|

Szárnyal a Silent Eagle

A héten jeles esemény könyvelhetett el a Boeing, ugyanis július 8-án levegőbe emelkedett a saját tulajdonú F-15E1 tesztgép átépítésével létre jött Silent Eagle demonstrátor.

A 80 perces szárnyalást a Lambert-St. Louis nemzetközi repülőtérről végezték. A csütörtöki repülés elsődleges célja valós repülési körülmények között tesztelni a gépet. Ezen első repülés során konkrétan az illeszkedő póttartályból CFT-Conformal Fuel Tank) kialakított CWB-t (Conformal Weapons Bay) kapta a kiemelt figyelmet – annak fegyvertér-ajtajait nyitották, csukták. A baloldali fegyvertérben egy AIM-120 ITV (Instrumented Test Vehicle) került elhelyezésre.

Silent Eagle demonstrátor - F-15E1

A Silent Eagle demonstrátorként funkcionáló F-15E1 nyitott fegyertérrel | Fotó: Boeing ,

„A Silent Eagle demonstrációs repülése igazolta a tervezés során végzett számításokat” – mondta az F-15 fejlesztési programjaiért felelős igazgató, Brad Jones. „A terv szerint ellenőriztük a rendszerek működését tényleges, repülési közbeni környezetben. Ezen hibátlan teszt lehetővé teszi, hogy a következő szakaszba lépjünk. A következő hetekben az F-15E1 a vizsgált repülési tartományát folyamatosan kiterjesztjük és megtörténik az első AIM-120 AMRAAM rakéta indítása is.”

A második és a tervek szerint az AMRAAM indítást is jelentő harmadik, egyben az első tesztsorozatot záró repülésre a kaliforniai Point Mugu-ban kerül majd sor a közeljövőben.

A Boeing F-15E1 jelölésű tesztgépe, mint Silent Eagle demonstrátor

A Boeing F-15E1 jelölésű tesztgépe indít rakétát a CWB-ből | Fotó: Boeing ,

65 hozzászólás “Szárnyal a Silent Eagle”

  1. Mert drága lenne. Ez tényleg egy filléres húzással RCS terén nagy lépés előre. Kis túlzással kihúzol egy F-15E-t a hangárból és már van is egy SE, ha nem akarsz nagy avionikai tápolást.

    A gép egyébként meg inkább a ’60-as évek végének jenki csúcs alapja, nem a 70-esé. Aerodinamikailag mindenképpen.

  2. Allesmor Obranna

    Könyörgöm, felejtsük már el ezt a szögletes rettenetet! Iszonyat nagy baromság, a jenkik komoly összegeket fordítottak az F-22-es fúvócsővének a kifejlesztésére, csak hogy az egész istentelenséget ellenállóvá tegyék azokkal a vibrációkkal szemben, amit azok a 90 fokos sarkok kénytelenek elviselni.

    De ez már egy kifejleszett és „bevált” valami, az F-15SMTD szögletes fúvócsövei viszont maguk voltak a rémálom. És ez nem vicc!
    Eredetileg azon a gépen ugyanis volt egy reverz is! A szögletes fúvócsövek természetesen a vektoráláshoz kellettek amellyel a felszállási úthosszt kívánták csökkenteni, ez gondolom mindenkinek tiszta sor. Namármost, a kezdeti repüléseknél volt a gépen alul-felül egy-egy kopoltyúzat, amin azonben nem be-, hanem kiáramlott a gáz, mégpedig alul-felül 45 fokban előre. Azon kevés alkalomkor, mikor ez a rendszer a leszálláskor működött, az egyébként sokat próbált berepülőpilóták nagyon meg voltak döbbenve, elmondásuk szerint a gép hasa alá vágott gáz miatt olyan érzésük volt ott bent, mintha egy vulkánon ülnének.
    Az iszonyatos akusztikai hatás mellett a gép sárkányát is veszélyeztette a dolog.

    Később ezt a módit elhagyták és a szögletes fúvócsövekkel inkább a manőverjellemzők javulását kutatták. Itt derült ki például az is, hogy extrém nagy állásszögeken hasra húzott botnál a fúvócsöveknek már nem szinkronban kell kitérniük a magassági kormánnyal, hanem ellentétesen. Mégpedig azért, mert ilyen kiélezett helyzetekben a tolóerővektor előbb a súlyponton átmutatva toló és emelő erőt fog kifejteni, azaz beszáll abba a játékba amit korábban csak a szárny csinált, de amely most már kész épp átesni. Ezen értéken túlnyomva pedig a hasra rántott bot esetén a nyomott fúvócső lesz az ami a gépet stabilizálni fogja.
    Ilyen jellegű ellentétes moszgást azóta számos Szu-30MKI videón is láthatunk.

    De az SMTD szögletes fúvócsöve már vagy húsz éve a múltté. A gépet amúgy tavaly helyezték nyugdíjba, de előtte se a szögletes fúvócsöveiről volt híres. Ha F-15 és vektorálás, akkor a körökörösen 20 fokos szögben térítendő Prat&Wittney P/YBBN fúvócsövei azok, melyek igazán érdekesek.
    Az ezeken alkalmazott megoldást vették át az európaiak a Eurofighter Typhoon-hoz készülő rendszernél, illetve az oroszok a Klimov Vektor Tjag, azaz KLiVT-fúvócsőhöz, ami a MiG-29OVT-n látható, illetve a Szaljut Al-31FM-3-asához készült, illetve fog készülni.

  3. Könyörgöm, felejtsük már el ezt a szögletes rettenetet! Iszonyat nagy baromság, a jenkik komoly összegeket fordítottak az F-22-es fúvócsővének a kifejlesztésére, csak hogy az egész istentelenséget ellenállóvá tegyék azokkal a vibrációkkal szemben, amit azok a 90 fokos sarkok kénytelenek elviselni.

    Ez a lökéshullám rendszerekkel van kapcsolatban? Van erről valami jó kis anyag?

  4. Allesmor Obranna

    Míg nem találok valami anyagot, addig a jó öreg éles sarok-kezdő törés mondóka az ami idepasszol, de hidd el, keresek valamit.
    Addig is, aki ezt kevesli, nézze meg milyen hatalmas, robosztus kialakítása van a Raptor fúvócsövének, mekkorára sikeredett az oroszok szögletes miskulanciája és milyen gyorsan szabadultak meg a jenkik az SMTD hasonló ketyeréjétől.

  5. Sziasztok!
    Biztosan a költségek és a hosszabb fejlesztési idő miatt mondtak le a függőleges vezérsíkok kifelé döntéséről..
    Még mindig nem értem a Silent Eagle konstrukciót, hogy a Boeing miért állít a saját Superhornetének konkurenciát. Inkább oda kellett volna fastpack-hoz hasonló fegyvertárolót kialakítani, vagy a szárnyak alá a törzshöz kapcsolódva zárfegyvertartót..

    Kele

  6. PAK-Fa tök felesleges idekeverni.

    Mivel abból láttunk egy prototípust oszt jó napot.
    Lehet ott majd javítani a gépet.

    Orosz szemmel ilyen alacsony észlelhetőségű változatban is hadrendbe nagy előre lépés.
    Orosz légierő fő gondja Kína nem az USA.
    Az ellen még egy alacsony észlelhetőségű gép is ütős.

    F-18 SH inkább tartom mindenes gépnek ami tényleg hajó fedélzetre jó.
    Míg a F-15 család inkább légi harc vadász.

    F-15-SE azoknak kell akinek van már F-15 se.

    Amúgy meg egy alacsony érzékelhetőségű F-18-ból könnyebb „lopakodó” v. „settenkedő” gépet csinálni ha van rá igén

  7. már megint pak-fa fikázás
    KÖNYÖRGÖM KÉT KEZEMEN MEG TUDNÁM SZÁMOLNI HÁNY ÓRÁT REPÜLT AZ A SZERENCSÉTLEN GÉP DE MÁR ELKÖNYVELTÉTEK SZARNAK!!!! MÉG AZ OROSZOK SEM TUDJÁK H MIT TUD PEDIG ŐK TERVEZTÉK HÁT AZ ÉSZ MEGÁLL!!!(azért van nagy betűvel írva h mindenki elolvassa nem ordítok)

    tudjátok mit az új amerikai hordozó is szar igaz még csak képen láttam de szar…
    na kb ilyen szintű f…ság egy képről leírni egy repülőt…

    és itt említeném meg h monyoknak mennyire igaza van csak ő ezt le tudta írni szalonképes formában minden tiszteletem érte

    molni

    F-15SMTD aranysas 2004 decemberi szám több oldalas cikk foglalkozik vele ha ez segített valamit

  8. @dudi

    Nem. Nem könyveltül el szarnak és nem is fikázzuk. (Egyáltalán melyik poszt fikázza? Nekem fel sem tűnt…) Csak éppen nem vagyunk hurráoptimisták az alábbiak miatt, amik már fel voltak sorolva többször is.

    – Tényleg jó kis platform lehet. És tisztességes fegyverzet hozzá mikor lesz? Az R-77 stiklijeiről már olvastunk. Még tárolva sem marad bevethető. Bocs, de én ilyen megbízhatóságú fegyverre nem alapoznék.

    – Rendszerbe állítása a legtöbb józan ember szerint 2020 előtt kizárt. A n+1 rácfellvart Szu-27 család taggal is éveket szüttyögtek el sokszor és kétszeres áron adták végülis Indiának és késve szállított TVC-s hajtóművekkel az eredetileg ígérnél kisebb üzemidővel.

    – Még, ha rendszerbe is kerül 2018-2020 magasságában mennyit gyártanak belőle? kb. 3,5-4 év alatt az eredetileg előirányzott mennyiség kb., ha felét sikerült legyártani Szu-34-ből, pedig az kevésbé radikális, mint egy PAK-FA.

    Soroljam még, vagy ennyi elég lesz?
    – A gép nem ugyanaz a kategória, mint az F-22, de még az F-35 szintjét sem éri el a jelek szerint csökkentett észlelhetőség terén.

    A caps lockról szerintem meg lehe lehet szállni.

  9. Moli amit mondtál senki nem vitaja.

    Nem F-22 és nem F-35 szintű.
    Pont a Reggeli Krónikába hallottam hogy a Putyin és KGB korszak csak 2000-től van.

    Előtte a vodkás Jelcin köpönyeg forgató kiárusítása ment ott.
    Orosz haditengerészetnek is azért kellenek most nagyon új hajók mert ahogyan itt is írtátok sok fiatal egységet szét láng vágóztak.

    Nem elég a oroszoknak a nagy birodalmuk szét hullása de még 10 évig egy rossz piás vezette őket aki nem hogy kármentést csinált hanem még maga is rombolt.
    Na az 10 év tökéletes volt a szürke állomány pusztítására.
    Nem kezdődött hatékony gazdaság helyre állítás.

    Na ilyen károk után nem várhatunk hogy egyből jenkik legjobb gépeivel vetekedő vasakat állítsanak ki.

  10. @monyok

    Pont a Reggeli Krónikába hallottam hogy a Putyin és KGB korszak csak 2000-től van.

    Hm… Ezek szerint te ennyire fiatal vagy? :)

    Előtte a vodkás Jelcin köpönyeg forgató kiárusítása ment ott.

    Az ilyen kijelentésekkel csak óvatosan. Úgy könnyű nagy fejlődést felmutatni, hogy az olajár hirtelen a duplája lesz és a gáz sem annyi ma, mint 10 éve.

    Más írta le itt, hogy Putyin nem csinált semmi különöset, csak több lóvé van. Ennyi.

  11. Üdv Molni!

    Nem tudom, ki írt ekkora butaságot a putyini nyolc évről, de az biztos, hogy lövése sincs akkor arról, hogy mi minden történt. Erről Hodorkovszkijnak és a Jukosznak biztos más lenne a véleménye. :)

    Ugyanis hiába a növekvő energiahordozók árszintje, megfelelő kormányzás és döntések nélkül ez semmit sem ért volna. A mostani, generált pénzügyi válság távolról sem viselte meg annyira az orosz gazdaságot, mint amennyire ezt néhányan láttatni szeretnék.

    A Világbank vezető közgazdásza és a Reuters elemzései alapján a tavalyi 7,9%-os GDP csökkenés után idénre 5,5%-os növekedés prognosztizálnak, amely véleményük szerint gyorsabb is lehetne, ha a hitelezési források nem lennének korlátozva (Nem véletlenül!) illetve ha nagyobb lenne a befektetői érdeklődés (ez is kétirányú utca).

    „Valószínűsíthetően a hitelezés igen szigorú feltételei és a gyártási kapacitások ki nem használtsága lesznek a fő faktorok a befektetési hajlam visszatartására…” – Világbank.
    Elemzésük szerint ha az olajárak a jelenlegi szinten (76 dollár/hordó) maradnak, akkor 2011-re eltűnik az orosz büdzsé jelenleg is csak 3%-os deficitje. Márpedig tartós (és nem spekulatív) olajár csökkenés hosszabb távon nem várható, sőt…

    Most nem akarok a putyini korszakról elemzést írni, de a lényeg annyi, hogy igen komoly változásokat volt képes végigvinni 8 év alatt egy olyan Oroszországban, ahol a külső riválisok és a belső kiszolgálóik igaziból a Föderáció szétdarabolását 1990-től kezdve szinte teljesen előkészítették. Ehhez képest ma szinte az összes meghatározó orosz oligarha Putyin „kezéből eszik”. Ez azért a semminél kicsit több.

    Üdv: M

  12. A mostani, generált pénzügyi válság távolról sem viselte meg annyira az orosz gazdaságot, mint amennyire ezt néhányan láttatni szeretnék

    Akkor a -tizenx százalékos zuhanás az mi volt? Nem én találtam ki ezt az értéket. Az is beszédes, hogy a beígért programok fele sem valósult meg 2007 óta és a Szu-27 modernizációs program is leáált a tervezett mennyiség töredékénél 6-7 év munka után.

    Ismered a viccet. Ami úgy néz ki, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa és olyan színű, mint akkor az valószínűleg egy kacsa.

    Ha nem viselte meg őket, akkor vajon miért vannak ezek a gyanús egybeesések?

  13. molni

    szerintem az h nem valósult meg csak 20-30 gépen a szu-27 modernizáció annak az orosz légierő úgy örül mint majom a farkának(itt ugye a szu-27szm-ről van szó kicseréltek benne sok mindent kapott glass cockpitot de óriási hiányossága h a radar szinte alig változott nem egy nagy szám az r-77 rakéta de még ezt sem tudja kiszolgálni…)mert csak fölösleges pénzkidobás lett volna

  14. Ismerem a mondást. :) …de

    …zuhanás ide, gazdasági válság oda, az orosz devizatartalék 2010. június elején elérte 458,2 milliárd Usd egyenértéket, ennek 47%-a USA dollár, 41% euro, 10% font és 2% yen. Az oroszok következő lépése az ausztrál és kanadai dollár bevonása a devizatartalékokba, csökkentve az Usd és euro arányát. (Közben 669 tonnára nőtt az aranytartalékuk is.)

    A 2020-ig meghirdetett orosz katonai modernizációs programok (70%-os újrafegyverzés) azt jelentik, hogy éves szinten átlag 10%-os fegyverzet cserének kell(ene) megtörténnie. Ez függvénye a gyártási kapacitások felfuttatásának valamint az elégséges szintű pénzügyi források biztosításának. Nyilván lesznek területek, ahol nagyobb arányú fejlesztések fognak megvalósulni és lesznek területek, ahol csak mutatóban lesz valami.

    Az is lehet, hogy a 70%-ból csak a fele fog megvalósulni (ez a mennyiség kényelmesen megoldható), de ez is az orosz haderő teljes technikai eszközparkjának 25%-át jelenti, amely gyakorlatilag a mostani német hadsereg nagyságrendjét jelenti.

    Félreértés ne essék, nem esztelen hurráoptimizmusról beszélek, de a nehézségek és problémák mellett azért messze nem olyan tragikus a helyzet arrafelé.

    Üdv: M

  15. mz: devizatartalék: szuper. és?

    2020ról annyit, hogy 2010re is mindent megigértek.

    Nem tragikus a helyzet mindössze hasonlítsd össze a NATOt/Szuval 1990ben és most. Nézd katonailag. Nézd gazdaságilag. Nézd lakosságra. Ennél mélyebbre vszeg tényleg nehéz jutni így remélhetőleg felfelé jönnek…

  16. oroszok ide vagy oda azért tudnak ők is valamit ha európa meg olyan gazdag fejlesszen ki egy sz-400 vagy egy sz-500 hoz hasonló légvédelmi rendszert az oroszok a szarból várat építenek egy angol oldalon olvastam hogy 2020-25 fele fogják kifejleszteni az sz-1000 légi és űrvédelmi rendszer.

  17. oroszok ide vagy oda azért tudnak ők is valamit ha európa meg olyan gazdag fejlesszen ki egy sz-400 vagy egy sz-500 hoz hasonló légvédelmi rendszert

    Nincs rá igény. Az oroszok meg véleményem szerint mindig is túldimenzionálták a légvédelmet, ennek ellenére túl sokra nem mentek vele.

    az oroszok a szarból várat építenek egy angol oldalon olvastam hogy 2020-25 fele fogják kifejleszteni az sz-1000 légi és űrvédelmi rendszer.

    Nem szarból, mert ott is volt kiváló mérnökképzés, de azért egy nyílt demokratikus államformával és nyíltabb információ áramlással szemben egy zárt diktatúra előbb utübb elbukik főleg, ha COCOM lista szerűségek is vannak.

    Az oroszok láthatólag 2-3 évre előre bejelentett terveket sem tudnak tartani. Teljesen felesleges olyan kijelentésekekkel foglalkozni, hogy 2020-ban ez és az lesz…

  18. Fade!

    A SZU lakossága 280 milla volt, Oroszo. lakossága 150 lett. Ezzel szemben az EU közel 500 millió embert számlál.
    A SZU hadigépezete 1990-ben gyakorlatilag a világ legnagyobb hadseregét jelentette. Oroszo. ezeknek az eszközöknek cirka 80%-át örökölte meg, amely mára 60%-ra zsugorodott, így az eredeti SZU haderő technikájának az 50%-val rendelkeznek.

    Az EU, mint katonai entitás meghatározó államai: Franciao., Németo., Nagy-Britannia, Olaszo., Spanyolo., Lengyelo. és Görögország. A jelenlegi orosz hagyományos technikájú hadigépezet nagyságrendje a felsoroltak közül 3-4 állam együttes hadereje.

    Csakhogy a probléma ugyanaz, ami az európai NATO államokkal: megosztottak, ezerféle érdek mentén mozognak, sokszor egymással élesen szembeállva. Ehhez képest az Orosz Föderáció jóval egységesebb képet mutat.

    Az EU jövője erős kérdőjel, ha nem tudják összehangolni az egyéni érdekeiket (nagy eséllyel lehet, hogy nem), akkor most ott állunk, hogy szinte még meg sem született, de máris erodál. A Capital Economist ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint egyszerűen fel kellene bontani az eurozónát és visszatérni a saját nemzeti devizákhoz, mivel az EU államainak több, mint a fele egyszerűen jobban járna.

    Hát 1998. és 2000. között igaz lett volna az ennél mélyebbre már nem lehet jutni kijelentésed (bár szerintem mindig van még lejjebb is), de mostanában nem egészen így áll a dolog. Én inkább aggódnék az EU , semmint az újorosz impérium jövőjéért.

    Üdv: M

  19. vagy még képek:
    http://www.aim120.com/image/IMG_0609.jpg
    http://www.f-16.net/f-16_forum_viewtopic-t-12490.html ebbe keményen belelátni szemből…
    http://images3.jetphotos.net/img/1/1/7/0/19899_1233487071_tb.jpg

    ezek a példák vagy azt jelentik h nem olyan fontos az észlelhetőség szempontjából az álló lapátsor mint mi gondoljuk vagy nem tudom(azt azért hozzátenném h mind két gép tervezésénél követelmény volt a lopakodó technológia és ennek meg is feleltek!!!)

    de ettől eltekintve jobb lenne észlelhetőség szempontjából ha nem látszanának vagy eltakarná őket valami…vagy nem…

    EGY KÉRDÉS
    én úgy tudom h a hajtóművek első pár lapátsora álló lapátsor azaz nem mozog ebben az esetben nem lehet ezeket az álló lapátsorokat szintetikus anyagból csinálni vagy bevonni őket radar abszorbens anyaggal???mert ugye abból kifolyólag h állnak nincsenek olyan nagy igénybevételnek kitéve???
    ezzel a két megoldással valamilyen szinten csökkenteni lehetne a fém lapátokról visszaverődő radarjelek okozta nagyobb???reflexiót

  20. Huj Montezuma,

    nono, azért a vészjelentésekkel várjunk még (a Capital Economist cikkét nem tudtam elolvasni, nem enged belépni).

    Az EUt, mint nemzetközi szervezet, ill. mint monetáris uniót temetni úgy gondolom erősen idő előtti. Valóban, akadnak nehézségek, és igen, a görögök (és lehet a spanyolok, portugálok, olaszok) bedőlésével igen sok kérdést kell megválaszolnia a vezető politikusoknak, de gyakorlatilag a teljes eurozóna (élen Németországgal és Franciaországgal) kifejezte elkötelezettségét az euró megmentéséért, és nemrég felállításra került egy összeurópai válságalap a spekulációk és a bedőlések elkerülése végett. Ez volt idáig.

    És mire lehet számítani ? A vezetők fontolgatják, hogy a Lisszaboni Szerződést követően gyors eljárásban szerződést módosítanak, előirányozva egy sor monetáris intézkedést és előírást, létrehozva integráltabb és komolyabb hatáskörökkel bíró koordinációs mechanizmust, ill. az IMF mintájára hasonló partikuláris céllal egy EU devizaalapot.

    Mi a probléma ? Az, hogy monetáris uniót teremtettek egy olyan gazdasági környezetben, ami egymástól igen eltérő volt (pl. görög gazdaság contra német), és nem társult politikai unióval monetáris kérdésekben (nem vagyok közgazdász, ezeket csak ismeret szintjén tudom :P).

    Nem akarok belemenni off – ba, de a lényeg, hogy egy válság arra is jó, hogy fényt derítsen a hiányosságokra, és cselekvésre sarkalja a vezetőket, nyílván ez kétesélyes dolog, mert ha nem sikerül megoldani a problémákat, könnyen bedőlhet a monetáris unió – de mivel Franciao. és Németo. közösen beállt az euro mögé, ennek az esélye igen kevés.

    Azt te is beláthatod, hogyha minden államnak az lenne a legjobb, hogy megszűnjön az euro zóna, akkor a két legnagyobb – nettó befizető – gazdasági óriás nem állna ki ilyen mellszélességgel az euro megmentéséért (bár közgazdaságilag valószínűleg összetettebb a kérdés). Megoldási javaslatok és motiváció tehát van, úgy gondolom az a legéssszerűbb, ha 1 év múlva térünk vissza a kérdésre.

    Megint arról van szó, hogy – mint pl. az A400M – nél -, hogy csinálunk – e valami újat, ami lehet hogy bizonytalan, drága, sok idő stb., de egyrészt nincs más választás, másrészt minőségileg eltérő eredményt lehet elérni siker esetén. Az, hogy problémák adódnak, természetes, de nem feltétlenül az a helyes reakció, ha rögtön a lovak közé dobjuk a gyeplőt, és a homokba dugjuk a fejünket, hogy valaki csinálja meg helyettünk.

    Olyan ez mint a demokrácia Churchill szerint : A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – kivéve az összes többit. A demokrácia tehát távolról se egy fantasztikus über dolog, de még mindig jobb, mint az összes többi politikai rendszer. Az EU jelensége sem egy szuper fantasztikus kánaán, ahonnan majd dől a lóvé – mint pl. ahogy csatlakozáskor kis hazánk gondolta -, hanem egy sokat igérő vállalkozás, amit lehet jól, és rosszul csinálni, ill. az egyetlen lehetőség arra, hogy a világpolitikai környezetben az európai államok megőrizzék súlyukat.

    Y

  21. most mi volt a baj azzal amit írtam????
    4 link volt benne majd 3 de most még arra sem méltatott h kiírja a szokásos szövegét miszerint engedélyezésre vár egész egyszerűen nem csinált semmit
    rákattintottam a Hozzászólás küldése gombra és nem történt semmi… :(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(

  22. Roni: Honnan veszed, hogy nem éri el?

    mz: Tényleg megvan a 90es évek fegyverzetet 50%ban? És milyen állapotban lehetnek 20+év csillaghangár után? És ami korszerű volt 1990ben pl egy su27/mig29 az most úgy, hogy 90%+nak nincs BVR képessége amelyiknek meg igen annak R77el mennyire korszerű? SMT program? :DDD
    Itt a vége.

    EU elsősorban egy gazdasági érdekszövetség. És amíg erősebb együtt mint külön addig nem látom mért bomlana. Az EURt meg ne keverd ide.

    Én nem látom azt, hogy csak 2000ig tartott volna oroszok hanyatlása az hogy egyre jobban le vannak maradva. pl 2005ben rendszerbe állt az F22. pl 2000-2010 között USben ~600új vadász/multirole gép állt szolgálatba. SUban mondjuk 50? Talán annyi se? EUban is gondolom volt az párszáz…

    sokol: Nézzd meg az X32öt, úgy hogy rálátsz a lapátokra. Nem gyanus vmi? tedd meg ezt F18/EFnél is. Aztán egy 1990elötti gépnél is.
    Jelenlegi formájában a SU50 észlehetőség szempontjából egy kataszrófa. Ezzel mondjuk sztem vmit kezdeni fognak ez így röhely.

  23. dudi: NA, most tényleg spamnek vette a szűrő. Ne kérdezd miért, szokás szerint nem hordozza magán a spam jeleit. Még az URL-ekről sem mondható el, hogy spam gyanúsak…

    Nem azért, hogy mentsem, de elég ritkán téved. Kis érdekesség – az oldal spam statisztikája: 1,529 spams caught, 16,494 legitimate comments, and an overall accuracy rate of 99.806%.

    Mindenesetre a kommented fentebb pár bejegyzéssel olvasható immár :)

  24. Montezuma:

    Az euroval kapcsolatban hatalmas baromsagokat kepesek leirni. Ha visszaallitanak (mellesleg marha dragan)a nemzeti valutakat, a kovetkezo tortenne:

    1., A gazdasagilag problemas orszagok valutaja azonnal hihetetlen mertekben leertekelodne, aminek kovetkezteben a jellemzoen (euro most nem jatszik)dollarban kapott hiteleket keptelenek lennenek kifizetni, jonne az allamcsod, az import megszunne, az emberek pedig dollarert vagy aranyert vennek a draga kulfoldi cuccokat.

    2., A gazdasagilag eros orszagok, pl. Nemetorszag valutaja nagyon durvan felertekoldne. Nemetorszag a vilag legnagyobb exportore (habar Kina az europai visszaeses miatt beelozte egy paraszthajszallal). Az eros nemzeti valuta viszont nagyon rossz az exportnak. Az egesz marhasag amit a nemet politikusok lenyomtak, az a valasztoknak szolt, mivel azt nehez veluk megertetni, hogy az, hogy gyenge a penzunk az valojaban jo nekunk. Inkabb alljunk ki teljes mellszelesseggel az eros euro mellett, mert az rossz nekunk. Ha megnezed az amerikai kulpolitikat, mar egy jo ideje azon ugralnak, hogy a kinaiak erositsek vegre a juant, mert jelenleg (es regota) mestersegesen nyomjak az exportot a kozpontilag gyengen tartott valutajukkal (es ennek koszonheto a hihetetlen gazdasagi novekedesuk).

    Az egesz EU-t tekintve a legjobb megoldas egy kontrollaltan gyengitett euro. Nem hiperinflacio, nem egy marha eros deviza, a ketto kozott valahol. Mindenki papol, mindenki mast mond, de azert a hatterben sikerult pont ezt vegrehajtani…

  25. Fade

    te nem látod h 2000ig tartott a hanyatlás viszont minden elemző így látja(nem mi hanem szakemberek)…
    2000-ig arra sem volt elég a katonai költségvetés h a meglévő technikát használható állapotban tartsák viszont 2000 óta kezdenek szolgálatba állni új fejlesztésű eszközök folynak a modernizációs programok stb…és szerintem ezek a jelei annak a h vége a hanyatlásnak és az h elég lassú a légierő/szárazföldi erő modernizációja nem azért van mert nincs rá pénz hanem azért mert a prioritási listán csak a 3-4. helyen van az atom ütőerő és a haditengerészet mögött

  26. dudi: Az EGY KÉRDÉSel már válaszoltál is az X32esre. Nézd meg az F18 E/F első lapátjait pl http://epiqs.smugmug.com/photos/26500333_nRjJ6-M.jpg (vagy az elöbb linkelt X32ét)
    Oroszok 99% kezdenek vmit evvel így a Pakfa egy szar vicc. (Ahogy az IRSTvel is kell, megláttam PAKFAn hát NC.)

    Én azt mondom 2000-2010 között is nem csökkent hanem nött a difi. NY/UShez képest folyamatos a hanyatlás még ha gazdagodtak is 10év alatt 40? új vadász/multirole gépel, ha már tervezik is a T95öt ha már…. Ennyit mondjuk egy lengyelo is kapott sött még nálunk is itt van 14 griff.
    A videot/cikkeket meg nem linkelem be 10*.

  27. Ha szemből rálátni a hajtóműre, azzal az a gond, hogy nagy mértékben nőveli a gép észlelhetőségét. Az új radarok ha belátnak képesek megszámolni a lapátokat azok fordulatszámát stb. és azonosíttani tudják a gép típusát is.
    Az F-18, F-15 tervezésénel ez nem volt szempont, de manpság aki lopakodó tulajdonságú gépet tervez, az ügyel erre. Szóval az én olvasatomban az F-15SE előrébb van mint a PAk FA. Kiforrot konstrukció rengeteg gyártási és üzemeltetési tapasztalattal stb. stb.

  28. A SZU hadigépezete 1990-ben gyakorlatilag a világ legnagyobb hadseregét jelentette. Oroszo. ezeknek az eszközöknek cirka 80%-át örökölte meg, amely mára 60%-ra zsugorodott, így az eredeti SZU haderő technikájának az 50%-val rendelkeznek.

    60%? Hát véleményem szerint ez egy nagyon fals szám. Az 1991-es viszonyokhoz képest tutira nem 60% az aktív állományú és bevethető fegyverzet. Max. papíron és talán egyes fegyvernemeknél. Az a 60% az én becslésem szerint inkább 25-30% vagy még ennyi sem. Egyáltalán melyik évre vetítesz?

    A Capital Economist ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint egyszerűen fel kellene bontani az eurozónát és visszatérni a saját nemzeti devizákhoz, mivel az EU államainak több, mint a fele egyszerűen jobban járna.

    És ezt az országok darabszámára érti? Lakossággal súlyozva ez mit jelent? Gazdasági erővel súlyozva ez mit jelent? Rohadtul nem mindegy…

  29. A túldimenzionált légvédelmükkel nem tudjuk, hogy mire mennek.

    Ez alatt azt értem, hogy minenhol ahol megjelentek a földi telepítésű légvédelmi rendszereket jobban erőltették, mint egy nyugati szemmel tisztességes légierő felépítését. Ennek ellenére az 1973-as balhét leszámítva a ráfordításhokhoz képest nem túl nagy veszteséget okoztak.

  30. Bocs, de nem tudom megállni, hogy ne legyen belevaúúú… :)

    Ontopic:

    Noha az F-15SE érdekes elgondolás, én kicsit visszásnak tartom, hogy a rakétafegyverzet mennyisége durván lecsökken ‘lopakodó’ esetben.

    @Fade:

    Én nem látom azt, hogy csak 2000ig tartott volna oroszok hanyatlása az hogy egyre jobban le vannak maradva. pl 2005ben rendszerbe állt az F22. pl 2000-2010 között USben ~600új vadász/multirole gép állt szolgálatba. SUban mondjuk 50? Talán annyi se? EUban is gondolom volt az párszáz…”

    Az USA-ban ne felejtsd el, hogy azért más a leányzó fekvése. Plusz az USAF 2004 után csak az F-22A-kat kapta, és 2000-2004 között is csak pár tucat F-16 Block 50-et.

    Az Orosz légierő azért látványosan fejlődik az 1990-2000 év közötti időszakhoz képest, első sorban ez nem az új gépek számában mérhető le, hanem a repképes gépek számában. 2000 előtt ez ugyanis meredeken süllyedt, ma meg ott tartunk, hogy a legtöbb aktív MiG-31-es egyben repképes is. Persze ha az USAF-hoz hasonlítjuk, akkor kevés, de miért kell mindig az USA-hoz hasonlítani? Miért nem lehet önmagában, a korábbi évekhez hasonlítani? Ekkor ugyanis rögtön feltűnne a változás. Új gépek, felújítási programok, új fegyverek beszerzése, nagyobb hadgyakorlatok, stb. Ahhoz képest, hogy kb. 1992 és 2000 között csak leépülésről szólt az egész, ahhoz képest ez előrelépés.

    Jelenlegi formájában a SU50 észlehetőség szempontjából egy kataszrófa. Ezzel mondjuk sztem vmit kezdeni fognak ez így röhely.

    Azért én óvatos lennék az ilyen kijelentésekkel. Sokan próbálják megfejteni a szívócső és a turbina elhelyezésének a kérdését, és számtalan képet és ábrát láttam a témában, mégis nálam nagyobb koponyák is csak vakarják a fejüket. Egy verzió szerint például a belinkelt képen is látható rész valójában nem a turbina első lapátsora (ahhoz túlságosan elől van), hanem az ‘S’ alakú rész előtti áramlásszabályzó, amelynek a lapátjai állíthatóak.

    Molnibalage:

    Szerintetek az X-32 miért bukott el? Van egy sejtésem, hogy a jenkik gyomra nem vette be azt, hogy ezt próbálták stealth gépként eladni.

    Amennyire én emlékszem (és most direkt utána is néztem) a JSF tenderen az X-32 ellen leginkább a VTOL problémák szóltak (a technikai megoldás miatt a lefele áramló forró égésgázok és levegő a beömlőnyíláson keresztül ismét a hajtóműbe kerülhettek, és ezáltal nőtt a hajtómű hőmérséklete), ehhez képest ugye az F-35B is vért izzad a VTOL kihívásaival, plusz alapból a költségnövekedés és csúszás egyik kerékkötője a B változat…

  31. „Nézzd meg az X32öt, úgy hogy rálátsz a lapátokra. Nem gyanus vmi? tedd meg ezt F18/EFnél is. Aztán egy 1990elötti gépnél is.
    Jelenlegi formájában a SU50 észlehetőség szempontjából egy kataszrófa. Ezzel mondjuk sztem vmit kezdeni fognak ez így röhely.”

    Ahogyan az előző hozzászólásokban és a hírekben már utaltak rá (+a tapasztalat) hogy ez a gép még félkész, sok minden lesz változtatva rajta (mint ahogy volt az yf-22 és az x-35 esetében is, de hasonlítsd össze a t-10 és a széria szu-27-et…), csak pénz és szándék kérdése (meg persze a szaktudás, de az ipari kémkedés és a meglévő konstrukciók „alapos” tanulmányozása is sokat lendíthet az ügyön illetve a költséglefaragásban).

  32. mint ahogy volt az yf-22 és az x-35 esetében is, de hasonlítsd össze a t-10 és a széria szu-27-et…), csak pénz és szándék kérdése (meg persze a szaktudás, de az ipari kémkedés és a meglévő konstrukciók “alapos” tanulmányozása is sokat lendíthet az ügyön illetve a költséglefaragásban).

    Az YF-22 áttervezése F-22-vé kb. 10 évet vett igénybe úgy, hogy nem nyeretlen kétévesek csinálták. Ennék fényéban a PAK-FA 2020-as szolgálatba állítása is kincstári optimizmusnak tűnik.

  33. Molnibalage:

    Az YF-22 áttervezése F-22-vé kb. 10 évet vett igénybe úgy, hogy nem nyeretlen kétévesek csinálták.

    10 évet, de úgy, hogy közben többször is megváltoztatták az igénylistát (F/A-22 esetében felmerült igények, amik végül az SDB-n keresztül valósultak meg, a tolóerő-vektor kormányzás elvetése és az elvetés elvétes, stb.). Az F-35 esetén pedig már ugye 10 év felett járnak…

    Ha egy sziklaszilárd igénylista és elképzelést kell megvalósítani, miközben nem szállnak el az igényekkel, a fejlesztés időtartama is lecsökkenhet.

  34. Az F-15E és a F-18SH egyáltalán nem különböző kategória szárazföldi üzemeltetés szempontjából. Mindkettő gépnek hasonló a felszálló súlya, és a fegyverzeti terhelhetősége, sőt közel azonos fegyverzetet hordozhatnak, vagy integrálhatnak hozzájuk. Az F-15SE „csökkentett” érzékelhetősége a fegyverzet elrejtésén túl eddig nem igen látható, hogy miben nyilvánul meg, (abszorbens festés stb..) jobban mint a az F-18-nál „lopkodóbb” F-18SH-nál. Utóbbinál a fegyverzet elrejtésével valószínűleg hasonló, ha nem jobb csökkentett érzékehetőséget lehetne elérni.. Ezért nem értem…

    Mind kettő gép drága (igaz olcsóbb mint az F-22, de az F-35-höz képest kíváncsi vagyok, mennyire. Az F-18SH üzemeltetési költsége kisebb, mint az F-15-é, amelyet elsősorban ezért nem engedhet meg, kisebb költségvetésű ország (USA, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Dél-Korea nem ezek közé tartozik).

    Véleményem szerint két utóbbi állam vesz talán SE-t, más piaca nem lesz…
    Kele

  35. Akinek az F-15SE drága lesz, annak az F/A-18E/F is drága lesz. Az F-15SE viszonylag „fájdalommentesen” kivitelezhető program, hiszen az illeszkedő modul nem újdonság, csak a rakéták elhelyezését és indítását kell kivitelezni. Az F/A-18E/F esetén ez sokkal macerásabb szerintem, kezdve ott, hogy az ívelőlap elhelyezése miatt (csaknem a szárnytőig nyúlik) az eféle szívócső külső oldalára felaplikált megoldás nem igazán jöhet szóba, és ott ugye nincs úgy hátrahúzva a félszárny, mint az F-15-nél.

    Itt látható miről beszélek:

    http://www.boeing.com/companyoffices/gallery/images/fa18/fa18ef14.htm

  36. csak most néztem meg a képet elég alaposan 4 légiharc rakéta???
    az nagyon kevés főleg ha azt vesszük h ennek azért még jelentős a radarkeresztmetszete szóval egy vadászgép simán érzékeli 100km-ről éppen ezért nem értem h mi értelme van

  37. F16neten felmerült anno F35nél kb uez. Ott mégizgibb dolog, ugyanis bőven beférne +2amraam a gyomrába. A válasz: Nincs rá igény.

    Gondolom jobban tudják.

    Jut eszembe képek alapján ide is beférne lazán +2. És nem egy nagy wasistdas ha van hely (gondolom én).

  38. radarkeresztmetszete szóval egy vadászgép simán érzékeli 100km-ről éppen ezért nem értem h mi értelme van

    Örülök, hogy ilyen TOP SECRET információk birtokában vagy, mint 4. gen gépek egzatk radarkeresztemteszete. Egy MiG-21 biztos nem érzékeli ennyiről, egy Raptor meg lehet. Milyen aspektusból?

    Nagyon könnyen írsz le dolgokat. Tiszta blikk…

  39. molni

    konkrét adatokat senki sem tud
    de abban mindenki egyet ért h az f-15 a 4.gen legrosszabb típusa ilyen szempontból (még a szu-27-et szokták egy kalap alávenni vele de annak kisebb a radar keresztmetszete mert a homlokfelülete is kisebb de nem sokkal)

    radaroknál szoktak ilyeneket írni h vadász méretű 3négyzetméter (az f-16 rcs értékét a szakértők 1.5-2 négyzetméter körülire teszik függesztmény nélkül)hatásos visszaverő felületű célt xy távolságból derít fel

    „Milyen aspektusból?”

    a radar keresztmetszetet szemből adják meg minden esetben ezért nem írtam oda h milyen aspektusból

    írtad a mig-21-et
    de én ilyenekre gondoltam h eurofighter rafale mig-29k szu-35bm gripen és persze az ami típusok

  40. Godnolom van annyira intelektuális egy SK, hogy ha fontos lenne neki kibulizná. A hely láthatólag megvan.

    másképp: ha semmi értelme akkor nem tudom SK mellé mért állt be Izrael is…. Godnolom minketten fejletlen hülyék és rosszabbúl tudják mint dudi. (Bocs dudi)

  41. nem mondtam h nincs értelme csak azt h én nem látom értelmét ezeknek az utólagos rcs érték csökkentéseknek mert nem hiszem h annyit sikerül lefaragni h az komoly előnyt jelentsen az meg teljesen lényegtelen szerintem h valamit nem 500 hanem 400 km-ről észlel egy awacs vagy a földi lokátorok
    itt van pl az sh hiába csökkentették az rcs értéket ha fegyvert pakolsz rá akkor b…hatod
    azzal kapcsolatban h mennyi rakéta fér bele meg úgy gondolom ha 6 férne el benne akkor 6nak lenne kialakítva hely nem csak 4-nek

  42. hova rakod az a + két rakétát????

    dudi, Fade az F-35-ről beszél és én is láttam ilyen ábrát és cikket az F-35-ről. Még linkeltem is pár hónapja…

    nem mondtam h nincs értelme csak azt h én nem látom értelmét ezeknek az utólagos rcs érték csökkentéseknek mert nem hiszem h annyit sikerül lefaragni h az komoly előnyt jelentsen

    És szeritned ezt az tudja jobban aki megvizsgálta ezt majd kifejleszette vagy te? A távolság adataid is elég viccesek. A kisebb RCS meg mindig előny. Attól, hogy már észleltek, a kisebb RCS-t könnyebb lehet ECM + chaff + vontatott csalival védeni. Lehet egy ember 2 méter és 100 kiló, vagy 1,5 és 50 kiló. Szerinted melyik a kisebb célpont? Azt is elfelejted, hogy a hatótávolságot is növeli, ha légiharc konfigban van a gép, mert a rakéták légellenállása eltűnik.

    azzal kapcsolatban h mennyi rakéta fér bele meg úgy gondolom ha 6 férne el benne akkor 6nak lenne kialakítva hely nem csak 4-nek

    Lásd fent. F-35-ről volt itt szó a rakétánál és nem SE-ről.