|

Megfizethetőbb bombázót akar az USAF

Egy magas beosztású pentagoni tisztviselő a minap arra figyelmeztetett, hogy a következő amerikai bombázónak megfizethetőnek kell lennie, különben a gyártók nyugodtan lemondhatnak a megrendelésről.

Február 16-án David Scott vezérőrnagy szájából hangzott el az USAF eme figyelmeztetése, mivel „a légierő nem egy galaktikus csillagrombolót kíván vásárolni”, hanem egy olyan típust, melyet kedvező ára miatt – még kisebb költségvetésből is – képesek nagy számban rendszeresíteni, szólt az indoklás.

Az újgenerációs, csökkentett észlelhetőségű típusból – melyhez szánt hajtóműtípus már tervezés alatt áll – 80-100 darabot rendszeresítene az USAF. Bár a fejlesztést szigorúan titkosnak minősítették és sok részletet nem árultak el a programmal kapcsolatban, annyi azért kiderült, hogy a nagy hatótávolságú, csapásmérő gépcsalád még ember vezette típus lesz, ám a veszélyes bevetéseket képes lesz autonóm módon is végrehajtani. Továbbá számos az F-35-öshöz kifejlesztett technológiát használnának fel benne. A gépet a megjelenő fenyegetésekkel szemben folyamatosan fejlesztenék a gyártási folyamat alatt, így az első példányok némiképp eltérnek majd az utolsóktól. Scott elmondta, hogy ennek ellenére mégsem terveznek különböző „Block”-okat. A típusnak 50-80 évig szolgálatban kellene állnia, ahogy teszi ezt elődje, a B-52 is.

A B-3 néven emlegetett típus a B-2 kiegészítésére érkezik, és főként olyan bevetéseken alkalmazzák majd, ami a többmilliárdos típus számára nagy kockázatokat jelent. Az USAF tervei szerint a B-3 gyorsan behatol a jól védett célpontok közelébe és cirkálórakétákkal megsemmisíti azok védelmi rendszereit, vagy precíziós fegyvereivel likvidálja a kijelölt célpontot. Azt mindenesetre körvonalazódik, hogy a B-3-nak szánt fegyverzet terén a hagyományos és nukleáris töltetű csapásmérő robotrepülőgépekre építenek a Pentagonban.

3 hozzászólás “Megfizethetőbb bombázót akar az USAF”