|

HM: harminc amerikai helikoptert kap a honvédség

A HM tájékoztatása szerint az amerikai haderő összesen 89 helikoptert von ki a hadrendjéből, amelyet ingyen vagy kedvezményes áron ajánlott fel a partnerországoknak. Mivel Magyarország a legmegbízhatóbb partnerek közé számít, ezért ingyen juthat a darabonként 5 millió dollárt érő gépekhez.
Bár a tárgyalások még tartanak, jó eséllyel nemcsak ingyen, de teljesen felszerelve, sőt pluszalkatrészekkel együtt érkezhetnek a helikopterek 2013-ban Magyarországra – tették hozzá. Az országnak egyedül a szállítás, a rendszerbe állítás és a legénység kiképzésének költségeit kell állnia, de az is lehet, hogy még ezeknek sem kell a teljes összegét kifizetni.
A személy- és teherszállításra használható, közepes méretű helikopterek kiváló műszaki állapotban vannak, így nagyon hosszú – még nem megállapított – ideig használhatóak, míg a jelenlegi szovjet gyártmányú gépek többségét már 10 év múlva ki kell vonni a hadrendből – fűzték hozzá.
A Bell UH-1 Iroquois amerikai fejlesztésű és gyártású katonai szállító helikopter. Beceneve: Huey (a hivatalos Iroquois megnevezést a gyakorlatban nem használták). A UH-1-et az UH-60 Black Hawk váltotta az 1980-as évek elejétől kezdve, így napjainkra már csak néhány Huey teljesít szolgálatot. A tengerészgyalogság viszont napjainkban is nagy számban alkalmazza a korszerűsített (ikerturbinás) N és Y típusú változatokat.

—–
MTI

165 hozzászólás “HM: harminc amerikai helikoptert kap a honvédség”

  1. „Minden hülyeséget szó nélkül teljesít. Lásd a MANPAD felszámolását.

    molni !

    Mibol gondolod hogy a MANPAD felszamolasa egy USA ” keresre” tortent volna ?

    Amugy a 2013 as ev a jelenlegi eleg dinamikus tortenelmi porgesben eszmeletlen messzinek tunik.

  2. Majd ha a fejesek Audija/BMW-je/Mercije/Skodája/stb. keróval fog működni, akkor lesz…. Inkább mondjuk az amiknak, hogy adjanak csak 15-öt, de kérünk hozzá kerozint is. Vagy állítsuk át a pápai kerószámlálót egy kicsit. Józsi, a kutas majd segít „okosba”….

  3. A MANPADS felszámolása kifejezetten amerikai kérésre történt. Világszerte törekvésük, hogy számukra és más NATO országok számára is a levegőben legveszélyesebb asszimetrikus hadviselésben használt fegyvert kivonják a világon. Más kérdés, hogy ezt nem a NATO szövetségeseknek kellett volna elkezdeni. Kiváncsi vagyok hogy pld a hollandok a Stingert kivonják-e, és ez most csak példa volt, lehetne az ország Francia, Spanyol, Brit, vagy éppen legyenország a vadiúj GROM kézi légvédelmi rakétákat..

    A 30 helikopternek örülök, bár valószínűleg nem a legoptimálisabb megoldás. Az biztos, hogyha tényleg felújítva ingyen kapjuk, akkor nagyon gratulálok Hende Csaba miniszter úrnak és csapatának.

    Nekem mindig intő példa a Román C-130 gépek esete, amelyeket láttam közelről, és azt, hogy mennyit kellett rákölteni, hogy hadrafioghatóak legyenek. (Azokat is nekünk ajánlották fel először).

    kele

  4. Ahhoz képest, hogy a Magyar Közlönyben még csak pár napja jelent meg, hogy felállítják a HM-nél azt a bizottságot, amelyik megvizsgálja az UH-1 rendszeresítését és ennek körülményeit, kicsit gyorsnak tűnik nekem a hír. Ennyi idő alatt nem tud eldőlni egy ilyen kérdés Magyarországon. (Vagy ez is politikai döntés..)

  5. Fedezék meg hangár? Ne essünk már túlzásba. Ha az üzemeltető svédek nem kötötték volna ki a klimatizált hangárt akkor a JAS-39 gépek is az esőben áznának kinn az apronon. Ja a klimatizált hangárunkat ” lefedésnek” hivják szaknyelven, mert a hangár szó kissé erős lenne rá, különösen, hogy nem lehet bennük hajtóművet indítani, repülőgép fedezéknek meg ez a könnyűszerkezetes építmény anakronisztikus lenne.

    Szolnokon hely lenne, de pénz egyáltalán nincs a honvédségnek, hogy ezeket az öreg amerikai gépeket fedett helyen tároljuk. Különben is most roszmájam miatt csak annyit írok, hogy az adósság ellen háborúzik a kormányunk (dicséret a HM-nek a kopterekért) és azt nem fedezékek és szupport, kiképzés és repült órákkal vívják…

    Kele

  6. frankó! most (ezzel) nyírták ki ott fent a „fejesek” a magyar légierő orosz szállító flottáját. (Harcit direkt nem írok, mert az már régen nincs.)

    Én nem örülök. Akkor örülnék, ha érkezne 12 db Mi-171-es is, amik mondjuk 2011-es gyártmányok. Na az döfi! Tudom, kezem a biliben, és más országban kellene élnem…
    De ez! Figyeljük majd meg. Érkezik „közel 30”, azaz 21 db, mert útközben lemaradt kettő, meg három elment fát vágni, egy útközben eldöntötte, hogy a szíve az USA-hoz húzza, stb… :S

    Mérlegeljünk!
    „ingyen juthat a darabonként 5 millió dollárt érő gépekhez”. Aha és itt jön a szaftos rész:
    „Az országnak egyedül a szállítás, a rendszerbe állítás és a legénység kiképzésének költségeit kell állnia, de az is lehet, hogy még ezeknek sem kell a teljes összegét kifizetni.”
    Magyarán: a duplája minimum rámegy az „ingyen” gépeknek.

    Na meg ez: „A személy- és teherszállításra használható, közepes méretű helikopterek kiváló műszaki állapotban vannak, így nagyon hosszú – egyelőre nem megállapított – ideig használhatóak, míg a jelenlegi szovjet gyártmányú gépek többségét már 10 év múlva ki kell vonni a hadrendből.”

    Magyarán a milek is mennek a 29-esek után! Kiváló műszaki állapot csak nem azt jelenti, mint a finn Mi-8 esetében? Azaz van KETTŐBEN ANNYI ÜZEMÓRA TARTALÉK, MELY AZ ÁTKÉPZÉSRE SEM ELÉG! + a naptári idejük lejár.

    Én szkeptikus vagyok.

    Korábban írták: azért jó a „közel” 30 mert lehet belőle 15-öt, meg 7-et csinálni. Egyetértek. Ez lesz a sorsuk.
    Belegondoltunk?? 30 gép a büdös életben nem lesz egyszerre üzemben tartva. Ebbe a 6+2 szállító és 1 db Mi-24 „flottába” is belerokkanunk, nemhogy „közel” harmincba.

    Megint megy a flancos duma ott fent…

  7. Magyarországnak vannak harci helikopterei sas2011, ebből is adódnak a problémák: közepes harci és szállítóhelikoptereket (Mi-17) cserélünk könnyű szállítóhelikopterekre.

    Azzal nincs semmi baj, hogy öreg, de még sokáig használható könnyű szállítóhelikoptereket szerzünk be, nagyon hiányzik ez a kategória a Mi-2-ek és a közepes jobbára szállítófeladatot ellátó Mi-8-ok kivonása óta. Ezzel a beszerzéssel képesek leszünk újra legalább századerejű egységet desszantolni helikopterről. A probléma az, hogy elveszítjük:

    – a közepes szállítóhelikopter kapacitását (utánpótlás, teheremelés, stb.)
    – a Mi-17-ek jelentette harci helikopter kapacitást

    Magyarán a magyar fegyveres erők több képességet vesztenek, mint amennyit visszanyernek.

  8. Abban igazad van, hogy büzlik a Fidesz prtől, de hát mit vártál? 30helikoptert szereztünk be, megdupláztuk a csokoládé felyadagokat… :)

    „Korábban írták: azért jó a “közel” 30 mert lehet belőle 15-öt, meg 7-et csinálni. Egyetértek. Ez lesz a sorsuk.”

    Én voltam és tényleg reális erre az esély. De ahogy írtad bilibe lóg a kezed a mil171 vagy akármilyen új heli vásárlásánál. Az elmúlt 1.5 évben keményen megvágták a honvédelem anyagi lehetőségeit jelenleg az ország GDPének 0.8% fordítodik erre az elvárt/minimálisnak tartott 2% helyett. Nem mindha annak a 0.8%nak a nagyját nem lopnák szét. Itt a vége, örüljünk, hogy ez a képesség akármilyen szinten is de legalább vhogy megmaradhat nem úgy mint sok minden.

  9. „mire fel ez az optimizmus ??”

    Csak hogy végre rendelünk valami jenki cuccot már ha oylan nagy fasza jenkibarát politikusaink vannak .
    Csak aztán nehogy majd úgy járjanak az amcsik mint az eddigi volt szövetségeseivel ,Iránba is repül még pár cobra és uh-1 gép DD.

  10. Na azért ne aggódjatok, az a helyzet hogy a régi beidegződések dolgoznak bennetek. Nem kell ide semmi, sem helikopter sem egyéb felszerelés, sőt még katona sem. A parlamenti 2/3-al bármilyen csatát meglehet nyerni, sőt még a bankokat, sőt az adósság csatát is. A OV frakció már négy éve fekete öves szájkaratéban, úgy hogy bízzunk bölcs vezérünkben, csalódni nemfogtok. Nincs olyan helyzet ami után győzelmi jelentés ne lenne. De nézzük más szempontból. Az ország a válság után a legjobb pozícióból fog lenni, BOV szerint, addig meg ez a pár haszontalan helikopter is elég a gátakra, homokzsákot szállítani, nagyobb kaland úgy sem várható. Egyébként nincs igazatok, a CVN-re is szükség van. Az ugyan is a velencei tóra lesz telepítve és azon fog lenni kaszinó, azzal a megkötéssel hogy a magyar gripen flotta ingyenesen gyakorolhatja a le és felszállást hétköznap 10-11 óra között. (a többi idő az ideiglenesen itt tartózkodó baráti Izraeli légierőnek lesz fenntartva)

  11. Nemvágom, hogy miért van ekkora negatív hozzáállás, aztán erre mondja midnenki, hogy tipikus magyar hozzáállás… Ami van az sosem jó nekünk.. Az tény, hogy a minyókat nem tudjuk 2068-ig rendszerben tartani, bárhogyan tetszik egyeseknek (nekem is) a tipus, hiszen már tényleg nagyon nagyon öregek lesznek a gépek és mások is 2020-2025 ig kívánják rendszerben tartani őket a környéken… Addigra (honvédelmi büdzsé tervezett évenkénti növelésével) lehet, hogy tudunk venni helyettük vmi hasonló kategóriűjú modernebb gépeket is… Én nem vagyok fidesz párti, de örülök, hogy észlelhető a jelenlegi honvédelmi vezetésben a szándék és ennek van/lesz is látszata. Az előző mszp-s vezetés idején is ajánlottak fel haditechnikát, de azok még csak nem is foglalkoztak vele, a leépítésen dolgoztak, nem pedig a fejlesztésen… Azért nem kis meló lehet ezeket a beszerzéseket lebonyolítani, mert biztos lenne rájuk máshol is jelentkező… Egyébként hallani katona ismerősöktől olyan híreket is ,hogy M109 Paladinok beszerzésén is gondolkodnak odafent, de ez is egyelőre még csak olyan kósza hír mint annak idején a finn minyók és ez a Huey beszerzés volt… :-) Én mindenesetre pozitív vagyok, vmi ilyesmit ti is mutathatnátok. Eddig mindenki azért nyavalygott, hogy alig van helikopterünk és kéne vmi használt, de jó tipus, erre itt van és mindenki fikázza… Örüljünk annak ami van-lesz :-)

  12. Üdv,

    kicsit elkeserít, hogy az általános örömködés mellett senki sem teszi fel az egyik fontos kérdést, ki fogja a vasakat repülni? Honnan fog leakasztani a HM 2013-ig 60 + pilotát? Szerelő fedélzeti techikus, stb. hiszen a szolnokiak egy része inkább misszióban dolgozik a megélhetésért?

  13. Ezért negatív a hozzáállás:

    1. A minyók nagyjavításra várnak, semmi másra. Még évtizedekig szolgálhatnák a honvédelmet nagyjavítások után. A minyók ugyanis feleannyi idősek, mint ezek a Huey-ek.

    2. 30db minyó nagyjából egyenlő 9db Mi-8/17-el:
    csapatszállító kapacitás:
    Huey: 8 katona
    Mi-17: 24 katona
    tehát
    30 Huey = 240 katona
    7 Mi-17+2 Mi-8 (ex finn) = 216 katona

    teherszállító kapacitás:
    Huey: 1300 kg belső/2200kg külső
    Mi-17: 4000kg belső/5000kg külső
    tehát
    30 Huey = 39 000kg belső/66 000kg külső
    7 Mi-17+ Mi-8 = 36 000kg belső/45 000kg külső

    fegyverzet:
    Huey: 7,62-12,7mm géppuskák +2×7=14x70mm rakéták
    Mi-17: 7,62-30mm géppuskák és gépágyúk +6xUB-32=192x52mm rakéták

    csakhogy háromszor annyi személyzettel, háromszor annyi fenntartási költséggel, és vagy háromszor kisebb tűztámogató kapacitással

    3. A légierő elveszti a közepes szállítóhelikopter kapacitását a Mi-8/17-ek modernizáció helyett kivonása esetén. Ez még hiányozni fog számos téren. Többek közt árvizek esetén, az osztrákok is egy nagy árvíz során jöttek rá, hogy a Huey-el sokra nem mennek számos esetben és azért szerezték be a UH-60-esokat.

    Szal összességében egy jobb képességű kilenc gépes flottát cserélünk egy rosszabb, ámde harminc gépesre, mindezt azért, mert a megszorító fideszesek nem akarják kilenc minyó nagyjavítását/modernizálását kifizetni, helyette harminc kétszer olyan idős, Vietnamot és azóta az összes az USA által vívott háborút megjárt gépet szerzünk be, amik végső soron több mint háromszor akkora üzemeltetési költséget fognak produkálni, ha nem nagyobbat az elszállt amerikai hadiipari árak miatt.

    Ha az orosz közepes és az amerikai könnyű helikoptereket együtt üzemeltetnénk az egy tűrhető kompromisszum lenne, de így, hogy valószínűleg helyettük jönnek ez elkúrás.

  14. Nem értem mit kell még egy jó híren is fanyalogni…

    A Huey-k tökéletesen megfelelnek nekünk főleg ingyen, az osztrákoknak/szlovéneknek is csak azért kell a Blackhawk/Cougar, mert nekik hegyeik vannak, ott azért mások a követelmények, a Mi-17-esekre semmi szükségünk nincs, lehet, hogy egyszerre több embert visz el, de pl. a vörösiszapnál is csak a szívás volt velük, mert egyik kórház sem tudja fogadni őket a méretük miatt, Budaörsön kellett a sérülteket átpakolni mentőkocsikba, a Huey is elvisz két tonnát külső függesztményként, az bőven elég nekünk árvíznél, erdőtűznél, a spanyolok Huey-val is oltják az erdőtüzeket.

    Az is inkább előny, hogy új üzemeltetési kultúrát kell elsajátítani, itt az lenne a legjobb, ha a Minyókkal együtt a jó öreg „szakik” nagy részét is fenéken billentenék, jöjjenek helyettük a fiatalok, akik már egy új kultúrában nőnének fel.

    A szánalmas tótok meg tényleg árgus szemekkel figyelik Magyarországot. :D

  15. A viccet félretéve nem árt egy kis usa technika. Múltkor teljesen el voltam hűlve Iráni mig 29-esek repülésén. Nem tudom hogy a magyarok mennyire füstöltek, pedig itt sokan írtak róla, de amit láttam az rettenetes volt. Még az Iráni fórumozók is el voltak ájulva. Az ezer éves usa technikájuk bezzeg nem füstölt. Abban reménykednek ha felújítják őket akkor nem lesz fekete az ég. Hát én nem biztatnám őket. Érdekes hogy orosz helikoptereket az Irániak is használnak de az orosz harci helikopterereket nem. Pedig van belőlük egypár. Szerintem mihelyt sikerül beüzemelni az uj madarakat (ha egyáltalán lesz valami belőle) kiderül hogy ég és föld a két technika közötti különbség. Amiből ennyit gyártottak az csak jó lehet.

  16. blogen

    Akkor meg mi értelme van???A Légierőnk nem légitársaság hanem katonai szervezet!

    comandante

    Az új RD-33-ok már sokkal kevésbé füstölnek mint az első széria.Tudtommal az égőtér rossz kialakítása az oka a nagy füstnek(a MIG-15 ne füstölt ennyire pedig annak a hajtóművek kőkorszaki a 29-eséhez képest).

  17. „A MANPADS felszámolása kifejezetten amerikai kérésre történt. Világszerte törekvésük, hogy számukra és más NATO országok számára is a levegőben legveszélyesebb asszimetrikus hadviselésben használt fegyvert kivonják a világon. Más kérdés, hogy ezt nem a NATO szövetségeseknek kellett volna elkezdeni.”

    Ha ez tényleg így igaz, akkor nincsen rá jobb jelző, mint az, hogy bornírt állatság! Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy tényleg létezik olyan, felelős beosztásban a Pentagonban dolgozó idióta, akiben tényleg komolyan felmerülne, hogy van olyan terrorista a világon, aki a napi betevő Igla, Strela, Stinger, stb. adagját egy Közép-Európai NATO országból kívánná beszerezni, a némileg egyszerűbb források helyett, mint pl. a Kaukázusi volt szovjet tagköztársaságok, Pakisztán, Kína, Irán, arab országok, stb… :-((

  18. Nem muszáj kivonni a Mi-8/17-ket ha sikerül megoldani a nagyjavításukat. Most mondhatnánk azt, hogy két fajta szállító helit rendszerben tartani költséges, ami igaz is. De amit blogen írt, azok bizony nyomos érvek. A számok nem szoktak hazudni. De nem is kötelező mind a harmic gépet egyszere repülni! Csináljuk azt amit a finnek a Hornet gépeikkel. Rotációban váltogatják őket, így közel egyszerre repülik ki belőlük az repórákat. Amit molni írt jó megoldásnak tűnhet, 12 Huey+8/9 Mil gép. Ami Mil repülhet még azt hozzuk rendben és használjuk őket. Ha ne adja az ég a Tisza letépi a láncát és a Kis-Sajó meghazudtolja a nevét, akkor nem járhatunk úgy ahogy a sógorék jártak az UH-1-el, hisz ott lennének a Mil gépek! De ezek sem repülhetnek öröké, írhatja valaki. Ez is igaz, de ha már végleg – de csúny ez a két szó – ki- és elhasználtuk őket, akkor gondolkodhatunk azon milyen nehéz helit vegyünk a helyükre a Hueyek mellé. Addig viszont becsüljük meg azt amink van, örüljünk annak amit kaptunk, s ami a legfontosabb maradjunk a realitás talaján. S ne legyen az, hogy, amit nyerünk a réven – vagy legalábbis nyerni látszik -, azt majd elbukjuk a vámon…

  19. „Nemvágom, hogy miért van ekkora negatív hozzáállás, aztán erre mondja midnenki, hogy tipikus magyar hozzáállás…”

    Fábry mondta anno, hogy ő nem rásszistá, csak tapasztalt… :-)) Sajnos szerintem is arra kell a 30 gép, hogy a műszaki kannibalizáció után legalább az egyharmaduk tényleg repképes legyen. De legalább kukáztak volna nekünk néhány öreg Apache csatakoptert is! Még a régi, radar dome nélkülire gondolok of course, nem a Longbow verzióra. Az is valóságos orgazmus lenne nekünk. Szegény Csőrike lassan elfárad így, hogy egyedül tartja a frontot…

    „kicsit elkeserít, hogy az általános örömködés mellett senki sem teszi fel az egyik fontos kérdést, ki fogja a vasakat repülni? Honnan fog leakasztani a HM 2013-ig 60 + pilotát?”

    Nincs más hátra, meg kell nyitni újra a „Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett Killián György Repülő Műszaki Főiskolát” Szolnokon! :-))

  20. hornet: Blogen hsze kb leírja. Kéne mind a két kategória. Könnyüheli és közepes is. ehelyett az lesz, hogy „tankok helyett jó lesz a lövéspáncélos is”. f*szt jó kell a tank ÉS a lövészpáncélos is.

    Igazából a kérdés, hogy ez a képesség/haderőnem is megszünik vagy, hogy nem. Így most talán nem.

    blogen: GDP 0.81% fordítodott idén honvédelemre. Soha nem volt ennyire alacsony igazából 1%alatt se volt még soha. Ennek a jórésze is elfüstöl a francakrémesben. Nemkell folytatnom… :(

  21. blogen

    „Nem visznek zsákokat. Harcolni viszi őket a helikopter nem kempingezni, a hadsereg nem a 21-es busz!”

    Legalább hülyeségeket ne írj légy szíves!!!Nem visz zsákot ha ki megy a városba 4-5 órára vagy ha van gépjárműve a járőrnek de ha egy napra vagy többre raknak ki akkor kell a zsák mert valahova rakni kell a vized lőszered kajád stb.

  22. „Nem visznek zsákokat. Harcolni viszi őket a helikopter nem kempingezni, a hadsereg nem a 21-es busz!”

    Én is ezen akadtam ki, mint ahogy látom, Dudi is. Azt mondod, harcolni megy. Van nála 3 tár, azaz 90 lőszer. Azt negyedóra alatt kiszórja, és utána jöhet a fehér zászló vagy a hősi halál? :-((

  23. Fade!
    Egyetértek amit blogen leírt, a kettős üzemeltetéssel!
    Azonban próbáltam példát felhozni – igaz nem heli vonalon – hogy meg lehetne őrizni az állomány jelentős részét, úgy hogy egyes gépek nem mennének tropára az állandó használattól, míg mások a tech.kannibalizmustól… Habár pótalkatrészekről is van említés.
    Ha csak egy tucat UH-1-est használnánk csak 24 pilóta kellene nem 60 egyik napról a másikra – kis túlzással! S ez az állomány még nőhet is idővel, sőt biztos hogy fog.
    Jó lenne megtartani a közepes kategóriát is. De hogy milyen módon lesz rá lehetőségünk egyáltalán az nagyon a jövő zenéje. Ha lesz egyáltalán.

  24. szépen sorban a válaszaim:

    @blogen 2011. szeptember 19. hétfő @ 19:00
    A Mi-17 alkalmas lenne harci feladatokra is. A 24-esek sajnos felejtősek, így én a minderre jó – és már rég óta használt – mil flotta mellett teszem le a voksom.

    @Fade 2011. szeptember 19. hétfő @ 19:12
    Látod Te is a lényeget: miből lesznek üzemben tartva, ez itt a kérdés!!!

    Összegezve: olyan ez, mint a kocsi fenntartása. Megveszed (vagy megkapod) az egy dolog. De tarts üzemben! Szervizeld! Tudd vezetni, mindezt úgy, hogy amikor szeretnél tankolni akkor egy mondattal leráznak: bocs elfogyott gyere vissza holnapután. Akkor, amikor a pilóták 5-14 órát repültek eddig ebben az évben, akkor mi a francos fityfenét várunk? Ha megjön a „30” Uh-1 akkor hirtelen milliárdokat költünk majd a repülésre? Tudjátok: a bili esete…

  25. „Miért lennének a Mi-24-esek felejtősek?”

    Esetleg azért, mert már csak Csőrike repképes? Tavaly még volt két „P” és egy „D”. Innen nehéz lesz visszatérni a lagalább század szintű Hind üzemeltetésre… :-((

  26. Jézusom, belegondolni se merek, mi lesz a Gripenek sorsa néhány év múlva, amikor először kell nagyjavításra küldeni őket, ezek képesek lesznek kivonni őket és rendszeresíteni helyettük segélybe kapott F-5-öst vagy valami hasonlót… :D

  27. Ez fantasztikus hír! Csak hát tényleg milyen állapotban lesz. de végre valami jó hír .És a többi géppel mi lesz azokat ki kapja meg?Gondolom most a Szlovákok és a többi kedves baráti állam dühöng.
    De lenne egy kérdésem mit is kell nekünk majd ezért tenni?
    Értem ez alatt Afgán és íraki missziók.

  28. Én úgy gondolom hogy az amerikaiak nem „csak úgy” fogják ideadni, (manapság semmi nincs ingyen) és nem is annyira hülyék hogy ne kössenek ki olyan pontokat a szerződésben amellyel kötelesek lennénk biztosítani a többnyire harckész állapotot és a folyamatos karbantartási feltételeket. („-aha nem tudtok vállalni semmit, jó akkor itt van harminc gép ingyen, most már nem mondhatjátok ..” – közölhetnék esetleg, és joggal.) Sztem nagyon is ismerik a magyar honvédelemben jelenlévő kaotikus állapotokat. A Nato tagok vagyunk, ezért feladatunk is lesz egy s más. Lehet pl. hogy ezután nemcsak víztisztítókat és más kevésbé fontos posztra kell delegálnunk embereket, hanem fontosabb munkát kapunk, a Pentagonban már össze is rakták a szövetségesi kirakósból a dolgokat. A többi heli meg valószínűleg más lepukkant tagnak megy, szintén ingyen, nem hinném hogy akkora előnyünk van most ezzel a felajánlással.
    Sajnálom a Mil flottát, mert trehányságból elkallódtak, (a mostani politikai vezetés pedig pont azzal bizonyíthatná hogy másképpen áll hozzá a kérdéshez hogy egy részüket visszarendezné a hadba) illetve e tény párhuzamba hozható azzal hogy nálunk nem a tábornokokat és az egyéb vízfejet építették le, hanem a technikát. Jó pár magas polcon lévőnek kellet még státusz pár évre azért hogy aztán szép kis nyugdíjjal távozzon – utánam a vízözön jeligével.

  29. Hagyjuk már a szerencsétlen kobrákat, apache-okat, mert nem elég, hogy kerozin nem lenne hozzá, belegondoltatok, hogy (a HTKA cike szerint) 65 000 dollár egy hellfire? Az jelenleg 13,65 millió forint. Egy gépre kell minimum 8 db (közel 110 milla).

    Hind: nagyon szeretem a masinát, de Csőrikén kívül (amit a Hadtörténeti Múzeum kezelésébe kéne adni, üzemeltetési költséggel együtt) felesleges rendszerben tartani.

    A páncélvadász képességet szárazföldről kell megoldanunk. A vadász/csatagépek érnek ide leghamarabb egy támadás esetén a szomszédból (A-10 Németország, Spangdahlem légibázis). Végszükség esetén a Mi-8/17 és a Huey is hordozhat rakétákat.

    Jut eszembe, ezek a gépek egyáltalán mennek a mi kerozinunkkal, vagy csak az USA J-10 (jól tudom?) cuflájával?

  30. Én úgy gondolom hogy az amerikaiak nem “csak úgy” fogják ideadni, (manapság semmi nincs ingyen) és nem is annyira hülyék hogy ne kössenek ki olyan pontokat a szerződésben amellyel kötelesek lennénk biztosítani a többnyire harckész állapotot és a folyamatos karbantartási feltételeket.

    Tekitve, hogy ezek jenki szemmel leselejtezett cuccok, ezért kötve hiszem, hogy bármit előírna. Ez egy ajándék. Szó se róla, de egyben a rólunk alkotott ítéletet is mutatja. Odaadják a csotrogyány lét felé tartó heliket, mert nekünk még ez is jó és nagyon kell…

    Még az irakiak is vesznek harci gépet – jó ez sokkal drágább – és nem ajándékba kapják. A Mi-171 (?) heliket asszem az USA költségvetésből finanszírozták.

  31. Molni,
    Ha ez lesz akkor ezek tényleg felelőtlenek, mivel sajnos olyanok vagyunk a szövetségben mint egy szaros gyerek, akire állandóan felügyelni kell, és időnként fültövön kell csapni. :)))
    Az ajándék ezek tükrében való értékelése tényleg mutatja hogy mit gondolnak rólunk. Emlékszem annak idején már a VSZ-ben sem voltak vmi hejdenagyon megelégedve a magyarokkal …

  32. Most, hogy a Finyók itt vannak, a Huey-król van konkrétabb info, már csak a saját gépeinkről kéne valami helyzetkép.
    Beszélünk itt arról, hogy sokak szerint a Mihuknak kampó, annyi. De, abban a Közlönyben, melyben a Huey-król is szó esett, na abban van 5 db 24-es felújítása, 400 mihály/darab áron. Most akkor terveznek velük, vagy sem? Illetve kérdésem, a Mi-17-esekből mennyi üzemképes?

    „olyanok vagyunk a szövetségben mint egy szaros gyerek, akire állandóan felügyelni kell, és időnként fültövön kell csapni”
    Ezen felnevettem, de sajnos nagyon helytálló…

  33. Ha a szakértő kommentelők közül felvilágosítana valaki, hogy az ajándékba felajánlott 30(?)amerikai helikopter miként illeszthető a katonai doktrinába, nagyon megköszönném. Eddig úgy tudtam, talán tévesen, hogy a doktrinához illesztenek megfelelő eszközöket és nem fordítva. Félre értés ne essék, az ajándékba kapott eszközöknek is örülni kell, bár félő, hogy azok üzemben tartására sem lesz pénz,energia ,szervíz és elegendő kiképzett pilóta. Nem látom viszont a koncepciót, mert ha a fejlettektől ingyen, ajándékba kapunk vegyes cuccokat, (finnek, most az amerikaiak)előbb-utóbb tényleg egy szedett-vedett társaság képét nyújtja majd a haderő.

  34. Ez már régi szemlélet lásd NDK mil- és albák….
    Sajnos ez már ránk ragadt.

    Mármint mi? Az Albák felét le kellett volna konzerválni, hogy a naptári üzemidő ne fogyjon ki. Az összes Alba repült kb. 12k órát tizenix év alatt. Zord írt róla. Rohadtul nem volt leterhelt az Alba flotta. 6-7 db elég lett volna és VALÓDI lekonzerválással most is lenne Alba.

    Mondjuk az Albán való bohóckodással nem értettem egyet soha. Egy kiképzett zsoké egy telivért harci gépen gyakoroljon, vagy az adott gép szimulátorán és ne egy tehénen…

  35. molni!
    Nem mai gyerek szó mi szó. De elterjedt és olcsóbb is mint a Hellfire. Nem posztolok mellette, de olcsóbb cuccot aligha találnánk a Hueykra irányított páncéltörő fegyvernek. Talán ha adják mellé, de csak pótalkatrészekről és némi felszerelésről tudunk jelenleg. Ha a Mi-24-sek eltűnnek, akkor nagyon valószínű hogy velük együtt kipusztul ez a képesség is. Phalanga vagy a Shturm rakéták nem hiszem hogy a maradék Mi-8/17-re kerülnének…
    Még folynak a tárgyalások. Majd mikor ott lesz a cím mellett a HIVATALOS kifejezés, akkor majd kiderül mi is a „valós” helyzet.

  36. A cikkben szó volt róla, hogy a gépek felszerelve érkeznek. Ez milyen eszközöket takar illetve fyegyvezet is tartozik hozzá? pl nemirányított rakérablokk, géppuska stb…
    amúgy érdekes lenne megvizsgálni a brimstone rakéták integrációját esetleg a törökök által kifejlesztett lézeres irányításu 70mm es rakétákat.

  37. snakeye!
    Erről nem szólnak a hírek, s ezt jó lenne tudni. Addig csak találgatunk. A brimstone változattól függően 105 és 175 ezer font árban mozog…Drágább megoldás lenne a Hellfirenél, igaz viszont, hogy nagyon modern lenne. A török rakéta integrációja érdekes gondolat. Azonban nem kell az amerikai fél beleegyezése, hogy módosítást hajtsunk végre a gépeken? Ezt csak kérdezem, mert lehet ezzel is számolni kell, hogy kikötik, hogy kitől mit vehetünk.

  38. Olyan ez, hogy az ember egyik szeme sír a másik meg nevet üveg…
    Ingyen ebéd márpedig nincs!

    A két típus (Mi-8/17 és UH-1) kiegészítené egymást.
    De addig értelmetlen erről beszélni, amíg a MH strukturálisan alkalmatlan ilyen komplex feladatok teljesítésére. (Mint például egy repülőeszköz teljes élettartamú üzemeltetésének megtervezése.)

    Az UH-1-eseknél nem képzelhető el, hogy az elhasználtságból kifolyólag az események száma megnövekedjen?
    A másik, hogy lehet, jobb vétel lenne a amerikai légierőtől kivonandó UH-1-esekre pályázni (ha fölajánlják)? Azok mégse repültek sós tengeri környezetben.

  39. Élvezem, hogy a nyugat előtt hason csúszó-mászó, azt agyba-főbe dicsérő hozzászólók mennyire szkeptikusak lettek hirtelen az UH-1esek vélhető műszaki állapotát illetően. Bezzeg máskor, mondjuk a Harrierek kivonása kapcsán, hogy ment a dicshimnusz, hogy „ezt nevezik lekonzerválásának, nem úgy mint nálunk” stb. Hát akkor fogadjuk el, hogy az Uh1esek bár nem lesznek karcolásmentesek de mégiscsak nyugati odafigyeléssel és beruházással lettek karbantartva.
    Amikor a kecskeméti repülőnapokon megjelenik egy 40 éves amerikai tanker vagy B52 egy évig megy utána a duma, hogy milyen sima a felületei, nem úgy mint nálunk ahol már 4 év után girbe-gurba horpadásokkal lesz teli, hogy a kokpitot x alkalommal korszerűsítették, a folyamatosan felújított hajtóművekben milyen sok ezer óra élettartam van még stb.
    Akkor most ezek kopterek ettől a karbantartásáról híres, agyondicsért légierőtől jönnek vagy sem?

  40. A harci értéküket illetően szerintem jobb ha több kis helink van mint kevés nagy. A deszantolást nehezebb UH-1esekkel megoldani ugyan, de a deszantolásnak sok értelme nincs. Mire mégy pár száz könnyű fegyverzetű katonával ha az ellen tele van ócska, de nagyszámú, nagykaliberű nehézfegyverrel???? Kilométerekről péppé lövik a deszantoló lövészeket akik majd a kézifegyvereikkel ropogtathatnak vissza. A deszant nagyhatalmaknak, vagy minimum középhatalmaknak való. Vagy legalábbis olyanoknak akiknek van egy masszív haderejük és a mellett mintegy ínyencségként pár száz kommandós és egyéb különleges egység.
    Nekünk nincs meg a haderőnk tömbszerű, alapvető erejét biztosító felszerelésünk de az fáj, hogy a minyó után nem fogunk deszantolni többé. Az legyen a legnagyobb gondunk.

  41. Pct komplexum nem létezik olcsóért, nagy hatótávolságon főleg, de vállról indítható változtok sem azok. a helikopterről némileg hatékonyabb lehet ha van igény a pct képesség kiépítésére (mi-24 páncélvadász) . Ha megint lennének gyakorló gépeink (mig-29t „cserébe”) brimstont „én” arra pakolnám. És az amcsik is gyártanak majd irányított 70mm-st (kb csak 3cég) ezen nem múlhat – ha más nem az jó lesz uh-1re – 2013-ba még mindig nincs akkor cirit sztem nem ördögtől való. ha ez még mindig kevés ott a jó öreg hellfire, tow, hot, újabbak is, kérdés hogy hány huey-re építsünk ilyen képességet (lehet 4-esével is akár mint pl.as550-n)

  42. A Hende féle csapat, hogy ha beszerzi, akkor legalább lesz helikopterünk. Viszont éppen erre írtam, hogy nem az optimális megoldás.

    Megint rendszerben kéne gondolkodni:

    „Egy század légiszállítású katonát 4-5db MI-8/17 képes kirakni felszereléssel.Erre most is képesek vagyunk viszont UH-1-ből kéne hozzá 20db…”

    Igy van. Hozzáteszem, hogy hazánknak a szállítóhelikopterek elsősorban tényleg szállításra (ellenségmentes környezetben) valamint katasztrófaelhárítás során szükségesek. Sőt utóbbi fontosabb tevékenység mint az előbbi (kb. mint a sógoroknál).. Nos a Minyo az szakaszszintű szállító (közepes) a Huedy rajszintű (könnyű). Ebből ezért több kell. És ehhez több üzemanyag, pótalkatrész, műszaki, pilóta stb… Tehát inkább vesztünk az üzeleten mint nyerünk.
    De mivel senki sem akar nekünk használt Minyokat adni ingyér (kivéve finn barátaink 2 darab-ját) pénzt meg a fülkeforradalmárok nem adnak, viszont helikopterek meg kellenek, ezért ha huey lesz, huey lesz, de legyen.

    Kele

  43. De elterjedt és olcsóbb is mint a Hellfire.

    Hellfire is elég elterjedt. Tucatny NATO ország, európai állam vagy NATO szövetséges/barát használ.

    Ha a 65k v 50k ár áll, akkor mirét érné meg egy nem fire & forget sfegyver, ahol LOS kell és csak az indító vezetheti célra és 2-3 km az indítási táv és nem 6-8 km? Persze a vezérlése zavarhatatlan, de akkor is… A dupla annyiba kerülne, akkor sem vennék TOW-ot…

    Nem posztolok mellette, de olcsóbb cuccot aligha találnánk a Hueykra irányított páncéltörő fegyvernek.

    Véleményem szerint a pct. képességet nem így kell megvalósítani. A levegőben levő pct. képesség mindig a tűzoltás jelleget adja, permanens képességek adott területen nem jelent. Gyalogsági pct. eszközök beszerzése és deszantolási képességgel való alkalamzása jóval reálisabb opció. A heli sincs konstans veszélyben, viszont az adott területen permamens a pct képesség és szükség estén odébb is raktható.

    (Úgy egyébként minek kell nekünk burtális pct. képesség? Ki vagy mi ellen? Gripen + CBU fillére megoldás lenne, csak saját magunkat heréltük ki..)

  44. „A helikopterek meghirdetett ára ötmillió dollár darabonként. A legmegbízhatóbb partnerországok, így Magyarország számára – az amerikai kongresszus jóváhagyásának függvényében – akár térítésmentes átvételre is lehetőség nyílhat. Az eszközöknek e szerint a konstrukció szerint a hazaszállítási és rendszerbe állítási, valamint a pilóták kiképzési költségeit kellene a magyar félnek állnia, a részletekről azonban zajlanak még a tárgyalások.” (hm sajtóiroda)
    Azért felhívnám a figyelmet a feltételes megfogalmazásokra, pl. „akár”, „nyílhat” „kongresszus jóváhagyásának függvényében” … „zajlanak még a tárgyalások”.

  45. Azt azért a többség elfelejti, hogy M.o. pillanatnyilag örül, hogy lyuk van a seggén és a többséget jobban érdekli a svájci valuta, mint a helik. :-S
    Tudom haditech oldal, de nekünk kb az a kérdés, hogy a minyók felújjítása olcsóbb / jobb gátat építeni vagy a hueyk. A desszantot és egyebeket meg el lehet fejejteni. Minek desszantolni, mikor 10 hk-t nem tudnánk megállítani?

  46. Élvezem, hogy a nyugat előtt hason csúszó-mászó, azt agyba-főbe dicsérő hozzászólók mennyire szkeptikusak lettek hirtelen az UH-1esek vélhető műszaki állapotát illetően.

    Egy eszköz technikai színovala nincs összefüggésben a pillanatnyi állapotával. Egy F-15E gépet is le lehet amortizálni…

    Az első fele, meg szimplán flémkeltés. Őszintén szólva kezd kurvára elegem lenni a trollkodásból és flémkeltéseidből…

  47. molni!
    Csak beszélgetünk róla. Hogy mit fogunk kapni, vagy venni, az sem rajtad, sem rajtam és az itt lévők közül senkin nem fog múlni. Ez a helyzet.
    Hiszed vagy sem, én is inkább Hellfire-t vennék, nem azért mert Te ezt mondtad vagy emellett törsz lándzsát! NEM! Csak jelenleg annyira rosszul állunk, hogy az 10-15e dollár árkülönbség, főleg, hogy csak a raktárban porosodna – leszámítva azt az egy-két éles lövészetet ha lenne – hogy annak a pénznek máshol is bőven lenne hasznosuló helye…

  48. Az Albák nem kiselejtezettek voltak csak a régi tulajnak, az új Németországnak nem kellett, ezért a gépeken nem hajtotta végre a szüskéges nagyjavítást. Ettől a gép nem volt roncs, csak a gép meglevő élettartamának kihasználásáról mondott le az eredeti tulaj…

  49. Már megint elfeletettétek, hogy miről szól a hír.
    Könnyűhelikopterek kapunk, amelyek ingyen lesznek, de több kiadás merül fel velük, mintha minyoink lennének. De azokat nem akar senki se ingyen adni.
    Van aki fel akarja fegyverezni őket, mások már pctörő rakétákat akarnak rárakni, aztán itt albázunk stb..

    A dolognak nem ez a lényege. Nincs pénz új/használt közepes szállítóhelikopterekre (minyokra, mert az lenne nekünk a jó). helyette az amcsik adnak könnyű szállítót, de ennek azért lesznek költségei.. Nem kell ide pctörő képesség, mert ilyesni, mert szövetségi rendszerben vagyunk. A szerbek is ide tartanak. Akkor már csak Ukrajna fog mindket megtámadni :).. Ide szállítókapacítás kell, mert nem megfelelőek a gátak, illetve lehet még kolontár..

    Ennyi és nem több. szállítókopterek. Más kérdés, hogy 1-1 minigun az oldalon, vagy 1-1 far (nem irányított rakéta) bizony elkelne néhány gépre majd, ha kivonják az orosz típusokat.. Pc törő rakétáról az a véleményem, hogy pénz amugy sem lesz rá, de 1-1 kornet-es rajt képesek vagyunk szállítani. Lerakják a kh. veszélyes irányba is kész. Meg ott vannak a „harckocsivadász gripenek az AGM-65-el. Persze jó volna ilyen kopteres képesség is, de igy áll az ország.

    A sogorok mit mondjanak? Ott van a Eurovadász és csak 2-6 impotens közelharc rakétát vihetnek, pedig mennyi másra is van képességük..

    Kele

  50. Könnyűhelikopterek kapunk, amelyek ingyen lesznek, de több kiadás merül fel velük, mintha minyoink lennének. De azokat nem akar senki se ingyen adni.

    Láttál te már összeget? Becslést? Nekem spec listám lehet max. egyes elemekről, de egy dollárt nem tudnék mellé rakni, hogy ‘akkó az mennyibe kerül.

    Ott kezdőik, hogy mire kell? Ha fel sem akarjuk fegyverezni és úgy használni őket, akkor ehhez nem kell fegyverzet sem repórakeret a kiképzésre…

    Ennyi és nem több. szállítókopterek

    Erről van szó. Annyira azért meg mégsem lehet azért húzós tétel üzemeltetni őket…

  51. Valószínüleg nem annyira húzos. De mivel több kell belőlük bizonyos feladatok végrehajtására – nem mindegy, hogy 8-9 vagy 22-26 főt viszel egy kopterrel(árvizi mentés, vagy gyakorlaton egy század függőleges átkarkolási manővere stb.)ezért a pótalkatrészek, üzemanyag, müszakiak pilóták kiképzése, állományba tartása ezek költségei stb. tehát szerintem nagyobbak mint kevesebb, de nagyobb kapacítású eszközé (minyo). Viszont tény, hogy sokszor nincs ekkor kapacítású helikopterre szükség, csak eddig nem volt rajszintű könnyúhelikopterünk..

    kele

  52. Légi emelésre nem tudom mennyire alkalmatlan, a minyo biztosan jobb, meg nagyobb terhet tud külső emeléssel szállítani, bár láttam én már ne kérdezzétek milyen változattak és milyen típusű, kaliberű tarackot vinni vele külső függesztménnyel. meg ládákat zöld álcahálóba csomagolva..

  53. Örüljünk ha megvalósul a beszerzés.
    Feltehetően, rajszintű szállítóhelikopterként fogjuk üzemeltetni.
    Emellett, ameddig bírják, nyilván maradnak, főleg katasztrófa védelem miatt, a MI-8-17 típusok.
    Amitől tartok, nehogy az újonnan beszerzendő helikopterekkel együtt, ne érkezzen meg, az üzemeltetési munkakultúra és az erre vonatkozó előírás.
    Ellenkező esetben, a Honvédségnél eddig alkalmazott „oroszos” munkamorál, üzemeltetés és egyebek folytán, leamortizálódik bármi. Lehet az új, vagy használt, stb.

  54. Ahogy a JAS-39 üzemeltetésénél már jobb és pozitív tapasztalatok vannak, remélem az amerikai helikoptereknél is ez a tendencia folytatódni fog. Másik dolog, hogy az üzemeltetési kultúrát ne tévesszük ösze a munkamorállal.

    A műszakiak, ha megfeszülnek, akkor sem tudnak nem létező pótalkatrész helyett másikat beszerelni a gépekbe, nem ők tehetnek arról, hogy kinn rohad a repülőeszköz, mert elfogyott a ponyva és nem varatott az illetékes stb. Tény, hogy a müszakiak is emberek, és minden ember aki nem megfelelő rendszerben és ellenőrzés mellett dolgozik az máshogy áll a munkához, mint akinek minden a rendelkezésére áll, látja, hogy tényleg törődnek a munkájával, anyagilag, erkölcsileg pozitívan minősítik.

    Szerintem a müszakiak áldozatos munkát végeznek a honvédségnél, akkor is, a küzben jurasic parkokat láttunk és látunk. A gripen program kivételével talán – bár ott meg a repült órák a neccessek – soha nem szereztünk be az utóbbi 20-40 évben komplett rendszereket. vettünk Mistralt, de nem vettünk hozzá IFF-et, meg lokátort stb. Vettünk 29-est, de nem építettünk fedett helyett nekik, a szimulátort nem állítottuk üzembe, a pótalkarész besszerzése is akadozott.. stb.
    A Gripen programnál legalább amig svéd lízingben vannak, javulás van ilyen téren.
    Kele

  55. nagyjából a dupláját tudja emelni a mil-17 (1.9 vs 3.8tonna) ahogy személy szállításnál ~dupláját viszi (14vs 30fő). Legalábbis wiki szerint. :)

    Én amúgy csak örülni tudok ennek. Ha ez nem akkor ahogy a tüzérség/tankok ez az ág is eltünne MOon. Így/ezekkel a gépekkel legalább a képesség megmaradhat ahonnan majd egyszer/ha kell el lehet indulni. Nagyon fontos.

  56. Önvédelmi célra nem kell IFF a Mistralhoz. Az akkori kormány szigorúan az ország védelmében gondolkodott, semmi NATO expedicíós álmokkal nemfoglakoztak. A Gripen esetében sem volt ugyebár eredetileg utántöltés, földi csapásmérés és NATO kompatibilis adatbusz. Csak annyi volt amennyi nekünk, saját szükségleteinkre. elegendő volt.
    A Mig29-nél olcsón jött, meg úgyis átállunk a nyugati technikár alapon nem becsülték meg az orosz technikát, mert amúgy is ideiglenes, „plusz” szerzemény volt. Hogy mára már más lett belőle az más dolog.

  57. Aki azt irja hogy a Honvedsegnek nincs penze ujat beszerezni az tegye hozza legyszives mindig hogy„jelenlegi struktura mellett nincs penz ujra„.Penz az van csak hat az tudjuk hogy hova folyik el.Alairom hogy most nincs penz.Atszervezessel lehetne penz ujra es annak fenntartasara,szervizelesere,javitasara,stb.
    http://docs.google.com/viewer?a=v&pid=sites&srcid=ZGVmYXVsdGRvbWFpbnxob252ZWRlbGVtfGd4OjI2NzYwNWMyYzM4NGMxNTM
    Az itt lathato linkre kattintva a 4.-ik lapon lathato a Honvedseg allomanytablaja hogy mibol es mennyi.Na ezert nincs penz semmire a honvedsegben.Aki megnezi azt az allomanytablat az az latja hogy annyi tabornok meg tiszt van a honvedsegben mint katona.Tiszthelyettes is annyi mint katona.Ez nem egeszseges hanem egy rothado rendszer.Az optimalis az az hogy Tabornok-Tiszt-Tiszthelyettes=Katona nalunk ez ugy nez ki hogy Tabornok-Tiszt-Tiszthelyettes 2szer annyi mint katona.
    Meg 7000 civil egy 26500 fos Honvedsegben??Lehet hogy mindig elohozakodok evvel a vizfej temaval de az az igazsag hogy ez az alapja az egesznek.Ebbol indul ki minden.Ezert nincs penz semmire,se ujat beszerezni,se fenntartani,semmire.Ezert nem veszunk uj helikoptert,ezert hagyjuk a meglevoket szetrohadni stb.Pont ezert amit itt latunk ebben az allomanytablazatban.
    Megoldas=atszervezes.
    Atszervezes=Penzmegtakaritas
    Penzmegtakaritas=Uj tecnikai eszkozok vetele,fenntartasa,szervizelese,javitasa.

    Amugy jelen helyzetben ezek az UH-1 esek nagyon is jo megoldasnak tunnek.Jelen helyzetben amikor kb 10 repulokepes helikoptere van a honvedsegnek a fentebb leirtak miatt.De amit kerhetek hogy avval senki ne jojjon hogy itt alapbol nincs penz semmire.

  58. „Megoldas=atszervezes.
    Atszervezes=Penzmegtakaritas
    Penzmegtakaritas=Uj tecnikai eszkozok vetele,fenntartasa,szervizelese,javitasa.”

    Ez jól hangzik egy normális ország normális kormánya esetén. Csakhogy nálunk most kétségbeesett tűzoltás folyik, a költségvetési lyukak betömködésére, az államcsőd elkerülésére, stb. Tehát, HA LENNE is egyáltalán szándék a fenti radikális átstrukturálásra a mai HM részéről, és sikerülne is végrehajtani, akkor sem lenne ebből még egy plusz gyalogsági lőszer sem a Honvédségnek, hanem az így megtakarított pénzt Matolcsyék egyszerűen elvonnák a HM-től. Mint ahogy jelenleg is kötelezve vannak a számukra megítélt idei költségvetés egy részének zárolására, és a büdzsének történő visszautalására… :-((
    Mi-8 vs. Huey vita: két dolog biztos. Egyrészt, a minyó valóban többet tud, másrészt hosszú távon nem érdemes számítani rájuk, mert semelyik magyar kormány nem fog pénzt áldozni orosz haditechnika üzemidő-hosszabbítására. Úgyhogy a megoldás az lenne, hogy az amerikai helikopter-üzemeltetési kultúra elsajátítása, és a minyók kivonása UTÁN kellene vásárolni akár csak 2-3 db. Chinook szállító koptert, lehetnek jó állapotú használtak is. Így azok megoldanák a nehezebb cuccok szállítását, amikkel a Huey nem boldogul…

  59. Amit leirtal avval egyetertek az atstrukturalasnal.Azt a tobbletpenzt tenyleg elvonnak.De a lenyeg az az hogy van penz!!Es nem abbol kiindulni hogy itt alapbol nincsen semmire.Ez akart lenni a mondanivalom.A velemenyeddel egyetertek ezugyben.A Chinook viszont felesleges egy ilyen kicsi orszagba mint a mienk.Baromi nagy,rengetegbe kerul,a fenntartasi koltsege az egy vadaszgeppel vetekszik,es nem lenne igazan kihasznalva az a potencial ami benne van.Ami a megoldas lehetne az az AS532 Cougar.Ujonnan kerul 15 millio dollarba egy Mi-171-es kerul kb 11-be szoval nincs tul nagy kulonbseg.Az alkatreszek lehet hogy dragabbak de az orosz gepet eleg surun kell nagyjavitasra kuldeni az elettartamara levetitve ami igencsak draga.Tehet vegosszegben ugyanott van a ket gep csak hat megbizhatosagban,biztonsagban az orosz igencsak tavol all.

  60. Egyaltalán nem biztos, hogy azt a többletpénzt ami ugye nem is többlet elvonnák. 0.8% GDP arányosan az histrorikus minimum is vszeg nincs hova csökkenteni, akkor rakják ki a feloszlattuk táblát. Nem vagyok biztos abban, hogy az EUban!!! van még olyan ország amely GDP arányosan ennyiere keveset fordítana honvédelmére mint mi. 99% nincs (Kivéve monaco, vatikán ésatöbbi…)

  61. Gyarmatnak ilyen hadsereg dukál.

    Hozzá értéssel. Nem a vörös-katona iskolába végzett tisztek kellenek. Hanem újra Ludovikás tisztek.
    0.8 GPD százalék kevés de a bajok nem most kezdőttek. Jelen szervezeti rendszerbe 2.1% GDP-nek se lenne látszatja.

    Kormányzás terén meg 20 éve nincs változás. Bokros utánni időszak azért volt sikeres, mert akkor még volt a Kádári rendszer felélésből pénz.
    A bajok az esztelen ostoba privatizálási hullámalla kezdőttek.

    Nincs ipar nincs mező gazdaság. Nincs meg a honvédelem alapbázisa.

    kedvenc példa képeim Teleki és Bethlen gróf ők értettek a gazdasághoz semmiből gazdaságot teremtettek. Nekik se volt könnyű. 20 évvel ezelőt adósággal a nyakunkba de komoly nemzeti vagyonnal álltunk az úr Isten előtt. Ide jutottunk. Akkor még haditechnikák is sokkal jobban volt mint ma.

  62. @Hans 2011. szeptember 20. kedd @ 10:04
    Válaszul:

    Jelenleg így (vagy nagyon-nagyon) ehhez hasonlatosan állunk:

    Mi-24:

    Idézet a finn milek alatti kommentemből:
    „Véleményem az, akármennyire is ellenkezik ez a szívem dobbanásával, hogy a Mi-24-es flottának véget kell vetni. Itt és most kellene lezárni a történetet, ki kell vonni mindet. Életem típusa, de egyszerűen öregek. Hogy esetleg felújítanak 5 db-ot? Akkor lesz jó indulattal 5 db “új”, meg mondjuk 3 db-ot összekannibalizálunk.
    Az 8 db. Amiből 3 hamarosan megint meghal.
    Csak aki ismeri a 24-es flottát a legfiatalabb is 1985 decemberi, azaz 1986-os. Számoljunk! Közel 25-26 évesek! Ezeket nem lehet már sokáig foltozni. És melyikeket? (Sztem csak a V-k jönnek szóba)
    711: már 2006 óta rohad
    712: 2008
    713: 2009
    714: 2010
    715: lezuhant
    716: repül
    717: már 2004-ben kuka volt
    718: 2008
    719: 2010
    720: 2009

    Szállítók:
    701, 704 = felújítva (ezeknek van új festése)
    702 = ott rohad valahol a szabad ég alatt, fakuló festéssel, ami alól már a régi néphadsereges jelzés is felsejlik…
    703 és 705= az N-ek. Nem sok üzemidő van bennük!
    706, 707 = a régi P-k. Hamarosan kirepülik ezek is az időt.

    Mi-8-asból kettő van.

  63. sas2011:
    Köszönöm. Nem gondoltam, hogy ennyire csehül állunk a Mihukkal. Mondjuk az N-ekben is azt hittem több van, kár.
    Viszont akkor nem igazán értem, hogy mire fel a 400 millió/db felújításra?
    Azt nem kéne akkor más, hasznosabb lépésre használni?

  64. @kelepisti 2011. szeptember 20. kedd @ 14:33

    Ott a pont!
    Kiegészíteném: csak szállítót, abból egy 12-őt.

    @erdifefoka 2011. szeptember 20. kedd @ 17:40
    „Tehet vegosszegben ugyanott van a ket gep csak hat megbizhatosagban,biztonsagban az orosz igencsak tavol all.”

    Igen. A jelenlegi közel 30 éves gépek. De amikor megjöttek láttad volna őket. Nem azt kellett keresni, hogy melyik repül, hanem az, hogy melyik nem! Mert az volt a kevesebb!

  65. @ hans

    De tudod, ezt be lehet „tervezni”, aztán lehet „csökkenteni”, majd „átszervezni” majd hopsz, „bocsi nincs rá pénz” elvvel nem lesz semmi se belőle. Anno már 2004-ben is azt mondták, mind a 6 P fel lesz újítva. Aztán ma mi van?

    Repül egy gép…

  66. Ugyan miért kellene véget vetni a 24-es flottának? Egyszerűen fel kell újítani őket és még évtizedekig vannak harci helikoptereink! Totális idiotizmus lenne a harci helikoptereket kidobni, ha nem tudunk újakat venni helyettük, így tűntek el a BMP-k, a 122-es önjárók, a Tankok, a sorozatvetők, a vontatott tüzérség és a többi alapvető fegyver a hadseregünkből.

    Néhány idióta kitalálta, hogy felújítás helyett kivonják őket, aztán most nincs semmink.

  67. Jó lenne felújítani egy századnyi mennyiség MI-24-est.
    Többet úgysem bírnánk, de lehet ez sem lesz.
    Öregek, már írták itt többen….
    Kíváncsian várom, milyen hivatalos döntés születik ügyükben.
    Valamilyennek születnie kell, mert már csak, talán, 2 db repül.

  68. Azt vizsgáljuk meg, milyen lenne a költségvonzata mondjuk 10 db 24-esnek legalább a 35M szintjére való hozásának. Konkrétan: sárkányfelújítás, áthuzalozás, buszok, hajtóművek, cocckpit, műszerek, radar, fegyverzet, stb.
    Ha ez az összeg nagyjából megvan, akkor nézzük meg, mit kaphatunk ezért.
    Ha legalább 6 db modern gépet kapunk, ok. Ha nem, akkor vagy felújítunk, vagy veszett a képesség és lehet a pénzen mást venni.

  69. Ha megnézed a google earth-en a szolnoki, pápai, kecskeméti, mezőfalvai bázisokat, akkor rengeteg helikoptert tudsz összeszámolni,igaz ezekből rengetegnek nincsenek rotorjaik, de 30-35 rotoros gépet (ebbe benne vannak a harci és szállítók is) összetudsz nagyjából számolni, kiállított és minden más gépek közül… Na nehezen tudom elhinni, hogy nem lehet összehordani 10 db harci és 15 db szállító minyót amiket már el lehet küldeni nagyjavításra :-/ Egyébként 30 huey-t nehezebb lelőni mint 9 minyót szóval ebből a szempontból nem rossz, a minyókat meg még ne sirassuk mert a cikkben is írják, hogy van még 10 évük biztosan, addig még kiépülhet a szándék és a keret is a modernizálásra-nagyjavításra… És az 5db mi 24 „felújítása” ha jól tudom már biztosra vehető… ki tudja… remény hal meg utoljára :-)

  70. Ha már a történelmi folytonosságról papolnak nékünk, akkor nosza! Vegyünk a Magyar Kerékpáros Hadtestnek Schwinn-Csepel lopakodó kerékpárokat. Ez hasznos lenne, mert
    1. kicsit lassabban, de eljutnának a bevetés helyszínére (a háború után)
    2. nem kell üzemanyag, elég egy szelet kenyér + egy szál Gyulai
    3. Potens fegyverzet: a kormányon bal oldalon egy Stinger, jobb oldalon egy Hellfire.
    4. Halk, lopakodó üzemmód vastag gumikon.
    5. kicsi radaarkeresztmetszet.
    STB….

  71. Igaz…. A második évben nem lenne pénz gumira. A harmadikban a pedálokat és a láncot kínaira cserélnék, mert olcsóbb. A Stingert és a Hellfire-t „fejlesztenék” csúzlira…. és a kerékpárok a laktanya oldalának támasztva rozsdásodnának, mert nincs pénz tárolóra….

  72. A rotor nem sokat számít, csak a rotoragy a tartós fogyasztási cikk abból, az pedig raktárakban pihen.

    Egyébként milyen színük lesz? A tengerészgyalogos szürkét igazán megtarthatnák és nagyjavítás/felújítás esetén a minyókat is átállíthatnák szürkére!

  73. Már hiányom volt, hogy legalább 24 óra eltelt és nem jött valaki a Kína vs. USA vs. Irán vs. A fél Csendes óceán vs. India vs. Pegazus galaxis témával…

    HTKA hír, 2016 július 11:
    Az első MAGYAR (nem kínai, iráni, vatikáni) hadgyakorlat, melyen részt vesznek a MAGYAR Légierő (nem kínai, nem iráni, nem lichtensteini) UH-1N helikopterei.
    Első hozzászólás: Kína esélyes, megtámadja a Tatuin-t. Ezt biztosra tudom.

  74. NA NA NA NA! Van Isten!

    Nem kacsa a Mi-24 felújítás! Nem hiszek a fülemnek.
    Hogy honnan tudom.
    Tudom. Maradjunk ennyiben… :-)

    Mondjuk keserédes a hír. Mert azt nagy javítjuk, ami amúgy is repül. De legalább, ha 5 nagyjavításra kerül, akkor azok 4 évet még min repülhetnek.

  75. „Nem kacsa a Mi-24 felújítás!”

    Ha publikus az infó, akkor az 5 között mennyi „P” és mennyi „V” van?

    „De legalább, ha 5 nagyjavításra kerül, akkor azok 4 évet még min repülhetnek.”

    Nem lejárt szavatosságú muníció is van/lesz hozzájuk? Itt elsősorban nem a géppuska/gépágyú lőszerre gondolok, hanem a rakétákra…

  76. Szterintem kapjuk meg szépen, SAR feladatokra nomeg futár helikopternek és még könnyű szállításokra is kiválóan megfelel. DE! a minyó/17/24 nek maradnia kell persze csökkentett számban, de ezt a fejesek találják ki ésszerűen.ja és nem az összeset kéne üzemeltetni 1xe hanem olyan 8db ot, hozzá 6db 24es és még 8db mi8/17… kis pénz kis foci, de foci.

  77. @Killer Clown 2011. szeptember 21. szerda @ 20:08

    Annyi a fontos, h újítanak. És van közte P is.

    Na és hogy a lejáró 9M114-okkal mi lesz, vagyis helyettük. Na az frankó kérdés. Szerintem marad a fantomlégierő (azaz csak árnyéka van, meg hangja, tüze kevesebb…)

    De legalább, minimum 5 24-es fantommal! :-)

  78. Tisztelt helikopterekért Rajongók és Szakemberek!
    32 évig helikopteren és merevszárnyú repülőkön dolgoztam mint repülőgép-szerelő. A szívem csücske a forgószárnyas légijárművek. Kedvencem a MI-8-as, amelyiken szerelőként és fedélzeti technikusként repültem a Magyar Légierőnél. Csodálatos egy típus. Az UH-1N típusra térve, a szakmabeliek tudják, hogy maga a típus már a Vietnámi háborúban repült. Sokszoros korszerűsítés után én úgy érzem, a 30 db-os helikopter flotta nagyban növelné a magyar légierő deszant, légimentő és kutatómentő feladatait, de részben mivel felfegyverezhető is, akár kisebb harcászati feladatokra is alkalmas (lásd vietnámi harci bevetéseket, Apokalipszis most című filmet, stb.) Az információk szerint ingyen kapnánk a helikoptereket, teljes felszereléssel és pótalkatrészekkel, ezt nem szabadna kihagyni szerintem (bár ezt tettük volna a Grippenek helyett az F-16-osokkal is, mivel azt is szinte puszira kaptuk volna).
    A Mi-8-asok és MI-24-esek nagyjavítása ha lehetséges lenne, csak támogatni tudom. de úgy tudom, hogy az orosz nagyjavító cég csak nagyon hosszú időre vállal munkát.
    Üdv mindenkinek és Jó leszállást kívánok annak, aki repül. :)

  79. Én is pozitívan tekintek az üzletre! Így legalább a légierőnk megtartja a képességeit. Hende is azt mondta, hogy nem akar több képességvesztést, ezért is újítják fel az 5db 24-est.

  80. dudi: A kérdésed pont olyan, mint az, hogy megengedhetjük magunknak, hogy közepes heliket használjunk olyan feladatokra ahova könnyű is elég lett volna.

    daniel: A jelenlegi kormány kommunikáció, úgy néz ki, hogy nem akarnak több képességveztést… eközben viszont semmi nem változik a franciakrémesnél és idén 1% alá, jövőre 0.7%ra vágják a GDP arányos honvédelmi kiadásokat.

    Amúgymindenhol ugyanez megy. „megmentjük az egészségügyet.” de a rezidensek idén, jövőre is 90K nettoért melóznak. Kezdő szakorvosok 100-110Kért.

    Megmentjük a nyugdjendszert = Eltünik az a pénz amiből a nyugdíjak jó része jönne 2016 után.

    Átlag feletti a gazdasági növekedés MOon és mi várjuk a jövőt a legjobb poziciobol. Az első kijelentés szimpla hazugság, a másik meg jövőre lesz 100%ig világos… amikor Lengyelo, Cseho, Szlovákia továbbra is 3-4-5-6%ot fog fejlődni, nálunk pedig ha nem számítjuka Mercedes beindulását (egymagában +2-2.5%ot dob a magyar gazdaságon, nem Viktor érdeme a döntés építkezés a böszme rendszerben történt meg.) akkor már recesszió lesz MOon. Miközben ugye Szlovákia, Cseho, Lengyelo… 3-4-5-6%ot megy előre.

    Mindeközben továbbra sincs jobboldal MOon, sött az új kezdeményezések LMPtől kezdve 4Kn át mint mármár szélsőségesen baloldaliak a nép eszi a „gonosz multi” szöveget.

  81. Nem vagyok énse fidesz párti, de ezek legalább folyamatos pénzügyi nehézségek mellett is feltudnak mutatni vmiféle előrehaladást a honvédség terén. Közbe pedig az mszp idején 8 évig több pénz jutott a honvédelemre mint manapság és mégse tudtak semmi eredményt felmutatni, csak leépítették a hadsereg páncélos és tűzérségi erőit…Ha azért vonták volnaki a t-72-eseket, hogy a felajánlott ingyen Leopardokat rendszeresítsék helyettük akkor megértettem volna, de így.. Háborúban pedig tényleg nehezebb lelőni 30 db helikoptert mint 9-et :-) És ha a helokopter szakértő is azt írja, hogy jó döntés a huey beszerzés akkor én elhiszem neki és örülök h nem lefelé haladunk, akármilyenek a körülmények.

  82. danielblack,Fade

    Nekünk nincs pénzünk arra,hogy kb 6-7db MIL helyett 15 UH-1-et repképes állapotban tartsunk.Ezt értsétek már meg!Elvben persze,hogy jó dolog 30 UH-1 kb 6-7 MIL helyett DE nem fogunk tudni egyszerre 30 db-ot repképes állapotban tartani jó ha a felét és így már sokkal jobb a kb 6-7 MIL…

  83. danielblack,Fade

    Nekünk nincs pénzünk arra,hogy kb 6-7db MIL helyett 30 UH-1-et repképes állapotban tartsunk.Ezt értsétek már meg!Elvben persze,hogy jó dolog 30 UH-1 kb 6-7 MIL helyett DE nem fogunk tudni egyszerre 30 db-ot repképes állapotban tartani jó ha a felét és így már sokkal jobb a kb 6-7 MIL…

    Admin

    Az előzőt töröljétek már légy szíves!

  84. dudi: A jelenlegi felállás szerint jó ha 6-7db UH1et repképesen fogunk tartani.

    daniel: Azt látnám előrelépésnek ha repképes lenne 10db mil vagy repképes lenne 30db uh1. Ez kizárt. Nem látom az előrelépéseket. Hogy mit mondanak mit zeng a tv, rádio az egy dolog. Az meg egy másik, hogy mi történik valójában.

  85. „A jelenlegi felállás szerint jó ha 6-7db UH1et repképesen fogunk tartani. ”
    Ez mitől annyira holtbiztos?
    Saját járműfejlesztésre van pénz? Neeeeeeeeeeemmmm!!! Kizárt! stb. Aztán mégis van egy Komondor típuscsalád.
    Annyira nem nagy pénz a repültetésük, ha akarják illetékesék akkor van miből.

  86. Nem hinném hogy hasra ütésre lett eldöntve a 30 db-os mennyiség.
    A gépek rendszerbe állítására, a HM költségvetésén kívüli pénz lesz.
    Összegszerűen, ma kevesebb jut honvédelemre, de az átcsoportosítások folytán, a mai szinten lehet tartani a rendszert.
    Valamint, látszik, hogy Hende próbálkozik, némi erősítésre, a Honvédség területén.

  87. Már csak egy tüzérségi és harkocsi beszerzést kéne ledumálnia Orbánkával. Ezek a legnagyobb volumenű beszerzések amelyek a honvédség előtt állnak majd… nameg a légvédelem terén is lenne még mit csinálgatni ami szintén költséges téma. a KUB-okra amraam konténereket, a Gripeneknek rendes fegyverzetet :-) Na meg gyalogsági harcjármű csere stb… ó már megint elkalandoztam :-D