|

Újfent nem repülhetnek a Raptorok

Alig egy hónappal azután, hogy az idén május 3-án kezdődő négy és fél hónapos kényszerszünet után végre újra levegőbe emelkedhetett az Amerikai Egyesült Államok Raptor-flottája, most ismét repülési tilalom alá került egy alakulat állománya. A virginiai Langley AFB (vagy másik nevén Joint Base Langley–Eustis) 1. wingjének F-22-esei újfent kénytelenek a földön rostokolni, miután az egyik repülőgép oxigénrendszerében hibát észleltek. Az október 21-én hivatalossá vált intézkedés azonban kizárólag ezen bázis Ragadozóit érinti, a USAF többi F-22-esét nem.

Chad Steffey őrnagy, a légierő szóvivője sajtónyilatkozatában elmondta: az intézkedés, melyet Kevin Robbins ezredes, az 1. wing parancsnoka egy közelmúltbéli repülési esemény után vezettetett be, kizárólag a Langley AFB-n üzemelő Raptor-századok számára érvényes. Arról, hogy pontosan milyen mértékű meghibásodás lépett fel, illetve, hogy a pilóta egészségében keletkezett-e kár, a szóvivő nem nyilatkozott. Mindazonáltal magukat megnevezni nem kívánó tisztviselők az 1. wing részéről megerősítették, hogy egyértelműen az oxigénellátó rendszer hibájáról beszélhetünk.

Mint ismeretes, 2011 első felében körülbelül egy tucat F-22 hajózó esetében észleltek hypoxia-szerű tüneteket a bevetések után. A vizsgálatok kiderítették, hogy a típus fedélzeti oxigénellátó rendszere (OBOGS) okozta a megbetegedéseket. A USAF a probléma elhárításáig teljes repülési tilalmat rendelt el a Raptor számára, mely így négy és fél hónapra kiesett az Egyesült Államok légvédelméből. A tilalom negyedik hónapjában viszont egyre nagyobb gondot okozott, hogy a pilóták elveszítették jártasságukat, amit a szimulátoros repülések sem pótoltak, így szeptemberben megszüntették a korlátozást.

F-22 Raptor a Langley AFB partjai felett |Fotó: US Air Force – Ben Bloker ,

Azonban még mindig nem sikerült fényt deríteni a tavasszal fellépő probléma pontos okára, ezért jelenleg is folynak a vizsgálatok. Scott Knuteson, az Air Combat Command (Légiharc Parancsnokság) szóvivője szerint folyamatosan figyelik a repülési adatokat, minden bevetést részletesen elemeznek, és a pilótáknak minden leszállás után vérmintát kell adniuk. Erre az esetleges jövőbeni újabb hypoxia-tünetek kivizsgálása miatt van szükség. Továbbá kötelezővé tették az úgynevezett pulzoximéter készülék használatát, melynek segítségével az erekben az oxigén szállítását végző vérfesték (hemoglobin) oxigéntelítettsége mérhető. Ezzel a pilóta idejében észlelheti, ha probléma lépett fel az oxigénellátással.

Az F-22-est üzemeltető egységek parancsnokainak pedig a USAF vezetősége engedélyezte, hogy ha bármilyen, a korábbiakhoz hasonló tünet lépne fel akár csak egy pilótánál is, abban az esetben beszüntethetik a repüléseket wingjüknél. Tehát a jelenlegi protokoll szerint a Langley-n történtek teljesen normálisnak tekinthetők. Knuteson elmondta: az ACC részéről támogatják Robbins ezredes döntését, és várják a most folyó vizsgálatokból származó adatokat.

4 hozzászólás “Újfent nem repülhetnek a Raptorok”

  1. Valaki aki tényleg tudja hogyan is működik az OBOGS leírhatná vagy kifejthetné a véleményét hogy miért ennyire problémás ez a rendszer a Raptoron míg más típuson nem vagy csak átmeneti illetve egyéni problémákról lehet szó. Annál is inkább mert ez egy rendkívül fontos rendszere minden nagysebességű és nagy magasságú harci gépnek.
    Egyszerűen hibásan gyártották le őket vagy mi a fene folyik?