Augusztus elején írtunk róla, hogy a kikötőlátogatásokkal gazdagon megfűszerezett kalózkergetésre még májusban kiküldött Turkish Naval Task Force nagyobbik fele alapvetően befejezte ténykedését és hazafelé tart, – augusztus 8-án értek haza egyébként – ám az egyik fregatt nem nyugat, hanem kelet felé hagyta el a térséget. Mikor erről írtunk, a TCG Gemlik Kínában, konkrétan Sanghajban vendégeskedett Japánba hajókázása előtt.

Kikötéshez készülődik a TCG Barbaros és a TCG Gelibolu | Fotó: Török Haditengerészet ,

A minap épp utánanéztünk, mik a fejlemények az út kapcsán és ezzel párhuzamosan meglepődtünk, hogy a török fregatt elsőként egy kis japán halászváros, Kushimoto kikötőjében vetett horgonyt. Utánanéztünk, és most már minden világos. (Leülhet fiam, elégtelen.)

A török – japán viszony szempontjából a Vakajama prefektúra területén található Kushimoto-nak nagy jelentősége van – 1890 szeptember 18-án egy tájfun munkálkodásának köszönhetően a szóban forgó terület partjai mentén sodródott sziklákra, majd süllyedt el az Ottomán Haditengerészet Ertugrul nevezetű fregattja, mely egy 3 hónapos japán látogatásról tartott hazafelé. A legénység 533 tagja odaveszett, mindössze 69 tengerész menekült meg – ők később 2 japán korvett fedélzetről láthatták meg újra a török földet. Kushimoto-ban ezen tragikus eseményre emlékezvén található egy emlékmű és egy török múzeum is, továbbá 5 évente közös megemlékezést tartanak az emlékműnél.

Az Ertugrul fregatt emlékműve Kushimoto-ban | Fotó: Los688, wikipedia ,

Ám ha már így szóba került a történet, értekezzünk röviden az Ertugrul kezdetektől problémákkal sújtott útjáról, mely egyébként 1887-re vezethető vissza. Komatsu Akihito herceg ekkor adta át a Nagy Krizantém Rend kitüntetését II. Abdul-Hamid oszmán szultánnak, aki úgy döntött, hogy hajót küld Japánba az oszmán Birodalom legmagasabb kitüntetését megküldve a japán császárnak viszonzásképpen.

A dolog előkészítése 1889 februárjában kezdett célegyenesbe fordulni, mikor is az Ottomán Haditengerészetnek szegezték a kérdést, miszerint mely hadihajójuk lenne alkalmas egy Japánig tartó útra. A válaszban egy 79 méter hosszú, 1863-ban vízre bocsátott, 1864-65 között Angliában gőzgépet és egyéb, a kor csúcstechnológiáját megtestesítő gépészeti berendezést, illetve elektromos világítást kapott 3 árbocos, a nem sokkal korábban felújított Ertugrul lett megnevezve azzal a megjegyzéssel, miszerint a hajó 1 hónap alatt útra kész állapotba hozható.

Az Isztambulból 1889 július 14-én útnak indult fregatt útja már a Szuezi-csatorna területén nem várt módon alakult: a csatornát északi és déli részre osztó Nagy-Keserű-tó területén partra futott, melyben megsérült a hajóorr, illetve használhatatlanná vállt a hajótengely. A javítások elvégzése után az Ertugrul szeptember 23-án folytathatta útját, ám az Indiai-óceánon vízszivárgásra lettek figyelmesek a hajó orrában. A problémát csak az akkor még vastagon brit gyarmat, Szingapúr kikötőjében tudták elhárítani. A Szingapúrból 1890 március 22-én útra kélő ottomán hadihajó Saigon érintésével, 1890 június 7-én, majd 11 hónapos út után futott be Jokohama kikötőjébe.

Úton az Ertugrul Japán felé – Nuri pasa festménye ,

A Ertugrul 1890 szeptember 15-én kelt útra Konstantinápoly felé – az eredetinél 12 fővel kevesebbel, lévén egy tucatnyi török tengerész betegségek áldozata lett a 3 hónapos Japánban tartózkodás ideje alatt. A kihajózás napján tapasztalt kitűnő idő másnap reggelre kezdett gyökeresen megváltozni, estére már a vitorlákat is be kellett vonni a szél miatt. A hajót ostromló viharban a 40 méter magas mizzen árboc megadta magát és eltört, majd ide-oda lengve további pusztítást hajtott végre a vitorlázatban. Az amúgy is nagy bajt tetézve a fedélzetet alkotó palánkok is meglazultak itt-ott, melynek végett víz ömlött a gépház szénraktárába.

A vihart átvészelvén az elkövetkező napokban a legénység tagjai a vitorlákat és a kötélzetet vették kezelésbe, illetve az elégtelen teljesítményű pumpák mellet vödrökkel merték ki a beáramlott vizet a gépházból. A hajó kritikus állapota azt a döntést szülte, hogy befutnak a pozíciójuktól 16 kilométernyire fekvő Kóbe kikötőjébe. A hajó azonban ezt már nem érte meg: a beáramló tengervíz menetközben kiütötte az egyik kazánt, mely végett a megtépázott, és immáron a motorikus meghajtásától is megfosztott fregatt alapvetően magatehetetlenül sodródott az Oshima-sziget keleti partjai mentén található veszélyes sziklák felé. A nekik csapódást az utolsó próbálkozásként ledobott horgonyok sem tudták megakadályozni. A sziklának ütköző fregatt dezintegrálódott, hullámsírba víve 533 tengerészt, köztök a hajó kapitányát. A túlélőket japán és német hadihajók mentették ki. A törököket az az év októberében Konstantinápoly felé kifutó Kongo és Hiei korvettek szállították haza.

A japán Kongo korvett Konstantinápolyban 1891 januárjában | Luigi Acquarone festménye ,

A japánok 1891 februárjában temetőt létesítettek a partra vetett 150 török tengerésznek, illetve emlékművet is emeltek – a korábban említett múzeum 1974-ben létesült.

Az TCG Gemlik (F-492) augusztus 7-8 között tartózkodott Kushimoto-ban, ahol természetesen sor került az emlékmű megkoszorúzására. Az Oliver Hazard Perry-osztályú fregatt következő állomáspontjaként augusztus 9-12 között Tokióban tette tiszteletét. Jelenleg már a háta mögött tudja a felkelő nap országát: augusztus 15-18 között Dél-Korea legnagyobb kikötővárosában, Puszanban horgonyoz.

Az emlékmű megkoszorúzása | Fotó: Török Haditengerészet ,

Esti fogadás Tokióban – hol máshol, mint a helikopter fedélzeten | Fotó: Török Haditengerészet ,