|

Mérföldkőhöz érkezett a DCNS OPV fejlesztése

Június vége felé írtunk róla, hogy a DCNS hasítani kíván magénak a kis és közepes méretű hadihajók globális piacából és ennek végett az elmúlt pár évben megtervezett egy egész OPV családot, plusz megépítette a legkisebb változat első példányát. Továbbá kiszemelte potenciális vevőnek Indiát.

Jelenthetjük, hogy a Gowind család első tagja, a L’Adroit július 27-vel megkezdte első tengeri tesztútját – tette mindezt az építési munkálatainak megkezdésétől számított 14 hónapra. A DCNS persze roppant elégedett az eredménnyel, melyre úgy tekint mint annak leghatásosabb bizonyítékának, hogy nagyon is van helyük a kis hajók piacán is.

A L'Adroit tengeri útján

A L’Adroit tengeri útján – valamiért Hermes névvel (a vízrebocsátáskor még L’Adroit volt rápingálva, és a DCNS most is úgy hivatkozik rá a hírben.) Naval Group,

A 2 napos tesztút a DCNS állítása szerint pozitív eredményekkel zárult, a hajó és a tesztelt rendszerek úgy viselkedett, ahogy azt várták, a legénység is roppant elégedett volt a teljes körpanorámát biztosító parancsnoki híddal, illetve a hajó kiemelkedő manőverezési képességeivel. A következő tesztút szeptemberben lesz esedékes, ám addig is a hajógyári munkások tovább dolgozgatnak a hajón, melynek belső terei még nincsenek teljesen készen – a hajó teljes átadására egyébként még az idei év vége előtt sor kerül. A DCNS saját zsebből finanszírozott programjának első realizálódott példánya ekkor kerül kölcsönbe 3 évig a Francia Haditengerészethez, mely számos feladatkörben alapos nyúzásnak veti majd alá a típust.

L'Adroit az első tengeri tesztútján

L’Adroit az első tengeri tesztútján állítólagosan 22 csomós sebességet ért el – a DCNS 21 csomóban adja meg a végsebsségét | Fotó: DCNS ,

A L’Adroit főbb paramétereiről pár szót ejtve elmondható, hogy a hajó hossza 87 méter, természetesen rendelkezik helikopterfedélzettel, melyről UAV-ok is üzemeltethetőek, illetve a tat kialakításából adódóan lehetőség van különleges alakulatok motorcsónakjainak gyors indítására is. Hatótávolsága 8 000 tengeri mérföld, egy pedig huzamban 3 hetet tud kint tartózkodni. Nagy hangsúlyt fektettek az automatizálásra, így személyzete mindössze 30 főből áll – a hajón emellett elvileg maximum további 30 fő számára van kialakított hely.

L'Adroit

Fotó: DCNS ,

6 hozzászólás “Mérföldkőhöz érkezett a DCNS OPV fejlesztése”

  1. Erdekes joszag. A felepitmenyen az a nagy dontott felulet a radarkep csokkentese erdekeben lett igy kialakitva? Mennyit segit ez?

    A masik, hogy ahogy latom (meg a wiki szerint is) nincs csoves rendszer a hajon (se legvedelem, se hajoagyu) ami szamomra egy kicsit furcsanak tunik. Vajon miert van ez?

  2. Raynard

    Igen azért döntöttek a felületek.Nekem az a véleményem, hogy ez is annyit ér mint a 4.gen gépek radarkeresztmetszetének csökkentése(nem sokat).Azért mert azt hiszik,hogy mindent meg lehet oldani rakétákkal. Volt már erre példa a történelemben és majdnem hajótemetőt csináltak az Argentinok a falklandi vizekből(bár azóta fejlődött a technika)

  3. Ez a csöves fegyverzet a Gowind vonalon érdekes. A DCNS weboldalán így gyorsan beletúrva csak ennyi olvasható a L’Adroit-tal kapcsolatos egyik hírben:

    OPV L’Adroit is the entry-level representative of the Gowind family. Other Gowind OPV/corvettes can be equipped with a range of weapon systems according to their mission profiles. The top-of-the-range type is a medium-displacement front-line corvette serving as a deterrent or means of preventing military action. To this end, these ships can be equipped with weapons for use against both land and sea targets.

    A L’Adroit a Gowind család legkisebb “Control” fantázianevű változata, mely ezek szerint lehet nem is kap fegyverzetet, csak a nagyobb változatok. Ami fura lenne persze… Mondjuk a DCNS látványterven a L’Adroit digitális változatán még szerepelt valami gépágyú:
    https://htka.hu/wp-content/uploads/2011/06/Gowind-class-OPV-family.jpg

    De ha tényleg nem lesz semmilyen fegyverzete és csak a motorcsónakkal kiküldött kommandósokkal tud közbeavatkozni, az elég soványka – még ha azt nézzük, hogy ezt a változatot csak az exluzív gazdasági zónában történő járőrözésre tervezték.

  4. Hát elég egy fos fegyver nélkül .
    Hirtelen azt hittem hogy tele van függőleges rakéta indítókkal ott elől , hát erre hogyne.
    Úgy tűnik hogy a rakétás korvetteket és fregattokat csak a tökös államok engedhetik meg maguknak .
    Az európaiaknak már az eszük is elsorvad.

  5. Na, utánanéztem alaposabban, a legkisebb változaton is lesz fegyverzet – még ha nem is tápos, de a feladatköréhez elegendő. Nem DCNS oldalról van az info – mert ott erről az égadta világon semmit nem írnak a fentebb idézett bekezdésen felül. A forrás az Aviaton Week, ami véleményem szerint elfogadható épkézláb forrásnak… (na meg a DCNS koncepciótervei is ezt támasztják alá)

    “It will be armed with a 20mm gun, 12.7mm machine guns and water cannons.” http://bit.ly/o867Oy

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.