|

Felpörgette a helikopterpiacot a HM igénye

A járműbeszerzést bejelentő szaktárca nemcsak az amerikai kormány, hanem amerikai és európai ipari szereplők ajánlatait is vizsgálja.

Nemcsak az amerikai kormány, hanem amerikai és európai ipari szereplők ajánlatait is vizsgálja a Honvédelmi Minisztérium a szállítóhelikopterek beszerzésére vonatkozólag – írja a Magyar Nemzet. Az újság úgy tudja, miközben a HM tárgyalásokat folytat az amerikai tengerészgyalogságtól kivont harminc darab UH-1N könnyűhelikopter ingyenes átvételéről és – már magyar költségen, teljes körű műszaki támogatással történő – rendszeresítéséről, az amerikai Sikorsky, illetve az európai Eurocopter és AgustaWestland is érdeklődésüket fejezték ki új gyártású gépek szállítása iránt.

UH-1N Huey Iroquois

Mi lesz veled, UH-1N program? | Fotó: USAF ,

A korábban perspektíva nélküli szakmai terület valósággal felpezsdült, amióta a kormány bejelentette, hogy megvizsgálja a harminc amerikai helikopter beszerzésének lehetőségét – fogalmazott a lap egyik forrása. A cikk szerint mivel a honvédség helikoptererőinek helyzete tarthatatlan, az ügylet kivitelezésének időtartama kulcsfontosságú. A használt UH-1N helikoptereknek az a legnagyobb előnye, hogy szállításuk akár egy éven belül megkezdődhetne. A lap információi szerint részben ugyanebből a megfontolásból továbbra sem került le a terítékről a meglévő szovjet-orosz helikopterek továbbüzemeltetésének lehetősége sem.

Forrás: Hirado.hu

178 hozzászólás “Felpörgette a helikopterpiacot a HM igénye”

  1. Lehet tudni valami konkret ajanlatrol is ?
    Erkezett a HM-hez ezugyben megkereses ?
    Jo csali volt a $ 42x millio, de valszeg a mai helyzetben ennek csak a toredeket tudjak `kikohogni`. No sebaj, megvesszunk svajci frank alapu hitelre :D

  2. Sziasztok!
    Lehet, hogy tenderezéssel kellett volna kezdeni.
    Reméljük a legjobbakat.
    A Sikorsky az S92-vel vagy valamelyik UH-60 variánssal fog „nevezni”. A lengyel S70i lehet jó lenne nem?
    Az Eurocopter? Az NH90 kicsit meredek lenne nekünk.

  3. Az UH-1-eseket nem egy összegben kell kifizetni, hanem évekre lebontva, több részletben. Ezért nem hiszem, hogy bármelyik másik ajánlat jó lenne, ahol max egy vagy két részletben kellene kifizetni. Annyi pénze nincs a HM-nek egyszerre.

  4. Itt biztos ki lett már tárgyalva a Hjújik ügye, de nekem lenne egy alapvető kérdésem:

    Tulajdonképpen mire kell nekünk ennyi gép?

    1. Harcolni biztos nem fognak
    2. Mentőszolgálatra vannak alkalmasabb gépeink
    3. Teherszállításra egyszerűen gazdaságtalanok egy ilyen kis országban, ahol mindenhová elér a vasút és az autópálya.

    Még ha néhányat megvennénk kiképzésre vagy mindenesnek az oké, de mi a fenére fogunk használni 30-at ezekből? Biztos, hogy szükségünk van rájuk?

  5. Az UH-1 OK.
    Meg kell lépni.
    Valamint, nem tudom, de jó lenne hallani, milyen elképzelés van, milyen harceszközök beszerzését tervezzük, az ez évi 13 millió dolláros amerikai katonai segélyből ?
    Az USA leépíti európai szárazföldi erőit, cserébe fel kívánja fejleszteni a kelet európai haderőket.
    Ma láttam ezt a hírt a neten.
    Ki kell használni ezt a lehetőséget.

  6. Minek UH-60??? Pont azért akarják az uh-1-et mert 4. annyiért lehet üzemeltetni mint egy ilyen uh 60-as vagy mi-17-es kategóriájú helikoptert! inkább legyen hosszútávon min 6-8db mi-8/17-es üzemképes hogy ha szakad a gát akkor … Vagy 25-30millió $-nál kezdődik egy új s-70-es darabja csak maga a gép… pont arra van szükség :D Főleg hogy az an-26-os cserére is lehet lassan gyűjtögetni meg az ez évi talpon maradásra is :D:D

  7. honved

    Az nem felfegyverzés, ha a leselejtezett gépeiket a kuka helyett a szövetségeseikre borítják. És egyáltalán Európa közepén egy kis és szegény országnak van-e értelme fegyverkezni a szükséges minimumon túl?

    És még egyszer kérdem, hogy ezeket a Hjujikat mire fogjuk használni? Harcra nincs és nem is lesz lehetőségük (hacsak nem felújítjuk őket és elküldjük Afganisztánba, ami nem tűnik túl bölcs döntésnek), teherszállításra pedig gazdaságtalanok.

    Mire kellenek akkor?

  8. 1. Harcolni biztos nem fognak
    2. Mentőszolgálatra vannak alkalmasabb gépeink
    3. Teherszállításra egyszerűen gazdaságtalanok egy ilyen kis országban, ahol mindenhová elér a vasút és az autópálya.

    Az egyes pontra nem zudok mit írni mert valószínű nem fognak..
    A kettesre annyit írnék hogy eluccsó információim szerint nemsokára a mentőszolgálatnál sem maradhatnak a helikopterek mert azok sem a mieink,volt is erről itt egy vita hogy Huey erre nem is igazán alkalmas a rázkódás miatt.
    3.Pont ez lenne a gazdaságosabb mint a mi-17…
    De kell a mi-17 a hadsereg harcászati igényeinek kielégítésére és tervben is van hogy megtartjuk őket.Amugy a 30 heuy az szerintem sok lenne ha Mi-17 marad.

  9. „És egyáltalán Európa közepén egy kis és szegény országnak van-e értelme fegyverkezni a szükséges minimumon túl?”
    majd ha a szükséges minimumot megközelítjük, akkor el lehet ezen gondolkozni, de addig azt kell szem előtt tartani egy örök klasszikust, amelyik ország nem képes eltartani a saját hadseregét, az el fogja tartani a másét…

  10. 30 tényleg sok de ha 20évre veszik akkor meg nem!
    Tilikov- megnéznék én egy olyan kutató mentő hadgyakorlatot amikor a mh34-esek a MÁV intercityből ugrálnak ki! :D:D ezt nem azért írtam hogy kiforgassam a szavad! :D

  11. 2. Mentőszolgálatra vannak alkalmasabb gépeink

    Mik lennének ezek? Ott kezdődik, hogy a Mentőszolgálat gépei közül több osztrák és asszem még a pilóták sem magyarok talán. Aranyárba béreljük őket. A gépet és a pilótát is.

    3. Teherszállításra egyszerűen gazdaságtalanok egy ilyen kis országban, ahol mindenhová elér a vasút és az autópálya.

    Ezt ugye viccnek szántad. Szerinted a Honvédség kereskedelmi teherszállíásra venne helit…? Uramjézus, hogy a rákba kerül ide a téma egyáltalán…? Helikopteres teherszállítás lényegében magasépítészetben van, ha valamit magasra kell emelni és összeszerelni, de olyan nincs, mint a teherszállító gépeknél. Ugyanis lassú és terhelése kicsi. Az UH-1 amúgy sem ez a kategória.

    Még ha néhányat megvennénk kiképzésre vagy mindenesnek az oké, de mi a fenére fogunk használni 30-at ezekből? Biztos, hogy szükségünk van rájuk?

    Hányszor kell elmagyarázni, hogy egy csomagot ajánlottak fel….? Ebből azt kapunk, amit mi kiválasztunk

    Komolyan mondom felrobbanok. Ennyi write only módban működő agyhalottat, mint itt lassan keveset lát az ember. Én szinte sírok, hogy a színvonal ennyit zuhant. Én úgy érzem, hogy a falnak beszélek. Ilyenkor gonolkodom el, hogy mi francnak írom az F-15 cikket. Úgysem fog megmaradni belőle egyesek fejében semmi, vagy úgysem fogják érteni…

  12. „Lehet, hogy tenderezéssel kellett volna kezdeni.
    Reméljük a legjobbakat.
    A Sikorsky az S92-vel vagy valamelyik UH-60 variánssal fog “nevezni”. A lengyel S70i lehet jó lenne nem?
    Az Eurocopter? Az NH90 kicsit meredek lenne nekünk.”

    Egyet értek! ill ha már Nh90 szóba került akkor már a z a Eh-101 is kerüljön szóba.
    valamint az orosz fejlesztések.

  13. Uraim, korábban már meg lett beszélve, hogy az amerikai ajánlat jelen helyzetben a legideálisabb, mert:

    – CSOMAGOT vásárolunk
    – éves részletekben fizetjük
    – már jövőre megkezdődik a szállítás

    A gépekből egyébként a rendőrség is kap, ugyanis a légiflottájukban vitézkedő Mi-2-esek sem mai gyerekek már.

    A mentős feladatkörre viszont tényleg nem a legoptimálisabb, ezért talán azt a bérleti szerződést is meg kéne hosszabbítani.

  14. Tilikov !

    Sajnos, nem rendelkezünk a szükséges minimummal.
    Amennyiben abból indulunk ki hogy az országot meg tudjuk-e védeni, valamely szomszédos állam támadása esetén.
    ( tudom, per pillanat, ma nem áll fenn ilyen helyzet )
    Ami az amerikai kivonást illeti, nem kukába való fegyverekről döntöttek, hanem nagy méretű leépítésről Európában, elsősorban.
    Szárazföldi csapatok terén.
    Ugyanakkor tisztában vannak kelet európai szövetségeseik gyengeségével, valamint eddigi tevékenységükkel, a különböző NATO missziókban.
    Jól látják, Nagy Britannián kívül, inkább számíthatnak az új NATO tagokra keletről, semmint a kisebb nyugati szövetségeseikre.
    Ennek is, vagy főleg ennek szól az amerikai segítség.

  15. És aki most nekiáll annak, hogy de az oroszoktól vegyünk ezt azt, az még mindig nem érti, hogy:

    – az oroszok nem biztosítanak ilyen átfogó csomagot
    – sőt, semmilyen csomagot nem biztosítanak, az alkatrész-utánpótlás meg rémálom velük, vársz rá egy jóideig, mire megjön (pl Mi-24 főrotor lapátjai…)
    – a Mi-17-esek árát nagyon megemelték a hatalmas kereslet miatt, szó sincs a régi olcsó Minyókról, már nyugati mércével mérik, szóval csak óvatosan a számítgatással.

  16. Na megint előkerült az összes régen megcáfolt hülyeség az orosz helikopterek és az amerikai ajánlat körül. Az amerikai ajánlat a használt UH-1N gépekre egy iszonyú botrány, mert a harmadát nem érik azok a gépek annak, amennyit kérnek érte és amilyen csomagot kapunk mellé néhány évre.

  17. Phoenix

    „- sőt, semmilyen csomagot nem biztosítanak, az alkatrész-utánpótlás meg rémálom velük, vársz rá egy jóideig, mire megjön (pl Mi-24 főrotor lapátjai…)”

    A németek és a lengyelek nem panaszkodnak,nekik minden időben megérkezik(érkezett)…

  18. Az orosz ellátással nincs semmi baj, a magyar üzemeltetési és beszerzési kultúra hiánya a baj, aminek a következményeit jó magyar szokás szerint valaki másra akarják kenni dudi. Senki nem panaszkodik az orosz ellátásra a környéken a lengyelektől a horvátokig bezárólag!

  19. blogen
    Való igaz hogy egyáltalán nem tűnik olcsónak a teljes uh-1 ajánlat. nem tudom mit írtak mások korábban , de lényeg a lényeg hogy végsősoron a vételáron 20-30% ot lehetne spórolni + részletfizu /kiszámíthatóbb logisztika/. Kérdés hogy mennyit ér nekünk egy ekkora tételt megtakarítani régebbi technikán – ilyen mennyiség mellett (rendőrség,mentők,sereg?) .

  20. Rendszeresen előjön, hogy az UH-1 nem alkalmas mentésre. Ezt úgy látszik, hogy több tucat olyan üzemeltető nem tudja, aki erre használja. Nem kell messze menni, a sógoroknál komplestt interzív ellátást tud nyújtani az AB-212-esük. Minek ennyi? A sogoroknak +80 helikopterük üzemel (a rendőrségi és mentő szolgálat gépein felül) a csehek a közeljövőben csökkentik a hadsereg forgószárnyas állományát +60 darabról. A 30 gép nálunk pont az a mennyiség lenne, amire szükség van.

  21. Én azt szeretném megtudni, hogy hány évre lebontva kell kifizetni ezt az összeget. Mert ha mondjuk 20 évre, az szerintem nem jó, hisz 20 év múlva szerintem ezeket max. Szolnokon fogják tologatni…
    Nem fog csökkeni a szállítóképessége a MH-nek?

    Molni!
    Az F-15 cikket én is várom.

  22. Az ehhez a témához intézett egy-két kommentből is látszik mennyire sok olyan ember él ebben az országban akinek fogalma sincs a valós állapotokról.
    Ha jönnek ezek a helik azt kell mondani, hogy köszönjük elfogadjuk, egészséggel fogjuk használni.

    Az ilyen dolgoknak örülni kell, nem mindenben a hibát látni.

  23. molnibalage:
    Majdnem, az egy AB412-es volt. Szerintem. Ami erősebb picit, 4 lapáttal kapálozik és nagyobb is.

    „Ilyenkor gonolkodom el, hogy mi francnak írom az F-15 cikket. Úgysem fog megmaradni belőle egyesek fejében semmi, vagy úgysem fogják érteni…”
    Azért írod, mert egyesek meg várják. Nem kicsit, nagyon!

  24. blogen, ha ennyire érdekel a dolog, akkor szánjál már rá fél órát, hogy elovasd a nálad jóval tájékozttabbak és okosabbak cikkeit a témában. Hányszor kell még elismételni, hogy az UH-1-esekkel logisztikai csomag is jönne, öt évig a jenkik külön fizetség nélkül biztosítják az alkatrészeket éa a hadrafoghatóságot, emellett kiépítenék a hazai ipari szintű (D-check) javítóbázist. Sok ostoba kókler meg a többi típus kopasz árával hasonlítja össze a teljes program költségét, amit tíz év alatt kéne részletenként fizetni.

  25. Majdnem, az egy AB412-es volt. Szerintem. Ami erősebb picit, 4 lapáttal kapálozik és nagyobb is.

    A gép méretei ettől nem változtak. Tehát mitől is alkalmatlan az UH-1 mentésre? Az a sok vietnámi sebesült, akit ezzel furikáztak. Még a SV alatt is tömegével volt MEDEVAC UH-1.

    A marhák…

  26. Olvasd már végig ez alatt a cikk alatt a kommenteket aerophyl, hogy ne beszélj hülyeségeket, hogy megértsd miért iszonyú botrány ez az amerikai ajánlat!

    https://htka.hu/2011/12/12/hivatalos-a-magyar-uh-1n-kerelem/

    Igen, üzemeltetés X éves költségével, kiszolgáló berendezésekkel, pilóták képzésével, vadonat új helikoptert, nagyságrenddel jobb képességgel kapnánk ezért a pénzért! Nem véletlen, hogy három nagy gyártó is ugrott a hírre, hogy ennyi pénzt tíz éves részletben kiadnánk, mert tudnak komolyabb ajánlatot adni vadonat új gépekkel ennyi pénzért.

  27. Lehet egy UH-1-el mentőzni. Mi-2-essel is lehet. Meg EC-vel is. Csak nagyon nem ugyanazon a színvonalon. Hallgattátok már meg olyan valakinek a véleményét, aki mondjuk ezt a 3 típust ismeri? Esetleg most EC-n repül, és még ráadásul magyar is? Egész érdekes dolgokra derül fény (persze lehet nem igaz mert nem írta meg a szent internet), pl. hogy lehet-e bármi előnye az ezeréves Mi-2-nek az EC-vel szemben, és miért az EC a legalkalmasabb a feladatra?
    Pár cikkel ezelőtt késre menő viták voltak, hogy a T-72 mennyire elég a Kárpát-medencében. Hát, a mentőheli sem egy eldöntendő kérdés. UH-1-el lehet mentőzni, de nagy visszalépés lesz az EC után, ha meglépik.

  28. Ami azért kínos neked molni, mert ez a buta blogen volt az, aki rámutatott az összes hülyeségedre ebben a témában.

    Faterral együtt a térdünket csapkodtuk a hülyeségeiden. Veled ellentében fater és tudtommal aerophyl is nagyjavította a típust. De azért osszad csak az észt…

  29. Ez az alkatrészellátás megint előjön, lehet köpködni, de:
    – magunkból ne induljunk ki, mi ezt már eltoltuk, hogy normálisan álljanak hozzánk
    – biztos nem dobogós az oroszok hozzáállása, de lassan már az ember úgy érzi nem is lehet üzemeltetni orosz gépet. Aztán mégis mennyi repül!
    – no meg kiről nem lehetett már ilyet olvasni? Ne menjünk messzire: a svédekről is, aztán mégsem alkatészhiány miatt tartunk ott a Gripennel ahol. A negatív kampány is kampány.

  30. Nem olvasol végig ötszáz kommentet ilyen rövid idő alatt aerophyl. Csak néhány példa amikkel már molnibalage se tudott mit kezdeni azon kívül, hogy elsunnyogott:

    1. meglévő 9 minyó nagyjavítása, modernizációja és üzemeltetése +üzemidejük végleges lejárta után 9 új minyó beszerzése és üzemeltetése évtizedekkel tovább, mint az Iroquisokat lehetne jólval olcsóbb:
    https://htka.hu/2011/12/12/hivatalos-a-magyar-uh-1n-kerelem/comment-page-17/#comments

    2. tizenöt darab UH-60M MEDEVAC/CSAR helikopter, tehát a legdurvább változat kerül csak százmillióval többe, mint harminc UH-1N (a kommentemben véletlenül felcseréltem a 426 és az 546 milliót)
    https://htka.hu/2011/12/12/hivatalos-a-magyar-uh-1n-kerelem/comment-page-6/#comments

    Stb.

  31. Nem olvasol végig ötszáz kommentet ilyen rövid idő alatt aerophyl.

    Mert szerinted akkor nem olvasta te szerencsétlen…?

    Az UH-60-as ajánlatnál 1000-szer el lett mondva, hogy szó sincs 6 éves full üzemeltetésről, D-check képességek megteremtéséről meg aztán főleg. Alkatrészt adnak, de munkaerőt nem.

    Istenem, úgy basználak már ki innen trollkodásért, mint azt a bizonyos macskát.

  32. Valóban csomagban érkeznek a helikopterek, de a csomag nem minden elemét kötelező megvásárolni, arról, hogy mit fogunk pedig még folynak a tárgyalások. Ha végeztek Hendéék, akkor lesz róla egy részletes tájékoztatás s utána egy kevésbé részletes sajtótájékoztató.

    Ezzel párhuzamosan az oroszok helikopterek 2014-ig és 16-ig bezárólag ki lesznek vonva. Legalábbis az eddigi tervek szerint.

  33. Az UH-60 ajánlatnál is több éves full support van mögötte! Csak nem képzeled, hogy majd a svédek kemény pénzért nem kapnak supportot a vadiúj gépeikhez, míg mi magyarok a használt szarokhoz igen!

    Tényleg ennyire hülyének nézel itt mindenkit? Mert innen téged kellene akkor kibaszni, mert te vagy itt a legnagyobb troll, aki szerint mindenki hülye, aki linkekkel, adatokkal alátámasztja, hogy hülyeségeket beszélsz ahogy szoktál!

  34. Itt a link egyébként, hogy a svéd árajánlatban a technikai támogatás is benne van:

    „The Government of Sweden has requested a possible sale of 15 UH-60M Blackhawk helicopters, 34 T700-GE-701D General Electric Engines (30 installed and 4 spares), 15 AN/AAR-57(V)3 Common Missile Warning Systems, AN/APR-39 Radar Signal Detecting Sets, AN/AVR-2B Laser Warning Sets, Aviation Mission Planning Station, transportable operations simulator, communications equipment, spare and repair parts, tools and support equipment, publications and technical documentation, personnel training and training equipment, U.S. Government and contractor engineering, logistics, and technical support services, and other related elements of logistics support.
    The estimated cost is $546M.”
    http://www.defencetalk.com/sweden-to-buy-uh-60m-blackhawk-helicopters-for-afghanistan-29117/

  35. Az a baj, hogy a „logistic support” nagyon sok mindent jelenthet, nagyságrendi eltérést okozva a költségekben. Simán jelentheti azt, hogy a szállító fél kötelezettséget vállal az alkatrész utánpótlásra, ha megrendelik és kifizetik, elvállaja a nagyjavítást, a szakmai segítséget műszaki problémák esetén. Logisztikai támogatás az is, amikor a Q400-as „botmixer” problémájával megkeresik a Bombardier-t, és annak mérnökei megvárják x összeg átutaláűsát, mielőtt szóba állnak a maegrendelővel. De a „logistic support-ban” benne lehet az is, hogy külön fizetés nélkül garantálják a hadrafoghatságot, annak minden költségvel, alkatrész igényével együtt. UH-1N ügyben az utóbbiról van szó Világos, hogy nagyon különböző dolgok lehetnek a két szó mögött. Ezért kéne a konrét szerződések részleteit is ismerni, a DSCA közleményektől ezt ne várjuk. Javasolnám, hogy tiszteljük jobban azokat a témákat, amelyekre nincs túl mély rálátásunk, mert a kommentek zöme így abszolút téves. Nem vagyok UH-1 fan, de a szóban forgó csomag nekem tetszik.

  36. „Javasolnám, hogy tiszteljük jobban azokat a témákat, amelyekre nincs túl mély rálátásunk, mert a kommentek zöme így abszolút téves. Nem vagyok UH-1 fan, de a szóban forgó csomag nekem tetszik.”

    És az a baj, hogy nem is érzed, milyen perverz két mondat ez! Nincs túl mély rálátásod a témára (nyilván a google le van tiltva nálad), de azért okoskodsz és persze nem vagy Iroquois fan, de azért lájkolod. :D

    Egyébként itt van a svéd állami katonai logisztikai szolgálat oldalán, hogy 2020-ig tart az üzemeltetési megállapodás, tehát a szerződés addig (nyolc éven át) fedezi a karbantartás és üzemeltetés minden költségét:

    http://www.fmv.se/sv/Projekt/Helikopter-16/

  37. Nem. Blogennel ellentétben ő látott közelről helikoptert, dolgozott is helin és midenféle repcsin.

    Egyébkent meg igen, elég elismert szakekintély, ami viszont nem jelent tekintélyelvűséget. Egyszerűen azért elismert, mert régóta és JÓL csinálja amit. Pont.

    Ellen blogentől eddig semmit sem láttanuk, többnyire csak baromságokat.

  38. Fogalmam sincs, a vita nem arcprofilokról szól, hanem arról, hogy egy szerződés megéri e, vagy sem. Itt bukik el a te okoskodásod is, azt hiszed, hogy ignorálhatod a linkelt tényeket csak azért, mert te vagy a mittudomén miért „nagy molnibalage”. Csakhogy ez nem így működik, ha a tényekre nem tud válaszolni, csak sunnyogni és mellébeszélni, akkor baszhatod!

    30db használt alap UH-1N, hat év support: 426 millió USD
    15db csúcs UH-60M, nyolc év support: 546 millió USD

    12db csúcs UH-60M jönne ki, két évvel több supporttal az Iroquois árából. Na vajon melyik ér többet arányosan, 12 csúcs Blackhawk, vagy 30 használt és többségében totál alap UH-1N? Nem fogsz válaszolni, mert azt kellene mondanod, hogy: tévedtem

    Soha nem fogod ezt mondani, valószínűleg se itt, se máshol nem volt példa arra, hogy belásd egy tévedésed. Úgyhogy most majd jön valami mellébeszélés, sunnyogás, terelés, vagy csak hallgatás és néhány komment után újra fújod, hogy az UH-1N ajánlat azért jobb, mint bármi más alternatíva, mert ehhez van support, azokhoz meg nincs.

  39. 30db használt alap UH-1N, hat év support: 426 millió USD

    Nem, nem és nem. Melyik résézt nem érted, hogy egy PLUSZ D-CHECK és önálló üzemeltetés képességének a megteremtése ~20-25 évre…?
    Melyik részét nem érdet annak, hogy ez a teljes csomag?

    A linkelt hírből sem derül ki, hogy support mi. A support az is lehet, hogy tanácsadás és alkatrészellátás. Nálnuk azt jelentené a terv szerint, hogy a jenkik üzemeltetik és mi csak tanulunk az első 6 évben.
    A kettő nem ugynaz.

    Valami egészen hihetetlen one man show, amit itt előadsz. A baj az, hogy vicces és idegesítő…

  40. blogen, azt, hogy kinek milyen mértékű rálátása van különféle témákra, nem biztos, hogy firtatnod kéne. Említetted a google-t, a neten azonban nem mindenre találsz megfelelő választ. Nem árt némi szakmai háttérismeret a repülési témákhoz, bár enélkül is vannak többen, akik veled ellentétben reálisan látják a dolgokat.

  41. Szerintem induljunk ki a cikk tartalmából:
    „Nemcsak az amerikai kormány, hanem amerikai és európai ipari szereplők ajánlatait is vizsgálja a Honvédelmi Minisztérium a szállítóhelikopterek beszerzésére vonatkozólag.”
    Tehát a HM már kapott ajánlatot más típusú helikopterek áráról.
    Csak az az érdekes, hogyha a 30 UH-1N annyira fantasztikus üzlet lenne, akkor nem hiszem, hogy ennyien ugranának, mert ha jó lenne, esélyük sem lenne alá licitálni. Szerintem tisztában vannak a honvédség helyzetével.

    Star Strek: köszi a kiegészítést!

  42. „Riksdagen har avsatt 4,7 miljarder kronor för anskaffning och drift av helikoptersystemet till 2020.”

    Beszerzésre és üzemeltetésre van odaírva. Ez mai árfolyamon 678 millió USD és ez egy maximális keretösszeg.

  43. Már korábban se értettem azt az alap meggyőződését itt sokaknak, hogy a mi supportunkban tényleg minden benne van, alánk teszik a gépet majdhogynem üzemanyagostól, míg más országok supportjában kb. semmi ahhoz képest, amit mi kapnánk.

    Honnét veszitek ezt srácok?

  44. Nem lehetne kicsit kiszavazósdit játszani, kedves moderátorok? Mondjuk aki ellen túl sok jelentés érkezik (indokkal együtt) azt eltiltani az adott hír kommentálásától?

    Semmi értelme. A MiG-31 képességeinek és céljainak kommentelésekor ez látszott. Háram írtuk le ugyanazt, oszt mégis én kaptam negatív értékelés. Vicc az egész rendszer.

  45. Szerintem itt senkinek nincs meg a tudása ahhoz hogy lehülyézzen valakit, ha úgy tetszik, akkor velem az élen.
    Ahogy aerophyl írta, egyik szerződést sem ismerjük részleteiben. Ezen nem segít az, ha valaki végigtúrta az internetet, de az sem, ha repülte, vagy javította a típust.
    Ha úgy tetszik, egy makettező is tud újat mondani egy 21-es pilótának a saját gépéről.

    Más, úgy hallottam, ha lesz valami az UH-1-ből, az FLIR nélkül lesz

  46. Én értem mi lehet a te motivációd aerophyl ha katona vagy! Úgy gondolkodhatsz, hogy most van ez a lehetőség és ki kell használni, mert ki tudja mikor lesz megint ha lesz egyáltalán. Ki van éhezve a hadsereg technikára, bármilyen koncot dobnak elé mohón kap utána. Csakhogy itt van egy civil szempont is, ami úgy hangzik, hogy az adófizetők szempontjából nem éri meg drágán szart venni, ha azért a pénzért jót is lehetne, akkor inkább ne vegyünk semmit és majd a hiányuk döbbenti rá a politikusokat és katonákat, hogy venni kell jót.

  47. Elég kicsi azoknak az embereknek a csoportja Magyarországon, akiket napi szinten érdekel a haditechnika. És nem sok hely van ahol erről magyar nyelven napi szinten lehet beszélgetni (HTKA, index fórum, légierő blog, SG fórum). Így nem meglepő, hogy a különféle szakmai folyóiratok (Aranysas, Aeromagazin, Haditechnika stb) cikkírói és/vagy az ilyen területen dolgozók megjelennek ezeken a fórumokon.

    Szerintem itt sokan nem tudják hogy egy-egy nicknév kit rejt. Valamint ne fogadják el, nem értik meg hogy az interneten és egy-két könyv elolvasásával megszerzett tudás nem teljes és nem helyettesíti a gyakorlati tapasztalatot. Ha sokan írnak valamit, az még nem jelenti azt hogy igaz. Valamit pontatlan forrásból még logikus gondolkodással is lehet rossz következtetésekre jutni.

  48. blogen: Neked mi a foglalkozásod? Hogy látod/érzed, szerinted pl. Zord Gábornak eddigi tapasztalatai, jelenlegi munkája és kapcsolatai révén nagyobb rálátása van a haditechnikai témákra mint neked?

    (Hogy ne a vitában érintett embereket nevesítsek.)

  49. Ez a Hende interjú ez zseniális:

    Magyarország különösen jól jár a szerződésmódosítással (Gripen), de számokat nem mondok mer az titok! :D
    Volt száz minyónk is, harmincs UH-1 nem eltúlzott szám egy Honvédségnek!
    KO: Az UH-1N hadrendbe állítás az meg százmilliárd! HCS: Nem, az tévedés. KO: Mennyi? HCS: Meglátjuk!

  50. Civil vagyok az érdeklődést leszámítva nincs közöm a hadsereghez Terminator. És nem, nem látom úgy, hogy bármilyen foglalkozás módosítaná a matematikához való hozzáállást, mert számokról vitatkozunk és arról, hogy melyik opció éri meg jobban. Ebben pedig kizárólag az van hátrányban, aki nem tud számolni vagy nincs vitakultúrája.

  51. De, a számokról vitatkozunk. Nem az a vita témája, hogy mennyibe kerül konkrétan egy hajtómű nagyjavítása, hanem az, hogy a beszerzendő gépekre X évre mennyibe kerül a teljes support a gépekkel együtt és a gépek teljesítményének a függvényében ez megéri e, vagy sem azért a 426 millió dollárért.

  52. blogen,

    én bevallom a számokra nem tudok mit mondani, mert az alapvető koncepciót hiányolom (vagy nem tudok róla…). Most Tilikov, és az előző UH-1 cikkben én is tettem fel kérdést azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi lesz a gépek feladata. Azóta jött a pletyka, hogy mentős és rendőr is lesz, oké. És a honvédségen belül? Nem igazán írt erre senki semmit. Váltja a Minyót? Pénzügyi okokból biztos, előbb utóbb. És akkor mi lesz? Pótoljuk a képességét? Mert az nem koncepció hogy jó üzletnek tűnik, vegyük meg. Első blikkre az ALCA is annak tűnt, aztán sokan leírták miért nem az, egyetértek velük.
    Most viszont komoly kételyeim vannak az egész beszerzéssel, idáig még senki sem írt olyat ami cáfolta volna.
    A „kiképzésre”, meg a „futárfeladatra” témákat szvsz felejtsük el.

  53. A legjobb az lenne ha nagyjavitanank a Minyokat es melle beszereznenk az UH-1 eseket.A minyokat kidobni amikor nagyjavitassal tobb ezernyi ora van meg bennuk hat ez engem a Mig-29 esekre emlekeztet.A problema az evvel ott van hogy jelenleg nincs penz a Minyokat nagyjavitani es az UH-1 eseket beszerezni.Ezert fognak valoszinuleg a Honvedelmi Miniszteriumban a Minyok kivonasa mellett donteni.
    Valaki irta hogy a katasztrofavedelmi helyzeteknel fog kiderulni a Minyok hianya illetve az UH 1 gyengesege.A kontra erre az hogy a Honvedseg nem zsakpakolos cserkeszcsapat.Az igazsag az hogy jelenleg a Honvedseget az ev legnagyobb reszeben katasztrofaelharitasra hasznaljuk.
    Persze mindentol fuggetlenul a legjobb megis csak az lenne ha megtartanank a Minyokat es beszerezni melle az UH 1 eket.
    Persze a penz a penz a penz.

  54. Nincs koncepció amper, molnibalage linkelt egy Hende interjút, abban Kálmán Olga nekiszegezi ezt a kérdést, hogy minek és arra adja Hende a választ, hogy a Néphadseregnek száz minyója is volt, kell ez a harminc a Honvédségnek. Azt hiszem ez mindent elmond a beszerzéstervezet megfontoltságáról!

  55. Szerintem nincs baj ezzel az üzlettel azt leszámítva,hogy nincs szükségünk ennyi helikopterre bőven elég lenne a fele is 8-10 Minyó mellett(amiket persze modernizálni,nagyjavítani és üzemidő hosszíbítani kéne).

    Nekem van egy elméletem arra,hogy mire fel ez a nagy UH-1N láz de szerintem hibás következtetéseken alapszik,ha csak az UH-1-esek maradnak.

  56. Persze mindig hozza teszem hogy jelenlegi struktura es evi kevesebb mint 1 % os koltsegvetesi hozzajarulas mellett nincs penz.Egy kis Honvedsegi vizfej kaszalassal illetve egy 2 % os GDP hozzajarulassal lehetne.Minden nezopont kerdese.

  57. Kérem Uraim! Ennek az oldalnak az adja a nívóját, hogy haditechnikai területeken jártas, vagy azok iránt érdeklődő civilek és (mint kiderült) hivatásosok vitatnak meg egy-egy hírt vagy cikket, hol poénosan, hogy pedig elég parázs vitát generálva, de mindenképpen ész érveket és bizonyítékokat felsorakoztatva és legfőképpen egymás véleményét tiszteletben tartva.
    Ami most folyik jelenleg az nem vita, hanem simán csak veszekedés.
    Úgyhogy azt javaslom, hogy a veszekedésben érintettek vagy vonuljanak el egy fél órára lehiggadni, vagy cseréljenek e-mail címet és ezt a stílust folytassák ott.
    Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, a másikra ráerőltetni a saját véleményünket soha nem kifizetődő, ezt nekünk, akiknek egy kommunista rendszer is volt a történelmében igazán tudnunk kéne.

    Egyébként a kommentek szűrésére megoldás lehet a kommentelés IQ-teszthez kötése :-)

  58. A CIA nek nincs annyi titka mint ami itt Magyarorszagon megy a Honvedseggel kapcsolatban.Valaki kerdez valamit a Honvedelmi Minisztertol az meg elkezd valami totalisan masrol magyarazni.Ha meg valaki penzugyi dolgokat kerdez az meg titok.
    Ha a Harry Potteres Titkok Kamrajat megtoltenenk a Honvedsegi dolgokkal akkor Harry Potter be sem tudott volna menni oda a zsufoltsag miatt.

  59. Minden nagyképüség nélkül mondhatom, hogy 5 éve dolgozom az amerikai deffence szektorban müszaki technikusként. 12 éve élek amerikaiak között. Nem tudom kinek van egyáltalán nyugati-technikai múltja itt , mivel itthon (a Grippen és a G-Merci kivételével, pár HMMWV) talán semmi nincs a HM-nél ami nyugatról idevergödött. Igy úgy gondolom nagy merészség az UH-1 beszerzését jó üzletnek nevezni. A tender kiírás sokkal optimálisabb lenne. A Huey beszerés konkrét részletei még mindig nem ismertek. Az amerikai support-ról meg annyit, hogy annál drágább nem nagyon van, pláne ha az egy harmadik ország gépeire vonatkozik.
    Zord is kiemelt kételyeket a Légierő blogon amugy az UH-1-kel kapcsolatban. Csak egy : repülés biztonság (ezt korábban én is felvetettem. A most 33-35 éves gépek biztos üzemeltetése még 20 évig (helikoptereknél) az sajnos nem áll. Ha csak , és megint ha: a gépeket A-tól Z-ig az amcsik Újjá nem építik. Vajon ez kifizetödő-e nekik ? Tartanak-e ök minket olyan szövetségesnek, akiknek olcsobban adnának heliket és supportot , mint amennyibe nekik kerül ez az üzlet ??? Mi amerika szándéka kk europában rövid és hosszú távon, mert ez is befolyásolja (befolyásolhatja) az árszabást !
    Egy biztos , ismerve az amcsikat, ök nem kötnek számukra hátrányos üzletet, és az utsó centet is kifizetettik a megrendelökkel.
    Ezt erősen tapasztalatból tudom.
    Mégvalami, és ezért biztosan orrolni fog rám pár ember. A Magyar Légierő katonáit,pilotáit,szerelőit valszeg nem fogja érdekelni a beszerzés ára, mert nem az ö pénzükből fizetik. Ők gyakorlatilag csak a haszonélvezöi lesznek ennek a beszerzésnek. Garantált munkahelyük lesz és a civilek fizetik a számlát. Ebből adódoan egészen más a hozzá állásuk.(ergo más szemszögből látják a témát)
    Na, most lehet szét szedni a kommentemet. Azt most megmondom , hogy mélyebben nem fogok a témába süllyedni, mert engem nem érint különösebben.

  60. Blogen!
    Szeretnék valamire rámutatni:
    Az UH-60 ÜZEMELTETÉSE jóval drágább, mint az UH-1N-é.
    Én mint a nevem is mutatja, nem vagyok UH-1 fan, de ez a csomag logikus, sőt hasznos és szükségünk is lenne ezekre a gépekre, DE szükségesek lennének a minyók is, hiszen ha még egy vörösiszap-katasztrófa vagy árvíz lenne, a minyók jobb szolgálatot tennének. Én ezen gépek egy részét a rendőrségnek, másik részét a Honvédségnek adnám!
    Viszont mentőhelikopternek nem lenne jó, hisz jelentős visszalápés az Eurocopterekhez képest.

  61. Azt is jó lenne átgondolni azért, kb. 100 milliárd ft-ot költünk helikopterre, mikor a Honvédség súlyos működési problémákkal küzd. Ezt a pénz a szárazföldön sokkal látványosabban lehetne megjeleniteni.

    FIGYELEM! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen valamilyen helikopáter!!

  62. Ezzel tisztában vagyok oroszos. De a 426 millió dolláros ára a teljes programnak drágább mintha összességében azonos képességű (kilenc Mi-17) üzemeltetnénk tovább majd vásárolnánk újakat és üzemeltetnénk azokat!

    A harminc UH-1N úgy kétszázmillióért de azzal a csomaggal, amit négyszázért akarnak ránksózni jó üzlet lenne. Négyszázért botrány.

  63. gigabiga,
    Egy a baj: lépéskényszerben vagyunk, hisz szerintem a minyókban max 10-15 év van. És nem 10 év múlva kellene elkezdeni kapkodni.

    Milyen szárazföldi fejlesztésekre gondolsz?
    Szerintem szárazföldön a T-72-t kellene pótolni, mondjuk használt Leopard 2-kel.

  64. Érdemes még kicsit várni, Hende is mondta, hogy a 426 a teljes csomag ára, magukat a gépeket akár elhozhatjuk ennek töredékéért is. Pénzügyileg semmiképpen nem tűnik jó megoldásnak az amerikaiak megbízása az üzemeltetéssel, hiszen mint ahogy Danger is mondta, náluk drágábban nem üzemeltet senki mások részére.

    Ha össze tudnánk rakni valami jó csomagot 200-250 millió körül sok pótalkatrésszel, kis korszerűsítéssel és a hazai oktatóállomány kiképzésével, az nem lenne rossz. Az UH-1N nem űrtechnika önmagában és a minyóhoz képest sem, megfelelő oktatással egész biztosan el tudják sajátítani a műszakijaink is a karbantartását. Ha Angola, Bangladesh, Peru és Uganda megbirkózik velük, csak meg tudjuk valahogyan oldani mi is, annélkül, hogy Gripen szintű támogató csomagot rendelnénk hozzá méregdrágán. A mennyiség meg úgy is nagy, ha a harmada karbantartás alatt van, az se jelent óriási gondot.

    Más, az UH-1N-nek viszonylag kicsi a hatótávja, 420 km. Ha valamennyi Szolnokon lesz, akkor egész egyszerűen az ország nyugati felébe nem tudnak úgy eljutni, hogy hazaútra ne kelljen külön tankolniuk, különösen, ha még csinálnak is ott vmit, vagy függesztett terhet szállítanak útközben. Ezt hogyan fogjuk megoldani szerintetek?

  65. Más, az UH-1N-nek viszonylag kicsi a hatótávja, 420 km.

    Az ilyen mondatoknak nincs értelme a szemeben. Milyen profillal, milyen teherrel. A legtöbb megadott egyszámjegyes range érték legfeljebb dísz a szememben…

    Szó se róla a wikin a Mi-8/17-nél pont ekkora érték van a range mellett. Sok forrás azt sem tudja eldönteni, hogy akkor ez most hatótáv vagy hatósguár…

  66. Egy hete volt a Hírhalomban:

    „Spanyolországban modernizálják a haditengerészet Bell 212 helikoptereit. Összesen 7 példány kerül megújításra, így az 1974-ben szolgálatba állt típus üzemidejét további 15 évvel tolják ki. A munkát a SENER Ingeniería y Sistemas és az INAER Maintenance cég vitelezi ki, 21 millió dolláros költséggel. Megújul a forgószárnyasok avionikája és a kommunikációs és navigációs rendszereket modernizálják a mai szintnek megfelelően, valamint új kijelzőket is kapnak a pilótafülkébe.”

    Azaz a hasonló korú „UH-1N” gépeiket 3 millió USD/darab áron modernizálják. Az amerikaiak szerint a felkínált gépek 5 millió USD/darab-ot érnek modernizálás nélkül. 5+3 millió USD * 32 db = 256 millió USD érnének a gépek modernizálva. 426-256=170 millió dollár lehet a logisztikai csomag értéke.

    A 200-250 millió kb. azt jelentené hogy tényleg ingyen kaptuk a gépeket.

  67. „Más, az UH-1N-nek viszonylag kicsi a hatótávja, 420 km. Ha valamennyi Szolnokon lesz, akkor egész egyszerűen az ország nyugati felébe nem tudnak úgy eljutni, hogy hazaútra ne kelljen külön tankolniuk, különösen, ha még csinálnak is ott vmit, vagy függesztett terhet szállítanak útközben. Ezt hogyan fogjuk megoldani szerintetek?”

    Helikopterrel kitelepülni valahová nem akkora feladat (pl. Pápa). Milyen gyakori feladat az hogy az ország egyik végéből a másikba kell vinni valamit?

  68. Na tessék, itt van tankman gyökeresen új megközelítése, most váltsatok témát és vesézzétek ki a külpolitika szempontból a beszerzést :D

    Egyébként komolyan, politikáról bárhol ki tud alakulni parázs vita, de haditechnikáról csak itt a HTKA-on :D

  69. A 30 Huey pont optimális lenne, az EC-135-ös mentőhelikopetereket aranyárban béreljük, azt hiszem az 5 gép éves bérleti díjából kijönne egy újonnan, az igaz, hogy full supportot kapunk hozzájuk, amikor az egyik lezuhant, másnap jött helyette egy másik, javítani sem nekünk kell őket, de a 30 Huey-ból mehetne 6-7 a légimentőknek, a terrorelhárítóknak 1-2 db, meg a rendőrségnek is biztos kellene 3-4, a Honvédség meg katonai feladatokra tartaná a többit, így az üzemeltetést lehetne optimalizálni illetve a szóba került esetles hatótávolság probléma is megoldódna, mert a légimentő bázisok szét vannak szórva az országban.

    A civil feladatok ellátása azért is lenne jó, mert lehetne forgatni a pilótákat, hogy normálisan meglegyen a jártasságuk, mert azért a légimentők elég sokat repülnek, 15 Blackhawk-kal ezt nem lehetne megcsinálni, mert akkor kevés a gép és csak katonai feladatra jutna. A minyók sem alkalmasak légimentésre, mert nem tudnak a kórházak területén leszállni, a vörösiszap idején Budaörsön átrakták a sérülteket mentőautóba és úgy vitték őket a Honvédkórházba, de a többi kórház, ahol nem a tetőn van leszálló sem tudja fogadni őket, ha jól tudom. Ha FLIR-rel jönnének a Huey-k, akkor biztos nem lenne visszalépés a mentőszolgálatnak, mert a mostani gépek nem repülhetnek éjjel, az életmentő műszerekkel való felszerelés meg nem lehet több egy rohammentőkocsi áránál, ami 30 millió körül van.

    Az már az előző cikknél is volt, hogy a Minyók nagy valószínűséggel így is kihasználatlanul repkednek egy Huey-hoz képest 4-szeres óraáron és csak az az egy előnyük lehet, hogy árvíznél a gátak megerőstéséhez nagyobb terhet tudnak beemelni, de ezt sem tudhatjuk, mert nincs infó arról, hogy pontosan mekkorát is szoktak, tehát azt lehet a Huey is megoldja, meg emlékezetem szerint a blogenes agymenés, hogy a Mi-171-es micsoda CAS-t tud adni, mert ő már látott olyat, hogy Indiában 6 nem irányított rakétablokk volt felszerelve rájuk, míg a Huey-n csak 2 Gatling van és 2 rakétablokk…

  70. Az gyönyörű elképzeléseiddel csak az a baj rooivalk, hogy világbéke kitörése előtt katonai helikoptert gépet nem mentőhelikopternek és más civil használatra veszünk. Ebből adódóan például a CAS képesség nélkülözhetetlen, mert van ez a háború tudod, ahol be fogják vetni rossz esetben, márpedig kizárólag erre a rossz esetre felkészülve vásárolják még békeidőben meg ezeket a katonai helikoptereket.

    Egyébként minden más szempontból zseniális az eszmefuttatásod. Annyit még hozzátennék, hogy a páncélozott 8×8-as mentőjárművel se lehet beállni a honvédkórház mélygarázsába, ezért javasolhatnád a BTR-ek lecserélését valami könnyebbre a katasztrófavédelem és roham-mentőfunkciók szempontjából ergonomikusabbra. Végtére is az APC funkciójuk legalább annyira lényegtelen, mint a katonai helikoptereknél a CAS képesség.

  71. Mi-171-gyel te maximum csak ilyen talibán típusú ellenfelek ellen adsz CAS-t, reguláris hadsereg ellen nem hiszem, CAS-t adjanak a Gripenek, ott a Litening konténer rajtuk, precíziós fegyverekkel, sztem olcsóbb, mint szállítóhelit kockáztatni, főleg, hogy a te felállásodban nem is lenne sok belőle…

    Eszmefuttatásom az erőforrások ideális optimalizálásáról szól, lévén nem mi vagyunk a Föld leggazdagabb országa és igenis számít, hogy békeidőben a minyók mentési feladatra csak korlátozottan használhatók, mivel nem tudnak a megfelelő helyen leszállni és ha mindent mérlegre teszünk könnyen beláthatjuk, hogy 30 Huey-val nemhogy 15 Mi-171 nem ér fel, de 15 Blackhawk sem, nekünk minden szempontból a legideálisabb gép lenne ebben a mennyiségben.

  72. 1.Lehet ,hogy nem mindenki vörös diplomás hadtörténész, szakértő vagy mérnők stb.
    De ne legyünk alpáriak és vulgárisak.Ez az oldal nem erről szól.
    2.Érdekes ha más nagy helikopter gyártók is ajánlatot tesznek ill. érdeklődnek. kíváncsi lennék a számokra.
    3.zerge szívesen:)
    4.Valóban kijár már nekünk is valami komolyabb +támogatás” az amcsiktól.Hiszen ott vagyunk minden hülyeségüknél. Ne csak használt terepjárókat és használta M4 et adjanak meg lámpákat.Oké fontosak ezek is de na… Más ország meg milliárdos támogatásokat és kedvezményeket kap.Lásd Lengyelek „Egyiptom pakik meg Izraelt most nem mondanám tudjuk miért”

  73. Mit gondolsz rooivalk egy helikopteres deszantot egy gépsített gyalogos dandár kellős közepén tesznek ki? 14 Gripen pedig a büdös életben CAS-t a hadseregnek nem fog adni, mert ahhoz is kevés, hogy a légifölényt biztosítani tudja az ország fölött.

    Magyarországnak pedig vannak civil mentőhelikopterei, szal arra már nincs szükségünk, míg katonai mentőhelikopternek a nagyobb gépek alkalmasabbak, mert több súlyos sebesültet tudnak elvinni a kötözőhelyről a tábori vagy éppen a központi honvédkórházba. Mert arról ne is álmodj, hogy a magyar realitások mellett majd a sebesült magyar katonát egy háborúban nem szárazföldön viszik ki a kötözőhelyig, hanem helikopterrel, arra nekünk nincs kapacitásunk és valószínűleg soha nem is lesz. Az ideális katonai mentőhelikopter ezért a tizenkét hordágyon fekvőt elszállító Mi-17-es.

  74. nincs szükségünk ennyi helikopterre
    Szerintem még kevés is. Ha csak megyénként 1, akkor is 19 kéne a belügynek. Rendőrség, és tűzfelderítő, hogy ne hozzám jöjjön a tűzoltó, ha a szembelevő domboldal ég. 6-8 mentő, és a sereg még sehol sincs. + kellenének még a minyók is.

  75. Nem vagyok katona, csak érdekelnek a honvédelmi témák, és van némi rálátásom a gazdasági kérdésekre: számomra megdöbbentő, hogy több, mint harminc éves eszközökért akarunk közel annyit fizetni, amennyiből jóval korszerűbb, új eszközöket vásárolhatnánk. Véleményem szerint 1. ez katonai beszerzés lesz, semmi köze a Mentőszolgálat amúgy korszerű helikopterjeinek esetleges cseréjéhez. 2. az nem indok, hogy a matuzsálem Hueykért nem kell azonnal fizetni, lehet részletekben is. Bármilyen új típust veszünk, a pénzügyi finanszírozás csak megállapodás kérdése. Az egyösszegű kifizetés amúgy sem ajánlott, mivel nagyértékű eszközökről van szó a különféle lízingkonstrukciók sokkal inkább szóba jöhetnek. 3. egy több éves lízingkonstrukció mellett a finanszírozó szigorú üzemeltetési, fenntartási előírásokat ír elő, ennek pozitív hatásait a Grippenek esetében is láthattuk: egyik sem rohad a szabd ég alatt. 4. az ár: korábban kommentelők (ha jól emlékszem blogen) írása alapján úgy tűnik, hogy ugyanezen árért kapnánk 20 db új UH-60-t, ami nyilvánvalóan sokkal korszerűbb, hosszabb távon megbízhatóan szolgálná a honvédelmi érdekeket . Az amerikai ajánlat pozitívuma, hogy ráirányította a figyelmet a kérdésre, érdemes volna ezt kihasználni és hatni a döntéshozók felé (valószínű, hogy ők is olvassák ezt az oldalt), hogy mind katonai mind gazdasági téren megalapozott döntés születhessen, ami növeli a MH képességeit.

  76. Nem, nem kapnánk. Blogen összevisza hasonlítagott mindenféle értéket, amiknek köze nem volt egymáshoz. Az általa linkelt cuccan ott volt, hogy ~700 millióból a beszerzés és a 2020-ig tartó üzem férne bele és nem 20 db gépre. Mivel most indul ez legjobb estben is 5-6 év üzemet jelentene. Ebben a két heli közöttü egyéb üzemeltetési költségek eltérése nincs is benne…

    A gépek naptári élettarama meg egy szám. Ettől a gépek lehetnek jó állapotban. Ennél sokkal öregebb és magasabb óraszámmal bíró gépek is repülnek.

    A teljes magyar csomag – a jelenlegi infók alapján – tartalmazná azt, hogy a keró és pilóta kivételével mindent a jenki csinál, 6 évig a gépek 100%, hogy hadrafoghatóak. Tehát a reptethetőségen a támogatás között nincs eltérés a svéd ajánaltkoz képest, amennyire lehet tudni. Mi az eltérés? Ezen felül kiéüpne a D-check szintű háttér. Sajnos egy sokaknál nem esik le, hogy mennyire komoly dolog. Visszakapnánk azt a képességet, amit a PG szétverésével elvesztettünk. Teljesen saját erőből – kivéve talán hajtómű – üzemeltethetnénk a gépeket.

    Azt is hiába mondja az ember, hogy egy „mindentkérek” csomag. Ha erről lemondnuk, akkor a csomag ára sanszosan -100-150 millió. Mondjuk ezzel meg az a baj, hogy akkor X év után fog jönni a pluszkölség az üzemben. Valahol bele kell tenni az összeget ígyis úgyis. Csak éppen a műszaki kultúrában levő hozadéka nem ugyanaz. Viszont mi is jön ki? harmad annyiből háromszor annyi gép. Igen, nem csúcskategória, de egy részben FLIR-es UH-1N totál más dimenzió, mint az a Mi-17 flotta, aminél a 25 éves finn Milek is korszerűbbek…

    Jön blogen itt mindenféle CAS meg egyéb elméletekkel, hogy milyen fasza is a Mi-8/17, mikor le lett írva, hogy Afganisztánban speciális változatok csinálták ezt és egészen más környezetebn, mint egy reguláris sereg ellen. Egy félkomoly ellenfél ellen is öngyilkosság az ilyen.

    Arról nem is beszélve, hogy mire idejönne az UH-1N és tényleg pénz is lenne a harci képességek használatára IS, addigra már régen rendelkezésr állna az új, kisméretű intelligens rakéta, amihez a nem irányított rakétablokkos CAS adás – már maga a kifejezés is paródia – egy egészen más dimenzió. Ha nem esik exportkorlátozás alé a fegyer, akkor a FLIR/lézer célmegjelölős helik képesek alkalmazni.

  77. Csak néhány már ismert tényre szeretném felhívni a figyelmet.
    1. Nem kéne annyit fikázni. Az elmúlt 10 évben a helikopteres fegyvernemet szépen hagyták lerohadni. Én értékelem, hogy a mostani HM végre próbálja megoldani a problémát.
    2. Hende is és mások is ezer helyen leírták, hogy a 426 millás csomagból mi válogatni fogunk. (PL, nem lesz minden helin FLIR stb.). Vagyis kevesebb lesz a végösszeg.
    3. Fel lesznek újítva a Mi-8/17-esek és Mi-24-es is lesz felújítva. Legalábbis a HM tervezi, tárgyal róla különböző cégekkel. Nem tettek le róluk.
    4. Lehetett volna tendereztetni, de akkor az egész projekt elvész a magyar közbeszarás (akarom mondani közbeszerzés:-) dzsungelében.
    Azért csinálták így mert, sürgősen egy-két éven belül kell megoldás.

  78. Szerintem a tények ismeretében (amik igen csak hiányosak) kéne kiindulnunk.
    Kapott a HM egy ajánlatot használt gépekre, nagyon jó supporttal, és most más gyártók is ajánlatot küldtek új gépek árairól. Mivel az új helikopterek árán nem tudnak nagyon faragni, ezért biztos, hogy a support árával fognak versenyezni az USMC ajánlatával. Azért az szerintem nyilvánvaló, hogy a Sikorsky fogja a gyártók közül a legjobb ajánlatot tenni. A keleti blokk országainak helikopterei 10 éven belül elérik a végüket, és ők Lengyelországba telepítették a gyárukat. Nem hiszem, hogy a 20-30 gépes lengyel megrendelés miatt…:)
    Ne értsen félre senki, nem tudok konkrétumot, de szerintem ez egyértelmű. Persze nem látunk a számok mögé, szóval találgatunk csak.
    Szerintem azt szeretnénk mindannyian, hogy ezt a kevés pénzt a legjobban használják ki. Majd meglátjuk.

  79. Én is támogatom ezt a huey beszerzést, mivel nagyon szép üzemeltetési kúltúránk épülhet ki ennek az ajánlatnak a segítségével. És több helyen is olvastam, hogy az uh-1 teherbírása is elég azokhoz a homokzsák szállításokhoz, amivel a minyókat bízák meg a nagy árvizeknél és mivel több gépünk lesz, ami ráadásul még olcsóbban is üzemeltethető, így hatékonyabban és gyorsabban tudunk majd lezárni egy átszakadt gátszakaszt. És ez a support azért is fasza, mert nem megvenni drága a gépeket, hanem tisztességesen üzemeltetni.

  80. Amiket Blogen belinkelt a Black Hawkrol azok hasonlo supportot tartalmaznak kb ugyanolyan hosszu tavra (6-8 ev) mint amire mi is leszerzodnenk az UH-1 kapcsan.Az amerikai ajanlat kapcsan az ami tenyleg fontos es jo az amiit molni is leirt hogy kiepulne egy D check szintu hatter.Ez a kulonbseg igazan.A 6 vagy 8 ev teljes amerikai support utan teljesen mi karbantartanank,javitanank a heliket mert meglenne ez a kepesseg.Es evvel rengeteg penzt lehetne megtakaritani a kesobbiekben.Es pont ez a kulonbseg azon linkek kozott amit Blogen belinkelt.Lehet hogy pl a svedek kapnak 16?? Vadiuj Black Hawkot 8 ev teljes supportal,de abban az arban nincs benne egy d-check szintu hatter kiepitese.Szoval a support ido lejarta utan ha barmi van a geppel akkor azert ok nagyon kemeny penzeket fognak fizetni a javitgatasokert.
    Ha az UH-1 uzletbol kivennenk ezt a hatterbazis letrehozasat akkor mar avval tobb tizmillio dollarral csokkenne a vetelar.De ahogy molni is irta a support lejarta utan elobb utobb ugyis visszatennenk bele ezt a penzt.Amiket Blogen linkelt ha azokban is benne lenne egy ilyen hatter kiepitese akkor azok a szerzodesek is sokkal sokkal vastagabban fognanak.Ha pedig kivesszuk ezt a Huey szerzodesbol akkor pedig a vegosszeg is joval vekonyabb lesz.Ez az amit sokan nem ertenek hogy milyen elony is az a hatterbazis kiepitese ami ebben a szerzodesben benne van.
    Szoval ha kivesszuk a szerzodesbol ezt a hatterbazis letrahozasat akkor a vegosszeg az kb 50-60 millaval kevesebb lenne.Ezt a becslest egy ismerosom mondta aki polgari heliket es kisrepuloket javitgato uzemben dolgozik szal valami ralatasa van hogy egy hatterbazis kiepitese mibe kerulhet.Persze ez katonai vonalon sokkal dragabb szal a becslesem egy also hatar.
    Es ha kivonjuk ezt a kb 60 millio dollart a szerzodesbol akkor azt kapjuk hogy 366 milla es nem 426.Ezert az arert vehetnenk kb 12 uj Black Hawkot hasonlo supporttal.Persze ezek vadiujak lennenek.Na most akkor el lehet donteni hogy 30 hasznalt minden foldi joval felszerelt vagy 12 vadiuj minden foldo joval felszerelt.
    Amit viszont nem ertek hogy ez miert csak Huey es Black Hawk.
    Ott van pl az Eurocopter AS 532 ese.Annyit kostal mint egy Black Hawk,alacsonyabb uzemeltetesi koltsegekkel,de Mi 17 es kapacitassal.
    Nagyon jo vetel lenne.

  81. Nyugi, gyerekek!
    Szép lehetőségek, de egyikből se lesz semmi.
    A Griff-szerződés módosítása után sem maradt a Honvédségnél plusz forrás, a megtakarítás szimplán csak az üzemeltetés folytatását teszi lehetővé.
    Ha láttok szabad forrást a Huey-üzletre, szóljatok, mert én nem látok.
    Szóval biztos remek lenne a Huey, de egy kanyi vasunk nincs rá, úgyhogy ebből kell kiindulni.
    Esetleg végül vesznek mondjuk egy tucatot, alap supporttal és leállítják a Minyókat…

  82. gyerekek annyi mindent elmond a forumról, emberekről és a témáról az, hogy molni:
    „Engem a szóhasználat még mindig zavar. A gépeket nem megvesszük. A gépeket ingyen kapjuk. Az esetleges kipofozás és miden más költsége annyi, amennyi,” hsze 5 – uszt kapott.

  83. @Fade

    Úgy néz ki, hogy molni kibékíthetetlen ellenségeket szerzett magának kb. a Huey-s eset óta, de talán még korábban, akik a kommentjei mondanivalójától függetlenül adnak mínuszt. Ez a MiG-31-es cikknél már tisztán kezdett körvonalazódni, amikor három ugyanolyan komment közül molniét készséggel lepontozták. Mondjuk a stílusa néha nekem is szúrja a szemem :-), de a szakmai mondanivalóval összevetve ez egy elenyésző tényező (nálam).

    Hát igen, a téma meg a hazai vonatkozás miatt egyre jobban hasonlít egy háborúra itt az oldalon :-)

  84. A svédeknél is kiépült a nagyjavítás és karbantartás teljes infrastruktúrája a SAAB-al kooperációban erdifefoka:

    The defence and security company Saab has signed a major support agreement with Sikorsky Aerospace Services regarding technical maintenance and support for Sweden’s BLACK HAWK helicopters.
    http://www.saabgroup.com/en/About-Saab/Newsroom/Press-releases–News/2012—1/Saab-signs-support-agreement-with-Sikorsky/

    Nem fognak Amerikába szaladgálni egy nagyjavításért ha hazai iparuk hozzá amit táplálni kell!

  85. Khm, néhány megjegyzés.

    Csak, hogy tisztában legyünk, a D-Check az teljes körű sárkányszerkezet ellenőrzéssel és javítással jár, a hozzá való eszköz és szakember igénnyel.
    Engedtessék meg nekem, hogy kétségemet fejezzem ki, hogy az MH valaha is képes lesz ilyen eszközök beszerzésére és az azt használó szakemberek megfizetésére, ugyanis aki ért ezekhez, az messze elkerüli honvédségi bértáblát. Ha valakinek kétségei lennének a költségekről, pénteken bedöglött a 60kg méréshatárú mérlegünk, hétfőn kijött a szakszervizes, azt mondta, hogy a mérőelem ment tönkre, de van nála egy, 600.000 Ft, vagy veszünk egy újat az 1.500.000 Ft, de az csak márciusba lesz meg, viszont nekem holnap le kell ballanszolnom a csűrőket hogy a gép időben elmehessen, úgyhogy kicsengettük a 600.000-et. Ezt a Honvédség mikor fogja megtenni, mikor vesz speciális műszereket milliókért? Mikor lesz neki roncsolásmentes anyagvizsgálója minden féle jó kis műszerrel (termográf, röntgen, ultrahang stb) aminek az 1.000.000-nál kezdődnek, mikor lesz olyan lemezese aki képes önállóan szerkezetjavítást végrehajtani, és akinek vannak megfelelő szerszámai (levegős fúró, csiszoló, szegecselőpuska stb ezek darabja 60.000-nél kezdődik egy 500.000-es készlettel már el lehet kezdeni az alapjavításokat, de komolyabb elem legyártására ne vállalkozzunk, mert ahhoz már komolyabb eszközök, pl hőkezelő kemence szükséges). Ezek nem ártanak egy 30 éves repülőeszköz nagyjavításánál.

    A másik, látom megint két véglet harcol, vagy ez, vagy az. Sajnos nálunk sikerült elhinteni azt a szerintem téveszmét, hogy az egységes flotta, gazdaságos. Hát szerintem nem, és ha megnézünk néhány légierőt, (bármelyiket, amelyekkel itt sokan példálóznak) többféle helikoptereket tartanak üzemben, és mindegyiket arra használják meglepő módon amire való. Persze lehetne máshogy is, de pl ma reggel amikor majd bemegyek a munkahelyemre akkor a villáskulccsal csavart húzok majd meg, a csípőfogóval drótot fogok vágni, és a kalapáccsal szegecset fogok elverni, pedig senkinek se legyen kétsége a fogóval tudok csavarozni, villáskulccsal szegecselni és a kalapáccsal is tudok drótot vágni de mégsem fogok így tenni. Egyszer jó lenne már eljutni, hogy mindent arra használjunk amire való, az univerzális sem fog tudja elvégezni a feladatok egy részét, egy másik részét meg csak iszonyat gazdaságtalanul(a Huey nem tud teljes töltésű Baby Bucketet felemelni, és gazdaságtalan lesz majd forgalom számlálásra a Rendőrségnél). Ugyan ide tartozik, és tudom, hogy sokaknál népszerű, és első gondolat, de egy eszköz, csak azért mert a katonák használják nem kell feltétlenül hogy képes legyen géppuska vagy rakéta hordozására, pl Tóth 2 őrmester szolgálati biciklijére se próbáljunk már UB blokkot aplikálni, amivel kimegy az állóhelyre, mert nem arra való.

    Ugyan ehhez kapcsolódik, persze a Huey-t tudná használni a OMSz, vagy a Belügy, de amikor azt mondjuk, hogy a Mi-8 túl nagy a kutató-mentő feladatra, akkor ugyan ezt miért nem vetik fel azok akik az MD-500-ast, a Mi-2-est, vagy a OMSz gépeit akarják kicserélni rá?
    A 90-es évek elején amikor egy szerződés mizéria miatt az OMSz-nek nem volt elég helikoptere a honvédségi Mi-8-asok is láttak el légimentő készültséget, úgyhogy természetesen alkalmas rá, de ettől még gazdaságtalan erre a célra. Illetve azt illik figyelembe venni, hogy azért mert Vietnámban az alap Huey végzet légimentést abból nem következik az, hogy 40 évvel később az utóda képes megfelelni a mai magyar szabványoknak és előírásoknak, mint ahogy az sem természetesen, hogy nem képes.

    Persze jó ez a Huey szerződés, hiszen csak a kerót és a személyzetet kell majd biztosítanunk mondjátok, de végig gondoltuk, hogy ez 30 gép esetében hány, speciálisan képzett szakembert jelent, ezek kiképzése mennyi idő? Ha valaki nem tudná ez kb 90-100 helikoptervezetőt és legalább ugyan annyi, ha nem több földi kiszolgálót jelent. Vajon tudd ennyi szakembert biztosítani a HM? Vajon mennyi ideig tart majd az átképzésük és ez mennyi repült órát fog felemészteni?

    És egy apró megjegyzés, de még soha egy repülőeszköz sem volt tartósan 100%-ig hadra fogható, emlékeim szerin a HM is azt hiszem 60%-ről beszélt, de 80%-nál több soha nem lesz, és az egyébként egész jó eredmény lenne.

    A T-72-vel adataival, én nem akarok vitatkozni senkivel, mert egy részetek biztos, hogy jobban ért hozzá, de azért felmerült bennem néhány kérdés, ami szerintem lényeges:
    -Vajon tudjuk, hogy mire is akarja használni a HM a T-72-eseket?
    -Vajon ki ellen akarja rendszerben tartani?
    -Vajon a lehetséges ellenség eszközei ellen alkalmazható-e eredményesen?
    -Vajon meddig akarja rendszerben tartani?
    -Vajon mekkora anyagi-technikai háttér áll még mögötte, vagyis meddig tudjuk még gazdaságosan üzemeltetni, illetve mennyi és milyen lőszer van még hozzá?
    -És ami talán a legfontosabb, milyen reális alternatíva van jelenleg a felváltásukra?

    Nos ezeknek a kérdéseknek egy részére szerencsére nem tudok válaszolni, de szerintem az itt kommentelők többsége sem, de azt gondolom, hogy mivel mi csak gazdasági szabadságharcot vívunk, ezért szerencsére az M-1 Abrams egyik változatával sem kell majd meg megütközniük a magyar T-72-eseknek. Nem tudok róla, hogy bárki is mostanában felajánlott volna jelképes összegért korszerű harckocsit nekünk, vagy relkám célból, pl Morozov referencia munkaként pont a mi T-72-eseinkből akarna modernizálni vagy 40 darabot, és arról sem, hogy a Hende miniszter úr bankot robbantott volna Monte Carloban. Szerintem azért a harckocsi hadviseléshez nem elég a személyzet kiképzése, mint ahogy itt néhányan leegyszerűsítik, azért a harckocsik személyzetének együtt kell működniük más harckocsikkal, azoknak együtt kell tudni működniük más fegyvernemekkel és szakcsapatokkal, és a más fegyvernemeknek és szakcsapatoknak meg együtt kell tudni működni a harckocsi csapatokkal, azért mert x harckocsiszemélyzetet kiképzünk pl Ausztriában, vagy Lengyelországban attól még nem lesz olyan hadseregünk amely alkalmazni és együtt is tud velük működni velük. Persze lehet azt mondani, hogy dobjunk mindent ami korszerűtlen mivel azzal csak biztos pusztulásba küldjük katonáinkat, de könyörgöm ha ezt megtesszük akkor gyakorlatilag csak a Skoda Superbek, a Mistralok Gripenek és néhány teherautó marad, azokkal meg igen nehéz kilőni bármilyen ellenséges páncélost.

    Felmerült még itt tegnap a harckocsik alkalmazásának kérdése. Azért a legjobb tudásom szerint egy normális páncélos alakulatnál a harceszközök nagyobbik része békeidőben le van konzerválva, a többi látja el készültségi és a kiképzési feladatot de ezeket rotálják (pl egy MN harckocsiezrednél kb egy század volt aktív). Ellenben hadtörténeti olvasmányaim szerint általában az ért el sikert aki a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb erő összpontosításával sújtott le az ellenfelére és nem az aki több lépcsőben vetette be azokat(természetesen szükség van tartalékképzésre, de ez soha sem személyzet nélküli harckocsit jelentett, hanem egy olyan erőt amely képes a sikert továbbfejleszteni, vagy az ellenséges betörést felszámolni).

    Persze az itt leírtakkal kapcsolatban szeretném ha mindenki figyelembe venné, hogy ez semmi más, mint egy ifjú karosszéktábornok véleménye két repülőgépmodell összerakása közben.

    TG

  86. „Egyszer megkérdezték Henry Fordtól, hogy melyik a legjobb autó. Azt mondta, az új.” Nekem csak az a véleményem, hogy 32 db matuzsálem korú helikoptert venni az botrány. Vagy inkább elsőrangú üzlet az eladók részéről. A leselejtezésre ítélt, régen amortizálódott eszközöktől jó áron megszabadulnak. De ezek az indokok….: 1. „ingyen kapjuk a heliket csak a supportért kell fizetni” Ez az egyik legprimitívebb eladástechnikai trükk: „kapsz 4 parfümöt ingyen, csak 5.-ért kell fizetni mindössze 16 ezret”. Ugye ismerős? Minden nagyobb bevásárlóközpont bejáratánál találkozhatunk vele. 2. „akár 1 éven belül tudják szállítani” De minek? 1 év alatt kiépül a szükséges infrastruktúra és varázsolunk vagy 50 pilótát, átképezzük a műszakikat? Mégis hogyan? Már ebből a szempontból is jobb lenne egy alacsonyabb, mondjuk 18-20-as darabszám, a személyi feltételek megteremtése miatt. Honnan gondoljuk, hogy a Sikorsky nem tudja szállítani határidőre a heliket? A gép (szerencsére) nem teljesen új konstrukció, sorozatgyártásban van, valószínű, hogy időre képes szállítani, különben kötbér stb. Egyébkén talán itt olvastam, hogy épp most emelte havi 6 db-ra a gyártási számot lengyelországi gyárában. 3. új helivel – ami lehet Eurocopter is, bár szerintem árban a Sikorsky sokkal versenyképesebb lesz, márcsak a lengyelországi bérköltségek miatt is – hosszú időre, évtizedekre megoldódna a Honvédség helikopterproblémája, ha megint használt eszközöket veszünk pár év múlva ismét hasonló összeget fogunk kiadni. Ebből a szempontból tanulságos az AN-26-os megvásárlása. Vettünk egy ősőreg használt gépet, ahelyett, hogy újat vettünk volna mint minden szomszédunk. Pár év múlva megint cserélhetjük. Kövessük el ugyanezt a hibát a helikopterekkel is? Szerintem örülni kellene neki, hogy úgy tűnik megszületett a politikai döntés a helkopterflotta megújításáról – köszönet érte Hendének (még sose írtam ilyet fideszesről) – és élni kellene a lehetőséggel és új, korszerű – nem a 60-as évek színvonalán álló – helikopterekkel erősíteni a Honvédséget.

  87. “Egyszer megkérdezték Henry Fordtól, hogy melyik a legjobb autó. Azt mondta, az új.”

    Naná, mert ő adta el. Egyébkén meg ne cirka 100 éves példákkal gyere, mert akkor jöhetnék a száz éves katonai bölcsességekkel amit az I. VH hentesgenerálisa sütöttek el. Ma legfeljebb B kategóriás mórickás vicceknek jók…

  88. Na ezért mínuszolnak rendesen.
    Ember nem tudsz normálisan beszélni?
    Az ,hogy te nem érted a szemléltetést csak és kizárólag azért van mert nem akarod.Ja hogy ez a szem. nem téged támasztott volna alá ÁHÁ értem.

  89. Kérlek fejtsd már ki, hogy mi volt a nem normális az utolsó két kommetben, mert számomra rejtély…

    Az, hogy valaki meg nyilvánvaló műszaki hülyeségeket mond azt meg smafu ugye…? FLIR-es UH-1N NVG műszerezéssel és mai commrendszerrel = 60 ével színvonala. OMG…

    No offense, de a mi helijeink nagy része van azon a szinten. Csupasz helik, se radar, se NVG, sem semmi egyéb komoly dolog. Minden „kifinomulság” nélküli vasak.

  90. A Milek viszonylag alacsony száma jelentheti azt, hogy részben ugyanaz az állomány lenne kiképezve a Huey-k repülésére/karbantartására, vagy aki nincs leterhelve az már nincsen ott? Magyarul, kb. hány új pilótára és műszakira lenne szükség? Csak újak kellenének, vagy egy részének csak új típusengedély kell?

  91. Gaudi hiszen a Hueyk nagy támogatói mindig pont azzal magyarázzák – a magyarázhatatlant – hogy a végösszeg olcsóbb lesz, mert nem kell minden gépre modern technika. Sejted, hogy ez mit jelent: a gépek jelentős része csupasz Vietnam style Huey lesz. Szerinted rajtunk kívül más NATO tagállam tervezi Hueyk rendszerbe állítását?

  92. Nem lehet tudni hogy fognak eldőlni a dolgok, viszont azt azért remélem hogy az illetékesek most tényleg leülnek szakemberekkel és átszámolják az üzletet, megvizsgálják a technikai supportot töviről hegyire, gépről gépre ár-érték arányban. Amúgy egyetértek Danger hozzászólásának azon mondatával, mely szerint az amerikaiak nem fognak olyan üzletet kötni ami nekik hátrányos, és bizony minden centet kifizettetnek a vevővel. (én más területen, de szintén tapasztaltam ezt) Nekünk is jó lenne ezt a vonalat vinni, habár bizonyos tekintetben már kényszerhelyzetben vagyunk (szorít az idő), és lehet hogy egy tenderen többet lehetne kipréselni az eladókból, akár használt gépek esetében is. Sajnos nagyon elképzelhető hogy a politika akarata – mint minden haditechnikai eszköz esetében – vastagon benne lesz az eredmény végkifejletének lezárásakor.

  93. Tudtommal minden gépen most is van MAWS és RWR és inracsapda védelem. Ez neked 60-as évek…? A FLIR lenne „csak” 10 gépen.

    Több NATO tagállam használja vagy használta az UH-1 különféle változatait. A hangúly azon van, hogy különféle. Ezek között voltak modernebbek és régebbiek is. A baj az, hogy te képtelen vagy megérteni, hogy az UH-1N az nem 30 éves avionikával jön ide. A 2000-es évek elején elteredő rendszerek is rajta vannak. Még a harci helikoptereken sincsenek szerte a világban olyan rendszerek, amik a felajánlott heliken vannak…

    A még szomorúbb, hogy azt nem vágod, hogy két gépet leszámítva a mi Miljeink vannak borzalmasan közel a „Vietnam Style”-hoz. Még se NVG, se FLIR se MAWS, se RWR… Kis túlzással vasak, amik repülnek.

    Tényleg ennyire nehéz megérteni, hogy a mérete leszámítva még a FLIR nélküli UH-1N is brutálisan többet tud minőségileg? A FLIR-es meg annyira durva, nem is érdemes összemérni őket. Nem fair. A Milek és a kapott gépek egyes avionikai rendszerei között 30-35 év van. A magyar Milek teljesen csupaszok. Talán van rajtuk infracsapda. Ennyi. Éjszakai képességük 0. Az UH-1 oldalára szerelhető Minigun tűzereje többszöröse a Mil-re rakhahatónak. Azon kívül, hogy kisebb, és ebből egyes teljesítmény paraméterekben elmarad, mindenben agyonveri a Mileket.

    A nagy kéréds, hogy kell -e nekünk ennyire durva masina. Ez meg szubjektív. Mert a MAWS / RWR valóban annak kell aki háborúba megy. Viszont könyörögöm, egy fegyveres erőnek milyen helikopter kell. Sétarepülésre vagy háborúra alkalmas…? Ezért az, hogy én melyikra szavazok, az nem lehet kétséges.

    Az, hogy egyes hozzánk képes kőgazdag nyugat-európai állam lecserlélte az öregebb UH-1-eket, mint ezek, amik nem bírtak a fent említett durva önvédelmi cuccokkal és egyéb képességekkel, az miért is releváns…?

  94. Valaki írta, hogy a HM-nek nem lesz rá pénze. Ez tény. Viszont valahol olvastam, hogy erre külön fognak kérni pénzt a költségvetésből és nem HM büdzséből megy. Sajnos most nem találom, de majd igyekszem feltúrni a honvedelem.hu-t

  95. pa63: Nem tudok róla, hogy más tervezné. Azt tudom, hogy vannak akik üzemidőt hosszabítottak.
    Olyan, hogy Vietnam-style huey már nincs, a USMC, de úgy általában az amerikai haderők nem használnak már ilyesmit. Ha valami jól működik, akkor megtartják, de tesznek bele olyan dolgokat, ami a mai alkalmazásához kell. Ezeknek a Huey-knak a sárkánya Vietnam-style, semmi más. Ezek a mi Mil-jeinkhez képest elektronikában még FLIR nélkül is nagyságrendekkel fejlettebbek.
    Hogy világos legyen, nekem sem életem álma, hogy UH-1-eseink legyenek. Nekem mindegy, hogy mi lesz, de hogy valami kell, az gondolom nem kérdés.

  96. „Na ezért mínuszolnak rendesen.
    Ember nem tudsz normálisan beszélni?”

    Semmi extrem nem volt az adott hszében. Innen ez merő személyeskedés azok részéről akik csinálják. Nem érdekli a – olokat a szakmai rész, csak a személyeskedés.

    Nem mindha bármit számítana a -+, csak ezt speciel baromira jól tükrözi.

  97. Devil és Zord is több fotót közölt a blogjában éjjellátós Minyó repülésekről, és Kolontárnál is elvileg így fedezték fel az újabb repedést, szóval azért teljesen nem lehet nulla az éjjeli képességük.

    A 2 db 2008-ban N szintre korszerűsített gép és a finnektől kapott kettő elvileg hasonló képességgel kéne, hogy rendelkezzen éjjel is, mint az UH-1N-ek. Persze ez csak 4 db, az meg ha nem is 32, de legalább 10 gondolom.

    Remélhetőleg legalább ezt a viszonylag korszerű 4 Minyót tartósan megtartjuk, akkor marad nagyvas is amire az kell, a többit meg ellátják a kisebbek. Mivel nem mindenhez kell őket használni, ha van másik típus, az óraszám is lassabban fogy majd ki belőlük.

  98. Fade!
    off
    A lényeg a szerintem és a szerinted közötti különbség.
    Arra akartam rávilágítani,hogy lelehet írni valamit kulturáltan is.
    Akkor ha Ő leírhatja,hogy valaki szerinte Troll azért mert feleselgessen hülyeséget zagyvál össze vissza,akkor én is leírhatom ,hogy szerintem ha valakinek igaza van akkor még nem kell cinikusnak lekezelőnek stb lennie.

    A -+ pedig nem csak a tartalomra szól hanem az egészre érti a szavazó.
    on

    Én úgy vagyok vele,hogy szeretek új dolgokat venni inkább gyűjtök egy kicsit tovább vagy veszek kevesebbet de legalább új.
    Tudom ,hogy ez nem ilyen egyszerű de hűen tükrözi azt ahogyan én látom ezt a 30 kávédaráló esetét.

  99. Ne nyavajogjál Fade, az én egyes kommenteimje is nyomják a mínuszokat, például itt van a lap tetején, hogy a Sikorsky és a Saab együttműködik a svédországi teljes technikai support (nagyjavítások, etc.) hátterének biztosításában. Na ez csak azért érdemelt mínuszt, mert nem támasztotta alá molninak a hülyeségét, hogy micsoda nagy décsekket kapunk mi az ingyen negyvenes helikhez, amiket más vadonat új gépeket tartalmazó kontraktok nem tartalmaznak nyilvánvalóan, hiszen a magyaroknak nyújtandó segély a világ legkedvezőbb üzelete, minden más ehhez képest összehasonlíthatatlan és rosszabb sokkal!

  100. rooivalk:

    Szép, de most jön amiért megköveztek:
    A rendőrségnek _nagy_ a Huey.

    A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. (Magyarország Alaptörvénye)

    A leírtak miatt sokat kell lakott terület felett repülni, azaz fontos a zajterhelés. Mivel elsősorban megfigyelőként kell, így a személyszállítás nem igény. Ami viszont igen, az a megfelelő minden idős üzemeltetés és a megfelelő optika (rögzítés nappal-éjszaka).

    A terrorelhárítóknak valóban lehet olyan feladata, ami indokolhat egy ilyen gépet, de erre inkább célszerű „készenléti” HM gépet bevonni (nem kell külön üzemeltetés).

    Légi mentők: megyei kórház mellett lakom, a mentőhelikopterek rendszeresen felettünk repülnek el. Nem túl hangosak, de ez feltétel is volt a kiválasztásnál. Nem csak a lakókat, a betegeket is zavarhatja. De ettől még ha jó az ár/hatékonyság arány, alkalmazható. Megjegyzem, a minyók le tudnak szállni a honvéd kórház területén, csak nem volt meg a protokoll hozzá.

  101. ” Az USA nem hajlando engedelyezni a D check helyi kiepiteset valamint az EW rendszeket sem ”

    Leforditom akkor magyarra.

    A D checket semelyik europai gyarto uzemelteto ne kapta meg meg. Meg az Agusta sem, es az EW rendszert is csak a legjobb szovetsegesek kaphatjak meg ami Magyarorszag valjuk be nem az.

    Ez a fenti ket dolog mar elso percben tudhato volt, semmi meglepi nincs benne. Az hogy most elojott a sajton keresztul etetve a nepet azt jelenti amit a jozanabbul gondolkodok az elso perctol hangoztattak itt is, hogy rajott a vezetes hogy egy budos buznyakja sincs erre a projektre de szepen diplomatikusan akarnak kihatralni belole
    „mi akartuk es mindent megtettunk de hat az USA olyan felteleket tamasztott hogy ….. ”

    Roviden parasztvakitas !

  102. Russian Specialists to Modernize Helicopters in Bulgaria

    http://en.rian.ru/mlitary_news/20120315/172184650.html

    „This agreement provides an opportunity to improve knowledge and skills of our specialists in repairs and modernization of aviation equipment. It will enable us to preserve the potential of our maintenance facilities and keep jobs for our technical personnel,”

    Bulgaria currently has four Mi-17 transport helicopters in service, while eight are either undergoing repairs or in storage. Twelve attack helicopters were decommissioned in 2009 after reaching the end of their airframe life.