|

KC-X: a Boeing a nyertes!

Két héttel a végső ajánlatok beadása után és szűken egy órával ezelőtt (17:10 Eastern Time) a Pentagonban bejelentették a brazil szappanoperák szintjéig süllyedt, az EADS győzelme után újraindított KC-X tender eredményét. Ahogy a címben is szerepel, a Boeing 767-esen alapuló ajánlata kiütötte Európát, így Everettben épülhetnek majd az USAF számára kvázi naptól-napra egyre égetőbb szükséget jelentő új generációs tankerek.

A Boeing részére egyelőre egy 3,5 milliárd dollár fölötti, fix áras szerződés kerül kiosztásra, mely a tankerek gyártásának előkészítését és 2017-ig 18 gép leszállításának költségeit hivatott fedezni. Természetesen a továbbiakban a jól ismert 35 milliárd dolláros keretet szépen elköltik majd a leszállítandó 179 gép beszerzésére.

A Pentagonban tartott sajtótájékoztatón az illetékesek elmondták, hogy a vesztes ajánlatot adó EADS megtámadhatja a döntést, ha arra alapos jogalapot lát, ám mivel a kiválasztási folyamat teljes mértékben transzparens volt, nem hisznek abban, hogy lenne alapja a döntés megtámadásának.

23 hozzászólás “KC-X: a Boeing a nyertes!”

  1. Amennyiben az lett volna a cél, hogy minél jobban túlteljesítse a mércét. Az USAF igénye a KC-135 kiváltása volt. Mind a két típus tudja azt a szintet, de Boeingé kisebb így kevesebbet eszik. Ezzel az erővel az Airbus az A380 tankerváltozatával is jelentkezhetett volna azzal az indokkal, hogy húú de mennyit el tud cipelni, de mégsem ez volt a szempont. Ezekkel az érvekkel szvsz a Boeing volt a jó választás.

  2. Egy ideje nyilvánvaló számomra, hogy Phoenix-szel ebben a témában nagyon egyetértünk. Az eredeti tender pontosan azért lett törölve, amit a kolléga leírt. Az EADS olyan dolgokért kapott akkor plusz pontokat, amiért nem lehetett volna. Úgymond „nem verseny”. A jelentkezőknek el kell érniük a kiírt paramétereket, nem pedig minél jobban túlteljesíteniük őket.

    Én örülök a Boeingnek.

  3. Tegyük fel, hogy van két ugyanolyan típusunk. Teljesen ugyanolyan paraméterekkel. És még feltételezzük azt is, hogy az egyik pályázó esetében a pénz nagy része külföldre vándorolna. Akkor melyik állam nem az otthon kifejlesztett típusát rendelné meg? Én tudom a választ: Magyarország… Minden normális államban evidens a saját ipar támogatása. Egyedül itthon nem szokás. Szóval én még egy olyan tendert is el tudtam volna képzelni, hogy kikötik, ha mindkét pályázó ajánlata minimálisan (X%-kal) tér el csak a másiktól, akkor a hazai típust preferálják. Ez szerintem teljesen korrekt lépés is volna. Sőt még jobb versenyt produkálna.

    De mostmár az a lényeg, hogy van győztes, remélhetőleg marad is és nem lesz újabb forduló. És ha tartani tudják az ütemtervet, akkor nem lesznek nagyon elkésve a KC-135 leváltásával.

  4. Phoenix:

    Nem ismerem pontosan az első tender lefolyását, de szerintem nem csak szakmai okokból lett törölve.

    Amit írsz, az az árpreferencia, Magyarország is kapott ilyet az Uniós csatlakozás előtt. Lényege, hogy a tendereztetés során a hazai ajánlatot egyenlőnek kell tekinteni a külföldivel még akkor is, ha 10 %al drágább. Hátránya viszont, hogy torzítja a versenyt, és az USA, mint WTO tag ilyet nemzetközi szinten nem nagyon csinálhat szerintem.

    Mint mondtam, nincs nekem semmi bajom a hazai ipar támogatásával, csak akkor ne írkáljanak ki látszat tendereket, amiket törölni kell, ha véletlenül a külföldi, esetleg jobb ajánlat nyer.

    Szerintem itt egy erősen politikai döntés született.

    Livebird:

    Ez így önmagában nem áll meg, amit írsz. Mondjuk feltétel, hogy maximum 100 litert fogyasszon a tender tárgy, és az ajánlatban szereplő eszköz 50 litert fogyaszt. Arra nem lehet + pontot adni azzal az ajánlattal szemben, ahol pontosan 100 litert fogyaszt a tárgy ?

    Persze, ha kisautót veszek, akkor nem érdekelnek a teherautók, de nem hiszem, hogy a fenti két gép között ekkora differencia lenne. Valószínűleg az első tender bíráló bizottsága nem laikusokból állt, hogy csak úgy szétpontozzanak mindent. Mindenesetre nem ismerem a részleteket.

    Y

  5. Reális döntés. Mindenhol a hazai repipart kéne támogatni… Lásd Eu. NATO országok F-35-el (tudom, hogy nem egyenértékű vele a Euróvadász, de ki tök lenne a következő 20-25 évben aki nyugat európa ellen hadat viselne az EF-el korszerűbb gépekkel..) Senki.
    De az F-16 nyomán keresték ua. gyártónál az utódtípust, úgy hogy gyakorlatilag semmilyen ellenséges nyomás nem késztette azokat akik a 35-öst választották..

    Kele

  6. Srácok!
    Ez a duma, hogy az európai gép nagyobb ezért szarabb, egy akkora bullshit, hogy csak füstöl!!! Ez egy olyan kategória, hogy minnél nagyobb annál jobb. Gondoljátok végig,mi kerül többe, egy nagyobb gépet felküldeni, aki folyamatosan tölti a légtérben lévő gépeket, vagy több kicsit, amelyeknek egymást kell váltaniuk. Egy csomó üzemanyagot elégetnek e közben, több gépet kell supportálni a reptéren, stb.

    Ugyan már! Kicsik a repterek…!! HA-Ha-HA!!! :-) Azok a repterek amelyek a C-5-öst, de szerintem a C-17-est is kiszolgálják, az elég lett volna az Airbusnak is. Ha pedig nem!! Kis túlzással az összes USAF/US NAVY/ MARINES/ NATO repteret olcsóbb lett volna megerősíteni, mint ennél nagyobb összeget most belepumpálni egy fejlesztendő gépbe. Fejleszteni ugyanis kell majd, senki ne gondolja,hogy leakasztják a Boeingokat a fogasról aztán annyi… Fogja ez még a lóvát nyelni rendesen. főleg mikor eszükbe jut, hogy de jó lenne egy nagyobb gép!! :-)

    Amerikai oldalról biztos nagyon jó döntés volt, de én európai csávó vagyok és a kispöcsöm tele van már azzal, hogy mindig hajbókolni kell a nagytestvérnek…
    Mesélje el nekem valaki milyen érdekeket véd ez az európai szövetség Afganisztánban vagy néhányan még Irakban?
    Biztos, hogy nekünk európaiaknak lesz tőle jobb az életünk?! A francokat! Ilyenkor illene bizonyos dolgokban engedni, főleg akkor, ha az általunk kínált tankerek nem is olyan rosszak, de az biztos, hogy vannak annyira jók, mint a Boeing jelenlegi ajánlata…

    Szóval örülök, a döntésnek, most pedig európaiként kérem, hogy húzzunk haza Afganisztánból a francba….

  7. Azert mennyire szar lehet, hogy 10 evig dolgozol egy tenderen, aztan kiderul, hogy buktad…

    A bejelentes szerint a ket arajanlat 1%-nal tobbel tert el egymastol, igy az EADS „extra” tulajdonsagai nem jatszottak szerepet az ertekelesnel. (kb 350 kriterium volt, ezt mind2 tipus tudta, de az EADS meg ennel tobbet is.)

    Az EADS gepeket Mobile-ban, Alabamaban szeretek volna ossze, igy -ha nem is annyit, mint a Boeing- de sok munkahelyet vittek volna az USA-ba.

    A tender fix aras, ami azert izgi, mert a Boeingnek nincs meg kesz a gepe, tehat nem vagyok benne biztos, hogy fogjak tudnitartani a kereteket. Raadasul a dontesnel a teljes-eletciklusra vetitett koltseget is merlegeltek, ami fura egy kesz (Airbus MRTT)es egy koncepcio osszevetesenel.

    A tender amugy arrol is szolt, hogy megszunik-e vegre az a tendencia, hogy az USA szinte semmit nem vesz Europabol, mig Europa igenis sokat vasarol a tengerentulrol. Sajnos nem. Es szerintem ennek majd lesznek kisebb-nagyobb politikai vonzatai, mert ez a dontes igencsak jelkepes volt az USA reszerol.

    Vegul pedig, nem tudom, hogy ez a dontes hogy erinti az EADS jovobeni fejleszteseit, de van egy olyan erzesem, hogy az extra bevetel nelkul sok program leall/el sem kezdodik, ami tovabb noveli a szakadekot az europai es US hadiipar kozott.

    Szerintem.

  8. Gyerekek, ki volt az közülünk, aki egy pillanatig is elhitte, hogy egy stratégiai fontosságú nélkülözhetetlen funkciójú gépet majd más fog gyártani, mint az USA? – főleg annak tükrében, hogy az ellenfelek stratégiája nem hagyja figyelmen kívül a tankergépek szerepét/fontosságát.

    Naná, hogy hazai gép, hazai elektronikával/védelemmel a cél. Nehogymár az Irán elleni Raptor akciót ne amcsi gép támogassa amcsi elektronikus védelem nélkül:)

  9. Na majd amikor az európai beszerzések lesznek napirenden remélem a fenti szempontok szintén tetszeni fognak a Boeingnek. És igyekeznek jó pofát vágni hozzá. És az európai politikusok nem magyarként fognak viselkedni amikor szükség lesz a döntés politikai támogatására. De például itt Európában még mindig néhányan USA katonai gépeket favorizálnak a sajátjaik helyett. Magyarországon is milyen probléma volt hogy nem az F16 lett a Gripen helyett, még katonai körökben is.

  10. Lesz KC-Y es KC-Z is, mivel a teljes flottat (jelenleg 530 KC-35-ot) lecserelni nem keves ido. Emelle jon meg 50 nagyobb KC-10es is, bar azok ujabbak. Szerintem azert bontottak 3 fele, hogy lassak kell-e 1:1-ben lecserelni a gepeket, vagy kevesebb is eleg lesz ugyanannak a feladatkornek az ellatasara. Emellett gondolom ujabb verseny, ujabb ajanlat, olcsobb termek strategia jart a beszerzok fejeben.

    Csak ezek utan meg nehezebb lesz az EADSnak (Boeinge a tapasztalat, kikepzes, minek 2 tipust uzemeltetni ervek.. stb.) kiveve talan a KC-10 csere eseten, ahol elonyere valik a nagyobb merete.

  11. A KC-X tender nem a full KC-135 flotta leváltását célozza, az újabb példányok még egy ideig szolgálatban maradnak. Első körben „csak” 179 darab tankert szereznek be. Később – gondolom tapasztalat alapján – állapítják majd meg a beszerzendő gépmennyiséget, nem hinném, hogy 1:1 arányú lesz, csökken majd a flotta, de nem merek erősebb jóslatba bocsátkozni.

  12. block50: Ezek szerint a „leggazdaságosabb” egy A380 méretű tanker lenne? Ezt ugye te se gondolod komolyan.

    A két gép erősen eltérő. A tender kiirását mindegyik bőségesen teljesítette. A Boeing volt lényegesen olcsobb. Innin mi a kérdés?

    Ami miatt én úgy gondoltam, hogy lehet esélye az EUs tipusnak az az lett volna, ha a +méretből fakadó előnyöket vhogy értékelték volna. Amivel próbáálkoztak is. Csak hát a tenderben semmi ilyen nem volt.