|

Repült az első szaúdi A330 MRTT

Az Egyesült Államokban elszenvedett versét ellenére botorság lenne azt feltételezni, hogy az Airbus A330 MRTT eláshatja magát, fejlesztési és berepülési programja ugyanis szépen halad előre. Eddig már több megrendelő számára is elkészültek az első példányok, melyek sorra hajtják végre szűzfelszállásaikat – most éppen az egyik közel-keleti vásárló, Szaúd-Arábia volta a soros. A Szaúdi Királyi Légierő hat A330 MRTT (Multi-Role Tanker Transport) repülőgépet vásárolt az EADS-től, melyek légi-utántöltésre és teherszállításra egyaránt használhatók.

Az Airbus Military Madrid melletti, Getafeban található telephelyén került sor az első szaúdi A330 MRTT szűzfelszállására március 15-én. Szerencsére a 4 óra 15 perces szárnyalás során semmilyen komplikáció nem lépett fel, a repülőgép minden rendszere tökéletesen működött. A gyártó közleménye szerint a legénység elégedett a repülési teljesítménnyel és az irányíthatósággal, valamint a General Electric CF6 hajtóművek is jól vizsgáztak. Eddig öt hasonló repülőgép esett át a szűzfelszálláson, melyek közül három ausztrál és kettő brit. Jelenleg folyik az Egyesült Arab Emirátusok számára készülő MRTT-k felkészítése is a repülésre.

Landol az első szaúdi A330 MRTT | Fotó: EADS ,

Az A330 polgári utasszállítón elvégzendő módosításokat Spanyolországban hajtották végre egy helyi alvállalkozó bevonásával. Az utolsó stádiumban kerül helyére a farokrészben található boom és a szárnytartályok, melyek a tüzelőanyag átadását szolgálják. A teljes procedúra nagyjából 140 000 munkaórát és 16 hónapot vett igénybe a gyártó szerint, ám ez teljes egészében megérte az eredmények alapján. A munkálatokat végző Iberia Maintenance vállalat alelnöke, José Luis Ruiz de Castaneda elmondta: nagy megelégedésükre szolgál, hogy sikerrel zárult a projekt, mely minden eddigi feladatuknál komolyabb kihívás elé állította őket.

Az Airbus Military szerint Szaúd-Arábia második A330-asa is hamarosan levegőbe emelkedhet, a harmadik példányon pedig 2011 első felében kezdik meg az átalakítási munkákat. Reményeik szerint a most első felszállását elvégző példányt még az idei év vége előtt leszállíthatják az arab ország számára, 2012 elején pedig további kettőt szeretnének átadni. Addig azonban még jó néhány tesztet kell sikeresen teljesíteniük a repülőgépeknek, melyek során remélhetőleg nem történik olyan komplikáció, mint ami az ausztrál MRTT-k berepülése során esett meg a közelmúltban.