|

Szerb vadászgép tervek

Nem, természetesen nem kezdenek egy Super Galeb utódba, ehelyett arról van szó, hogy egy szerb védelmi illetékes pénteki nyilatkozata szerint Belgrád 12-16 új vadászbombázó beszerzésével készül felfrissíteni megfogyatkozott légierejét.

“2 századnyi gép beszerzése a kapcsolódó fegyverzettel, kiképzéssel és tartalék alkatrészekkel vélhetően újabb kölcsön felvételét igényli majd.” – nyilatkozta a Reuters által meg nem nevezett illető, aki elmondta, hogy a szerb légtér védelmét 12-16 géppel látják biztosítottnak, melyek becserzése hozzávetőlegesen 1 milliárd euróból lenne megoldható.

Ranko Zivak dandártábornok a Szerb Légierő parancsnoka a kéthetente megjelenő Odbrana szaklapnak pénteken egy interjú kapcsán úgy nyilatkozott, hogy még az idei évben véglegesítésre kerülnek a beszerzéssel kapcsolatos tervek, amit követően a szerb védelmi minisztérium a jövő évben felkéri ajánlattételre a kiszemelt gyártókat.

A beszerzés mikéntje láthatóan még nem betonba öntött, de említésre került, hogy vélhetően a legjobb az lenne, ha a parlamenti jóváhagyás megszerzése esetén lízingszerződés keretében valósulna meg a dolog.

Vadászgép vonalon mindössze 3 felújított MiG-29-esből és egy tucat, a jövő évben nyugállományba kerülő MiG-21-eseből álló Szerb Légierő korábbi értesülések alapján az útjára indítandó tender kapcsán jelenleg az alábbi gépekkel szemez: Szu-30, JF-17, Gripen, Rafale, Eurofighter, F-16, és F/A-18.

[singlepic id=1670 w=584]

Nos, a Saab biztosan nagyon szívesen előállna egy lízingszerződéssel, de érdekes kérdés lehet az is, hogy az oroszok mennyiért mérnék a Flankert szláv testvéreiknek, vagy éppen a szerbekkel szintén nem rossz viszonyt ápoló kínaiak az amúgy is “filléres” JF-17-est. Netán a szerbeknek tavaly már kutyafuttában promózott Csengdu J-10-est.

118 hozzászólás “Szerb vadászgép tervek”

  1. Személy szerint nagyon kíváncsi leszek a tender végeredményére. A mostani szerb politika, ha jól emlékszem épp szembemegy Európával, de javítsatok ki, ha ne így lenne. Szerintem az oroszok és a kínaiak között fog eldőlni. Kínának biztos jól jönne egy európai alkalmazó, az oroszok viszont mindig kiálltak a szerbek mellett Koszovó ürügyén. Szóval nagyon kíváncsian várom mi lesz.

  2. A 29-es gyártását leállították, itt is volt hír róla (2-3 hónapja?), max alkatrészgyártás folyik még. amerikai típust nem hiszem hogy kapnának max valami régi verziót, a franciák jöhetnének még szóba de azt nem tudják megfizetni. SZU 30 vs JF 17 vs J10

  3. dalost: “A mostani szerb politika, ha jól emlékszem épp szembemegy Európával, de javítsatok ki, ha ne így lenne.”

    Márciustól EU tagjelöltek. A nemzeti hős/háborús bünőseiket se azért adták át mert szembemennek. Sokat elmond az EUról, hogy még a Szerbek is oda készülnek.

    Chimera: “Ha jövőre bevégzik a 21-eseik akkor nincsenek kicsit elkésve?”
    Ugyanez van Románia esetén is. Mondjuk itt is listavezetők lehetünk már a megszünt képességek területén, nálunk légierő mármint 2018ig van ellenben tüzérség, mbtk… nincsenek.

  4. bnero szerint: 2011. december 18. vasárnap @ 11:01 A 29-es gyártását leállították..

    https://htka.hu/2011/08/11/megszunik-a-magyarok-altal-is-jol-ismert-mig-29-es-gyartasa/

    A “régi” MIG-29 változat gyártását állították le. A MiG-29K gyártása még folyik Indiának és a MiG-35 kb. ugyanez a gép csak felhajtható szárnyak és horog nélkül.

    Jövőre írják ki a tendert. 2012 végén kivonják a MiG21-eseket, marad 3 MIG-29esük 2013-ra. Mikor kapják meg az új repülőgépeket?

    Ki tud szinte azonnal szállítani nekik? Gripen NG-t mikortól tudna szállítani a SAAB? Vagy itt is előbb Gripen A/B/C/D-t adnának átmenetileg, mint a horvátoknak?

    https://htka.hu/2011/10/17/megtette-ajanlatat-a-saab-horvatorszagnak/

    Mennyire lehet az szempont, hogy ne olyan gépeket vegyenek mint a szomszéd országok?

    F-16 és az F-18 Super Hornet (!) gyártása hogy áll? Úgy emlékeszem itt le vannak kötve a kapacitások a következő néhány évre.

    A legújabb amerikai gépek eladását biztos jóváhagyná a kongresszus?

    A Rafale és Eurofighter biztos tud szállítani (a jelenlegi megrendelők el akarják tolni az új gépeik átvételét). A kínaiak biztos tudnak és szerintem az oroszok is.

    Az európai/nato tagsággal talán lehet kicsit befolyásolni őket. Szerintem Eurofighter vs. gripen verseny lesz. Az Eurofighter nagyon megpróbálja eladni a felesleges gépeit.

    De mi lesz a szerb testvériséggel? Szerbiában milyen időközönként vannak parlamenti választások?

    Illetve ha lesz döntés Indiában decemberben (az oroszok szerint törlik a mostani tendert és újat írnak ki), az is sok mindent befolyásolhat. Az első gépeket 2013 végén ott is le kell szállítani.

    Miért nem vesznek a szerbek használt gépeket? Hamarabb megkapnák, olcsóbb is.

  5. Milyen orosz gép lenne a befutó? A SU-27 és utódai kicsit túlméretezettek ide,azt biztos nem veszünk.Amerikait kapnánk de ugye mi katonailag semlegesek vagyunk akkor azt se veszünk,már csak 99miatt se.A Rafale és az Eurofighter túl drágák,bár az nálunk nem szempont,szórják itt is a nemlétező pénzt,néha már úgy érzem hülyébbek a szerb politikusok a magyar politikusoktól.Gripen lesz itt a nyerö több szempontból is,semleges ország gyártja,szerbia is szállit alkatrészeket hozzá,hozzánk hasonló méretű és gazdaságú országok is arra cserélték le a MIG29et,és nem utolsósorban itt van nekünk egy svéd vállalat aki majd segit döntést hozni.UNIMET-kac

  6. Tavaly még 5 db MiG-29 gépük volt, ezek szerint kettő azóta odaverte magát, vagy esetleg kannibalizálták őket. Chimera-nak igaza van, ha a 21-esek jövőre kifutnak, akkor legalább 2 évig nem lesz említésre méltó szerb légierő. A három darab Fulcrum géppel gyakorlatilag lehetetlen biztosítani az alap készültséget is, ( készenléti géppár ) mert szinte 100%-os hadrafoghatóságot igényelne állandóan a 3 géptől, ami valljuk be, nem jellemző a MiG-ekre, de még a nyugati típusokra sem. Viszont én nem zárnám ki azt, hogy esetleg kaphatnak néhány korábbi modifikációjú F-16 Falcon gépet, a Davis Mothan arizonai sivatagi bázison konzervált állományból. Az USA gyakran fegyverzi fel a _korábbi_ ellenségeit, pl. Irak is vásárolhat F-16 vadászgépeket a Kongresszus engedélyével…

  7. “néha már úgy érzem hülyébbek a szerb politikusok a magyar politikusoktól.”

    Az kizárt, ebben a kategóriában verhetetlen világklasszisok vagyunk, ez az igazi hungarikum! Oly annyira, hogy ha bárhol máshol is feltűnne egy ennyire hülye politikus, mint a mieink, járna nekünk a copyright… :-))

  8. repa88:
    Ti nem vagytok semleges ország, amúgy ahol élsz az Magyarország, csak most kicsit kölcsönadtuk. Lehet nem hallottál még Koszovóról ?
    Emellett abszolút mértékben igazat adok a szerbeknek Koszovó ügyében.
    Svédország sem független, Líbia óta már senki nem tekint úgy rájuk, ezt bizony elcseszték a “svédek”.

  9. Terminator

    “A “régi” MIG-29 változat gyártását állították le. A MiG-29K gyártása még folyik Indiának és a MiG-35 kb. ugyanez a gép csak felhajtható szárnyak és horog nélkül.”

    Ég és föld a különbség a két gép között,nem véletlen halad lassan a fejlesztés.

  10. doca
    Hivatalosan,katonailag semleges ország vagyunk.Ez már nem Magyarország,rég nem az,december 5.én bebizonyosodott hogy a kölcsönadó el akarja felejteni a kölcsönadást.Koszovó is elúszott,ugyanúgy mint vajdaság,lehet rajta rágódni de nem érdemes.Hallottam koszovóról,rokonságból többen is megjártuk…

  11. Hm…A Szu-30 messzemenőleg nem kizárt, tudván hogy Niš mellett orosz támaszpont létesül a közeljövőben! Épp csak véletlen hogy a 98. vadászezred Niš-től, néhány kilóméterre lévő, légitámaszponton állomásozik! Tehát azért összehozható a két dolog!Politikailag, katonailag és üzletileg is!
    Rafael? Hát elég drága, de feljebb már olvashattuk hogy gyönyörű kis országom szereti két kézzel szórni a pénzt! Itt azért megemliteném hogy 92-ben Szerbia hozzáfogott egy új potens vadászgép épitéséhez, mely a Novi Avion nevet viselte volna! Ezt csak azért szúrtam be, mert e gép vonásai kisértetiesen hasonlitanak a Rafael kontúrjaihoz, nem mellesleg a teljesitmény is hasonló! Nem véletlen,hisz egy, a Rafael-hez hasonlót gépet akartak összehozni, ezért nem véletlen a Francia alap! Tehát ilyen alapon ez sem kizárt!
    Az amerikai gépek? Hát esett már szó a lizingelt olasz F16-ok átvételéről, de konkrétabbat nem emlegetett egyik hirlap sem, és a hadügyminiszter sem nyilatkozik erről részletesebben!A Darazsak-ról egy szó sem esett, csak minimális az esélye!
    A J-10B és JF-17, filléres gépek, ám állitások szerint nyugati szinvonalúak!Na és persze illik tudni azt is, hogy Szerbia és Kina katonai együttműködésről irt alá szerződést 2011 nyarán, és Kinai támaszpontról is esett szó, Szerb fenségterületen, ám ezt elvetették egy időre!
    Typhoon/Grippen! Egyértelműen az EU nyomására!
    Tehát összegezve mindegyik tipus valamilyen szintű előnnyel indul,
    csak nem mindegy mi lesz a döntő szempont!Azért elég kiváncsi vagyok mi fog a fejem felett repkedni nap mint nap! :D
    Üdv.: Vajdaságból

  12. Mert mi történt december 5-én, csak nem vártátok a Mikulást ? Engem nem kérdeztek meg lemondok e a Vajdaságról, de szerintem így vagyunk még pár millióan. Amúgy Koszovó kapcsán az oroszoknak több volt pucájukban meg kell mondjam, nálatok a sok seggnyaló és gyáva nem állt ki konzekvensen az igazatokért(?). Vajdaság nem úszott el, lehet azt hiszitek, de ne lepődj meg, ha egyszer belovagolunk Nándorfehérvárra.

  13. doca
    Koszovó az átlag,művelt,tanult szerbeknek nem kell.Az emberek itt is azt nézik hogy miként boldoguljanak,hogyan teremtsenek jobb életet gyerekeik számára,ebbe sehogy se tartozik bele egy gazdaságilag összeomlott,fejletlen,nemzetiségi és vallási ellentétekkel teli koszovó felzárkóztatása.Vannak itt is bunkók akik odavannak koszovóért,na ök vannak kevesebben,tipikus aluliskolázott idióták,de nálunk magyarok közt is vannak ilyenek,például az olyan turbómagyarok akik belgrádba akarnak belovagolni.

  14. Dec.5. oké, még jó, hogy nem vagyunk kollektív bűnösök, a legnagyobb marhaság ez a politikai megbélyegzés. Az EU-ban jó dolog, hogy szövetségesek leszünk, csak ti ne engedjétek elherdálni a nemzeti vagyont, azt nem tudom még hogy, de ne engedjétek.

    Szerintem a Magyar Királyság volt az aki befogadta a menekülő szerbeket és a horvátokat a törökök elől. Komplett horvát és szerbek lakta országrészeink voltak/vannak, ja és nem mi lőttük ki a ti trónörökösötöket, hanem fordítva, arról nem tehetünk, hogy erősebb ellenfélbe rúgtatok bele kétszer is, katonailag 0 pozícióból, ezért is volt a vereség és nagy emberáldozat nálatok. A vajdasági ámokfutásért meg nem kértetek soha bocsánatot és nem lehetett válasz Újvidékre, ellenben mi nem csináltunk ilyen dúlást se veletek, se a románokkal, úgy tudom.

  15. Igen, de nálunk valahogy mindig sikerül visszafogni a turbómagyarokat az értelmes többségnek és nem akarunk szép szerb lányokat megerőszakolni, meg civileket 50.000-esével lemészárolni. Nálatok meg valahogy mindig előkerülnek a hegyekből a vadrácok, ha valakivel probléma van, na ez a különbség.

  16. Ettől független szerintem átlagban nem neheztelünk egyáltalán a szerbekre, a málészájú első miniszterelnökünk( Nyugodjék békében! ) is kímélt titeket, mikor rátok borult a bili. Én viszonylag hallgatok Cecat és Szegeden is gyakran néznek szerbnek, idősek a buszon szerbül szoktak megszólítani :-) Szóval ez az egész szembenállás ilyen kocsmaszintű dolog, valahol túl van spirázva a semmi szerintem is.

  17. Koszovót ne keverd össze boszniával és horvátországgal.Koszovóban már nagyon régen elkezdődött a gubanc,még Tito ideje alatt.97-98 ban is az albán maffia miatt indultak az összetűzések,mit gondolsz miböl élnek ők ott? 6-10fős családok egész nap otthon ülnek,havonta átcsempésznek pár kiló kábitószert albániából szerbián keresztül nyugatra,és megél az egész rokonság fél évig.Nem kellett volna szerb rendőröket gyilkolászni családostul.Az igaz hogy a korábbi szabadcsapatok egy része lement koszovóra “rendet tenni”,de alapjában az albánok kezdték az egészet,csakhát ök is erősebb ellenfélbe rúgtak,aztán meg nekik kellett menekülni mert Milosevityékkel is elszaladt 1kicsit a ló.És most? Amerika államot adott a maffiának…sorra derülnek ki az albán vezetők szerv és drogkereskedelmi ügyletei,szerintem nem túl büszkék rá hogy annak idején ezek mögé álltak.Nagyon nehéz megérteni a koszovói konfliktust a médiából,másként látnád ha ott lettél volna!

  18. Tudom jól az egész sztorit és ezért adok Szerbiának Koszovó ügyében igazat, ezért írtam, hogy oroszok jól tették, hogy beálltak kicsit az ügy mögé.
    Az egész európai autólopás maffia is Koszovóban székel, idehaza is vannak “ügyleteik”, de főként Nyugaton. Emellett Koszovó hatalmas nemes- és színesfém tartalékokkal rendelkezik, többek közt ezért is kellett USA-nak.

  19. Terminator

    Orosz támaszpont Szerbiában? Az mire jó?

    Valószinűleg az oroszok válasza, a koszovói-amerikai légibázisra, amely a legmodernebb eszközöket tartja hadrendben! Az amerikaiak azért szavaztak Koszovó függetlenségére hogy szemmel tudják tartani a balkánfélszigetet!Ergo, ezért van légibázis Prištinatol nem messze!

    zolika750

    jury92
    A francia vasmadár neve RAFALE és nem rafael. :)
    A Gripen pedig egy p csupán.
    No offense! :)

    Égett a kezem alatt a billentyűzet, nem igazán figyeltem! Ezért én kérek elnézést! Viszont az én vezetéknevem Jurišić, és nem Jurisity!;-) Tehát azért elnézed nekem,remélem! És nem, még véletlenül sem vagyok Szerb, csakis részben,az-az félig! :D

    És aszthiszem ez Doca-nak szól (ő villogtatta a fehérlóról a kardot, Nándorfehérvár irányába,nem?)
    Abból nem lesz semmi hogy belovagoljatok! 2000…valahányban megmutatta a népszavazás hogy rohadtul nem kell Vajdaság, Magyarországnak! Szóval a politikai oldalát, itt le is zárhatnánk!:D

  20. A Délvidék nem dec. 5. én vesszett el hanem a Délszláv háborúba…(senki nem csinált semmit eggyik oldalról se pedig mindenki jobban járt vólna)
    A háborúnak elöbb vége kevesebb népírtás egyebek az meg hogy visszahuzta volna az országot (ahol most tart nincs nagyon lejebb)
    Kárpátalja a Szovjet Unio szétesésekor veszett el.
    Lehet mondani nem lett volna gazdságos (Délvidék a háború elött nem volt fejletlen (mezőgazdaság autogyárak stb) Magyar ország egyes részeihez képest meg pláne nem. Kárpát alja elmaradottabb vólt az biztos de nyersanyagba gazdag erőművekkel is szépen elátva (ami nem mind1 a mai energia éhes világba) és ha jóltudom a fóldgáz is elég jó minőségű arrafele, tehát a nem éri meg gazdaságilag nem igaz.

    A befutó a JF-17 lessz egyértelmű 1milliárd euroból nem igen jön ki más.
    És nagyon is igazuk van hogy azt válasszák (nekiünk is várni kellett volna a cserével és azt venni nyugati elektronikával mert ugy is kapható Izraelnek hála ) és azok legalább a mieink lennének harmad áron (a 29-esek hajtóművei ugyis még csak most lettek eladva jók lettek volna tartaléknak)

  21. jury92:
    igen, részben igazad van, mert olcsó komcsi propagandával megetették a megvezethető buta népet, hogy majd ide özönlötök azt megeszitek a kenyerünket, meg elveszitek az anyaországiak munkáját, gyakorlatilag ez volt a lényegi momentum a szavazás előkészítésénél.
    Elméletileg is kivitelezhetetlen amúgy a dolog, mert MH=0 jelenleg sajnos, de amúgy se lenne rá igény ez igaz, mert szerintem bármelyikünknek is úgy kéne ez a háború, mint még egy púp Quasimodo hátára.

  22. Annyiban örülök ennek az egész EU balhénak, hogy végre itt a környéken a szomszédok, mindenki egy brancsban lesz a másikkal, hátha végre kicsit béke lesz már.
    Mondjuk az állampolgársági kérdés szerintem korrekt, ez ilyen szimbolikus dolog és nyugodtan vegyétek fel, ha úgy gondoljátok, ennyit tudunk tenni értetek, ez most az érdekérvényesítés felső korlátja. Ez arról szól, hogy nem felejtettünk el benneteket és kicsit bocsánatkérés is a 2000-es szavazás miatt.

  23. doca

    Kevesen tudják de még a román balhé idején vagy kicsivel utána felmerült a politikusainkban az,hogy vonuljon be a Honvédség Erdélybe azzal az ürüggyel,hogy megvédjük a magyar kisebbséget.Ez annyira előrehaladott gondolat volt,hogy az akkori vezérkarfőnöknek kellett lenyugtatnia a kedélyeket mondván nem képes erre a Honvédség…

  24. reppa88:
    Egyszer már megpróbálták az oszmánok, annyira nem volt jó se nektek, se nekünk. Az üzemanyag ára meg fel fog szökni az egekbe szerintem nem is olyan sokára.

    dudi:
    A MH akkor képes lett volna rá, akkor még volt jelentős hadiiparunk is, tankot is tudtunk volna gyártani Rábában.
    A kommunizmus védelméért akkoriban már senki nem szállt harcba, saját érdekünkért meg akkor se volt divat kiállni.

  25. doca

    “A MH akkor képes lett volna rá, akkor még volt jelentős hadiiparunk is, tankot is tudtunk volna gyártani Rábában.”

    Nyilván ezért mondta egy vezérezredes,hogy felejtős…

    “A kommunizmus védelméért akkoriban már senki nem szállt harcba, saját érdekünkért meg akkor se volt divat kiállni.”

    Ez már nem a kommunizmus idejében volt azt hittem,hogy ez egyértelmű miután Honvédséget írtam és nem Néphadsereget.

  26. “Vajdaság nem úszott el, lehet azt hiszitek, de ne lepődj meg, ha egyszer belovagolunk Nándorfehérvárra.”

    Igen, a Honvédség mai állapotát tekintve lassan valóban a belovaglás látszik az egyetlen megvalósítható opciónak, csak arra kell figyelni, hogy a váci hagyományőrző huszárok nehogy hamarabb érjenek oda, mint a fogatolt tüzérség Gábor Áron rézágyúival. Az megint más kérdés, hogy az ily módon érkező megszálló csapatainkat az útjukba kerülő első posztos szerb policáj Szegedig kergetné… :-))

    “Annyiban örülök ennek az egész EU balhénak, hogy végre itt a környéken a szomszédok, mindenki egy brancsban lesz a másikkal, hátha végre kicsit béke lesz már.”

    Ilyenkor szokott menetrendszerűen felmerülni a két NATO tag között dúló görög-török háború iskolapéldája. Ugye ismered a klasszikust: “Nagy-Britanniának nincsenek állandó szövetségesei, vagy ellenségei. Nagy-Britanniának csak állandó ÉRDEKEI vannak!”

  27. Nagy-Britannia hozzáállása nem mérvadó, szerintem szociopata valahol vagy valamit nagyon jól tudnak.
    A lovas példát azt komolyan lóra értettem :), de mondjuk géppityu a huszárokon, ahhoz nem kell MTU motor meg üzemanyag, elég csak az abrak meg a tiszta,friss víz, ökrösfogattal meg hozzák a skulót utánunk, a rendőrbe meg RPG-t küld valamelyik huszár, azt egyből nem pampog.

  28. A Novi Avion, mint az önálló jugoszláv hadiipar utolsó hiányzó pillére valóban melankólikus gondolatokat ébreszt… De mivel fejlesztése a néhai JSZSZK-ban zajlott, védeni is ezen ország légterét volt hivatott, gyártását pedig (ezt csupán feltételezem) valószínűleg a mosztári SOKO végezte volna, nem tudom, mennyire reális szerb repülőgépnek titulálni.

    A szerb harcigép beszerzés megannyi érdekes kérdést vet fel, személy szerint JAS-39 kontra JF/17 döntőre számítok. Ha tényleg fontos az EU akkor Gripen, de ha Kínában nevezhettek el sört Bata Živojinović karaktere után, miért ne kerülhetne ide pár a Thunder-ből is?

    Tövábbi jó vitatkozást, a HTKA meg lassan megelőlegezhet valami különdíjat a külföldi olvasótábornak:)

    Üdvözlet Zentáról.

  29. Sokáig hittem hogy az elcsatolt területek egyszer visszatérnek, de már nem, legalább is a mi generációnk nem lessz részese ennek.
    Túl gyáva lett az átlag magyar. Inkább harcol az elnyomói mellett a lázadó elnyomottak ellen ahelyett hogy saját magáért harcolna.
    Ezt a hitel problémát is csak lesem kivűlállóként, hogy emberek nap mint nap akasszák magukat vagy épp családostól robantják :( ,ahelyett hogy hogy neki menne a banknak felázadna ellene inkább magával végez (inkább a halál mint a megpróbálni fellázadni) mert lefognak húzni az othoniakról mégegy és mégegy bőrt mert haggyák mert tűri a nép…(az a birka inkább belerokkan de szólgál, kiszolgál csak azért is) és megteszik ellene az adóemelést és a további szipolyt mert megteheti, minden következmény nélkül.
    Olyanok vagyunk mint a tömeg gyilkosságok áldozatai akikk százával ásták a saját sírjukat 10fegyveres örizetébe (akiknél nem volt annyi lőszer betárazva egyszerre hogy mindel végezzen) még se lázadtak fel még ha a vég elkerülhetetlen is volt mert mert 1-2 probálkozon kivűl több nem volt nem volt egységes NEM,…”nemondom kik” de ők tanultak belle drágán megfizettek de a fizetségükön tanultak, mi rábaszhatunk 100X1000X akkor se tanulunk és nem csak a politikusok a nép se mert újra és ujra hisz a hazugságnak amikről mindenki tudja hogy az és választ, utánna szidja hogy eztse azt se tartja be pedig mennyi mindent megigért.
    Bárhogy fály ezt belátni bevalani de az átlag magyar gyáva a határ mind2 oldalán, van néhány ki bátor de tapasztalatom szerint ez nem több 10%nál.(a lényeg hogy a magyar a saját házát nem bírja megvédeni nem nem hogy országot gyarapítani)
    Nemérdekel ha nemtetsziket nyomtok ezt el kellett mondanom

    ébregy és változz és változtass

  30. Most annyi mínuszt fogok kapni, hogy csak nosza…. :)
    Az egyetlen járható és anyagilag vállalható út az lehet, ha a közép-európai NATO-tag államok és Szerbia (ha EU-tag lesz) együtt vesznek fegyvereket.
    1. Ócsóbb lenne
    2. Feszültségcsökkentő lenne
    3. Talán interoperábilisabb lenne nemzetközi misszókban

    A területvitáról pedig az a véleményem, hogy aki akar, az legyen magyar állampolgár, de azt kell elérni, hogy ott legyen boldog, ahol született/él.
    Mondom ezt úgy, hogy anno lisztet vittem Aradra és Nagyváradra és két hétig “ott voltam”, amikor Vukovár elesett……..

  31. Nem a rendel van a abaj hanem a törvényekkel túl nagy hatalom lett adva a bankoknak és az oriásválalatoknak némelyik nagyobb hatalommal bír mint egy közepes méretű ország.
    Hogy lehet megengedni hogy a bankok elvegyék az emberek életét és egészségét miközbe az államok tömik bele a miliárdokat hogy ne csödőljenek (mert akkor összedől a világ) ki nem szarja le a bankokat becsődől becsődől (kis józsk válalkozot se menti az állam) legalább ha becsődőlnének vesznének a hitelek a francba mert szerintem senki se lenne olyan hülye hogy másik banknak fizzessen mer aztmondják hogy csak fizess tovább immár nekem…
    A betétesek pénzét meg be kéne vasalni lefoglalni a bank összes ingo és ingatlanját…
    Az államkötvény meg a legnagyobb baromság amit ki tudnak találni és ráadásul rinyálnak ha nem tudnak eladni belőle (miközbe az szintiszta adóságot termel… könyörgöm és ezután határozzák meg az ország besorolását minél nagyobb csicska minél nagyobb kamatot ad csak hogy vegyék és vigyék és az ország pénzét is vigyétek csak kamat formájába és még tuszmálják is más hatalmakra “duplakamatot fizet csak azért magyarország hogy megvegyenek tölle egy szaros papírt amit egy év mulva visszaváltanak és meg kell venni ugyan úgy ugyan annyiért plussz még fizet is kamatot) NEM NORMÁLIS dolog könyörgőm kiszivják az állam pénzét…

  32. A megoldás (ha nem is az államkötvények eltörlése de 1% ra csökenteni a kamatot, a nemzeti bankba is vissza 1%ra)
    Az állam bocsáltson ki lakossági és válalkozói hitelt max 10 százalékos kamattal a teljes futamidőre lakásra és autóra válalkozásoknak fejlesztésre(ez fedezné a kezelési költségeket,és megőlné a banki uzsorát)
    Törvénybe iktatni hogy 10%nál magasabb(teljes futamidőre) hitelt nem vehet fel az állam.
    A befolyt összegeket az adóból nem egyből p..csánverni hanem befektetni, elsősórba hazai munkahelyteremtő beruházásokba (a nyereségszámításba bevezetni a ki nem osztott munaknélküli segélyeket is mert az is beletartozik) a pénz egy részét meg más országok nemzeti bankjában parkoltatni és kamatoztatni a vésztartalékot is beleértve (nem egy országéba hanem többébe megosztva) ezzel párhuzamosan jöhetne a vizfejtől való megszabadulás mert amég az van addig ez nem kivitelezhető.
    befektetés a megújuló energiába szélgenerátor telepek állomások+ szemétlerakó telepek amik ha szelektív viszed a huladékot ingyenes (ujarahasznosítás és hőerőmüvek táplálása) geotermikus energia kihasználása fűtés elektromos áram termelésre (plusz áram eladása hatalmas a kereslet rá) az eladandó energia szállításának új hálozatot kiépíteni földalatt futó szén nano szálas vezetéken mely nanoszálat eladásra is gyártani.
    ez egy lépés kezdete lenne a kilábaláshoz
    de ez nem ide tartozik

  33. Továbbá:

    http://www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_tagallamok&id=20

    Adózás

    Személyi jövedelemadó

    Csehországban a személyi jövedelemadó hatálya alá tartoznak a pénzbeli és nem pénzbeli jövedelmek is. A személyi jövedelemadó mértéke egységesen 15%.

    Társadalombiztosítási- és nyugdíjjárulékok

    A munkavállalói hozzájárulás a bruttó fizetés 12,5 százalékát teszi ki, míg a munkáltatóknak a bruttó fizetés 35 százalékát kell a cseh nyugdíj- és társadalombiztosítási szerveknek befizetnie.

    Hozzájárulás

    Munkáltató (%)

    Munkavállaló (%)

    Egészségbiztosítási járulék

    9,0

    4,5

    Nyugdíjjárulék

    19,5

    6,5

    Munkanélküliségi járulék

    3,2

    0,4

    Betegségi és egyéb segélyek

    3,3

    1,1

    Összesen

    35,0

    12,5

    Társasági adó

    A társasági adót a Csehországban bejegyzett vállalkozások, illetve a Csehországban működő külföldi társaságok bevételeire vetik ki. A társasági adó mértékét a nyereség alapján számítják ki.

    Az általános adókulcs mértéke 2010-től 19%.

    Általános forgalmi adó

    Csehországban két ÁFA kulcs van: a 19 %-os általános, illetve a 9%-os kedvezményes kulcs. Általános adókulcs alá tartozik a termékek és szolgáltatások legtöbbje, a kedvezményes kulcsot bizonyos szolgáltatásokra és alapvető termékekre alkalmazzák (alapvető élelmiszerek, könyvek, speciális egészségügyi termékek és szolgáltatások).

    A cseh adórendszerről további információkat találhat az alábbi oldalon.

  34. Kemenyfeju

    Jó a szó! Én a döntősöket egy Szu-30-al erősiteném, már csak azért is mert a légierő és a hadsereg is orosz technikát használ!

    A Novi Avion pedig a VTI Beograd (Vazduhoplovno Tehnički Institut) szülötte! Az más hogy a kivitelezés Mostar-ban történt volna! Ott volt megfelelő ipar hozzá!
    Szép is lett volna, de hát porrá lőtték! :S

    Üdvözlet: Moholról

  35. Kinek mi tetszett a legjobban?

    Nekem Szitya88 hszének ez a része:
    “az eladandó energia szállításának új hálozatot kiépíteni földalatt futó szén nano szálas vezetéken mely nanoszálat eladásra is gyártani.”

    A monetáris politikáról/mechanizmusokról való véleménye közül pedig ez:
    “Az államkötvény meg a legnagyobb baromság amit ki tudnak találni…”

    De a bankos rész is csodálatos, bár a jelenleg is futó einstandok miatt már amúgy sincs lassan senki aki MOon vmibe is befektetne… :)

  36. Pedig nem lenne rossz 16db Flanker(azthiszem C)!
    Az már légtérellenőrzésre elég!;-)
    Ha ezt kizártuk, akkor szinte biztos JF-17, mert az államfőink magasról tesznek az EU-ra! De legalább izraeli elektronikát pakoljanak bele! :D

  37. @szittya88

    befektetés a megújuló energiába szélgenerátor telepek állomások

    Szerintem meg az energetikába nem akarjon beleszólni az, akinek láthatólag lövése sincs róla.

    szemétlerakó telepek amik ha szelektív viszed a huladékot ingyenes (ujarahasznosítás és hőerőmüvek táplálása)

    Sima hőerőműben nem fogsz te szemetet elégetni a környezetvédelmi előírások miatt.

    geotermikus energia kihasználása fűtés elektromos áram termelésre (plusz áram eladása hatalmas a kereslet rá)

    Áramtermelésre teljesen használatatlan a hazai geoterm. Túl alacsony a delta T és túl mélyre kell fúrni. Látom a gőzciklusról és a Carnot körfolyamatokról sincs túl sok fogalmad.

    A MOL (?) épített egy kísérleti geoterm fűtőnművet. A tervezett 5MW teljesítmény helyett sikerült elérni a gigantikus 300-350 kW teljesítményt. No, jelenleg ennyi jól tervezhető itthon…

    az eladandó energia szállításának új hálozatot kiépíteni földalatt futó szén nano szálas vezetéken mely nanoszálat eladásra is gyártani.
    ez egy lépés kezdete lenne a kilábaláshoz

    Ezen meg már tényleg röhög az ember…

    Csak azt nem tudom, hogy ha az HTKA-ra ennyi kiváló biztonságpolitikus, gazdasági szakértő és egyszemélyben mérnök jár, akkor miért nem kapkodnak utánuk a vezető világcégek…?

    Szerintem mindenki csak arról kommenteljen, amihez ért. Ezért nem kommentelek sem gazdasági témában, ahogy szakácsfórumokra sem járok…

    Ha meg annyire energetikázni akarsz, akkro első körben nézd meg ezt.
    http://www.youtube.com/watch?v=NWJy_D7-y9E&feature=related

    Ma a “zöld energiák” használata az gyak. nettó lopás az adófizetők pénzéből, ugyanis támogatás nélkül senki nem telepítene ilyet, mert gazdaságilag nem versenyképes sem a hagyományos fosszilissel sem az atomenergiával és nem úgy tűnik, hogy ez változni fog a közeljövőben…

  38. “Áramtermelésre teljesen használatatlan a hazai geoterm. Túl alacsony a delta T és túl mélyre kell fúrni. Látom a gőzciklusról és a Carnot körfolyamatokról sincs túl sok fogalmad.

    A MOL (?) épített egy kísérleti geoterm fűtőnművet. A tervezett 5MW teljesítmény helyett sikerült elérni a gigantikus 300-350 kW teljesítményt. No, jelenleg ennyi jól tervezhető itthon…”

    röviden – SABOTAGE :))

    “túl mélyre kell fúrni” – nem túl mélyre csak vmivel mélyebbre

    külföldön használják – rosszabb adottságok ellenére.

    nem értek hozzá de láttam már uezt a vitát PeakOil forumon.
    Sztem kulcskérdés a jövőt illetően a zöld kultúra.
    manapság bármelyik nagybefeketetőnek elkell az állami támogatás – kérdés mik a kijelölt prioritások – fejlesztési stratégia

  39. Szitty88 :) reggeli kávém megvolt álltalad köszönöm :) :D

    Ha ilyen dolgokról értekezel előtte néz utánna
    Szén nanocsövek:
    http://www.veab.mta.hu/Segedlet/CNT.pdf
    Szél energia:
    http://www.kvvm.hu/cimg/documents/Tar_Karoly.pdf

    Ilyen értekezésekből lehet tájékozodni. Ugylátszik a nemzeti oldalla tényleg az a baj hogy keves a reál beállitotságu ember.

    Valós probléma. Nézd meg a következő reklámot az EU cenzor álltal bel lett tiltva:
    http://infopapa.hu/video/permalink:az-europai-unio-altal-betiltott-magyar-reklam-2011-12-07/

    utó írat a baramságokkal hazáknak nagyon sokat lehet ártani. Mikor ilyeneket posztólsz te álltalad mérettetik meg az ügyünk mások szemében.

  40. Ez egy-két perces googlezés eredménye ezek a linkek.
    Ha valaki tájékozódni akar akkor legyen szives rászánni az időt pár honapon át heti pár órát ilyen dolgokra szánni.
    Bizonyos szakterületeket egyesek évekik tanulnak egyetemeken.
    2-3 év után is csak a szakterület felszint surolják.

  41. Moli. Időben minden energia megújuló csak hát az idő tartomány a kérdéses.
    A biomassza újra teremtődésének ide fa esetén legalább 2-3 év ez álltalába akcá. Gabonafélék, kukorica, repce,napraforgó 12 hónap.
    Kőolaj földgáz kb. 5-6 millió év. Szénhez még ennél is több idő kell.

    Paks ugy 9 forint/kilowattóra áron termel. Pár hete Zh-tam belőle így ez elég megbizható adat.
    Egy biomassza erőmű 40-50 forint/ kilowattóra áron állit elő áramot amit a törvények szerint kötelező átvenni.

    Így jönki a lakossági ár 36-38 forint/ kiloeattóra

  42. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91olaj
    “Egy szénhidrogénmező kialakulásának ideje 1–2 millió év. Az üledékréteg vastagságának el kell érnie a 600–700 métert.[forrás?] Nagy szénhidrogéntelepeket csak olyan helyen találhatók, ahol csekély a kéregmozgás, ami a kőolajcsapdáknak hosszú változatlan élettartamot enged meg. Ilyen helyeket a szárazföldi táblák mozdulatlan, nagy kiterjedésű üledék rétegeiben, hegységrendszerek üledékes előtereiben találhatunk.”
    http://olajmuzeum.hu/pid75/1
    “3–400 millió évvel ezelőtt a tengerek, és a kontinensek a maitól eltérő módon helyezkedtek el. Ebben a korszakban egyes mélytengerekben lebegő kisméretű élőlények elpusztulásuk után az oxigénben szegény tengerfenékre lerakódva oszlásnak indultak.”

    Moli neked volt igazad. Keletekezési idő kapcsán tévedem.

    De reméled érted amire utalni akarok. Minden nergia forrás időben megújul. Csak az kérdés ez mennyi időt vesz igénybe. A tererületedre áramolva mennyire lehet szatcionárius az energia forrás felhasználás.
    Amit ma nagy szlogen ként megújolo energia fororás inkább nemzetbiztosnági szempontokból fontosakk,hogy akkor is tudol áramot és egyebet termelni ha elvágják a kőolaj és egyik export forrásaidat.

  43. Csak mivel nem alkalmasak alaperőművek, ez szart sem ér. Csak alaphálózatra tudnak rádolgozni. Ellenben Paks éves fűtőanyag igénye 120 tonna, ami cirka 6 m3. Ugye belátod, hogy évekre előre is igen könnyű tárolni ennyi fűtőelemet? Ha 60%-ot elérné az atom aránya itthon, akkor sem változna a helyzet.

    Itthon olajtüzelésű erőmű nincs üzemszerűen tudtommal, ETO az már csak tartalékkén szolgál, amiből asszem +20 vagy +50 MWe felett kell 8+8 nap tartalék.

  44. Moli ezt tökéletesen belátom.

    Csak valhol józan ész talaján is meg kell probálini meg magyarázni a zöld energia mese világát.

    Biomassza energiák kapcsán ott van a termő terület kérdése, mi a fontosabb az hogy kukoricából alkohol legyen vagy dexroz vagy lizin amiből élelmiszer lesz a boltok. Ez a melyik újamba harapja paradoxon.
    http://atomeromu.hu/teljesitmenynoveles
    javizom magam mára 10.67ft/KWh adja el paks.

    Paks ma a hazai elektromaos áram fogyasztás 45% feldezi durván nekünk ezt tanitják.
    Ilyen dolgokba most ne mennyük bele. Bár értelmesebb lenne itt ilyenről beszélgetni. Mint politikai acsarkodásoktól bővelkedő hozzá szólásokkal, ami itt sajnos szokás.

  45. Szélerőművek,naperőművek elég jók már manapság, csak nagyon drága egy komoly szélerőmű, mert igen sok ritkaföldfémet tartalmaz és jelenleg ezt most Kínában bányásszák és onnan importálják. Nap-projektet meg akartak uniós nagyvállalatok a Szaharába telepíteni >700 milliárd eurós nagyságrendben, de az Arab Tavasz elvitte Líbiát, ami a központja lett volna a terveknek és elvitte Egyiptomot is. Algéria nem repes most Európáért, Marokkó megbízhatóbb, de ott is szankcionálnák-szabotálnák hamar a projektet sajnos.

    Magyar “Nemzeti” Bank alapkamata 10% felett jár tartósan évek óta, míg USA-ban ez tartósan 0% nagyon régóta. Eleve játszanak a kereskedelmi bankok a hatalmas marge-zsal, amit kint felvesznek itt befektetnek és a profitot lefölözik. Emellett játszanak a kéthetes MNB kötvényekkel, ez jelenleg 4000 (!) milliárd forint, gyak. a MNB-ban tarják bent a pénzt, ilyen magas alapkamaton, így a kereskedelmi hitelekre, a piacra jut kevesebb lóvé.
    Hatalmas devizatartalék, ami nem lehívható, csak bankmentésre stb. stb.

  46. Molni már a 70C víz is alkalmas energiatermelésre csak a hőcserélő másik oldalába nem vízet kell tenni hanem zárt retszerbe olyan folyadékot aminek alacsonyabb a forráspontja 70c nél. (Ez nem új találmány)
    a szemét ujrahasznostásárol és elégetéséről egy példa http://www.kk.dk/Borger/Miljoe/Affald/Genbrugsstationer.aspx mert szemét égetéssel segítenek rá a szélturbinákra ha kell (emellett persze még üzemelnek a gáz erőművek is de ha a apály-dagály erőmű projekt beindül a számuk csökken “újkat már nem fognak építeni gázosból pedig van gáz bőven)

  47. “Molni már a 70C víz is alkalmas energiatermelésre…”

    Molni sehol nem állította ennek az ellenkezőjét. Azt írta a Magyar használhatatlan. És amit én a Pannonplast alapján tudok ez így is van. Természetesen lehet vele áramot termelni, csak soha a büdös életbe nem lesz gazdaságos.
    Amit ki lehet vele váltani nagyon sok helyen MOon gazdaságosan az a fűtés megtámogatása. Ez is egy nagy előrelépés.

    doca:
    “Magyar “Nemzeti” Bank alapkamata 10% felett jár tartósan évek óta”

    Monyoknak nehezen megy a Magyar, de legalább nem ír le ekkora eszeveszett baromságokat. Próbál utánanézni. Ettől még nem ért hozzá, de nem ír le olyan hülyeségeket mint te.
    A legutobbi 50bps emelés óta ha jól emlékszem a Magyar alapkamat 6.5%.

    A többi vadbaromságra most nem reagálok. Kezdem unni. De tényleg.

  48. Az is sok, nézz már körül máshol mennyi, Japán,USA stb.
    Mikor beindult a devizaőrület, akkor magasan 10% felett volt. A lényegen nem változtat, így nem fog beindulni a gazdaság.

    Cáfold meg akkor ha akkora blődség, de nem az.

    Szerintem elég lenne ám, ha nem Spanyolországból hoznánk az uborkát, a tejet nem Lengyelországból, a húst nem Németországból, a hagymát,paprikát,körtét meg nem Kínából, egyből sok energiát,üzemanyagot lehetne spórolni a közutakon és a világtengereken.

    Geotermia lehetséges lenne, de sok helyen melegházak fűtésére használják és persze a gyógyfürdők,wellness fürdőkhöz, ami már + dolog, mert legalább használják.

  49. Hát ez nem lehet igaz…

    Még mindig nem vágod a Carnot köfolyamat hatásfokát, ahogy az entalpia is ismeretlen számodra. Az tuti. Más különben nem állítanál ekkora marhaságot…

    Egyetlen olyan áramtermelő erőműről sem tudok, ami a te elved alapján műkdönde, mert ha még elvben lehetséges is árban teljesen versenyképtelen, a ziher.

    Úgy egyébként áruld már el, egy 65-68 fokos hőmérsékeltű gáz magától mitől fogrgatna meg bármiféle turbinát? Mi cirkuláltatna a rendszerben? Mi adja a delta p-t? Mert a gőzcikliusban van tápszivattyú, a nagynyomású víz a kazánon átmentve lesz gőz és a gőz tömegáramát és entalpájától (is) függ az, hogy mekkora a körfolyamat alapvető hatásfoka és a tömegáramtól függ a teljesítmény alapvetően.

    Tehát kerintethetsz te 10000 tonna 70 fokos vizet, szarra sem jó, mert a Carnot körfolyamt hatásfoka a béka segge alatt van. Annyi energiát sem tudsz kinyerni belőe, ami magát a körfolyamatot működtetné.

    Egyáltlán milyen tubinán akarsz te expandáltatni ilyen gázt…? Mivel az entalpia béka segge alatt van ezért több ezer tonna gázt kellene keringtetni még akkor is, ha feltesszük, hogy a 30-40 fokos hőlépcsővel bíró turbinád – ilyen a világon nincs – ugyanolyan hatásfokú, mint a 400-600 fokos. Hát szeritned a gáz komprimálása + áramlási veszteség hol van ahhoz képest, ami 70 fokos vízből jön?

    Ne fárasszál már… Esetleg mutassanak neked egy méretezett hősémát, hogy legalább egyet láss az életben…?

    Tessék? 2 különböző üzemállapotra egy CCGT, csak hogy lásd a környezeti hőmérséklet hatását. A modell nagyon primitív, mert sok hatást el kell hanyagolmon, mikor csináltam. Igen, én csináltam.

    http://iaro.3dmax.hu/images/2011/12/19/1_ccgt_ge_0c_odp.jpg

    http://iaro.3dmax.hu/images/2011/12/19/3_ccgt_ge_30c_odp.jpg

    Kettőt találhatsz, hogy miért gőzciklussal megy minden erőmű, ami nem szél vagy vízerőre támaszkodik, ami közvetlenül forgatná a turbinát. Vagy mechanikai munkát alaktítják forgásivá és az hajtja a generátort vagy gőzt kell előállítani. Ezen felül van a fotovoltatikus és kb. ennyi.

    Rövien, lövésed sincs a témáról. Se techológiai oldalról, se elméleti oldalról, de úgy általában sem. Ez nem is lenne baj, ha nem akarnád megmondani a tutit…

    Inkább jobban tennéd, ha hallgatnál és tanulnál. És úgy látom, hogy semmiféle természettudományos alapod nincs meg, ezért írsz le ennyi butaságot.

  50. @dima

    Ha tudna legalább Mach 1.5-öt és lenne rá integrálva a megfelelő fegyver, akkor jó lenne légtérrendészeti feladatokra, de a mostani formájában egyszerűen túl lassú (pl. az Airbus A380-asnál csak ~50km/h-val gyorsabb wikipedia szerint, szóval egyszerűen nem érné utol).

    Egyébként érdekes lenne egy olyan légierő, amelynél a kiképzőgépet és a harci feladatokat ellátó gépet is ugyanaz a repcsi az alapja.

  51. GrGLy
    “Egyébként érdekes lenne egy olyan légierő, amelynél a kiképzőgépet és a harci feladatokat ellátó gépet is ugyanaz a repcsi az alapja.”

    Valóban érdekes lenne,nyugodtan hivhatnánk légierőlködésnek az egészet.:)

  52. Gőzciklusban csak erősen kezelt víz lehet jelen. Ergo az nem mehet, hogy te folyamatosan termálvízzel működtessed, már csak azért is, mert igen hamar elfogyna.

    Egy ilyesfajta termálvíz pazarlása tudok egy példát. Az algyői ipartelep tűzivíz tartályait régen nem fűtőtték télen, hanem folyamatosan csak nyomták bele a rendelkezésre álló termálvizet, de ott ~1 m3/h mennyiségről volt szó. Ma már ezt sem szabad…

    Ezen felül nézd meg, hogy ~20MWe teljesítmény estén mennyi víz/gőz kering a rendszerben. ~40 tonna/h. Ennyi víz folyamatos vízkezelése és a hozzá való vízelőkészítő többe kerülne, mint a delta T amit nyersz vele…

    (Pótvízre minden erőműnek szükséges van – még a légkondezátorosra is, ha nincs nedves torony – de az a teljes keringtetett tömegáram legfeljebb 2-5%-a.)

  53. Egye fene, szóljunk bele. Végülis az energiatermelés műszaki téma.
    Szélerőmű: felejtős. Magyarországon lényegében csak áprilisban fúj a szél.
    Naperőmű: felejtős. Ha süt a nap, nem kell se világítani, se fűteni. Ráadásul a napelemek a közhiedelemmel ellentétben nem örök életűek. Úgy 18 évenként feleződik a teljesítményük, tehát sohasem hozzák be az árukat. A vákumcsöves vízmelegítő dettó.
    Geoterm: a legnagyobb széndioxid kibocsájtó. A föld alatt ugyanis jobbára szódavíz van, amiből először el kell engedni a buborékokat. A víz utána sem használható a vízkövesedés miatt. Ráadásul a megépült példák mutatják, hogy nagyon hamar drasztikusan esik a teljesítményük, mert 1xűen elfogy alóluk a meleg. Izland kivétel, de mi nem ott vagyunk.
    Marad ami eddig is volt: szén, gáz, atom.

  54. Szóval a dolgon nem változtat. Értelmetlen. De van ilyen és pl a Pannonplast Izlandi partnere használja is, csak a Magyar viszonyok között teljesen versenyképtelen a maga 90Ft/kwhval.
    Amúgy nézd már meg kinek magyarázol. Talán még nem is hallotta azt a fogalmat, hogy entalpia. Középsuliban, meg bölcsészeknek/szociologusoknak… nincs ám hőtan/áramlástanuk.

  55. doca: “Az is sok, nézz már körül máshol mennyi, Japán,USA stb.
    Mikor beindult a devizaőrület, akkor magasan 10% felett volt. A lényegen nem változtat, így nem fog beindulni a gazdaság.”

    Azért emeltem ki ezt a részt mert a többit cáfolásához, vmi alaptudás is kéne de neked olyanod nincs.

    Hülyeséget mondtál ott? Igen.

    “A lényegen nem változtat, így nem fog beindulni a gazdaság.”
    +
    “Cáfold meg akkor ha akkora blődség, de nem az.”
    pldat hozok cáfolásként… Le is írnám szivesen mi, mért csak elötte végezz el pár évet a közgázon, hogy legalább alapokat ne kelljen magyarázni.
    A Magyar gazdaság elmúlt 20évének legszebb évei a Bokros csomag utáni pár év volt. Mondjuk ~98-99-00-01. 4-7%al bővült ezekben az években a gazdaság. A jegybanki alapkamat pedig ebben az időben 10-20% között volt. Tehát magas jegybanki alapkamat mellett nemhogy beindult de ~robogott a Magyar gazdaság.

  56. Ha szerbek Eu-ba jönnek Gripen lesz belőle /nem marad túl sok variáció/, a légvédelem pedig Aster. hacsak nem elégednek meg a franciák pusztán az utóbbival. Ennyi pénzért mindenképp ütős lesz :SS

    geo:Nem mintha ragaszkodnék bármilyen véleményhez , de a teljesség kedvéért – becsüljük meg amink van /főleg azért nem hagytam szó nélkül mert szvsz.a hasznosítási technológiába kellene extra K+F-t fektetni , hogy vmilyen területen piacvezetők között lehessünk a nagyvilágban – akárcsak ha a fűtés költs.hatékony részét nézzük , vagy erre épülő alternativ energia háztartás kialakítását stb (nem gyerekjáték)

    “A magyar geotermia nem igazán áramtermelésre, inkább fűtésre, fóliasátrazásra jó a legtöbb helyen akkor, ha nincsenek meg a kútpárból legalább az egyik furat. Áramtermeléshez itt azért 2-3 kilométer mélyre kell menni, milliárdos tétel olyat fúrni, kútpáranként kétszer annyi. Ami előny, hogy a MOL-nak van kb. 8000 felhagyott, bedugaszolt kútja. Olajat kerestek, vizet találtak. Ilyen sok helyen van, ezt fel lehet használni.”
    – sajnos ott vannak azok a megoldásra váró problémák is amiket gacsat említett …

  57. A 70 Celsiuszos vízzel levegőt lehet felfűteni és az fölfelé áramolva egy függőleges csőben meghajt egy, a csőben elhelyezett axiális turbinarendszert. Ilyen létezik, ez eredetileg a napenergia egyik hasznosítási módja volt. Volt egy bazi nagy üvegház, többrétegű üvegborítással és belőle fölfelé kinyúlt egy kéményszerű cső, több méteres belső átmérővel 100 méter fölötti magasságba. A csőben voltak/vannak, a turbinák.

  58. szittay88 kissé összekavarta a dolgokat, de a forrpont alatti hőmérsékletű termálvízre van áramtermelő alkalmazás. lásd fentebb. Hogy mi pénz, mitől lehet gazdaságos , most fogalmam sincs,de műszakilag ez ismert dolog.

  59. Az angol wiki amúgy elég jó alapozó a témában. http://en.wikipedia.org/wiki/Monetary_policy

    ha ehez hozzárakunk vmi közgáz alapot akkor már akár érdemben is lehet beszélgetni. De ilyekor még csak az alapok vannak meg!
    Ehez hozzá kell rakni a Magyar jegybanki tvt. http://opmi.hu/PHP-3/Elemzesek/Anyagok/MNB_jegybanktorv_hu.pdf
    és akkor onnan látjuk a célokat, mik a Magyar jegybank feladatai… és lehet érdemben beszélgetni.

    tallking: Már joval korábban likeltem a kalini körfolyamatot.

    Pocok: Áramot Szentlőrincen sem. A város melegvízellátásába segít be.
    Most nem tudom hol tarthatnak, arra emlékszem, hogy anno 100l/ses hozam és 110Cs vízhőnél húzták meg azt a vonalat ahol rentábilis áramtermelésre is használni. Ha ennél alacsonyabb a hozam/vízhő akkor csak fűtés márha sikerül akármit is összehozni. Amire még emlékszem, hogy a visszasajtolás volt az egyik fő anyagi tényező, ha simán a dunába lehetne önteni a vizet már alacsonyabb hozam/hő esetén is rentábilis lenne. De Szentlőrinc döcögösen indult ott ha megcsinálták volna 90Ftlett volna egy kwh ami soha nem érte volna meg.
    Anno foglalkoztam a témával amikor ralizott a pplat/pergy, kerestem is rajta jó sok pénzt. :) Aztán tizedelés után (dátumra már nm emlékszem) el is buktam a nyeresség ~harmadát. :DDD

  60. Fade:
    Engem nem lehet átbaszni a banki huncutságokkal, képben vagyok a dolgokról, hallgattam közgázon kurzust, MNB-s főmuftitól és KSH-s ismerőstől is tudok egy-két úri huncutságot.
    Alapból szar a rendszer, mert független a jegybank, akkor miért nemzeti és miért federal a FED, mikor PED lenne a helyes neve, a P a private itt.
    Már a névadás egy nagy kamu a monetáris bankok esetében.
    Miért mi konszolidáljuk a bankokat, ha azok rosszul gazdálkodnak, ez a kapitalizmus, én nem így tudom…
    Egy mérvadó, példaértékű eset van: az izlandi fityisz.
    Gondolom arról mi a véleményed, de az átlag, normálisan gondolkodó emberek világszerte(!) helyeselték.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.