|

Armidale osztályú járőrhajók

A HMAS Larrakia valahol az ausztrál vizeken – vélhetően erősen maximumra járatott meghajtással. Austal,

Ausztrália igencsak hosszú partszakaszának, illetve a kizárólagos gazdasági övezet felügyeletét több szervezett együttesen látja el: a haditengerészet, a vám- és határőrség, az egyes szövetségi államok rendőri szervei, illetve parti őrség feladatot ellátó egyéb önkéntes szervezetek.

HMAS Larrakia Austal,

Az Ausztrál Királyi Haditengerészet ezen feladatot 13 db Armidale osztályú járőrhajójával látja el. Ezen nem túl koros, de problémáik miatt 4-5 év múlva utódosztályt kapó hajókról szól ezen rövid kis írás.

A történet a 90-es évek elejéig nyúlik vissza, mikor is Ausztrália Malajziával közösen szándékozott új járőrhajókat létrehozni. Malajzia ebből végül kihátrált és így Ausztrália sem vágott bele. A 80-as évek első felében hadrendbe állított 15 Freemantle osztályú járőrhajó leváltása ettől persze még napirenden maradt, 1999-ben pedig elstartolt az Armidale osztályt eredményező SEA 1444 program. A tenderen végül a nagysebességű, alumínium testű hajókra szakosodott Austal nyert a DMS Maritime-el karöltve. Utóbbi cég a haditengerészet, illetve a vám- és határőrség számára nyújt kikötői és karbantartási szolgáltatásokat.

Az ausztrál vám- és határőrség egyik Bay osztályú járőrhajója

A kiindulási alapot a szintén az Austal jegyezte Bay osztály adta. Erre alapozva jött létre a jóval nagyobb Armidale, majd később a Cape osztály. Ken Hodge,

Eredetileg 12 hajó beszerzéséről volt szó, ám ez 2005-ben meg lett fejelve további 2 példánnyal, melyeket az Ausztráliától északnyugatra található tengeri kőolaj és földgáz mezőn zajló kitermelés biztosítására dedikáltak.

Armidale osztályú járőrhajó olajfúró toronnyal a háttérben

A HMAS Maitland valahol a North West Shelf területén. © Commonwealth of Australia,

A fotón látható HMAS Bundaberg ma már nem tagja az eredetileg 14 példányt számlált hajóparknak, mert az Aluminium Boats Australia hajógyárában végzett munkálatok közben 2014. augusztusában komoly tűz alakult ki a fedélzetén, mely olyan jelentős károkat okozott, hogy inkább a hajó nyugdíjazása mellett döntöttek. Saberwyn,

A 300 tonna vízkiszorítású Armidale osztályú járőrhajók az Austal specialitásának számító alumínium ötvözet hajótesttel rendelkeznek, hosszuk 56,8, maximális szélességük 9,7, míg merülésük 2,7 méter. 2 db MTU 4000 dízel erőforrásuk akár 25 csomós (46 km/h) sebesség elérést is lehetővé teszi.

12 csomós (25 km/h) sebesség mellett 3 000 tengeri mérföld / 5 600 km megtételére is képesek, így alkalmasak az Ausztráliához tartozó olyan távoli területek menti járőrözésre is, mint a Kókusz-szigetek, vagy a Karácsony-sziget. Az őrjárat maximális hossza 42 napban van megadva, azonban a 21 nap körüli időtartam számít bevett gyakorlatnak. A 29 főben maximalizált legénység átlagosan 21 főből áll össze. Extrém esetben, rövid időre állítólag 150 főnek lehet helyet szorítani itt-ott a hajón.

Az Armidale osztály hajói az Austal nyugat-ausztráliai hajógyárában épültek meg, melynek a Perth külvárosának számító Henderson ad otthont. © Commonwealth of Australia,

Feladatköréből adódóan ezen hajóknak nincs szükségük komoly fegyverzetre, így ezen vonatkozás kimerül egy 25 mm-es Bushmaster gépágyúból, mely az izraeli Typhoon távirányítású fegyvertornyon került elhelyezésre. Ezt egészíti ki 2 db 12,7 mm-es nehézgéppuska.

Armidale járőrhajó a nyílt vizen

A HMAS Wollongong útban a Salamon-szigetek felé. Jól látszik az elsődleges fegyverként szolgáló gépágyú. © Commonwealth of Australia,

A hajóról indított műveletekhez a taton 2 db merevfalú gumicsónak és ezek kiszolgálásához szükséges elemek kerültek elhelyezésre.

Armidale osztályú járőrhajó ellenőriz halászbárkát

Az egyik Armidale a hajóosztály tipikus feladatainak egyike közben lencsevégre kapva. © Commonwealth of Australia,

Armidale osztályú járőrhajó horgonyon, a tat felől fotózva.

A HMAS Larrakia a fülöp-szigeteki Leyte-öbölben, az 1944 októberében itt zajlott hatalmas tengeri ütközet 70. évfordulójának évében. LSIS Yuri Ramsey, © Commonwealth of Australia,

2005-2008 között hadrendbe állított, tehát egyáltalán nem koros technikáról van szó, ám mivel rendkívül intenzív használatban állnak, relatíve hamar jelentkeztek rajtuk anyagfáradásos, korróziós tünetek, illetve egyéb mechanikai meghibásodások. A járőrflotta leharcolt műszaki állapotának okaként részben tervezési hibákat, részben nem megfelelő karbantartást neveznek meg.

HMAS Coonawarra látképe

Járőrhajó koncentrálás. © Commonwealth of Australia,

A hajóosztály leváltása igen hamar, már 2009-ben felmerült. Akkoriban az volt az elképzelés, hogy több hajóosztályt váltanak majd le egy 2 000 tonna körüli vízkiszorítású modulárisan mindig az adott feladatra átvariálható hajóosztállyal. Ez később jegelve lett, át lett sorolva hosszú távú tervnek, míg középtávon egy már meglévő design módosításával kialakítandó Armidale utódban kezdtek el gondolkozni az illetékesek, mely valamikor a 20-as évek elejétől kell rendelkezésre álljon.

2016. novemberében 3 európai vállalat kapott meghívást a SEA 1180 tenderre: a holland Damen és 2 német cég, a Lürssen és a Fassmer. Az idei év tavaszán megtörtént a pályázatok beadása, a győztes kihirdetése pedig a harmadik negyedévben várható. A kiírási feltételek értelmében mind a 12 hajó Ausztráliában épül majd meg: 2 példány Dél-Ausztráliában, a maradék 10 hajó pedig Nyugat-Ausztráliában. Ha minden jól megy akkor az Ausztrál Királyi Haditengerészet új OPV hajóinak építése 2018-ban kezdődhet meg, 2021-ben pedig sor kerülhet az első példány átvételére.

Kapcsolódóan megemlítendő, hogy az Armidale osztályért felelős Austal a Fassmerrel lépett partnerségbe a tender kapcsán és a német cég 80 méteres járőrhajója az ajánlat alapja.

A német Fassmer által tervezett 80 méter hosszú járőrhajók egyike Chile haditengerészeténél a Comandante Toro név alatt fut. | Fotó: Chilei Haditengerészet ,

Ugyanakkor az Armidale hajókra addig is szükség lesz, ám a hajókat már pár évvel ezelőtt is műszakilag kifogásolható állapotáról lehetett olvasni. Korábbi hírekben olvashatóak szerint a karbantartási munkálatok anno elnyert ausztrál céggel szemben a nyújtott teljesítménye miatt a haditengerészet elvesztette bizalmát, így az új hajóosztály első példányainak a következő évtized első éveitől várható érkezéséig mindenképpen elvégezendő javítási munkálatok Szingapúrba lettek kiszervezve – legalábbis az ezen munkálatokon áteső első 2 hajó esetében biztosan.

Az Austal egy 2016. októberi sajtóanyaga alapján a vállalat azonnali hatállyal kapott megbízást az Armidale osztályú hajók hajótestének javítására, illetve végez majd ütemezetten javítási és átalakítási munkálatokat akár 7 hajó esetében.

Kapcsolódóan: a már korábban megkezdődött javítási folyamatok alatt kieső járőrhajók pótlása érdekében a szintén Austal tervezésű és gyártású Cape osztályú járőrhajókból 2 lett bérelve 2015-2016 folyamán a vám- és határőrség hajóparkjából. Másik érdekesség, hogy 2015 végén Ausztrália nagy bankjainak egyike, a National Australia Bank megrendelt 2 Cape osztályú járőrhajót, melyeket várhatóan az idei évtől fognak a védelmi minisztérium részére rendelkezésre bocsátani.

A határőrség által alkalmazott Cape osztály az Armidale osztályhoz hasonlóan a Bay osztályon alapszik, ám újabb, némileg nagyobb és a nyílt vízen is tovább tud kint tartózkodni. Austal,

Armidale és Cape osztályú járőrhajók egymás mellett

Nagyfokú a hasonlóság ,