|

Repült az EADS légtér-ellenőrzője

Korábban már írtunk az európai konzorcium azon törekvéseiről, hogy légtér-ellenőrző repülőgépet épít a C-295 típusú szállítógépéből. Jelentjük, a gép felszállt!

A tegnapi nap folyamán helyi idő szerint 17 óra 16 perckor a levegőbe emelkedett a C-295-ből kialakított AEW&C (Airbone Early Warning and Command) repülőgép. A szűzrepülést az EADS spanyolországi telephelyéről, a Sevilla város melletti üzemének területéről végezték. A 2 óra 48 perces repülés során Alejandro Madurga és Alfonso de Castro tesztpilóták, valamint Juan José Baeza és Antonio Ojeda fedélzeti mérnökök tartózkodtak a gépen és azt vizsgálták, hogyan viselkedik a típus egy méretes, 6 méter átmérőjű, 360°-ban látó radardómmal a hátán.

Fotó: Airbus Military ,

“Az első repülés során megbizonyosodhattunk arról, hogy a C-295 megfelelő platform arra, hogy olyan feladatokkal bővítsük tulajdonságait, mint a légtér-ellenőrzés.” – nyilatkozta a repülés után Alejandro Madurga. Elmondása szerint a gép a vártaknak megfelelően viselkedett és elégedettek vele.

Az indonéz-spanyol fejlesztésű C-235-ösből létrehozott C-295-ös ezáltal újabb képességeket szerzett, ám a paletta eddig sem volt túl kicsi, a típust alkalmazták hírszerző, felderítő, tengeralattjáró-elhárító feladatkörben, de tengerészeti járőrgépként is. Az EADS ezúttal is biztosra megy, hisz a teherszállítóból kialakított légtér-ellenőrző a kategória legtágasabb kabinnal rendelkező gépévé vált, ami a repülési tulajdonságok és a radar képességei mellett nem utolsó szempont.

37 hozzászólás “Repült az EADS légtér-ellenőrzője”

  1. Amikor először olvastam arról, hogy lesz ilyen verzió személy szerint nem tartottam életképesnek, de most így “élőben” elég korrektül néz ki. Sokkal inkább erőltetettnek gondoltam ezt a konstrukciót. Egyébként van igény egy ilyen típusra? Miben lehet jobb, mint a konkurencia?

  2. Az egész egy propaganda , hú de nagy előrelépés is az elkövetkezendő 20 évben is ami cuccokat fognak vásárolni mert technológiában mindenben le fognak maradni .
    Inkább a külföldi országok is Kínai ,amcsi meg orosz gépeket fognak vásárolni mert az EF ára is felér egy f-35-el mint ahogy azt többször is leírták itt .
    A közeljövőben a lengyelek is f-35-öst fognak rendszeresíteni váltótípusként .

  3. Belelóg a függőleges vezérsík az antenna síkjába.

    http://en.wikipedia.org/wiki/EADS_CASA_C-295
    http://en.wikipedia.org/wiki/Saab_2000_AEW%26C
    http://en.wikipedia.org/wiki/Saab_340_AEW%26C
    http://en.wikipedia.org/wiki/Embraer_R-99
    http://en.wikipedia.org/wiki/Northrop_Grumman_E-2_Hawkeye

    Range: 4,300 km
    Maximum Range: Over 3,218km
    Max Range 1,735 km
    Range: 3,019 km (internal tanks)
    Range: 2,824 km

    Nehéz összehasonlítható adatokat találni, mert a tehergépeknél különböző terhekkel adják meg a hatótávolságot, de azért látható hogy a hatótávolsággal nem lesz probléma.

    Az ilyen gépeket jellemzően a kicsi- vagy nagy de szegény légierőknek találták ki. Nekik nem nagyon van tankerük. Persze jó dolog a légi utántölthetőség, de ahhoz legalább egy KC130 méretű gép kell.

  4. “Roni ,neked komyoly problémád lehet Európával”

    1 Kilátástalan jövője van
    2 ha megjelennek az orosz bvr rakéták és sz-xx fegyverek akkor nem kérdés hogy kitől fognak vásárolni a közel keleti országok hiába leszólják őket hogy őskorba vannak .

    “Roni, neked komoly problémád lehet Európával”
    Igen van is méghozá azért mert amerika diktál neki és magasról szarja le azt. Még a kis hangya faszányi izrael előtt is meghuzza magát .
    Az nem versenyképesség hogy eladjuk a Rafale gépet Kínának mert azzal csak őket jutassák előbbre .
    Az oroszok is megjárták velük .
    És még vanank olyan emberek akik a Kínai veszedelemtől tartanak , hát szerintem inkább a jenki veszedelmtől kéne tartani .

  5. “1 Kilátástalan jövője van”
    ???


    2 ha megjelennek az orosz bvr rakéták és sz-xx fegyverek akkor nem kérdés hogy kitől fognak vásárolni a közel keleti országok hiába leszólják őket hogy őskorba vannak .”

    Ez szimplán hülyeség.


    Igen van is méghozá azért mert amerika diktál neki és magasról szarja le azt. Még a kis hangya faszányi izrael előtt is meghuzza magát .”
    Mind a két mondatra kb WTF???

    “Az nem versenyképesség hogy eladjuk a Rafale gépet Kínának mert azzal csak őket jutassák előbbre .”

    WTF sokadszorra… eladják rafit Kínának???

    “És még vanank olyan emberek akik a Kínai veszedelemtől tartanak , hát szerintem inkább a jenki veszedelmtől kéne tartani .”
    szokásos

    Persze értem én divat az Europai kultúrát/kulturkört (meg a nem vesznek elég fegyvert…) fikázni… “nemrég” hallottam egy nagy monologot arról, hogy az India kultúra mennyivel magasabbrendű mint az Europai…

  6. 1 Kilátástalan jövője van

    Jah, persze. Ismered a viccet?

    – Hol tart a kapitalizmus?
    – A szakadék szélén.
    – És hol a szocializmus? Mint minig, egy lépéssel előbbre.

    Kezd kicsit elegem lenni az efféle jóslatokból. ha 1000 évig károg valaki, akkor egyszer csak igaza lesz. Ez viszont nem jóstehetséget takar…

    2 ha megjelennek az orosz bvr rakéták és sz-xx fegyverek akkor nem kérdés hogy kitől fognak vásárolni a közel keleti országok hiába leszólják őket hogy őskorba vannak .

    Szovjet / orosz BVR rakétafegyverzet a ’70-es évek óta van, de oda sem neki. Az más kérdés, hogy olyan amilyen.

    Az Sz-300 meg nem csodafegyver. Amennyit az orosz elektronika fejlődött 15 év seggen ülés után, szerinted az ECM és egyéb elektronikai hadviselési forma nem előzte meg ott, ahol volt is rá zseton? A fegyver kineamtikai képességei azok, amik jók, de ha ECM megfekteti, akkor szép statisztikai adat, semmi több a sok jó paraméter.

    @Yeti szerint

    A kommentejei színvonala alapján olyan 20 éves lehet legfeljebb. Mármint agyilag.

  7. Aki nem ilyen kis légtérellenőrző gépet vesz, talán vehet

    B737 AEW&C Wedgetail
    B767 AWACS
    E3 AWACS
    A-50

    Ha nem dísznek veszik, akkor a jó hadrafoghatóság miatt legalább 3 db-ot kell venni. Tudnak ezek annyival többet, mint amennyivel nagyobbak, drágábban üzemeltethetők?

    Mint ítam, az ilyen kis AWACS gépeket jellemzően a kicsi- vagy nagy de szegény légierőknek találták ki.

  8. Szeretném megköszönni a állandó személyeskedést amúgy 26 éves vagyok és érettségim is van . Nem mindenki lehet diplomás !

    FADE

    Igen volt róla szó még régebben hogy Kína a varyagra tervezi a rafit de az USA ezt nem engedte .

    “meg nem vesznek elég fegyvert”
    Nem is a fegyver mennyiségéről szoktam beszélni hanem a minőségről és a éves csúszásokról .
    Mikorra is lesz a A franci gépen meteor rakéta? kb 2018 ha megkapják ?
    Molni

    “Jah, persze”
    Te normálisnak tartod az olyan falvakat ahol este 8 után vagy éppen kint a ház előtt nem lehet nyugodtan lenni mert jön 5 vagy 8 tagu banda biciklivel és folyton provokálják az embereket ?
    Mi lesz így Európával ? És hogy ha ma ez van, mi lesz 10 vagy 20 év múlva ?

  9. “Amennyit az orosz elektronika fejlődött 15 év seggen ülés után, szerinted az ECM és egyéb elektronikai hadviselési forma nem előzte meg ott, ahol volt is rá zseton?”

    Múltkor pont egy ilyen beszólásért támadtak engem. Úgy látszik nem mindegy ki írja le ugyan azt! Köszi molni! Tehát a múltkor nekem volt igazam. :)

  10. Roni

    Honnan veszed ezt a sok marhaságot amit irkálsz? Én soha nem találkoztam olyan írással amiben a Shi Lang és a rafi közösen szerepelt volna.
    Egyébként pár napja volt egy jó írás az egyik kínai oldalon az új hordozóról. Egy kiképzőhajó lesz, L-15 és JL-9H gyakorlógépeket fognak rá telepíteni. A Szu-33 gépek majd csak a saját tervezésű hordozókra fog kerülni.
    A légtérellenörzést egyenlőre helikopterekkel fogják megoldani.

  11. Nem is a fegyver mennyiségéről szoktam beszélni hanem a minőségről és a éves csúszásokról .

    Ennek ellenére is hülyére verik átlag fejlettségben a világ légierejeinek a többségét.

    A Szu-34 mennyi us csúszott? 2007 táján készültek el fizikailag az első gépek és 2010 végére el is juutottak oda, hogy 6 darabot vettek át, de azokat avgy az utánuk jövő gépeket egyből át kell építeni, mert rájöttek, hogy nagyonn APU kell…

    Mikorra is lesz a A franci gépen meteor rakéta? kb 2018 ha megkapják ?

    És mi indokolja a húdenagy sürgősséget? Az oroszok mai napig a félaktív rakéták korszakban élnek. 35 éves alapokon nyugvó légharc rakétákkal repkednek. Az európai flották mint aktív radaros rakétával repkednek ~15 éve. AMRAAM, MICA. Hol van ehhez fogható orosz arzenál minőségileg és mennyiségileg? Sehol.

    Te normálisnak tartod az olyan falvakat ahol este 8 után vagy éppen kint a ház előtt nem lehet nyugodtan lenni mert jön 5 vagy 8 tagu banda biciklivel és folyton provokálják az embereket ?
    Mi lesz így Európával ? És hogy ha ma ez van, mi lesz 10 vagy 20 év múlva ?

    Szomorú, de nem általános jelenség, főleg nem egész Európára nézve.
    Lehet, hogyx 26 vagy, de a szélsőjobbos volt osztálytársam gondolkodott olyan panelokban, mint te. Csak ő akkor 17 éves volt…

  12. Roni
    Honnan veszed ezt a sok marhaságot, kilóra???
    A Mistral üzlet kapcsán láthatod hogy a franciák nagy ívben szarnak az Usa-ra és többi Nato-tagra is, hiába tiltakoznak! Az üzlet az pénz, eladnak és kész! Mellesleg azt azért mi is tudjuk, hogy a francia egy önérzetes nép. Nem hiszem, hogy eltűrnék bárkinek is azt, hogy feltételeket szabjon nekik. Ha elakarnák adni a rafit a sárgáknak, akkor már rég eladták volna, de nyilván ők se hülyék (lásd: orosz példa). Azt a rengeteg pénzt amit beleőltek, s amivel az Európa egyik legpotensebb gépét létrehozták, ha nem a legpotensebbet (mert semmilyen összehasonlító teszt nem igazolja hogy az EF jobb nála, leszámítva a “kishazánkban” mélyen gyökerező zsigeri francia gyűlöletet-ami miatt mindenki fikázza a rafit-), azt nyilván nem fogják szarért húgyért elpocsékolni!
    Amúgy meg azt kell hogy mondjam, hogy maximálisan egyet kell hogy értsek molni-val!

  13. Roni
    Most tényleg nagyot tévedtél. Mikor az EF program be indult akkor láthatáron se voltak az 5. generációs gépek.
    SzU-nak is alap Szu-27 plusz Mig-29 voltak gyenge elektronikával. Nekik az volt a top.

    EF meg 2000-es évek óta hadrendbe álló gép.
    Mig az F-35 gyártósor pár év múlva indul be. Hadrend meg, leszállítás után 10-12 hónap egy századnál tudtommal
    Pak-Fa meg jó 10 év.
    J-20 szintén 10 év múlva lesz sorozat gyártásara érett és a gyártó sor beindul.

    Európának 90-es évek végétől kellet egy új típus amely a Tornádó G4 leváltja.

    kovikopasz
    Rafi tény szerüleg szarabb mint az EF.
    Repülési paramétereikbe lehet ,hogy egálba is vannak sok téren.
    De ezzel az erővel a Szu-35-nek nyomába se érhetne a két típus.

    De! EF-hez komoly fegyver paletta van, német és angol rakéták.
    Rafi-nak meg jelenleg szinte semmi.

  14. monyok
    Az hogy kinek melyik a jobb gép, az szubjektiv. Ez csupán a te magánvéleményed. Az hogy a rafi és az Ef mennyivel szarabb a Szu 35-nél, az is egy jó kérdés -tekintettel a molni által felvetettekre-, vagyis arra, hogy az oroszok jelentős mértékben és igen sok területen le vannak maradva (hány éves konstrukció pl az r71, ja és milyen a megbízhatósága/üzemeltettési tapasztalatok), szóval ez így ebben a formában szintén csupán egy magán vélemény, és demagógia! Ne dőlj be az orosz propagandának. Ami tény, az Ef-hez több az elérhető fegyver, ebben még a rafi hátrányban van! Viszont folyik az integráció, és folyamatos a képességbővülés. És van egy nagyon fontos előnye a rafinak az Ef-el szemben. Az pedig a függetlenség. A gép és fegyverzet zöme független az Usa-tól. Egy lehetséges embargó esetén ez döntő lehet, igen sok ország számára!
    Addig is melléklek egy cikket, hogy lásd mekkora, még kiaknázatlan potenciál van a rafi-ban: http://jets.hu/news?id=108

  15. Meg 1millio1 szempont van. pl rafiban van a legkevesebb US cucc, 99%ban francia. márpedig mig franciáknál ahogy látom első az üzlet addig us könnyen elenged egy embargot mert pl “atomrobbantottál” annál pedig nincs szarabb amikor a fulos gépek állnak a földön, mert nincs beléjük alkatrész.

    Sok szempont lehet. Amúgy sztem is az EF a király. :)

  16. kovikopasz

    Én a manöverező képeség kapcsán hozdtam fel ezt a 3 tipust.

    EF USA függőségét is meglehet szünteni. Angol és német ipar azért világszinten is top 10-es.

    Szu-35 egy remek mű repülő gép. Amig az orosz nem állnak elő elfogatható fegyverzettel. Addig a Pak_fa is csak egy igéret marad.

    Franciák érdekes utat járnak be, nincs ki emelkedö ipar területük.
    Németek meg Európában a legnagyobb ászok kémia területén.
    Ez azért fontosa mert, a vegy analitikába kifejlesztet elvek modszereket, más területen is lehet alakamazni. Nanotechnológia meg mindennek kezd az alfája és omegája lenni.

    Németeknél ezért van az hogy a hadipari fejlesztések csak politikai szándékon múlik. Iparuk készen állna potens fegyver fejlsztési programok lezavarására.

  17. A hírek szerint a Rafele RWR rendszere jóval több, mint egy sima RWR rendszer, SEAD feladathoz szükséges pontossággal és képességekkel is bír.

    Szerintem nem lehet egyértleműen kijelenteni olyan dolgokat hogy EF jobb, mint a Rafi és vica versa. Mire, miből, meddig, milyen messzire, stb.

    SEAD téren a Rafi elvileg bizony táposabb.

  18. Franciák érdekes utat járnak be, nincs ki emelkedö ipar területük.

    Gyógyszeriparban és repülőgépgyártásban Európa vezetői, energetikában, autóiparban, hajóiparban és mezőgazdaságban is kiemelkedőek. Turisztikailag pedig bőven világelsők.

  19. Az én ismeretem alapján, ami igen csak szegényes, úgy tudom, hogy az EF összesítve modernebb, mint a Rafale. Utóbbi mellett egyébként a hatótáv illetve a fegyverzet mennyisége szól. De pl. az EF hajtóműve sokkal erősebb (wikipedia), és azt nem tudom mi lehetett pontosan de láttam egy ábrát amin összehasonlítottak gépeket és az f-22- vel volt majdnem egy szinten a typhoon (asszem repülési jellemző volt). Ja és ha végre elkészül hozzá az aesa radar, az az egyik, ha nem a legjobb lesz.

    Kérlek javítsatok ki ha nem jó amit írtam.

  20. hammer: Mindkettő 4+os gép. Innen megmondani melyik a jobb sztem nonszensz. Miben, mire hol… ÉS! ez HT pl mind a rafi/ef/gripen 4(+)os gép. Ha szembetalálkoznának melyik lenne a jobb? pl a lesajnált gripen a jelenleg oly fontos bvrben kikapna? tuti? tudod milyen k* szigoruan titkos elektronika van benne?

    Amikor félgeneráció difi van 2gép között oké aszondom talán rámondható melyik a jobb de egyébként… (és akkor még mindig nem vettünk bele a képletbe 1001dolgot)

  21. @blogen

    A Meteor is rajta van, ami ugyebár nincs rendszerben. A többit is kéretik fenntartásokkal kezelni. Miért a méregráda AASM-mel repkednek, ha a hozzá képest 15-20%-ba fájható GBU-val is lehetne?
    Vagy nem vették meg, vagy nincs integrálva minden GBU, ami a képen van.

    JSOW kategóriájú fegyvert nem igazán látok. SCALP az van, de az eggyel fentebbi méregdrága cucc.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.