|

Phantomokat ajánlottak fel a németek a horvátoknak

Horvátország komoly dilemma előtt áll a légierejének kapcsán: a kiöregedett MiG-21-eseikkel valamit kezdeni kell, ha azt akarják, hogy a légtér védelme biztosított maradjon. Mivel jelenleg új típus – mondjuk a Gripen – bevezetésére nincs anyagi keret, ezért a múlt hónapban 8 MiG-21bisz típusú gép nagyjavítására írt ki tendert a horvát védelmi minisztérium.

Az erre szánt 20 millió dolláron felül további 9 millió eurót költenének el 3 darab MiG-21 Bison Indiától történő megvételére.

[singlepic id=1011 w=584 float=none]

Időközben belépett Berlin is a képbe, akik a horvát televízió szerint azzal az ajánlattal keresték fel Zágrábot, hogy teljesen ingyen átadnának 20, a Luftwaffe által már nem használt F-4 Phantomot. (A pilóták és a földi kiszolgáló személyzet képzése és a fegyverzet már nyilván nem lenne ingyen… – a szerk.)

A legendás égi csatalovak persze már szintén bőven élettartamuk végén táncikálnak, ám Berlin véleménye szerint pár évvel még így is több tartalék van bennük, mint a szovjet érából hátramaradt horvát gépekben.

Déli szomszédunk egyelőre nem reagált a német ajánlatra.

[singlepic id=1388 w=584 float=none]

31 hozzászólás “Phantomokat ajánlottak fel a németek a horvátoknak”

  1. Szerintem jobban járnának, ha megdumálnák az amerikaiakat, hogy ássanak ki az arizonai sivatagi bázis homokjából egy századnyi F-16 A/B gépet. Ezek még AMRAAM, HUD display,meg a többi csoda nélkül is sokkal többet érnek, mint a lepukkant MiG-21 gépeik…

  2. Na, zsír!
    Most már csak az kéne, hogy Hendéék tényleg ráfeküdjenek a már bedobott „Huey-t a légierőnek, egybő’ 20-at!” témájukra. Románoknál meg még úgy is repül a 21-es (tudom a Lancer már más stílus).
    Lenne itt Vietnam feelig… :)))

  3. A BVR-rel talán nem lenne gond, mivel a német Phantomok az ICE program után képesek bevetni az AMRAAM rakétákat. Ez csak egy mézesmadzag, a németek próbálnak még egy kis zsetonhoz, pontosabban fogalmazva, euróhoz jutni. A technikai előrelépés mondhatni egyértelmű, de azért nem minden téren. A Phantom reakcióideje több, mint a 21-sé, emiatt nagyon kedvelik a szerbek, igaz most a horvátokról van szó…
    Érdemes elgondolkodni rajta, de túlságosan, tuti biztosra venni nem, ezt a bizniszt. Kapnak 20 gépet ingyen, fizetnek a személyzet – mind a földi, mind a pilóták – kiképzéséért. Eddig ez valamivel olcsóbb is. DE, honnan lesz alkatrész a későbbiekre? A németek, vagy az amik adják a cuccot? Vagy jön a fájdalmas kannibalizáció… Fegyverzetről pedig még szó sincs! Az amik engedik, hogy a horvátok 120-kat kapjanak? Ők szállítanák vagy a német fiúk? S a bombákat, levegő-föld rakétákat még nem is említettük! Ahogy a mennyiséget sem…
    Milyen korlátozások alá esnek a gépek? Ne mondjátok, hogy ezek 100%-os F változatú madarak, mert ahogy írták, már a vége felé járnak aktív szolgálatuknak. A horvátoknak lenne elegendő kapacitásuk, hogy külön RIO-kat is képeztessenek ki a pilóták mellé?
    A három balti államnak vajon nem sütik el ezt az ajánlatot? Minden estre azonban érdekes ajánlat!

  4. A Phantom reakcióideje több, mint a 21-sé, emiatt nagyon kedvelik a szerbek, igaz most a horvátokról van szó…

    Ezt nem értem. Mire vetíted a reakció időt? Hogyan definiálod?
    A szerbek említését sem értem. Soha nem talélkoztak F-4 gépekkel.

    Az amik engedik, hogy a horvátok 120-kat kapjanak?

    Jó kérdés. Lehet, hogy a németek adnak azt is. Elvileg az már az övék. Persze lehet, hogy az ilyesfajta húzásokat tiltja államközi szerződés a németek és jenkik között, de kétlem, hogy ilyen piti üzletért felrúgnának ilyet, ha létezik.

    Az AIM-7F/M is előrelépés a 0 BVR kapacitáshoz képest.

    Anyagilag nem tűnik ésszerűnek váltani, de ez erősen függ, hogy mikor akart új gépet Horvátország és legfőképp, hogy mit.

    @Killer Clown

    Nem vagyok biztos benne, hogy van mit előásni. Azt ne felejtsük el, hogy az A/B hajtóműveit már nem igazán használja senki. (Az MLU gépek asszem vagy újat kaptak, vagy kalapáltak rajtuk.)

  5. Üdv Molni!

    Kicsit zavarosan fogalmaztam, így járok, ha sokat akarok írni egyszerre, de a lényeg: Olvastam, hogy a 21-nek jobb a reakció ideje a készültség adásánál, mint a 29-sé. Legalábbis pár hónappal ezelőtti as-ben ezt írták, mikor a szerb légierővel foglalkoztak. Ott van még 21-es és 29-es is. S mivel a MiG-29 egy generációval modernebb mint a Phantom – most minden féle korszerűsítést és upgradet félretéve – akkor ebből következtetve a MiG-21-es reakció ideje az F-4nél is jobbnak kell lennie.
    Nagyjából ennyi, de ha rosszul „okoskodtam”, akkor nyugodtan ki lehet javítani!

  6. Nem tudom,hogy érné ez a típus csere meg nekik.Nyilvánvaló,hogy ez csak átmeneti megoldásnak jó addig amíg nem döntenek valami hosszútávú beszerzésről viszont ahhoz meg túl drágán üzemeltethető a Phantom,hogy rendszerbe állítsák max 10 évre.

  7. Az ajánlat szép, de ezt csak amolyan „mese habbal”-szerűségnek tartom. Konkrétan szerintem ha a horvátok nem hülyék, akkor nem is foglalkoznak vele, szépen megköszönik, aztán ennyi volt. Nekik most ki kell tartani addig a 21-esekkel, amíg lehet, modernizálni őket, élettartamot hosszabbítani, aztán ha elrendezték a fontosabb dolgokat és helyre pofozták a gazdaságot, akkor lehet kezdeni harci gépeket vásárolni. A JAS-39 ideális lenne nekik, főleg, hogy itt a szomszédban is az van. Aztán ha a Szlovének is netán azt vennének, az még klafább lenne. De ez megint csak messzi jövőbe nyúló botor képzelgés.

  8. Én is kitartanák a 21-es mellett. A horvátok nem akarnak légiharcot vivni, inkább légirendészetet akarnak. Eltévedt repülők, UAV stb. Az átállás egy másik tipusra szintén időbe telik, szerintem lenne vagy 2 év mire elérnék a készültségi szintet a Phantomok (optimális esetben). Hosszabb távon valami komolyabb gépet választanak majd.

  9. A horvátok remélhetőleg nem pazarolják el a 21-ket, mint mi. Hogy mi is váltja a gépeiket, hát az még nagyon a jövő zenéje. Ha nem a Phantom, akkor szóba jött/jöhet: Gripen (kérdéses, hogy milyen változat: „tiszta” C/D, olyan „hibridek”, mint amilyenek nekünk vannak, vagy felújjított A/B változatok, EF – na itt is akad egy-két változat, F-16-sok, az amerikai ajánlat mellett én azért a Hollandokra is felhívnám a figyelmet, esetleg azokra a F-16ADF gépekre, amik most az olaszoknál van lízingben, esetleg JF-17 vagy azok a szerbek, már megkavarodtam, esetleg használt A/B/C/D Hornet gépek… Nekem ez ugrik be most pillanatnyilag.

  10. Már az irakiaknak felajánlott francia Mirage F1-esekben is nagyon kellett keresni az ésszerűséget, hát még itt. Nem lehet hogy valamit nem tudunk? Pl. ingyen Phantom után ingyen EF2000-et is kapnának?

    Ez olyan „jó ötlet”, csodálkozom hogy az angoloknak, franciáknak nem jutott eszébe…

    Az angolok átadhatnák a most kivont Tornado-kat, lehet hogy még felújítani sem kellene őket nagyon. Később helyette EF-2000.

    A franciák ide is lepasszolhatnák a Mirage F1-eseket vagy néhány Mirage 2000-est.

    A németek miért nem a most még repülő F4-eseket vonják ki és adják oda?

    Odaadhatnánk a MiG29eseinket gazdasági ellentételezésért (pl. kikötő/vezetékhasználat vagy akármi) vagy ingyen ahogy minket segítenek finn rokonaink.

    Svédek adhatnának nekik Gripen A/B-ket a későbbi megrendelés reményében.

    Az európai F-16 felhasználóknál is létszámcsökkentés van.

  11. A nagy nemzetek és a repülőgépgyártók meg röhöghetnek a markukba. Egy századnyi Griff itt, egy századnyi öreg Phantom ott. Se a szupermodern, se a vén csataló nem ér semmit ebben az ólomkatonásdi mennyiségben. Csak a pénz kidobása, látványpolitizálás, parasztvakítás.
    Mintha nem is szövetségi rendszerben lennénk, ráadásul azonosban. Sokkal inkább egymást kiegészítő, komplementer rendszerek kellenének. Ez az egy ütegnyi ágyú, egy századnyi harckocsi, 5 helikopter, stb hadseregek nevetségesek és drágák. Csak arra jók, hogy legyen egy rakat lampasszos az íróasztalok mögött. Ha ezeket kiegészítve a pocakos ezredesek és alesek csapatával útakadályként kihajtanánk az ellen elé, többet érnénk el:-((((

  12. A horvátok végig kitartottak a háborúban(usztasák) és ott voltak Sztálingrád alatt is. A délszláv háborúban is segítették őket a németek, különbözőszállítmányokkal.
    Gyakorlatilag mi és a dalmátok voltunk mindvégig mellettük.
    AMRAAM meg nem nagy dolog náluk, mert régóta igyekeznek a NATO-ba és EU-ba.
    JF-17 lehet lesz szerbeknek, mert összemelegedtek a kínaiakkal.

  13. Terminator:
    Szerintem ez összetettebb.
    Gyakorlatilag a külpolitikánk I. Szent István (sőt már Géza fejedelem) óta össze van fonódva, mert Gizella a bajor uralkodói család lánya volt és emellett a római katolikus vallás felvétele is a Nyugat-Római Birodalom felé való orientálódásunk egyik komoly lépcsője volt és határozottan nem a bizánci(keletrómai) orientáció elindulása(oroszok és a Balkán a keletrómai örökösök a mai napig).
    907-ben a pozsonyi csatában lerendeztük, hogy egy szuverén, de külpolitikailag egységes tagja leszünk ennek a szövetségnek, ergó nem falt föl minket a „tömb”.
    A NATO Nyugat-Róma örököseként tekinthető minden szempontból. Az Ír-sziget és a Brit-sziget vitték tovább a kereszténységet, mint római befolyási övezet, mikor Róma „pogány” szellemiségű központtá vált és csak később váltak a szigetek protestánssá.
    Emellett kontinentális orientáció is megfigyelhető volt mindvégig magyar részről. Mátyás nem ment neki a Balkánnak és a töröknek, pedig komolyabb külpolitikai sikereket érhetett volna el és főként tartósabb sikert egy balkáni hadjárattal, ehelyett azt szerette volna, ha Visegrád dominál a Nyugat-Római Birodalom örökségén. Napóleon letörése ugyancsak.
    Szóval a berlini fal leomlásában való szerepünk nem csak a keleti germánok határainkon való átengedése volt ’89-ben.
    A történelmet globális léptékben kell szemlélni, mert csak úgy érthető meg.

  14. A ’48 – ’49-es szabadságharcot gyakorlatilag a 907-es pozsonyi csatával lehet párhuzamba vonni, egymás közt lerendeztük a nyugatrómaiakkal(ex-NATO :) ), hogy melyik is az erősebb kutya a falkában. Csak akkor nem Rómában volt a szövetség erőközpontja, hanem a Habsburg-család kezében Bécsben.
    A kommunizmust, mely egy szép eszme volt, de teljesen elütött az európai társadalmi hagyományoktól és tulajdonjogi berendezkedéstől, végig zsigerből elutasította a többség(németek,franciák,magyarok stb.).
    Ez katonapolitikailag megnyilvánult a fehérek intervenciójában, majd szűkebb pátriánkban a „dicsőséges” 133 nap többség általi letörésében.
    ’42-’45 úgyszintén erről az új-régi fejezetről szólt és ’56 ugyancsak egy epizódja volt ennek a kelet-nyugat római ellentétnek.
    A Balkánon a horvátok az „örökösei” a Nyugatnak, a sztálingrádi katlan is szimbolikus volt, de annyiban új, hogy az új tengely dominanciára akart törni, de itt is mi és a dalmátok védtük a katlant oldalról-hátulról stb.
    A 2. nagy európai polgárháborút (’39-’45-ig aktívan) pedig szégyenlik is meg nem is, de nem felejtették el semmiképp sem.
    A Leo2 se véletlen kerültek volna ingyen ide és nem véletlen van itt 4 axis autógyártó, míg amerikai,brit egy se, ez a nagypolitika alapja, a bizalom.

  15. „A Leo2 se véletlen kerültek volna ingyen ide és nem véletlen van itt 4 axis autógyártó, míg amerikai,brit egy se, ez a nagypolitika alapja, a bizalom.”

    Bocsi, de ez így egy hatalmas nagy baromság.
    Politika = pénz, érdekek
    Politika ~ bizalom ??? Mint a fehér holló a történelemben.

    Nem azért van itt négy axis gyártó (melyik négy?), mert bíznak bennünk, hanem mert olcsó a munkaerő, meg kaptak egy rakás adókedvezményt meg jogszabály módosítást a kormánytól.
    Bizalom ? Majd ha fizetsz érte, akkor megbízunk benned :P (ameddig fizetsz)

    Y

  16. Valakinek meg kellene mondania a horvátoknak,hogy a közelben sok-sok MiG-21 alkatrész van !
    Igaz, ezért meg kell küzdeni fafejű politikusokkal és azért az alkatrészek kissé…hm…hm… hát pirosasak, de keveset használtak !

    Ja, Pápán találhatók, kb. 60 db !

  17. Yeti

    Suzuki,Opel,Audi,Mercedes …

    a bizalom hidd el fontosabb sokszor, mint a puszta anyagi számítás
    ha csak a pénz számított volna, akkor Moldovába vagy Romániába vagy a tajgába kirakták volna a gyárat, ott még olcsóbb a munkaerő és vannak ott is képzett gépészek

    ez egy komplex dolog és a bizalom rendesen beleszámít, főleg a védelmi és katonapolitikába

  18. Lehet, hogy már valaki ezt felvetette:

    Miért nem ajánljuk fel a horvátoknak, hogy üzemeltessük közösen a Gripeneket, nekik úgyis ki kell adniuk modernizációra vagy gépvásárlásra egy rakat pénzt. Összedobnánk a költségvetést, így több jutna üzemeltetésre (havi 4h -nál biztosan), nekik is lenne így modern gépük. Még a szlovéneket is belevonhatnánk, ők ha jól tudom most az olaszoktól vásárolnak légtérvédelmet. A 14 gép bőven elég a 3 (kis) ország légi-rendészeti feladataihoz, egyébre meg nekünk is kevés ez a gépállomány.