|

Kiderült a „szökevény” japán póttartály titka

Idén október elején számoltunk be róla, hogy a Japán Önvédelmi Légierő (JASDF) kénytelen volt egy időre mellőzni a Mitsubishi F-15J/DJ vadászrepülőgépeit, ugyanis október 7-én az egyik együléses példány „elhagyott” egy póttartályt. A szerencsés kimenetelű esetről akkor sok részlet nem derült ki, mindössze annyit tudtunk meg a híradásokból, hogy a leszakadt pótos a földön nem okozott kárt sem emberben, sem anyagiakban, és a Sas is épségben landolt. Azóta folyt a nyomozás az ügyben, és mostanra sikerült is kideríteni ezt-azt, így végre megtudhatjuk, mi állt a háttérben.

Pénteki sajtótájékoztatóján a JASDF parancsnoka beszámolt a média képviselőinek a történtekről. Az F-15J Isikava prefektúra fölött tartózkodott gyakorló bevetésen, amikor a szóban forgó kiegészítő üzemanyagtartályban egy kisméretű detonáció következett be. Ez egy anyacsavar meglazulására vezethető vissza, melynek feladata azon vezeték rögzítése, ami a póttartályból a törzsbe történő tüzelőanyag-áramlást szabályozza. A detonációt e vezeték rövidzárlata váltotta ki: a nem megfelelő rögzítés miatt folyamatosan dörzsölődött, míg végül teljesen le nem csupaszodott. A rövidzárlat által keltett szikra begyújtotta a tartályból szivárgó üzemanyaggőzt. Szerencsére a pótos már üres volt, így a lángcsóva csak rövid ideig maradt fenn, és nem okozott nagyobb kárt.

Díszfestésű japán Sas ,

Kiderült az is, hogy milyen más dolgok szakadtak még le az F-15J-ről a póttartály mellett: egy levegő-levegő rakéta súlymakettet is találtak a kutatócsoportok. A 155 kg tömegű, 6,6 méter hosszú, 0,8 méter átmérőjű külső tüzelőanyag-tartály mintegy 4 kilométerre észak-északkeletre ért földet a Komatsu légitámaszponttól.

7 hozzászólás “Kiderült a „szökevény” japán póttartály titka”