|

Komoly Gripen-korszerűsítés a láthatáron

Korábban már svéd felsőbb körökből is innen-onnan hallani lehetett, hogy Svédország érdeklődést mutat a Gripen NG program és annak végterméke iránt és rendszeresítene is belőle néhány darabot, de a mostani hír előtt kérjük az Olvasóinkat, hogy kapaszkodjanak erősen!

Bő egy éve írtunk arról, hogy a svéd politikai elit egyre inkább egyetért abban, hogy támogassa a Saab által sokáig megrendelés nélkül folytatott Gripen NG programot. Akkor az az ígéret hangzott el, hogy ha sikerül exportsikert elérni a JAS-39E/F változattal, akkor a Svéd Légierő is rendszeresíti a típust minimum 10 példányban. Nos, azóta Svájc a típus megrendelés mellett döntött (bár a vásárolt variáns inkább nevezhető jelentős képességnövekedésű C/D-nek, mint E/F-enek), mozgolódás kezdődött a svéd honatyák háza táján is, ráadásul úgy tűnik, nem is kispályáznak az északi barátaink.

Fotó: Saab ,

A Fegyveres Erők Parancsnoksága részéről bejelentették, hogy vizsgálják a jelenleg hadrendben álló Gripenek közül 100 darabot korszerűsítenének és alakítanának át E/F verziójúvá, ezzel akár 2040-ig hadrendben tartható lehetne a 4+ generációs típus. A 10 éves modernizációs program várhatóan mintegy 5 milliárd dollárt emésztene fel a költségvetésből, azonban a gyártó még nem nyújtott be árajánlatot a kabinet számára. A Svéd Légierő leépítése gépkivonásokkal és bázisbezárásokkal folyik, hosszabb távon 100 Gripen hadrendben tartásával számolnak, azonban ezek egy része az öregebbik A/B változat, melyeket még a ’90-es évek folyamán vagy az ezredforduló környékén állítottak hadrendbe. Ezen példányok nagyjavítása hamarosan időszerű lesz, így még 2015 előtt meg kéne kezdeni a programot, ám kérdés, hogy az egyre szűkülő költségvetésben erre hogyan sikerül helyet szorítaniuk a skandinávoknak.

Fotó: Saab ,

A Gripen “E” és “F” variánsainak kifejlesztéséhez munkába fogott, átalakított “B” verzió egy tesztplatformként, demonstrátorként szolgál, melyen tesztelésre kerülnek a technológiai újítások. A jelenlegi GE F404 helyett a demonstrátorban a Super Hornetből ismert, nagyobb tolóerővel rendelkező F414G kapott helyet, mely talán megoldást jelenthet a gép harmatos tolóerő/tömeg-arányára. Tesztelik a gép új “szemeit”, az AESA radarrendszert és az IRST-t, az új önvédelmi rendszereket és sok egyéb friss fejlesztést. Folyik továbbá a Meteor rakéta integrációja is. A Saab célja, hogy az új fejlesztésekkel technikailag tartani tudja a Gripen pozícióját az elkövetkező 30-40 évben, továbbá minél több megrendelést szeretnének begyűjteni a megnövelt képességű változattal.

—–

A Gripen NG, a Gripen Demo és a JAS-39E/F jelzések körüli tisztánlátás érdekében érdemes elolvasni a korábban „Gripen NG: kérdések és válaszok” címmel leközölt írásunkat.

A típus iránt érdeklődő Olvasóinknak pedig ajánljuk a JAS-39 Gripen vadászbombázóról szóló típusismertetőnket.

48 hozzászólás “Komoly Gripen-korszerűsítés a láthatáron”

  1. Én némileg mást olvastam a témáról.
    1,A svájci megrendelés még nem bizonyos, az ellenzék ugyanis népszavazást kezdeményezett a beszerzés szükségességéről. Szerződéskötésre csak akkor kerülhet sor, ha a szavazás jóváhagyja.
    2,Honnan tudni a pontos variánst? Én azt olvastam, hogy 16 új gyártású JAS-39E és 6 F szerepel a tervben, és nem valami feltupírozott C/D
    3.A Saab ajánlott száz új gyártású NG-t 4,7 milliárd dolláros áron a svéd légierőnek, amely jelenleg vizsgálja a kérdést. Nem upgrade, az ugyanis többe kerülne mivel az NG külső méretit tekintve is különbözik, nagyobb lesz.

  2. több kérdésem is lett volna a Gripen NG-vel kapcsolatban, még jó, hogy elolvastam az ajánlott „Gripen NG kérdések és válaszok” írást.

    viszont ha abban segítenétek: mégis hova helyezzem el képességek terén a mi Gripenjeinket és a Gripen NG-t nemzetközi összehasonlításban. persze csak röviden mert továbbra is laikus vagyok. :-)

  3. A Gripen módosított szerződésben azt mondta Molni hogy Svájc nem az NG-ből vesz hanem simma C/D verziót de aki ezt megcáfolja annak meghajol
    szóval lehet hajladozni a monitor elött….:D

    Azért van eltérés a 2 gép között itt egy kép róluk

    http://forum.keypublishing.co.uk/showpost.php?p=1321013

    Azt meg ne felejtsük el hogy van Upgrade az RM-12es hajtóművekhez ami plusz 15% tesz a teljesítényre alapba 0.97 a T/W aránya ezzel meg lenne az 1.1 ami már MIG-29 és F-16 szint…
    De azt gondolom nem kell ecsetelni hogy a Super Hornetnek alapba 0.93 az aránya még sem jelzik sehol a Gripent meg állandóan evvel támadják amikor a közelébe sem repülhet egy 4,4+ Generációs gép sem mert mindegyiket elöbb meglátja mint azok őt tehát a BWRben már eldől a harc kimenetele ha meg nem akkor maradna a Sisak célzó és az IRIS-T.

    Már irtam nektek a 2010 es repülő napon beszélgettem az egyik műszakis gyerekkel ő mondta hogy amikor itt volt a Load Difusser hadgyakorlat és meg látták az Amerikai piloták a Gripent rőhögtek rajta hogy milyen pici aztán szimulált támadásban meg az ÖSSZES F-16 ost leszedték a pilótáink amikor azok még nem is látták őket…
    Utána persze kussoltak amikor sorba mondták nekik hogy le lehet szálni…mert GAME OVER…

    Tudom Molni majd jössz dobálsz egy-két számot és büszként el mondod hogy ilyen nincs a világon mert a Falcon az így meg úgy….

  4. @aerophyl: a Terminator által linkelt weboldalt használtam egyik forrásként, ott „upgrade”-ről írnak, nem új gyártású gépekről. Elég jó ár lenne, már ha csak darabárat számítanánk, 5 milliárd USD/100 gép= 50 millió USD/gép… (A norvégoknak tett ajánlatban pár éve 100 millió dollár/gépes ár jött ki.)

    Tudom, hogy svájci rendszeresítés ténye nem biztos, ezt megakadályozhatja az ellenzék, ahogy írtuk is tavaly decemberben:

    https://htka.hu/2011/12/06/svajci-gripen-fejlemenyek/

    Ahogy az is, hogy a svájci tender kikötése volt, hogy a gépnek már szolgálatban kell állni, amit a svédek 2 úton tudnak megkerülni: az egyik, hogy C/D gépeket adnak, amíg az E/F-et be nem fejezik, a másik, hogy továbbfejlesztett C/D variánst biztosítanak, de C/D típusjellel. (Ezzel asszem Zord blogján találkoztam a döntés utáni kommenteknél, de nem rémlik pontosan).

  5. Agressor, néhány pontosítás. A svájciak eredetileg a C/D beszerzését tervezték, ezt is tesztelték, csak a múlt év végén változott a helyzet, erről lesz egy részletesebb cikk a következő Aranysasban.
    Az RM12-es tolóerő növelés métékét ne becsüljük túl. Egyrészt még nem realizálódott, másrészt a 15%-hoz már nem elég a szívócsatorna áteresztő képessége. Az 5% reálisabb. A „légiharcok” eredményessége pedig elggé szubjektív. Nekem Gripen pilóta mondta, hogy BVR-ben tényleg jó a gép, de az ominózus gyakorlaton csak akkor sikerült WVR-ben eredményt elérniük, ha az F-16-os pilótája nem látta őket. Ha látta, akkor sajnos bukta. Az „F-16-os” önmagában nem elég. Milyen F-16-os? A szóban forgó gépek már repültek a Sivatagi Viharban és MiG-eket lőttek le. Egy Block 50/52-es (V)9-es radarja lényegesen más kategória, ezzel kéne összevetni a Gripen-ét. Tévedés ne essék, nem vagyok ellendrukker, és is örülök a magyar fiúk siekreinek. Az, hogy erről kívülállóknak ki és mit mesél, az sok esetben érzelmi dolog. Ha valaki szereti az általa üzemletetett technikát (ami helyes), akkor hajlamos azt túlértékelni.

  6. Hű, korszerűsítésnél sok, új gépeknél gyanúsan kevés ez a darabár. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy a gyártó a régebbi gépekből kiépített alkatrészeket, berendezéseket is felhasználja (pl katapultülés), így természetesen lejjebb is lehet szorítani az árat. Megléphető lépés lenne ez?

  7. Nem tudom, hogy mi lett, de a svédeknek egyszerűen nem volt és nincs is szükségük ~200 db vadászgépre. A gépeket gondolom részben kannibalizálták.

    (Ezzel a szemléletel az AMARC is pénzkidobás pedig a jelek szerint megéri fenntartni. Perszes Gripen léptékben ez egészen más, de a jelenség ugyanaz.)

  8. „Nem Block 40-sel? Block 30-as már csak a Nemzeti Gárdának van??????????????????????????????????????????????????????”

    Kevesebb kérdő jelel is megértem a kérdést és a válaszodra a válaszom hogy az OHAI Nemzeti gárda Block 30 gépei voltak itt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  9. Igazából nem értem, hogy miért éri meg új aesa radart fejleszteni amikor az amcsiknak azért van bevált?! gondolok itt az apg-79-re akár, bár ez nem lehet ilyen egyszerű pl.: méret miatt is vagy „mi a fene hogy is hívják” :)?x12

  10. aerophyl

    Azért érné meg az új gépek beszerzése, mert így is támogatják a hazai ipart és gyártósort + mivel olcsóbb is lenne, mint az átépítés jobban is megérné. A kivonandó 100db C/D-t, meg szaré-hugyé ellehetne adni, s ujabb üzemeltetőket szerezni vele.

  11. Csak éppen szűk a piac. Az A/B-ket sem tudták eladni, pedig évek óta áll a többségük. A svédeknek sincsen felesleges 4-5 milliárd dollárjuk. Ennek ellenére lehet, hogy megvalósul, de akkor mi lesz a tervezett ötödik generációs típusukkal? A kettő együtt nem megy.

  12. „Csak éppen szűk a piac. Az A/B-ket sem tudták eladni, pedig évek óta áll a többségük. A svédeknek sincsen felesleges 4-5 milliárd dollárjuk. Ennek ellenére lehet, hogy megvalósul, de akkor mi lesz a tervezett ötödik generációs típusukkal? A kettő együtt nem megy.”

    Az A/B Gripenekre rengeteg helyen lehet szükség pl Horvátország,Szlovénia,Bulgária,Baltikum esetleg még Albánia ha minden hova csak 1 századnyit adnának el már el is kopnának a gépek mert ezek az országok csak és kizárólag 1 hajtóműves gépet vesznek használtan a méretükből adódólag,bár F-16is szóba kerülhet úgyan ide.

    Az 5.generációs gépükből szerintem már nem lessz semmi mert mire készen lenne 10-15 év már a 6.generációs USA gépek repülnének ezért inkább arra összpontosítanak szerintem mivel pár év múlva olyan drága lessz a Kerozin hogy alig lehet majd reptetni a gépeket akkor inkább egy Hidrogén hajtású gépen gondolkodjanak mert akkor nem függenek „senkitől” sem addig az időig 2030körülig meg bőven elég a Gripen E/F

  13. El fog telni elég sok idő, mire megtudjuk, hogy AESA radarral repülő Gripen mire képes egy szintén AESA radarú F-16-osal szemben, egy ugyanilyen gyakorlaton. Az Amcsi radarról nem igen találtam olyan infókat, melyek konkrét adatok tartalmaznának, tud valaki esetleg? (Raytheon APG-63 (V) 3 lehet elég titkos) A Gripennek ugye kisebb a radarkeresztmetszete, az Amcsiknak meg nagyobb a tapasztalata az AESA radarok terén, úgyhogy elég kérdéses a dolog, legalább is szerintem.
    Másik kérdésem az lenne, hogy lehet, hogy a MIG-31 lokátorra olyan messze lát? Valóban olyan szuper teljesítményű?
    Valaki írta nemrég, hogy vannak olyan fórumozók is az oldalon, akik szerkesztők az Aranysasnál. Tőlük szeretném megkérdezni, hogy 2001 11-2007 10-ig kiadott DVD-nek nem lesz folytatása? (sajnos van pár év, ami nálam kimaradt)

  14. molni

    Még hogyha a minimum haszonra hajtanak is, nem lehet rossz biznisz nekik pár közép-kelet-európai országnak lepasszolni fejenként 10-12 gépet, vagy esetleg Ázsiába v. Dél-Amerikába lepasszolni 10-12 gépes fejadagokat.

  15. Sulyid

    „Régebben a brazil hordozón települtek argentín gépek is, most is szoktak-e még argentín gépek gyakorlatozni a brazil hordozón?”

    Az Argentinok erdekesen adjak elo a temat. Evente gyakorolna egyszer szerencses esetben ketszer a Brazil laposon es egyszer lerandul barati latogatasra az egyik USN lapos. Szoval evente csak ketszer gyakorolnak elesben es megy nekik !!! Az utobbi evekben nem voltak baleseteik sem.

    Nem tudom hogy csinaljak de ugyesek !

  16. Majd ha a Roman hordozokra Magyar vadaszok telepulnek akkor igen. Brazilia es Argentina is kuzd az USA dominanciaja ellen a tersegben a kontinensen de mindketto magaenak gondolja a Del Amerikai kontinens vezetojenek szerepet.

    csak egy pelda. A Tucano Super Tucanoval a Brazilok alkottak egy igen jo alapgepet. Az Argok tojak erre magasrol es nekiallnak kifejleszteni a sajat hasonlo kategorias srofjukat.

    Szoval ideiglenesen el tudom kepzelni de rendszeresen semmi keppen.

  17. Kuruc

    Brazília minden tekintetben kategóriákat ver Argentínára, én a helyükben inkább egy kiegyezést próbálnék kiharcolni a brazilokkal, ahol a lehető legtöbb dolgot együtt fejlesztenék, s megpróbálnának együtt alkotni egy gazdasági egységet.

  18. Európai fejlesztésű AESA lokátornak van piaca. Akár európai gépek (Eurovadász, Rafi, Gripen) illetve azok az országok akik nem akarnak amerikai technikai függőségbe kerülni (pld. india)Az izraeli Elbit lokátort nem véletlenül korlátozták le az amcsik. (Izrael a kieső export részét valószínűleg betudja a katonai segély nem csekény összegébe), orosz AESA lokátorok vannak, de képességeikről vajmi keveset lehet tudni (propaganda egyik oldalról, az indiai MMRCA tender kapcsán a MIG-35 Fazotron Zhuk AE-ről viszont erősen lekicsinylően nyilatkoztak. Az indiaiak a Fazotron Zhuk PESA lokátorokat is le akarja cserélni a Szu-30 gépeken.

    egy kis irás, hogy képben legyünk, bár nem elsősorban a műszaki kommenttársaknak ajánlom, (Laci-Molni stb.)inkább azoknak akik érdeklődők.
    http://idp.justthe80.com/world-defense-technology-watch/modern-fighter-aircraft-radars