|

Alacsonyan szállnak az indulatok

A közelmúltban számos hazai internetes híroldal foglalkozott a földközeli katonai légi folyosókkal, ahol nagy sebességű repüléseket hajtanának végre a légierő gépei. A téma nem új a repülésben jártasabbak számára, már egy 2007-ben született rendelet elvi lehetőséget biztosít az úgynevezett katonai légi folyosók (MAC-Military Air Corridor) létrehozására. A folyosók kijelöléséhez számos szakmai problémát kell megoldani. Borítékolható, hogy társadalmi és zöld szervezetek se fogják tétlenül nézni az eseményeket, ahogy az már csak lenni szokott.

Milyen feladatokat hajtanának végre a légierő gépei a folyosókban? Az utóbbi években “új” képességek jelentek meg a Magyar Légierő fegyvertárában. A Gripen harci gépek képesek vadászbombázó feladatok végrehajtására. Az ilyen csapásmérő bevetések egyik sajátossága lehet, hogy alacsony magasságon és nagy sebességgel hatolnak be a támadók a csapásméréshez a célterületre. Ennek a repülési profilnak a legnagyobb előnye, hogy az ellenséges légvédelem felderítési/megsemmisítési zónája alatt nagyobb biztonsággal közelíthetik meg a célpontot. Ezen kívül az alacsonyan repülő ismeretlen légi jármű felderítése is gyakorolható lenne.

A katonai légifolyosók tervezett elhelyezkedése ,

A kecskeméti gépeken kívül a pápai HAW számára is fontos lenne az alacsony magasságú útvonalrepülések gyakorlása. Feltételezhetően a gyakorlások előrehaladtával szükséges lenne az éjszakai repülések végrehajtása az NVG készülékek segítségével. A Globemasterek számára az alacsony magasságú repülések mellett még két különleges alkalmazási módot is be kell építeni a személyzetek kiképzésébe.

Ez a két feladat nem más, mint a katonák, járművek, segélyszállítmányok deszant dobása, valamint a szilárd burkolatú pályával nem rendelkező, tábori repülőtérről történő le- és felszállások gyakorlása. Az utóbbi feladatra jelenleg egy alternatív lehetőséget alkalmaznak: Egy speciális felfestés található a pápai repülőtér futópályáján, ami imitálja a rövid és keskeny pályák méreteit, erről egy katonai NOTAM is tanúskodik:

M0138/09 NOTAMN
Q) LHCC / QMRXX / IV / NBO / A / 000 / 999 / 4722N01730E005
A) LHPA B) 0911021512 C) PERM
E) 3500FT LONG AND 90FT WIDE, WHITE PAINTED MARKINGS ASSAULT
LANDING ZONE CENTERED ON THE ARP, ESTABLISHED ON RWY 34/16 FOR C-17
TACTICAL TRAINING FLIGHTS.
MARKINGS SHALL BE DISREGARDED FOR ANY OTHER TRAFFIC.

De térjünk vissza a katonai légi folyosókhoz… Ahhoz, hogy megértsük a civil repülés problémáit a tervezett katonai folyosókkal kapcsolatban, át kell tekinteni a jelenlegi légtérszerkezet alsó részét, az az a G osztályú légterek sajátosságait, amelyeket a változások érintenének.

Forrás: ivao.hu ,

A G osztályú nem ellenőrzött légterek alap esetben a talajtól egészen 4000 feet AMSL (~1330 m) magasságig terjednek. Csak VFR (vizuális) szabályok alapján történő repülések engedélyeztettek ebben a kategóriában. A légi forgalom koordinálásához Repüléstájékoztató Szolgálat ad segítséget (FIC), de fontos megjegyezni, hogy ők nem irányítanak, csak tájékoztatnak. A légi járművek nem haladhatják meg a 250 kt (460 km/h) sebességhatárt ezen a szinten. Szintén fontos momentum, hogy kétoldalú rádiókapcsolat sem megkövetelt minden esetben. Kik használják ezt a légteret? Általános forgalom (GAT) bonyolódik itt le pl.: mezőgazdasági repülések, sport, iskola, túra célú kisgépes forgalom, illetve vitorlázó, sárkány és siklóernyős repülések is jellemzőek, stb. A légtér besorolását jelölő G betű nem a vitorlázórepülőre (glider) utal, mint ahogy az sajnos számos helyen publikálásra került!

A katonai légi folyosók (MAC) ezekben a G osztályú légterekben jönnének létre, nézzük most meg a tervezett sajátosságaikat. A katonai légi járművek felső sebességhatára a folyosókban hangsebesség alatti lenne max. ~1200 km/h, szemléltetésképpen ez ~ 340 méter másodpercenként. Természetesen – ha a feladat megkívánja – ennél alacsonyabb sebességgel is repülhetnek. A MAC légterek a talajtól egészen 3000 feet ( ~1000 m) magasságig terjednek majd, a folyosón belül a katonai légi járművek legkisebb engedélyezett magassága 200 feet (~60 méter) lenne, a domborzatot követve, természetesen.

Forrás: MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred, közzétette: Hungarocontrol ,

A folyosók a katonai légterek határán található belépő/kilépő pontokkal kezdődnek/fejeződnek be, valamint az útvonalon fordulópontok is találhatóak. A MAC légtere 5 NM (~10 km) széles lenne, ebből aktívan felhasználható 3 NM, mivel 1-1 NM biztonsági sávként szolgálna a légtér két oldalán.

A MAC területén a Légvédelmi Irányító Szolgálat végezné a katonai gépek irányítását. Természetesen polgári lajstromú légijármű nem léphetne be a folyosóba, amikor az aktív státusszal rendelkezik. Minden katonai légifolyosó rendelkezne üzemidővel, ezeken kívül korlátozás nélkül mozoghatnának a polgári gépek, illetve üzemidőn belül akkor, amikor a folyosó inaktív, ilyen esetben a legrövidebb úton köteles elhagyni a területet a civil légijármű. Hogyan lesz aktív egy bizonyos útvonal szakasz? A tervek szerint a légvédelmi irányítás 15 perccel az útvonal aktiválása előtt jelezné a FIC (polgári tájékoztató szolgálat) részére a katonai tevékenységet, illetve NOTAM üzenet is kiadásra kerülne.

Forrás: MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred, közzétette: Hungarocontrol

Forrás: MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred, közzétette: Hungarocontrol ,

A polgári repülés szereplőinek életét megnehezíthetik a tervezett változások és számos biztonsági kockázat merülhet fel. A folyosó aktiválása előtt 15 perccel végbemenő tájékoztatás aggályos, hiszen számos olyan példa akad, amikor a civilek repülése úgy történik, hogy nincs rádió kapcsolat a tájékoztató szolgálattal (FIC), pl. a mezőgazdasági repüléseknél, illetve a siklóernyősök sem használnak rádiót. A vitorlázó repülőt sem lehet várakoztatni a folyosó határán, hiszen ő ki van szolgáltatva az időjárásnak és ha nincs megfelelő hely a várakozás helyszínen a leszálláshoz, az bizony nem sok jót jelent. Sajnos vannak olyan elvetemült siklóernyősök, akik fittyet hánynak minden szabályra és tiltott helyen ernyőznek, rádiót a szabályosan eljáró ernyősök sem használnak, illetve a radar se látja őket. Ha egy közel hangsebességgel száguldó Gripen halad feléjük, pusztán a gép által keltett turbulencia is a siklóernyős életét veszélyezteti, hogy az összeütközésről ne is beszéljünk. Kétségeink se legyenek, a kikerülés lehetetlen ekkora sebességnél. Sajnos a kisgépes pilótáknál is előfordul, hogy nem megfelelő felkészültséggel és kellően friss információk birtokában ülnek be a pilótafülkébe, ami számos probléma forrása lehet.

Jelenleg egyeztető tárgyalások zajlanak a Magyar Honvédség illetékes szervei és a civil szervezetek között, akiket érintene a légtérhasználat korlátozása. A hírek szerint a katonák nagyon rugalmasan állnak a tárgyalásokhoz és nem látszategyeztetésről van szó. A megoldandó problémákból nincs hiány: az egyik legfontosabb cél az lenne, hogy a légi folyosók aktiválásáról minden érintett időben értesüljön, mert ez nagyban növelné a repülések biztonságát.

httpv://www.youtube.com/watch?v=jS3AnbYDtM8

(C-17 leszálláshoz készül, a MAC használata során akár hasonló magasságon is repülhetne)

A légifolyosók hatással lesznek a közelben lakók életére is a repülések idején. Ha maradunk a Gripen példánál, akkor jelentős zajterhelésre lehet számítani, ha a gépek az engedélyezett minimális magasságon veszik igénybe a folyosókat. Ebben az estben rövid ideig 100-130 dB hangerőt tudnak produkálni a gépek egy terület felett, a hajtómű aktuális teljesítményének függvényében. Ha a Boeing C-17 Globemaster III hatásait kezdjük vizsgálni, akkor megállapítható, hogy szállítógép kifejezetten a halk kategóriába tartozik, viszont a hatalmas mérete megdöbbenést kelthet a földről nézve.

Gondolom senkinek sem kell bemutatni a Mecsekbe tervezet katonai radar körüli huzavonát, így több mint valószínű, hogy a környezetvédőknek is lesz egy-két szava a tervezett folyosókhoz. Előrevetíthető, hogy megugrik a feljelentések száma is, amint valóban elkezdődnek majd a repülések. Sajnos az emberek nem érzik át a katonai repülés fontosságát. Erre nagyon jó ellenpélda Lengyelország, ahol Szu-22 vadászbombázókból álló géppár egy nagyobb város felett húzott át alacsony magasságon, mégse rázta senki az öklét az ég felé…

Írta: Pap Ferenc, Kerozingőzös Portál

17 hozzászólás “Alacsonyan szállnak az indulatok”

  1. Pár éve Baja felett fordultak Albatroszokkal olyan alacsonyan, hogy az erkélyen állva szabad szemmel is látni lehetett, merre néz a pilóta:)

    Szép volt. Mondjuk én se örülnék neki, has a Gemencben sétálva a fejem felett röpködnének a decibelek, az is igaz, hogy gyakorlás nélkül hogy a fenébe lehetne megvédeni az országot?

  2. Régen, 60-70-80-as években, tehát erősen a hidegháborús időszakban nem volt kérdés, hogy milyen alacsonyan repüljenek. Igaz, hogy nem döngettek hangsebeséggel a városok felett, de gyéren lakott területeken ott nyomták neki. Vidéken élek, csak egy komolyabb „objektum” van a közelben. A szüleim mesélték, hogy anno az oroszok és a magyarok is néha arra gyakorolták a rácsapást. Senki meg se nyikkant! Sőt potya repnap volt!:)
    Ha lenne egy normális fényképezőgépem, szép idő esetén kint állnék és várnám a gépeket. De a térkép alapján amit közöltetek, olyan messze lennének ezek az utvonalak,hogy esély se lenne lekapjak egyet-kettőt…
    Kerüljék a baromfi neveldéket, meg nagyobb városokat. Így is marad elég nagy terület a feladatok gyakorlására.

  3. Az igazi probléma a fegyelemmel van. Mint gyakorló PPL szakszóval rendelkező pilóta, az a tapasztalatom, hogy a polgári kisgépek nagyon sokszor sz..nak arra, hogy más is repül. Sem a repülés közbeni figyelem, sem a rádió-forgalmazás, sem az útvonal-repülés fegyelmét nem tartják be. Gondolom, a reptervek leadását szigorítják, az angol fóniát szigorúbban megkövetelik majd. Meglátjuk….

  4. John van igazság abban, amit írtál.
    Csak riportban láttam, hogy a légimentőket balesethez riasztották és egyszer csak ennyit hallott a kedves néző (s ezt a szöveghűség megköveteli, elnézést): „B**d meg ott jön egy kisrepülő szembe!” S ha volt köztük 50 méteres térköz, majdnem nulla szintkülömbséggel.
    Vagy egy AN-2-es pilóta feljelentett egy Mi-24-es pilótát, mivel nem volt semmi nyoma a repülésüknek és hát ellenőrizték őket. A helinek meg közelebb kellett menni, hogy a lajstromot leolvassa.Így hát veszélytetés vádjával feljelentetést tet.
    Vagy csak a megyémből induljak ki, ahol unatkozó emberek jelentették fel a pilótákat, mivel erre merészeltek repülni és megzavarta őket a délutáni kávé szürcsölésben…

  5. Ha katonai gépet látok az égen, annak mindig örülök!
    Bánom is én, milyen alacsonyan,mindig jó érzés, hogy legalább
    tudatában vagyunk,ha baj van Ők itt vannak.(Léteznek)
    Kisgépek?
    Jó dolgukban nem tudják mit csináljanak,van egy pasi akit a város
    felett szoktam látni,azzal szórakozik hogy szűk fordulókat csinál kis magasságon,majd lekapcsolja a motort,kicsit zuhan,majd újraindít…
    Csak ne az én házamra essen!
    Szerintem az ilyenek veszélyesebbek mint a katonai repülők.

  6. Kedves Trident…..
    Kérlek, ne szóld le a motoros és egyéb kisgépes repülőket. Az autósokra sem mondjuk, hogy hülyék, mert van közöttük néhány… Ha problémád van a repülésükkel, akkor tégy bejelentést a repülési hatóságnál. Sajnos, mint pl. Budaörs vagy Dunakeszi (csak példa) mára már a város belterületére esik. A repülésnek nagyon szigorú szabályai vannak idehaza is. Te lentről nem láthatod, hogy a pilóta épp mivel küzd (motorleállás, újtaindítás), vagy lehet, hogy éppen oktatás vagy vizsga folyik. Tehát ha zavar, akkor tégy bejelentést, ne általánosíts.
    Köszönöm.

  7. A térképre nézve, ahogy én látom, a problémát a déli légtér és a Balaton környéke fogja okozni. Nyáron számtalan magyar és külföldi kisgép, helikopter és Ultralight repül össze-vissza + divattá vált a part menti reklámrepülés is. Ha a katonai hatóság lezárja a légteret, szerintem negyed óra kevés lesz, hogy az ottani forgalmat biztonságossá tegyék. Például: 20 gép épp repül, a másik 20 reptervet adott be. Rádión el kell érni mind a 20 gépet és az eddigi gyakorlattól eltérően a már esetlegesen engedélyezett vagy jóváhagyott repterveket felül kell bírálni, értesíteni a beadókat. És akkor még nem számoltunk azokkal, akiknek nem kell reptervet beadni…. Hmmmmm…..

  8. Littlejohn…

    Nem oktatás,csak szimpla menőzés.

    A reptér innen 30 km. A legtöbb katonai baleset(tagédia) is
    abból származott,hogy háztűznézőbe jártak a pilóták.
    Itt is hasonlót látok,mivel a pilóta nem a mező felett gyakorol.

    Gondoltam már szólok neki,hogy huzzon egy transzparenst, nevével
    maga mögött,mert akkor az emberek tudják,hogy ő az ,és akkor
    büszke lehet magára(-: meg a pénzére.

    ok,irigy vagyok.

  9. Nem kétséges, hogy a gyakorláshoz ezekre a folyosókra szükség van. Persze a többség magától a legtávolabb akarja majd tudni őket. Amennyire tudom víz és dombok-hegyek feletti repülést is kell gyakorolni. Mivel a „hegyeink” egy része kiesett Budapest miatt, valamint egy olyan méretű vízfelület van ami ilyen sebességnél mérvadó (Balaton) ráadásul a nagyobb városokat is el illik kerülni, a feladat már nem is olyan egyszerű. Ehhez képest még a siklóernyősök indulópontjait is tiszteletben tartották. Szurkolok, de ezt szerintem csak erővel lehet majd átvinni.

  10. Talán az eddigi hozzászólásaim alapján meglepőnek hangzik, de én is mindenáron megteremteném a katonai repülés elsőbbségét. Első a kötelesség, az összes többi csak utána. Ideje, hogy ebben az országban végre így legyen. A demokrácia, a szabadság nem egyenlő a szabadossággal.
    Kedves Trident… ne légy irigy, nincs okod rá.
    Például én még a megboldogult MHSZ-nél tanultam (majdnem ingyen). Az első, amit anno megtanultunk, az alázat volt. Géptisztítás, alkatrészmosás, szétszedés, összerakás, takarítás, stb., és mellette tanulás. Tudom, hogy ma fél millióért a hülye is repülhet, de kicsit kevesebbért is hülye is autót vezet :-)
    Drága, nagyon drága szerelem ez. Én évi kb. 50 órát repülök, ami kb. 250 ezres haveri alapon :-) Ez az egyetlen hobbim, no pia, no cigi. Egy komoly hobbi kb. ugyanennyibe, ha nem többe kerül. Akkor mire lennél irigy. TE is megteheted.
    A pasasra visszatérve, két lehetőséged van. Az egyik, hogy a lajstromszáma, típusa, rep. ideje alapján bejelented. A másik, hogy betárazol :-) :-)
    Az eredeti témához visszatérve: kétségtelen, ha Magyarországot akarják megvédeni, akkor itt kell gyakorolni. Lehetne Svédországban, Kanadában, az USA-ban, de az egyrészt talán drágább, másrészt nem ugyanaz. A legjobb lenne nyílttá tenni a szlovák, cseh és román légteret és közösen gyakorolni. Most asszem kapok a népnemzeti turbómagyaroktól, de kérem, higyjétek el, hogy jó hazafinak tartom magam, ha már nem is vagyok fiatal és naprakész.
    Üdv.

  11. A civilek fogják be. Éppen elég kárt okoznak az akadékoskodásaikkal. (radar-eset) A katonai repülés primátusát nem is tenném vita tárgyává. Amikor a magyar légierő még jóval nagyobb volt, gyakorlásaikkal nem zavartak senkit akkor sem, a fák szépen nőttek, a madarak felnevelték fiókáikat és sötétzöldek sem voltak. Amióta vannak azóta halnak ki a fajok rohamléptekben.
    Én még az autópályára történő fel/leszállást is gyakoroltatnám. Jó kis balhé lenne belőle :)))

  12. Panzerfaust……..
    A „sötétzöld”-et néha nem csak civilekre lehet érteni. Amúgy az autópálya azért nem jó őtlet, mert ahogy a mi pályáinkat ismerem, az egyik beomlana a Gripen alatt, a másik elolvadna a hajtóműtől, a harmadikon nincs 500 méter sík terület, stb…..