|

Jól halad a tányérantennás C-295-ös tesztelése

Az EADS még 2011 májusában mutatta be a sokoldalú C-295 teherszállító repülőgép újabb, légtérellenőrzővé avanzsált változatát, mely június óta szeli a levegőt. Sikerrel.

Július 7-i szűzrepülése óta aktívan tesztelik a C-295-ös AEW változatát, ám a tányérantennás masináról azóta nem sok hír látott napvilágot, azonban a gyártó a hétvégén megtörte a csendet és közleményben tudatta, hogy minden a tervek szerint alakul az altípus berepülési programjával, már befejezték a repülési tesztek első fázisát, melyben azt vizsgálták, hogyan viselkedik a gép egy méretes, 6 méter átmérőjű, 360°-os látószöget biztosító radardómmal a hátán.

Fotó: IAI ,

A közzétett adatokból kiderül, hogy a típus több mint 8 órás őrjáratozási idővel bír, amennyiben 6100 és 7300 méter közötti magasságtartományban tartózkodik a bevetés során. A gép teherterében 6 operátorállást alakítottak ki az Elta Systems által szállított radarrendszer kezelésére. A gyártó fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a C-295-ös rendelkezik a legnagyobb beltérrel a rivális típusokkal (Gulfstream G550, Saab 2000) összevetve. Ennek ellenére még nem született rá megrendelés, de az EADS illetékesei nagyon bíznak az újdonság exportsikerében.

Képek még a gépről:

Fotó: elhangardetj.blogspot.com ,

Fotó: elhangardetj.blogspot.com ,

Fotó: elhangardetj.blogspot.com ,

10 hozzászólás “Jól halad a tányérantennás C-295-ös tesztelése”