|

Sok a potenciális Osprey-vevő

Őszintén szólva nem tudnám megmondani, mikor és hol futottam össze először a V-22 Osprey-el. Két esetet tudok elképzelni: a Top Gun magazin vagy valamilyen TV műsor. Mindenesetre 1999 előtt kellett lennie, mert a Valve nagy sikerű Half Life nevezetű játékában és kiegészítő részeiben már ismerősként köszöntek vissza ezen tiltrotorosok. (Példul emlékezzünk csak vissza, hogyan indul az Opposing Force :) )

Most mindezt csak azért, hogy az azóta eltelt időben már régen kiforrott a gép, leküzdötte gyermekbetegségeit és fejlesztői nagy bizodalommal tekintenek az exportja felé – és ennek kapcsán érkezett nemrégiben egy bejelentés: a Textron részéről a közelmúltban azzal a hírmorzsával álltak elő, hogy az elmúlt 6 hónap folyamán az exporttárgyalások fokozódtak és jelenlegi becslésük szerint 2015 után akár 12 vásárló is bejelentkezhet a Bell-Boeing V-22 Osprey-re. Konkrétan 10-12 potenciális vevővel számolnak jelenleg, melyek közül egyet neveztek meg, lévén a többiek még nem jelentették be érdeklődésüket. A tiltrotoros masina megnevezett potenciális vásárlója természetesen Izrael, akik mint ismert újra szemeznek a Halászsassal.

És hogy miért csak 2015 után? Nos, mert 2016-ig a vevők nem is nagyon számíthatnak, hogy saját felségjelzésükkel csattognak Osprey-ek, lévén addig a V-22 változatait a légierőnek és a tengerészgyalogságnak kalapáló Bell-Boeing teljesen le van kötve ezen a vonalon.

5 hozzászólás “Sok a potenciális Osprey-vevő”