépe, mint Silent Eagle demonstrátor

A Boeing F-15E1 jelölésű tesztgépe indít rakétát a CWB-ből | Fotó: Boeing ,

A Boeing értékesítési igazgatóhelyettese, Howard Berry a napokban elmondta, hogy március-április folyamán visszatérnek a szélcsatornába, hogy az illeszkedő póttartályokba szerelt fegyverrel ellátott masinát teszteljék. A tervezett próbák célja, hogy kikísérletezzék a függőleges vezérsíkok számára azt a dőlési szöget, mely a legjobb hatással van a gép irányíthatóságára és a radarkeresztmetszetre. A Boeing illetékesei az eredeti F-15SE koncepcióban 15 fokos kifelé dőlésről beszéltek, melynek köszönhetően a radarhullám-reflexió csökkenésén kívül javult a gép mögötti áramlás, és emelőerőt is termelnek, valamint stabilabb tőlük a Sas. Az azonban egyelőre nem világos, hogy a gyártó milyen okok miatt döntött mégis a már meghatározott szög módosításáról.

F-15SE Silent Eagle | Fotó: Boeing ,

Berry elmondta, hogy folyamatban van egy új tesztgép megépítése, mely a korábbiaktól eltérő, jóval modernebb pilótafülkét kap, valamint ellátják a BAe Systems által fejlesztett DEWS (digital electronic warfare system) rendszerrel és az CWB-kkel is. Az új demonstrátor várhatóan 2012 utolsó negyedévében vagy 2013 első napjaiban emelkedhet a levegőbe, hogy amennyiben a Silent Eagle nyer a Dél-Korea által kiírt F-X III tenderen, akkor már az évtized közepén megkezdhessék az első példányok leszállítását, hogy 2016-tól szolgálatba állhassanak.

Láthatók az illeszkedő póttartályba integrált bombakamrák ,

Ezzel pont ellenkező hírek érkeznek Koreából, a ‘The Korea Times’ írása szerint az amerikai gyártó arra készül, hogy változtasson a leadott pályázatán, és az F-15SE Silent Eagle helyett némileg modernizált F-15K Slam Eagle típussal nevezzen. A lap forrása szerint mivel az új verzió fejlesztése még csak alig 10 százaléknál tart, így a Boeing nem tudná időben leszállítani a gépeket.

De ezen lehetőség esetében sem menne pocsékba az eddig végzett munka, hisz a CWB-k a jelenleg üzemelő koreai F-15K-kra (és minden más F-15E rokonra) is felfüggeszthetők, ráadásul a Boeing és a KAI (Korea Aerospace Industries) szerződést kötött arról, hogy a típus győzelme esetén ezen alkatrészeket a koreai vállalat állítja majd elő.

—-

A gép exportesélyeit illetően és sok más érdekes információ reményében olvasd el az F-15SE ‘Silent Eagle’-ről szóló részletes írásunkat!

20 hozzászólás “Silent Eagle: vissza a szélcsatornába!”

  1. Èn szemèly szerint nagyon szurkolok, hogy sokàig èljen mèg a SAS, izgatottan vàrom az ùj fejlemènyeket a Silent Eagle-rôl is, remèlem kapnak megrendelèst rà.
    Ugyan így szorítok a Gripen NG-èrt is, nagyon szeretnèm, hogy megvalòsuljon, ès ha lehet a Magyar Lègierô is hasznosíthasson belôle idôvel.
    Ugyan itt azt is remèlem, hogy a környezô orszàgok, amelyeknèl esedèkes a tender ùj gèpek beszerzèsère a svàjci pèldàt követve a Gripent vàlasztjàk majd akövetkezô tipusuknak.
    Bocs az offèrt!
    Hajrà Eagle!
    Egy àlomszerû Magyar Lègierôben nagyon szívesen làtnàm ôket, jòl àllna nekik a magyar felsègjel. Persze ez csak àlom, de àlmodni lehet, kell….

  2. raptor: Jelenlegi pénzügyi lehetőségek mellett álom valóban az eagle, de ha a következő 5-10 év sikeres lesz az ország számára akkor dupla hajtóműves gép sem álom kategória. Igaz még akkor is bőven elég lenne a gripen számunkra.

  3. Akkor először is rendezzük, hogy mit értünk ezalatt, hogy ,,a griff flotta kiteljesedése”. Én azt értem alatta, hogy rendbe rakjuk a repült óraszámokat, beszerzünk még más egyéb földi csapásmérő fegyverzetet hozzájuk (pl.:buta bombák), és gyakoroljuk is élesben a képességeket. Na ez szeritem egy 30%-os költségvetés növekedés melett abszolút reális (ettől többre számolnak Hendéék a következő években, persze az egy dolog, hogy ők mire számolnak és az is egy másik dolog, hogy mit fognak kapni) lehet. És nem értem miért ne mehetne ez végbe 2026-ig mint ahogy azt te írtad Molni. Itt szinte csak a felsőbb szándékokon múlik a dolog. Ha a felső vezetés nem is tartja fontosnak egyáltalán a földi csapásmérő fegyverzet bővítését akkro tényleg nem fog megvalósulni a dolog, még 2026-ig sem. De a repült óraszámok növekedése és az éles gyakorlatok, ha jól tudom már idén is megvalóshatnak, szóval várom az indoklást, hogy 2020 ig miért ne teljesedhetne ki a jelenlegi 14 gépes flottánk?

  4. Ha arra gondolsz, hogy légi utántöltés gyakorlása is benne értendő a kiteljesedésben (ami véleményem szerint nem prioritás) és a balti államok légtér felügyelete, ami már pár éven belül is megvalósítható lehetne ha lenne rá komoly szándék, akkor sem értem ezt a ,,2026-ig se” dolgot.

  5. 1. Nem mehet a többi fegyvernem rovására. Ez eleve elkaszálja az egészet, mert már most is a légierő fojtásától szenvednek…

    2. A kiterjesedés = minden pilóta legalább már 2-3 éve fenntartja a legalább 160 óra repülést. Nem gép, pilóta. Ez gépenként évi +240 óra. Évi egy gyakorlat legalább 2-4 gépnek, és legalább 2 évente AG éleslövészet legalább buta bombával (+gépágyúval).

    3. Légitankolás realizálása.

    Ennek finanszírozása sem menne még brutális költségvetés növeléssel sem. +12-14 gép beszerzése olyan irrealitás, amit szavakkal nem lehet leírni.

    Ha megvennénk / lízingelnénk az új gépeket, akkor azokkal is annyit kell repülni, mint a C-vel repülnük elméletetben, tehát a 160 óra / pilóta. A több gép több pilóta, több karbantartó, több eszköz, nagyobb infrastruktúra. Ez a progamköltség több jóval több, mint megduplázása lenne, de inkább háromszorozása, mikor a C óraszámnövekedése is sci-fi…

    Számomra megdöbbentő, hogy mennyire arányérzék híján vannak egyesek.

  6. „Na ez szeritem egy 30%-os költségvetés növekedés melett abszolút reális (ettől többre számolnak Hendéék a következő években, persze az egy dolog, hogy ők mire számolnak és az is egy másik dolog, hogy mit fognak kapni) lehet.”

    Ezzel a mondattal teljesen megleptél, nem tudom honnan vetted ezt, de ez számomra elképzelhetetlen. Nem hiszem, hogy számolna a vezetés ennyi növekménnyel.

  7. Maradjunk annyiban, hogy pl. a BKV egybentartására – adósságának rendezésére – is alig találnak pénzt, pedig „koszos” 70 millárdról van szó. (Ahhoz képest, hogy a 4-es metrónál a 20-30 millárdos költségnövekedés már mínuszos hír sem volt a végén..)

  8. ,,+12-14 gép beszerzése olyan irrealitás, amit szavakkal nem lehet leírni. ,,

    Ezt az elkövetkezendő 10 évben én sem tartom reálisnak, de a flotta kiteljesedésére látok esélyt. És 100%-osan egyetértek abban, hogy nem mehet a légierő fejlesztése az egyébként is siralmas álapotban lévő szárazföldi haderő kárára. Egyébként is még a jelenlegi gripen flottánk is leszedne szinte minden gépet a környékünkön.

  9. Én is nézek tv-t és látom a hírportálokat, és sajna a bőrömön is tapasztalom, hogy milyen „király” helyzetben van az ország. És egyértelmű, hogy ilyen időkben amikor a gazdaság működésének fenntartása is kérdéses, nem a +14 gép a prioritás.

  10. Moli tisztán látás véget. A BKV-ra és a többire azért nincs pénz mert a reálgazdaság a tűrés határán van. GDP adat hazánk esetében fenntartásokkal kezelendő. Mért? Azért mivel a Mercedes-Benz és a többi nagy nyugati kézben lévő gyár adó kedvezményeket kapott. Részarányosan ezek sokkal kevesebb adó fizetnek mint K. Pista bútoripari KFT-je.
    A bökkenő hogy a Mercedes-Benz és társai adják a GDP jelentős hányadát.
    Azok aki a terhekből részarányosan többet viselnek azok a magyar kis és közép vállalkozások. Ezen cégek sorsa meghatározza az adó bevételeket.
    Valamint kormányzati rendszerben is vannak pénz nyelők.
    Ha valamelyik kormány megreformálná köz szférát, hatékonyabbá tenné. Emellett megvalósítható gazdaság politikát folytat akkor lenne pénz a hadseregre.

    Akkor első sorban a száraz földi erőket kellene megerősíteni. Nincs mi ki tartson egy védvonalon.
    A vadász bombázó meg nem csodaszerek.

  11. Molni irta hogy a legiero megfojtja a szarazfoldieket.Nem a legiero fojtja meg a szarazfoldieket hanem a Honvedelmi koltsegvetes allando csokkentese az ami fojtogatja a szarazfoldi hadsereget.Az viszont teny hogy a legiero egy kis prioritast elvez.Szoktak volt mondani hogy egy haboru a levegoben dol el.Aki a legteret uralja az uralja a harcteret.(Normalis esetben).A baj az az hogy nekunk a gepeinkhez nincs semmi foldi csapasmero fegyverzet.Persze ahogy molni is irta meg plusz 12-14 gep beszerzese es a repult oraszamok megduplazasa plusz elesloveszetek az felemesztene evi 100 milliardot 24 gepre.Viszont ha belegondolunk hogy milyen kepesseget szereznenk evvel.Ehhez es a szarazfoldi sereg „modernizalasara„ legalabb 2 % ot kellene kolteni a Honvedelemre ami evi kb. 560 milliard lenne.Abbol kijonne a 24 Gripen plusz egy korszerubb szarazfoldi ero.De jelen gazdasagi helyzetben es az elkovetkezo jonehany evben szerintem az marad ami most van.Hogy az orszag mikor labal ki ebbol a szarbol hat arra meg varnunk kell.Minden evben emelik az adokat,mar europa legmagasabb afajat fizetjuk de csak egyre melyebbre sullyedunk…Szomoru.Koszonjuk politikusok.