|

Katar és Kuvait is Rafale-t akar!

Meglepő hír látott napvilágot a napokban, mely szerint az arab országok közül egyre több érdeklődik a franciák 4+ generációs vadászbombázója, a Dassault Rafale után.

Az régóta nyilvános, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Franciaország képviselői évek óta sikertelenül tárgyalnak a szóban forgó típus adás-vételéről, az azonban már merően új információ, hogy Katar és Kuvait is komolyan vágyakozik a gall madárka után. Előbbi 24 darab, míg utóbbi 18-24 gép beszerzését tervezi, de addig nem hajlandóak dönteni, amíg az Emírségek nem teszi le voksát a francia vadászbombázó mellett.

Ők [Kuvait és Katar illetékesei – a szerk.] is komolyan érdeklődnek, de addig nem mondják biztosra a dolgot, míg valaki be nem vállalja a típus rendszeresítését” – nyilatkozta Gerard Longuet miniszter, majd hozzátette: „Reméljük, hogy az Egyesült Arab Emirátusokkal időben sikerül megegyeznünk a 60 darab Rafale eladásáról, így a két szomszéd – mely remélhetőleg hasonlóan cselekszik – is dönteni fog.

Franciaország 2008 óta folytat tárgyalásokat az Emirátusok képviselőivel, ám a sok hullámvölgyet megjárt üzlet komoly veszélybe került azután, hogy az arab állam illetékesei közölték, hogy nem versenyképes a gallok ajánlata, inkább tendert írnak ki modern vadászbombázók beszerzésére. A franciák számára most már nem csak a program költségei miatt fontos, hogy megrendelőt találjanak, a Rafale gyártósora 2018-ban végleg bezár.

21 hozzászólás “Katar és Kuvait is Rafale-t akar!”

  1. Hát ez elég mindent vagy semmit játék lett. Ha az Emírségek a Rafale mellett dönt, akkor összesen vagy 100 gépes rendelés is összejöhet, ami már igen szép számnak tűnik.

    Apropó, mi az a kütyü a gép farka végén? :)

  2. Ott két szárny van, csak az egyik megvilágított, a másik nem. Az ilyen késantennák jellemzően a navigációs rendszerhez tartoznak vagy RWR antennák. A Rafale sanszosan bír MAWS rendszerrel, annak is lehet érzékelőja, ami hátrafele néz.

  3. DDM a rendszer neve, két oldalt látható a „dobozon”. Már kész a nagyobb látószögű változat, demég nics rendszerben. A DDM rendelkezésre áll a Mirage 2000D gépekhez is a Magic indítósin végében, de az csak hátrafelé lát.

  4. A dolog ott bukik el, hogy a leugtolsó nyialatkozat szerint nemhogy nem jött össze az üzlet, hanem még a hozzáállással sem voltak elégedettek. Tehát egy gyak. teljesíthetetlen feltételhez kötöttök a boltot.

    Mintha Japán kaphatna F-22-őt akkor, ha a magyarok is vennének egy TFS-nyit… :)

  5. Van lézeres SACLOS légvédelmi rendszer, bár csak a svédeknek. (Asszem.) Ez nem zárja ki, hogy másnak nem lesz.

    A IRST lézeres céltávmérővel van komvinálva, arra is figyelmeztethet.

    Egyes rakéták közelségi gyújtója is ilyen. Mondjuk szerintem azok annyira közel lépnek működésbe, hogy ezek ellen sok értelme nincs egy ilyen rendszernek főleg, ha nem körkörös…

  6. http://www.defense-aerospace.com/article-view/feature/125860/rafale-in-combat%3A-%E2%80%9Cwar-for-dummies%E2%80%9D.html

    Na és végül még tényleg az én féle SciFim lesz:
    „It features an integrated electronic survival system named „SPECTRA”, which embodies a software-based virtual stealth technology.”

    „Rafale pilots are also very complementary about their SPECTRA self-protection suite, which is of critical importance as France does not have any aircraft dedicated to the Suppression of Enemy Air Defenses (SEAD) missions. “SPECTRA allowed us to begin operations over Libya the very same day the political decision was taken, and to fly deep into Libyan territory without an escort,” says one pilot, adding that “the Americans also flew in, but only after they had fired 119 Tomahawks to take out Libyan air defenses.””

    Ami F35nél is olvastam ilyenekről. btw érdemes az egész cikket átolvasni akit érdekel.

  7. Ugyanezt a nyilatkozatot pont akármelyik gyártó leadhatta volna.
    NAAGY az érdeklődés fiúk, huhú, nagyon nagy. És ezeknek pénzük van is apám, érted, öböl, olaj, minden van ott.
    Hogy kézzelfogható mit? Konkrétat?
    Azt nem tudok mondani.
    Látatlanban megmondtam volna, hogy ezt vagy egy politikus, vagy egy sales-es fingta bele a mikrofonba.