|

Túl drága lett volna a Type 26

A Királyi – és talán a Brazil – Haditengerészet fregatt vonalas jövőjét adó Type 26 még nem is igazán öntött alakot, de már költségcsökkentéssel kell szembenéznie.

A Future Surface Combatant programnak a Type 22 és Type 23-osztályú fregattokat váltó, elsősorban tengeralattjáró vadász szerepkörre szánt, de várhatóan modulárisan feladatkörhöz alakítható fregattja a korábbi becslések szerint 4-500 millió fontjába került volna a brit adófizetőknek.

Illetve csak került volna, ugyanis az angol oroszlán további nyögdécselése miatt változik a terv: az árcédulának meg kell állnia a hajónkénti 250-350 millió font magasságában. Azaz a jelenleg piacon lévő, új fejlesztésű fregatt osztályoknál – legalábbis a francia/olasz FREMM, vagy a spanyol F100 „elfajzásainál” – olcsóbbnak kell lennie.

Egyes vélemények szerint így legalább elhessegethetik azt a kritikát, miszerint a Royal Navy túlságosan is a high-tech felé mozdult el, a kellő biztonsági tartalékok (mennyiség) biztosítása nélkül, hiszen több hajó beszerzése válhat lehetővé.

„Mennyiségre van szükségünk. Minőséget akarunk, de alacsonyabb egységár mellett több beszerzése engedhető meg.” – áll egy illetékes forrás nyilatkozatában.

Konkrétumok a Type 26 jelenlegi állapotában nem igazán mondhatóak, annyi azonban bizonyos, hogy ezek szerint a többfeladatúnak szánt fregatt a britektől nem idegen „képessé tehető rá, de alapból nem tudja” vonal mentén születik meg. (Lásd: Type 45) Hogy az eredeti igények közül melyek és milyen mértékben kerülnek csökkentésre, azt egyelőre nem tudni.

A Type 26-ost még csak digitálisan 'hegesztik'

A Type 26-ost még csak digitálisan ‘hegesztik’ | Forrás: BAE Systems ,

Egyelőre az sem ismert, hogy mennyi Type 26-os kerül majd beszerzésre. A Royal Navy jelenleg még 17 fregattal – 4 Type 22 és 13 Type 23 – rendelkezik. Az igen alapos nadrágszíj megszorításokat hozó 2010-es haderőreform értelmében a Future Force 2020 részeként a Navy 6 Type 45-ös rombolója mellett 13 Type 23-as marad hadrendben, melyek leváltása a 20-as évek elejétől kezdődhet meg a Type 26-oskkal. Ergo ha mégis csak azt az addig megmaradó 13 fregattot váltják, akkor egy 250 millióval olcsóbb Type 26 bizony kövér 3,25 milliárdot spórolhat meg az államkasszának.

30 hozzászólás “Túl drága lett volna a Type 26”

  1. túlságosan a high-tech felé fordult el.

    Hát inkább legyen minőség mint mennyiség .
    Az hogy kicsi mennyiségben lesz szerintem az nem baj.
    Ma már a minőség sokkal fontosabb .
    Nézzük a raptort aim-120d rakétáival lelő 6 db szu-27 úgy hogy azok nem is lássák hogy ott van.

  2. „A mennyiség minőségi tényezővé válhat”.Ez ma is igaz csak ma már nem lehet annyit gyártani valamiből,hogy érvényesüljön a fenti elv.

    A kis darabszámmal az a baj,hogy hiába nagy harcértékű a technikád,ha egyszerre 6 helyen kell jelen lenned de neked csak 4 db van,akkor baszhatod,hogy az a 4 felér akár 8-10 darabbal is,hisz 2 helyen nulla erővel vagy jelen(ez a gondja azoknak is akik növelni szeretnék a raptorok darabszámát).Azt gondolom nem nehéz belátni,hogy 2-3 gyengébb dolog is 1000x jobb mint a semmi.

  3. ez a gondja azoknak akik növelni szeretnék a raptorok darabszámát.

    de minek?
    nézzük meg az f-35 db számát .
    2015-ben az oroszoknak 10 db pakfa lesz 2020-ban 60 db sose fogják utolérni vagy még csak meg se közelíteni amerikát.
    Mert mire az oroszok legyártják a pakfát 200 db mennyiségben addigra már Amerikába a 6 generációs gép fog ott járni ahol 2015-ben a pakfa .

    Az igaz hogy egy f-22 nem lehet 6 helyen egyszerre de ami a legjobb hogy nagy távolságból ennyit leküzd.

  4. Roni

    6 hely alatt 6 különböző hadszínteret(csak példa nem állítom,hogy lesz ennyi hadszíntér)értettem nem pedig 6 egymás mellett lévő 100km-es négyzetet.

    F-35-ből is kevés lesz(még ha nem is annyira mint a Raptorból)erre a nyakamat teszem.

  5. Én a Pak-Fa megjelenése kor írtam.
    Pak-Fa arra kell hogy a Sz-27-es család Kínai verzióit sakkba tartsa.
    Mai viszonyok annyira iszonytatóak hogy az Orosz Kínai határon ha találkozik két Szu-27 akkor nagy valószínűséggel a Kínai gép a jobb.
    Mivel komolyabb az elektronikája.

    Ezért is csodálkoznék ha a Szu-35 kínai kézbe kerülne.
    Mivel ott a PAK-Fa-hoz kellő átmenetet képviseli. Valamint megint jobb mint a Kínai vetélytársak 1t könnyebb jobb hajtő mi. Elektronikája se lehet rossz

  6. „F-35-ből is kevés lesz….. erre a nyakamat teszem.”

    Mi az a kevés?
    US: ~2000db+ F35A+F35B+F35C
    GB: 135db F35C
    Italy: 100-120db F35A+F35B
    NL: 85db F35A
    canada: 60-100db F35A
    törökök: 100-120db F35A
    Izrael: 20-100db F35A
    aus: 72-100db F35A (esetleg canberara F35B)

    Ami kimaradt a listából de nagyon valószínű, hogy F35rendelek: Japán(100+db), Dánia(40+db), Norvégia(60-100+db), Szingapúr (80+db), Spanyolok(JCNre F35B)

    És hát a potenciális rendelők köre is elég széles arról nem beszélve, hogy ki tudja meddig marad pl Europában ez az extra békés: extra alacsony GDPt fordtunk hadseregünkre korszak.

  7. doca: japók 2014re szeretnének egy demonstrátort! Na most egy demonstrátorból 10+év múlva szokott rendszeresíthető gép lenni. Ez így már optimális esetben is 15év miközben az elmúlt 2hónap igencsak viharos volt Kínával. Ehez pedig még rakjuk hozzá, hogy a Japán F4/F15ök igencsak korosak…

    A koreai KFX ugyanilyen fejvakarós és az indiai MCAról is ugye azonnal a nem épp sikerstory LCA ugrik be. Ez könnyen + 2 megrendelést jelenthet és itt is 100-200+os darabszámok repkednek. De sok országot nem írtam a listára pedig elképzeléseikben ott az F35. pl Lengyelek ~48db…

  8. igen, a japók demonstrátora még messze van a tömeggyártástól, de lehet inkább Silent Eagle vagy 18-ast vesznek ők is, hogy gyorsan legyen valami a légtér megvédésére, mert szerintem nagyon nagy igény lesz F-35 -re és ők nem hiszem, hogy NATO tagok előtt fognak kapni

    koreaiak is lehet venni fognak valamit a saját stealthy-jük előtt, az is biztos, hogy amerikai lesz, de India szerintem inkább európai vagy orosz cuccost fog venni

  9. “F-35-ből is kevés lesz….. erre a nyakamat teszem.”

    Mi az a kevés?
    US: ~2000db+ F35A+F35B+F35C

    Ez tuti? Én utoljára valami 1200-1300 gépet olvastam. Az viszont nem túl elegáns, hogy terveket írsz, mert azok sokszor távol állnak a valóságtól. Az biztos, hogy Raptornál több készül, hogy pontosan mennyi, az majd kiderül. A biztosan szót azért merem leírni, mert az USAF és Navy és USMC gépparkja egyszerűen túl öreg lesz. Valami kell helyettük. Mivel F-35 gyártósor fog zakatolni túl sok választás nem lesz…

    GB: 135db F35C

    Ez honnan jön? A RAF kb. 60-80 db-ot ha venne, a RN hordozójra meg jó, ha 16-20 gépet vihet majd. Ennek 1,5-szeres bőven elég lenne. Mellesleg az angolok szorítanak talán a legjobban a pénzcsapon. Még azon se csodálkoznék, ha lekonzerválnák a Tornado flotta egy részét és azokkal repülnének még egy ideig csapámsérő szerepben. Vadásznak ott az EF.

    NL: 85db F35A

    ??? Mikor akartak ők ennyit? a Hidegháború csúcsán volt 100 körüli F-16. Utoljára egy holland cimbim 36-48-as gépmennyiséget vízionált. Szóba került az is, hogy Gripen NG vagy más lesz F-35 helyett. A hollandoknál nagyon kiveri a biztosítékot a gép ára.

    A dánoknál és norvégoknál is hasonló hozzállás van. Mivel éppen most formálódik valami északi szövetség ottan, ez némileg talán növeli az NG esélyeit.

    aus: 72-100db F35A (esetleg canberara F35B)

    Jelenelg ott tartanak, hogy felmerült a beszerzés csúsztatása, mert az Superbuggal nagyon meg vannak elégedve. Az US Navy számára egy Superbug most 42 millás flyaway cost címkével van. Kb. 2:1 arányban lehet most venni SH-t F-35-tel szemben…

  10. A törökök pakfát fognak venni ?

    Nem hiszem de ha azt választják akkor jól be tesznek egyet maguknak a légierő fejlesztésébe mert a pakfára várhatnak még vagy 20 évet .
    Az oroszoknak is elég lesz kivárni a gép rendszeresítését hisz 2020-ra kapnak kb 60 darabot az pedig kurvára nem fogja egyensúlyozni Kína erejét .
    Ahogy fent leírtam igen minőségben veri a kínai gépeket de mennyiségileg elég kevés lenne ellenük.
    A szu-35 rendelnek 50 db ami úgyszintén kevés a szu-34 meg nem sok értelme van .
    És hogy miért nincs sok értelme a szu-34-nek?
    Azért mert egy országot csak úgy lehet bombázni ha biztos a légi fölény az pedig az oroszok gyengéje.

  11. „Ez tuti? Én utoljára valami 1200-1300 gépet olvastam. Az viszont nem túl elegáns, hogy terveket írsz, mert azok sokszor távol állnak a valóságtól.”

    És mit írjak? Megvalósulást? Olvasni pedig 1800-2440 darabig mindent lehet. Itt egy relative friss agusztusi, ahol azért vki nyilatkozik. http://www.pbs.org/newshour/bb/military/jan-june10/defense_04-21.html
    Itt konkrétan 2443

    „RAF Ez honnan jön?”
    Konkrétan az 1.5hónapja kiadott doktrina után olvasgattam utána mi lesz.

    „NL: 85db F35A

    ??? Mikor akartak ők ennyit? a Hidegháború csúcsán volt 100 körüli F-16. Utoljára egy holland cimbim 36-48-as gépmennyiséget vízionált.”

    Ez volt még egy éve is a hivatalos álláspont. 85db.

  12. Találtam egy decemberi linket a Hollandról, bzeeg tényleg 85db a terv jól emlékeztem.

    http://www.dutchnews.nl/news/archives/2010/12/joint_strike_fighter_jet_order.php

    Ha a büdzsé fix, akkor az F35 megemelkedett ára miatt „csak” ~70db jön ki, parasztlogikával osztva/szorozva.

    Roni: A hírek szerint nagyon vontatottan halad a Szu27 modernizálása. Viszont jó, hír, hogy leszállításuk után ~3évvel átvettek 6db Su34et.

  13. Ezért is csodálkoznék ha az SZu-35 kínai kézbe kerülne .

    Hát ez viszont elég szomorú hogy ha eladja Kínának mert akkor ezzel csak segíti a Kínai hadiipar fejlődését .
    De a szu-35 már nem kis mennyiségben vennének mert nem lenne sok értelme mert az oroszok is rájönnének hogy lemásolják .
    És ha Oroszország eladja a szu-35 akkor 2015-re nem tíz darab pakfának kéne virítani hanem 60 db ami orosz részről már jó lenne .

  14. Roni az oroszok nem hülyék. Ha eladják a Szu35öst akkor kalkulálnak a másolással. Akár a kezdő árba is beépíthetik.

    Oroszoknak nagyon komoly gondokat fog okozni (már okoz), hogy Kínaiak nemcsak őrült módjára másolnak, de értékesítőként is belépnek a piacra. Eközben Oroszok úgy néz ki dobják a saját fejlesztésű Tigrt (amiben sok minden pl motor amerikai) és jön helyére az Iveco rendes licenszel, saját olaszok által felhuzott gyárban 1000-2000-3000-4000darabos rendeléssel.

  15. Akkor,ha már a britekről szól a cikk,a britek mennyi F-35öst is rendszeresítenek?
    Most elvagyok kavarodva,és nem értem…

    Az oroszok,meg igen csak aggódhatnak,ha 2020ra k.b. 60PAK-fajuk lesz…azért az édes kevés egy Kína ellen,már ma is az lenne,mi lesz 2020ban?

  16. Oroszok nicsenek könnyű helyzetbe 1999 Putyin óta kezdenek talpra állni közben be jön egy világ válság.

    Szu-35 eladás kettős játék lenne.

    Ez szólna Indiának is.
    Mást részt Kína a maga pár százas Szu-35 flottával már a USA-nak is nagyobb fejtörés.
    200-300 35 esetén és a többi madárka már az F-22 dominacia se olyan egetverő

  17. Kína meg Oroszország jelenleg baráti viszonyban vannak, a kőolajat inkább megvásárolják, mint belekezdenének egy hódító háborúba, ami manapság nem lehetséges már, csak biztos rakétapajzzsal a hátad mögött.
    Egyelőre az érdekeik nem csak, hogy nem keresztezik egymást, hanem egybeesnek.

  18. @kaktusz

    És ki beszél? Korea óta mindig egy 3. és 4. félen keresztül ütötték egymás érdekeltségeit.

    Akkor jöhet el a veszélyes világ, ha valaki rádöbben arra, hogy az atomfegyvereket senki nem meri bevetni, de annak záloga is, hogy ellene sem vetik be. Ekkor beköszönthet egy nagyobb fegyveres konfliktus ideje is. Kédés az, hogy mikor jön el az a pont, ahol a vesztésre álló fél kisebbnek ítéli meg a nukleáris válaszcsapást, mint a lehetséges vereség következményeit.

    Élesben hála istennek ezt még nem feszegette senki. Szerintem erre a kérdése elméleti utón nem is lehet választ adni. Több ezer oldalas tanulmányokat lehet írni, a vége akkor is az lesz, hogy elégtelen adat, túl magas a humánfaktor hatása stb…