|

Thai tengeralattjáró fejlemények

A 2. Világháború alatt, és az 50-es évek elejéig Thaiföld rendelkezett tengeralattjárókkal, majd ennek igénye az anyagi lehetőségeik javulásával a 80-as évek elején újból előkerült, azonban a 90-es évek közepéig nem tudtak zöldágra vergődni a lehetőségekkel, végül gazdasági megfontolásokból ismét feladták ezen tervüket. 2001-ben ismét előkerült a kérdés, eleinte lízing formájában, mely 2006 magasságára két kínai Type 039 Song beszerzésébe csapott át. Végül 2007-ben, a nagy népszerűségnek örvendő Bhumibol Aduljadezst király aggályai végett lefújásra került a program. 2010-ben, vélhetően nem kis mértékben a régióban elszabadult tengeralattjáró verseny miatt ismét napirendi pontra került a téma a haditengerészet részéről, akik 2-6 tengeralattjáró beszerzését szerették volna átverni a védelmi minisztériumon. Akik tavaly tavasszal meg is adták erre az engedélyt.

2010 decemberében a Thai Királyi Haditengerészet parancsnoka azt sugallta, hogy egyelőre csak 1 tengeralattjáró kerülne beszerzésre. Ugyanő a múlt hónapban azt mondta, hogy megvennék a németektől mind a 6 kivonandó Type 206A tengeralattjárót. Kamthorn Poomhiran admirális akkor 7,7 milliárd baht-ot, azaz mintegy 256 millió dollárt emlegetett árcédulaként. Ami annak ellenére, hogy öregecske, de korábban modernizált, jó állapotban lévő, és a thai vizekbe ideális méretű tengeralattjárókról van szó, nevetséges összeg. Annyira bagatel összeg, hogy nem is igaz – és ez szó szerint értendő, hiszen elvileg mégsem hat, hanem csak 2 tengeralattjáró beszerzését takarja ezen összeg.

Type 206A - S195 / U16

Az egyik még hadrendben álló Type 206A. Ezen nagyjából 500 tonna vízkiszorítású, kis méretű tengeralattjárók megfelelőek lennének a Thaiföld körüli sekély vizekbe, partközeli tevékenységre. ,

Az ezen beszerzéssel kapcsolatos múltkori hírünk kapcsán a kommentekben felmerült a kérdés, hogy Bangkok vajon megkapja-e Berlin támogatását ezen kérdésben. Nos a válasz igen, ugyanis az értesülések szerint a németek készek 2013-ban leszállítani a 2 tengeralattjárót, méghozzá egy minimális kedvezményt adva, 7,5 milliárd baht-ért. Már persze ha a thai kormány rábólint haditengerészetük ezen álmára. És itt a bibi…

Ugyanis jelenleg épp nincs igazán lehetőség, hiszen a kormány május első felében megbukott, július 3-án előrehozott választások lesznek. Éppen ezért a Thai Haditengerészet parancsnoka arra kérte a németeket, hogy tartsák még nekik talonban 3 hónapig a tengeralattjárókat, hátha az addigra vélhetően megalakuló kormány rábólint az üzletre.

One Response to “Thai tengeralattjáró fejlemények”

  1. bangkokcharlie

    Olyan szakszerűnek tűnik a cikk, csak az utolsó bekezdés zavaró számomra. Miért bukott volna meg a thai kormány? Előrehozott választások lesznek, ez tény. De nem azért, mert megbukott volna a kormány. Stabil többségük volt/van a parlamentben. Hivatalosan decemberben járna le a négy év, szóval mindössze ennyi a különbség.