|

Nem repülnek a Eurofighterök

Olvasóink bizonyára emlékeznek a spanyol Eurofighter-katasztrófára, amely során sajnálatos módon egy szaúdi pilóta életét vesztette. Nos az eset kihatott az összes többi alkalmazóra is…

Augusztus 24-én délelőtt a spanyolországi Sevilla közelében földbe fúródott egy kiképzőrepülésre induló, kétüléses Eurofighter Typhoon vadászbombázó. Bár mindkét pilóta katapultált, ám míg a spanyol oktató megúszta az esetet, addig szaúdi tanonca számára végzetes volt az eset, mivel levált az üléséről az ejtőernyő.

A Typhoon üzemelő nemzetek közös megegyezésre szüneteltetik a típus repüléseit a katapultülés biztonsági problémájára hivatkozva. Szakértők azt gyanítják, hogy a szaúdi alezredes halálát az okozta, hogy madárral/madarakkal ütközött, a kellemetlen találkozás számos fontos érzékelőt tönkretett, korábban történt meg az ejtőernyő leválasztása, amely így leszakadt.

Módosítások bevezetését siettetik, miszerint az ejtőernyő leválását akkor is be lehessen indítani, ha az érzékelők meghibásodnak. Megelőzvén ezzel az ejtőernyő katapultálás közbeni kinyílását, így a jövőben remélhetőleg elkerülhetőek lesznek a hasonló halálesetek. Amint felkészítették a pilótákat az új eljárásokra, folytatódhatnak repülések.

A katapultülés tesztjeire használt rakétaszán ,

Míg az eset miatt Ausztriában csak részben függesztették fel a repüléseket, csupán a kiképző- és gyakorlórepülések szünetelnek, a készültségi géppár Typoonjai bármikor bevetésre készek, addig Németország mind az 55 Eurofighterét földhöz szegezte, a légtérvédelmi feladatokat az F-4 Phantom II gépek végzik, melyek leváltására érkeztek a Typhoonok…

19 hozzászólás “Nem repülnek a Eurofighterök”

  1. Érdekes, a Martin-Baker ülésekről mindig elég jókat olvastam. Ez így kemény. Szomorú hogy az EF programot még az ág is húzza…

    Laci:
    Most ugyan olvastam, hogy lemondanak/lemondanának adott mennyiségről. Ettől függetlenül sztem 100 db körül fognak szolgálatba állítani belőle.

  2. A fülke mérete tényleg változtatható. Pl a hollandok tágasabb fülkét kértek, hogy a pilótáik beférjenek(a világon itt a legnagyobb az átlagmagasság). És ha minden igaz, a leendő F-35-eiket is így rendelik majd meg.
    Hogy a Lockheednál ezt hogy oldják meg azt nem tudom.