Sikerrel vizsgázott az XM25 Afganisztánban

Tavaly decemberben írtunk első ízben az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének egyik legújabb fegyveréről, az XM25 félautomata gránátvetőről. A kissé futurisztikus eszköz tesztelése éppen akkor kezdődött meg Afganisztánban. Mint ismeretes, a Heckler & Koch és az Alliant Techsystems vállalatok által tervezett és gyártott XM25 segítségével a katonák képesek a magas fedezékek mögé bújt ellenség semlegesítésére is, mivel annak precíziós vezérlésű gránátjai ott robbannak, ahol a fegyver használója szeretné. Az azóta eltelt időben nem állt meg a tesztelés, és a most kiszivárgott hírek szerint az XM25 sikerrel debütált a fronton.

Mint kiderült, az elmúlt időszakban öt prototípus került Afganisztánba, melyeket éles bevetéseket teljesítő egységek kaptak meg kipróbálásra. Az új eszközzel a legfrissebb információk szerint a katonák teljes mértékig meg voltak elégedve, és hamar híre ment közöttük a gránátvetőnek. Amint azt Scott Armstrong ezredes, a tesztprogram felelős vezetője elmondta: kifejezetten a harcoló egységek kérésére döntöttek úgy, hogy további hat hónapig a frontvonalban tartják a prototípusokat. Sőt, még továbbiakat is küldenek Afganisztánba.

XM25 ISABS |Forrás: Wikimédia Commons ,

A sikerre való tekintettel a Kongresszus jóváhagyott egy 24,7 millió dolláros csomagot, ami további 36 XM25 prototípus legyártását és Afganisztánba szállítását tartalmazza. Armstrong szerint abban reménykednek, hogy 2012-re sikerül egy zászlóalj méretű egységet teljes egészében ellátni a fegyverrel, így növelve a tesztelésben résztvevő katonák számát és ezzel egyenes arányosságban a tapasztalatokat. Utóbbiakból egyébként eddig sem volt kevés, mivel a harcoló alakulatok szívesen alkalmazták a gránátvetőt. Véleményük szerint élesben sem mondott csődöt, és számos esetben segített lerövidíteni a tűzharcokat, kifüstölni az ellenség állásait.

Az XM25 hivatalos elnevezést is kapott, mely nem más, mint az Individual Semiautomatic Air Burst System (ISABS – Egyéni Félautomata Gránátvető Rendszer).

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

„Új” helikoptert mutatott be az MD

"Új" helikoptert mutatott be az MD

Sikerrel vizsgázott a Lockheed Martin védelmi rendszere

Sikerrel vizsgázott a Lockheed Martin védelmi rendszere