|

Kuvait is Big Mac-et rendel

A Boeing C-17 Globemaster III nehéz szállító repülőgép kezd igazi sikertermékké válni a Közel-Kelet olajban gazdag arab országainak körében. Elsőként Katar adott le megrendelést két példányra, majd az Egyesült Arab Emirátusok rendelt belőle hatot. Előbbi már át is vehette repülőgépeit (melyek kifejezetten szép festést kaptak), utóbbi majd 2011-ben és 2012-ben kapja kézhez őket. Mögülük Kuvait sem akar lemaradni, így a méreteihez képest igencsak tehetős államocska is rendelni szeretne egyet a ’Big Mac’-ből.

A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) szeptember 24-én értesítette az Egyesült Államok Kongresszuság a kuvaiti kérelemről. A Foreign Military Sales program egyik újabb momentumaként létrehozandó szerződés értéke a repülőgéppel és a hozzá tartozó összes egyéb kiegészítő elemmel együtt 693 millió dollár lenne.

Globemaster III a 2010-es Kecskeméti Repülőnapon |Fotó: HTKA.hu – Spawn ,

A csomag tartalma a következőképpen néz ki egyelőre: egy darab Boeing C-17 Globemaster III nehéz szállító repülőgép, öt Pratt & Whitney F117-PW-100 Turbofan hajtómű (négy a repülőgépbe építve, egy tartalék), egy AN/ALE-47 dipólszóró berendezés, egy AN/AAR-47 rakétaközeledés-jelző rendszer (utóbbi kettő a C-17 alapvető önvédelmi berendezése), valamint a megszokott többéves logisztikai ellátás, a teljes műszaki dokumentáció, a leendő pilóták és műszakiak kiképzése, továbbá a Boeing részéről egy ideiglenesen kint tartózkodó mérnöki gárda, akik az integrációt felügyelik.

Ezzel a beszerzéssel jelentősen megnő a Kuvaiti Légierő szállító-kapacitása, ugyanis eddig erre a feladatra csak három Lockheed Martin L-100 Hercules (a C-130H polgári változata) állt rendelkezésre, valamint 2013-tól kezdve érkezik meg további három KC-130J Super Hercules is. Egyelőre nem tudni, hogy később tervezik-e további Globemaster III-asok beszerzését a kuvaitiak.

2 hozzászólás “Kuvait is Big Mac-et rendel”