Az internetes média is széles körben foglalkozott a kis magasságú és nagy sebességű repüléseket lehetővé tevő katonai légifolyosók létesítésének kérdésével. És bár a honvédség és a civil érintettek képviselői között egymás igényeinek elismerésével és figyelembe vételével folyó egyeztetésekről lehet hallani a folyamat ennek ellenére nem sétagalopp, vélhetően még húzódni fog egy ideig.

„Csöppet” furcsa ilyet mondani, de jelenleg az USAF a Magyar Légierőhöz hasonló cipőben jár: ellenállásba ütközik egyik gyakorló légterüknek bővítése.

Az immáron több éves előkészítési folyamatra visszatekinthető javaslat értelmében a Dél-Dakota, Wyoming és Montana közös hátárától kissé északnyugatra elterülő Powder River Training Complex (PRTC) jelenlegi 7 000 négyzetmérföldes területét 28 000 négyzetmérföldnyire növelnék, mellyel az Egyesült Államok Légierejének legnagyobb „játszóterét” hoznák létre – elsősorban továbbra is a dél-dakotai Ellsworth légibázis B-1B, illetve az észak-dakotai Minot légibázis B-52H bombázói számára.

Az USAF szerint ugyanis a jelenlegi formájában a PRTC nem igazán alkalmas a B-1 és B-52 bombázók megváltozott, főleg a B-1 esetében lényegesen sokrétűbbé vált profiljainak gyakorlására – már pedig gyakorlás nélkül nem érhető el/tartható fent az adófizetők által, a befizetett dollárjaikért cserébe elvárható képesség…

A Powder River Training Complex név alatt futó, jelenleg tehát 7 000 négyzetmérföldes, elektronikai hadviselést szimuláló eszközökkel és nem bombavetéses célpontokkal rendelkező katonai műveleti terület (military operation area, MOA) és a kapcsolódó, légirányítással rendelkező légtér (air traffic controll assigned area, ATCAA) megnégyszerezése azonban nem élvez osztatlan sikert az érintett civilek körében.

Az USAF a modern kihívásokra történő gyakorlás szempontjából elégtelen méretűnek és nagyon is korlátozó szabályrendszerrel bírónak értékeli a szóban forgó gyakorló légterét. Ezeket nagyjából az alábbi érvekkel támasztja alá:

• A B-1 és B-52 bombázók feladatkörei, képességei és ezzel párhuzamosan a szükséges gyakorlatok összetétele megváltozott, azonban a Powder River-i gyakorló légtér jelenlegi formájában nem tudja biztosítani a megfelelő összetételű képzést.
• Ugyan távolabbi gyakorló légterekben – például Idaho, Utah, Nevada – lehetőség van sokkal komplexebb feladatok gyakorlására is, azonban ezen helyszínekre eljutás egyrészt azt jelenti, hogy a gép személyzete rengeteg időt tölt el az ingázással, mely alapvetően csak pénzkidobás, másrészt a szóba jöhető, „jobban eleresztett” légterek hozzáférhetősége erősen korlátozott, hiszen a közelükben található légibázisokon települt harci gépek prioritást élveznek.
• Jelenlegi formájában a Powder River légtere a B-1 gépek legénységének csúcsformában tartásához szükséges gyakorló bevetések csak 46 százalékára alkalmas, míg a B-52 esetében ez csak 31 százalék.
• Területén jelenleg nem engedélyezettek olyan elemek, melyek manapság nélkülözhetetlen elemei az érintett gépek tevékenységének: nem repülhetnek sem alacsonyan, sem pedig hangsebesség felett a gépek, nem szórhatnak sem infra- sem pedig radarcsapdákat és realisztikus, sok gépet felvonultató gyakorlatokra sincs lehetőség.

Ennek megfelelően a javaslat kulcselemei a rendelkezésre álló repórát feleslegesen emésztő és még költségnövekedést is okozó ingázás visszaszorítása és a végrehajtható gyakorlatok növelése – a cél a gyakorlatok 85 százalékának „helybeni” végrehajthatósága.

A jelenlegi szerkezet helyén létrehozandó műveleti területek egy része esetében 500 lábtól, azaz cirka 150 métertől az FL180-as repülési szintig (18 000 láb, ~5 400 m), míg más területeken (több sávra osztottan) 500 láb és FL600 között húzódna a gyakorlatozásra használt légtér.

Az üzemidő a hétköznapokra terjedne ki – a kialakított műveleti területek hétfő – csütörtök során 07:30 – 12:00 és 18:00 – 23:30 között, míg péntekenként csak a délelőtti időszelet során lehetnének aktívak.

Ami a gyakorlatokat illeti: a „nagyvasak” 500 lábig ereszkedhetnének le, a hangsebességet azonban csak 20 000 láb, vagyis mintegy 6 kilométer magasságban léphetnék át – a nagy gyakorlatokra érkező vadászok 3 km magasságban. Ha már a nagyobb volumenű összeröffenéseknél tartunk: ezen realisztikus gyakorlatokra éves szinten maximum 4 alkalommal (negyedévente) kerülhetne sor – összesen 10, alkalmanként 1-3 nap időtartammal, napi maximum 4 óra keretében.

Az önvédelmi vonatkozású gyakorlatok során a radarcsapdák repterek és egyéb telepítésű radarok közelében természetesen nem kerülnének alkalmazásra, infracsapdákat pedig csak 2 000 láb / 600 m magasságtól szórhatnának – kivéve az extrém tűzveszély esetén, amikor egyáltalán nem.

A különleges státuszú légtér kibővítésének terve gazdasági és repülésbiztonsági vonalon is aggályokat kelt a területen tevékenykedő „kisgépesek” körében. A látvarepülési repülési szabályok (VFR, visual flight rules) szerint haladók az amerikai szabályozások szerint egyébként mindenféle korlátozás nélkül be-/alárepülhetnek az aktív állapotú MOA légterébe – más kérdés, hogy érthető okokból erősen ellenjavallott a dolog. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a műszeres repülési szabályok (IFR, instrument flight rules) szerint haladó gép is beléphet ezen aktív légterekbe, ha a légi forgalomirányítás által biztosított az elkülönítés lehetősége. Ellenkező esetben megtagadható a belépése.

A régióban repülők az USAF gépeire történő felkenődés mellett a bővítés komoly gazdasági hatásaitól is tartanak: a térségben egyrészt számos kis reptér van, ahol például oktatás folyik, vagy ahol nagyobbrészt az áthaladó gépeknek történő üzemanyag eladásokból élnek meg, másrészt adott esetben a MOA kikerülése miatt akár hosszú kitérőket kell tenni az A-ból B-be történő eljutás során, mely a rendszeresen repülők esetében súlyos extra költségeket jelenthet. Az áthaladó gépek akár teljes kiesése mellett a régióban tárolt gépek egy részének elvitelétől is tartanak.

„Láttam korábban Cessnákat és egyéb kisgépeket B-1 repülések közben” – nyilatkozta a repesemény mentes MOA bővítése miatt nem kimondottan aggódó Jeffrey Taliaferro ezredes, az Ellsworth légibázis parancsnoka, aki emlékeztette a pilótákat, hogy a VFR-es repülés nem lesz korlátozva. Elmondása szerint a B-1-esek miatt aggódók a legtöbb mezőgazdasági vonatkozású feladat során repülhetnek 500 láb alatt.

„Ez egy igen szép álom.” – reagálta le bizonyos Heidi Williams az Aircraft Owners and Pilots Association-tól. „Nevetséges olyat nyilatkozni, hogy a civil gépek használhatják az 500 méter alatti légteret 60-70 mérföldes út során.”

A szervezet egyébként 400 000 tagja nevében küldött kifogást az USAF-nak és arra kérte, hogy kezdje újra a terv kidolgozását, ám ezúttal a pilóta közösség igényeinek sokkal alaposabb figyelembe vételével.

Az AOPA mellett számos, a régióban fekvő nagyobbacska reptér – például az észak-dakotai főváros, Bismarck reptere – és a montanai közlekedésügy is aggályát továbbította a Légierő irányába. Monatana állam az érintett területe kapcsán a kis repterei köré szerveződő gazdasági érdekit félti, hiszen ezen reptereket rendkívül negatívan érintheti az áthaladó gépeknek meglehetős biztonsággal borítékolható elmaradása.

A helyzet tehát a nagy víz túlsó oldalán sem tűnik könnyűnek éppen ilyen téren, ám legalább a sötétzöldek még nem jelentkeztek be elvileg… :)