|

Hamarosan a Kongresszus elött a szaúdi mega fegyvercsomag

A Wall Street Journal korábban lehozott értesüléseinek többé-kevésbé pontos voltát erősítették meg anonimitásba burkolózó Kongresszusi források az AFP hírügynökségnek: a források elmondása szerint az Obama adminisztráció még a héten, vagy a jövő hét folyamán a Kongresszus elé terjeszti annak a masszív fegyvercsomagnak az elbírálását, mely minden vonatkozásának teljesülése esetén hosszú távon akár 60 milliárd „felesleges” zöldhasútól szabadíthatja meg a szaúdiakat. Rövidebb, évtizedes távon belül pedig kvázi garantáltan 30 milliárdtól.

A potenciális, 10 év alatt teljesítendő tranzakció hivatalosan még be nem jelentett volta miatt névtelenségbe burkolózó források azonban egyben rámutattak arra is, hogy a csomag több kritikus elemet is tartalmaz, melyek kapcsán egyáltalán nem valószerűtlen a teljesítés megtagadása. Ugyanakkor míg feltételek és megszorítások várhatóak a csomag kapcsán a teljes megtagadás nagyban valószínűtlen.

A nem is olyan régen, a kritikus szaúdi pilótahiányt taglaló írásunkban már utaltunk a korábban megszellőztetett csomagra és annak tartalmára, mely nagy adag nyalánkságot tartalmazna a Szaúdi Királyi Légierő számára.

A potenciálisan akár 60 milliárdos csomag egyelőre garantáltnak tűnő 30 milliárdos felébe merevszárnyas vonalon 84 új F-15 – nem a kvázi naposcsibének számító Silent Eagle – beszerzése mellett 70 meglévő F-15 modernizálása fér bele. A leszállítandó Strike Eagle-ök nem kapnak ún. standoff, azaz távolról bevethető csapásmérő fegyverzetet.

Az amerikai illetékesek ezen korábbi, egyébként még augusztusi bejelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkoztak, hogy a csomagban leszállítandó F-15-ösök ennek ellenére is „nagyon potensek”, összemérhetőek lesznek a dél-koreai és szingapúri gépekkel, továbbá badarságnak nevezték, hogy a szaúdiak izraeli nyomásra nem kaphatják meg a legújabb F-15-öst, egyben a legcombosabb kiépítettséggel.

Szaúdi F-15 gépár tankolás közben

A sivatagi levegőben kitikkadt szúdi Sasok oltják szomjukat. Rijád hamarosan tovább bővítheti jelenleg is tekitélyes F-15 gépparkját. | Forrás ,

Az értesülések szerint a 30 milliárdért a csomag része továbbá 178 forgószárnyas is a következő leosztásban: 70 Apache, 72 Black Hawk és 36 Little Bird. Ezen sajtóértesüléseket a Kongresszusi források nagyjából pontosnak nevezték meg hétfőn, emlékeztetve arra, hogy a védelmi beszerzések kapcsán az ár mindig egy bizonytalan dolog.

Mindezek mellett egyébként Rijád egyeztetéseket folytat potenciális haditengerészeti és rakétavédelmi beszerzések kérdésében is, melyek további dollármilliárdokat jelenthetnek Washington számára. No igen, a szaúdiak nem értesültek róla, hogy válság volt/van.

38 hozzászólás “Hamarosan a Kongresszus elött a szaúdi mega fegyvercsomag”

  1. @Hornet102: Ennél kicsit pragmatikusabb dologok is vannak a háttérben. A Szaudi olajexport USA-ba évente cirka 10-15 milliárd dollár értékű, az USA a második legnagyobb partnerük Japán után. Namost, ha nem vásárolnak brutális mennyiségű fegyvert, akkor a külkereskedelmi mérleg deficites Szaud-Arábia felé az USA-ból nézve. Ha viszont hozzávetőleg hasonló mértékű fegyverbeszerzést hoznak a tető alá, akkor a külkereskedelmi mérleg egyensúlyba kerül. Kicsit konteósan hangzik, de nem igazán alaptalan…

  2. Hornet102 undorítóan álszent a megjegyzésed.

    Afrikaiak maguknak köszönhetik sorsukat már ezt meg beszéltük Dél-Afrika estében.

    Az élet a realitások földje valódi esély egyenlőség nincs és nem is volt.

    Afrikai éhezők most a Európa rákfenéje, emiatt engedjük be őket és ezért 1000x megfizetünk.

    Szaúdi nép akkor lenne hülye ha nem saját magára költené ezt a pénzt.

    Egy tuskó bantu biztosan megszolgálná ezt a pénz nemzene még 3 gyereket pluszba akiket csak kéregetni tanítana.

    Helyesen inkább önvédelemere költene ha a hülye déli feléjük meg a gépek sepernek.

  3. Tudom hogy kicsit offtopic, de az afrikai éhinség kezelésére már van megfelelő módszer „fair trade” becenév alatt ( http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9lt%C3%A1nyos_kereskedelem ). Ha csak pénzt adunk nekik azt úgysem tudják felhasználni (egyrészt a saját politikai elitjük ellopja+ elmegy a kölcsönök kamatainak visszafizetésére amelyeket előtte ugyancsak a nyugati bankoktól vettek fel), a protestáns etika (vagy az ahhoz hasonló munkás-vállalkozói szemlélet) meg csodákra képes.
    on.: A szaudiktól meg (szerintem) nemcsak a zsidók tartanak hanem a jenkik is, azért iráni sah megdöntése nem is volt olyan régen.

  4. Repülőjük meg helikopterük meg tankjuk meg páncélosuk az annyi van mint égen a csillag, márcsak pilóta kellene hozzá, az meg nincs újabban. Lesz egy szakajtóra való csillivilli gépük… a hangárban porosodva.

  5. monyoka ezt most nagyon övön aluli volt! Nem tudom mit reggelizhettél! Csak mindjárt megkapom azt, hogy pacifista vagyok, pedig nem! Az ember beszélt belőlem, nem a politikus, ahogy sokol írta, akik lenyúlják a suskát az éhező néptől!
    A szaúdiak oda teszik a pénzüket, ahova akarják az ő dolguk! Afrika nem csak magának köszönheti viseltes dolgait! Vissza kell tekinteni mikor a mostani határokat meghúzták, nem érdekelt senkit, hogy melyik törzs hova megy, mit csinál az évszakok változásával! A korábbi gyarmatosítok leléptek és nem néztek vissza, hogy mit hagynak maguk mögött! Egyszerűen húztak egy vonalat és aki átlépi arra halál jár, mert követni meri a több száz éves hagyományt, szokást vagy bármi mást!
    Kína tett egy kijelentést:Átvállalja Afrika teljes adósság állományát, de akkor minden ásványkincse az övé! Csak nem beszélhetünk egységes Afrikákról, ahogy lassan egységes Európáról sem…
    monyok te meg nézz magadba….

  6. Belőlem meg a realista szólt.
    Ember, maga az emberiség is érdekes populáció.
    Ember az embernek legnagyobb farkasa.
    Mi vagyunk aki nagy dölyfösségünkbe tönkre teszünk egy bolygót.
    Egyre természet és ellet ellenesen élünk.

    A törzs fejlődés alap szabálya az erős fen marad a gyenge el hull.
    Valamint hogy a (populációk) közösségek folyamatosan versengenek a javakért.

    Az a pénz én nem az éhezőkre költeni hanem természet védelemre és természet barát technológiákra.

  7. Abban is igazad van! A Nap 90 perc alatt annyi energiát ad át a Föld nevű sárgolyónak, amit a rajta élősködő homo sapiensek egy év alatt fogyasztanak el. Itt van 1 CSE, azaz 150 millió kilométere s mi meg most kezdünk észbe kapni, hogy lehetne valamit kezdeni vele! Bosszantó, de ez van! S ebben az olajjal foglalkozó népség is benne van! Az az emberiség baja, hogy csak a háborúban és valami nagy trauma után tudunk csak összefogni!
    Érdemes megnézni az Equlibrium című filmet, már ha valakit érdekel…
    Vagy a Vörös bolygót, ott is van egy kulcs mondat:”Az ember egy duhaj barom, amíg jól érzi magát semmi nem érdekli!”
    De te meg én nem tudjuk befolyásolni ezt a világot! Mutogathatunk és vagdalkozhatunk napestig, akkor sem! Ez van sajna! Egy afrikai kis gyerek nem tehet róla hogy oda született….
    Én mindig azt mondtam, hogy a múlt segíthet a jelennek abban, hogy jobbá tegyük a jövőt! Csak nagyban nem mi irányítunk.
    Lehetségesnek tartom, hogy a tőlünk számított ötödik generáció lefogja …………. a sírunkat, hálából hogy ilyen világot teremtettünk/hagytunk nekik hátra….

  8. Ha nem kaphatnak távolról bevethető fegyvereket. Meg a kiépítettség! Eddig én úgy tudtam hogy aki fizet az parancsol. Én a szaúdiak fejében biztos felkapnám a fejemet ha nem azt kapnám amit szeretnék. De lehet hogy a szaúdiak tudnak valamit és szabadulnak a dollártól viszonylag jó átváltással. Nem akarok rosszmájú lenni de nem tudok szabadulni a gondolattól hagy a szaúdiak beváltják a dollárjaikat addig a míg ér valamit. Mert már nem sokáig,lesz ilyen értéke az biztos. Érik a nagy BUMM!

  9. @Hornet102:

    „A Nap 90 perc alatt annyi energiát ad át a Föld nevű sárgolyónak, amit a rajta élősködő homo sapiensek egy év alatt fogyasztanak el.”

    Az a Napból érkező energia felelős többek között azért, hogy az a sárgolyó nem egy fagyott sárgolyó. :)

    [i]Itt van 1 CSE, azaz 150 millió kilométere s mi meg most kezdünk észbe kapni, hogy lehetne valamit kezdeni vele! Bosszantó, de ez van! S ebben az olajjal foglalkozó népség is benne van![/i]

    Közvetlenül a napenergiából nem olyan könnyű kinyerni az energiát, úgy az 1960-as évektől kezdve jutottak el oda technikailag, hogy a napenergiát megfelelő szinten közvetlenül energiaforrásként tudjuk használni (a modern napelem feltalálása 1954-re datálható). Az pedig gazdasági igazság, hogy az olcsóbb és hatékonyabb megoldás könnyebben terjed el… Az olaj pedig bármikor felhasználható (ugyebár szép dolog a napenergia, de tárolni már problémás, és este ugye nem igazán működik), és sokkal hatékonyabban felhasználható…

  10. http://www.iranmilitaryforum.net/index.php?topic=5632.msg0;topicseen#new
    Viszont itt az egyes fórumozók között lehet hogy bennfentesek is lehetnek, és a leírtak szerint a lépés teljesen logikus, és technikailag felnőttek a gyártáshoz. A fenti linkben találók hozzászólásait végigolvasva szerintem taktikailag,katonailag, és gazdasági szempontokból is jó felismerés. Ha a hír igaz (szál tekintetében, és abban hogy egyáltalán felvetődött) az irányváltást jelent az Iráni taktikában, mind a légvédelem, de különösen a légierő tekintetében, nem is beszélve az ebből kiindulható újabb szálaknak ami több mint izgalmas és elgondolkodtató. És ezt akár igaz akár nem semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni.

  11. @Hornet102:

    Szvsz én akkor már több logikát látnék abban, hogy fúziós energiára fordítsák azt a pénzt. Az ITER költségei várhatóan 15 milliárd euróba fognak fájni (és ez még mehet felfele), minden estre egy olyan erőforrással kecsegtet, amely független a közvetlen külső forrástól (pl. napenergiát a külső bolygó övezetben hasznosítani nem lehet reálisan).

  12. Igazad lehet! S nem vitatkozni akarok!
    De sok kicsi sokra megy ám! Én hiszek ebben az egyszerű elvben!
    Van abban is reláció amit írtál,de sok benne még az elmélet, míg a nap elemeknél csak tökéletesíteni kellene a technológiát.
    Hideg fuzió? Kicsit scifi, de ha működne…;)
    Amúgy a franciák hullám erőművéről sem feledkezzünk meg! Na az aztán, sok energiát termelhet…

    De amúgy tök érdekes néha a topic indítunk Szaúdi beszerzéssel és fuziós erőműveknél tartunk.

  13. Nekem az a merész elképzelésem támadt hogy mivel jól látható politikai megfontolásból már muszáj kivonni az amerikai csapatokat Irakból, ezek ellensúlyozására cuccolják fel ennyire a szaúdiakat. Hogy ha a szükség úgy hozza, legyen mivel odacsapni Ahmadinezsádnak.

  14. ajánlom figyelmetekbe ezt a videót:
    http://www.youtube.com/watch?v=FKmUALFRhhs

    hatalmas naperőmű és energiatovábbító hálózat épül szerte a Szaharában, német kezdeményezésre(20 német vállalat), ez egész EU energiaigényeinek lefedése 365 milliárd euróba kerülne.
    A videóban 2:05 -nél mutatja a szerintem líbiai professzor, hogy mekkora alapterületű erőmű kéne a Közel-Kelet és Észak-Afrika, EU és az egész világ energiaigényeinek kielégítésére.
    Az esti energiaellátást lehetne pótolni hidrogénné alakított tartalékkal vagy a hagyományos, esetleg más típusú megújuló energiás erőművekkel.

  15. Én úgy érzem, hogy az USA eléggé le van maradva az ilyen irányú törekvésekben és valószínű, hogy nagyon komoly lobbicsoportok játszanak közre ennek érdekében, lásd a vicces Koppenhágát pl.
    Ha mindenki, de legalább az EU elkezdene egy másik játészabály szerint játszani(lásd pl. nap,szél,hullámenergia és villany vagy hidogénautók), akkor tényleg elég sok viszálytól meg lehetne óvni kicsi világunkat.

    azoknak akik azt hiszik, hogy a motorizáció tekintetében pl. autók esetén a technológia kiforratlan vagy nem áll rendelkezésre itt van két autócsoda cáfolatnak.

    BMW Hydrogen 7-es:
    http://www.youtube.com/watch?v=N675mHss_uQ

    2010 Tesla Roadster (kalifornaiai villanyautógyártó cég) vs. 2011 Porsche Boxster Spyder:
    http://www.youtube.com/watch?v=p0mU6DIZWlQ

  16. Nem csak Föld felszínben kellene gondolkodni, hanem mondjuk egy légkörön kivüli napelem mezőről, de hogy az energiát hogy sugározzák a földre azt ne kérdezzétek, mert ha azt mondom, hogy mikro hullámú állomások segítségével, akkor jön a kérdés, hogy fejtsem ki, mire csak annyit tudnék mondani, hogy egy Battletech könyvben olvastam…

  17. mikrohullám nem igazán jó a bioszférának szm., de lehet nem is lenne hatékony, mert annyit veszítene a közvetítés során, hogy nem érné meg, ráadásul jelenleg nincs meg hozzá a gazdaságos technológia, hogy megfelelő mennyiségű eszközt feljuttassunk

  18. De sok kicsi sokra megy ám!

    Az energatika nem közmondások alapján, hanem természettudomány alapvelek és igények szerint működik.

    hatalmas naperőmű és energiatovábbító hálózat épül szerte a Szaharában, német kezdeményezésre(20 német vállalat), ez egész EU energiaigényeinek lefedése 365 milliárd euróba kerülne.

    Erősen hurráoptimista. Ki és miből gyártja le a dolgokat. Nincs hozzá ipari háttér és a Szaharában sincs mindig jó idő sőt – milyen meglepő – nappal sem.

    Az ilyen brute force és egyszerűnek tűnő megoldások sohasem működnek az életben. A szállítási veszteség iszonyatos. Ja, és az miben jobb, hogy az afraikai naptól függesz és nem orosz gáztól? A forrás egyetlen, ugyanúgy szivatható vagy…

  19. ha megnézed a terveket a videón láthatod, hogy nem egyetlen tömbben akarják megvalósítani, hanem sokfelé a szaharában és a mediterrániumban is(Pl. Olaszország,Spanyolország ahol ugyancsak sok napos óra van), ráadásul a projekt nem csak a napenergiára épül, hanem rengeteg szélerőmű meg minden egyéb megújulós erőmű is szerepel benne.
    A rengeteg tükör készítése akár helyben is lehetne, hála a sivatagi homoknak :) bár az is lehet, hogy a gyártást nem fogják kihelyezni az ipari államok mondjuk Észak-Afrikába, pedig a helyi gazdaságot fellendítené.
    Szerintem nem olyan bonyolult megegyezni az arab országokkal, mint azt velünk elhitetik a médiumok, ők ebből csak nyerhetnek gazdaságilag és a pénzt is szeretik, ráadásul jó üzleteket is tudnak kötni, szóval személy szerint optimista vagyok ezen a téren.
    Az egyes országok pedig próbálnak mindenféle katonai konfliktust elkerülni, pl. egy arab ország se szeretné, ha belelépnének a szájába az egyesült európai haderők. Míg Oroszországot tényleg nem lehetne kordában tartani, de oda nem is terveznek hasonlót…

  20. „Erősen hurráoptimista. Ki és miből gyártja le a dolgokat. Nincs hozzá ipari háttér és a Szaharában sincs mindig jó idő sőt – milyen meglepő – nappal sem.”

    Azért ha veszed a fáradtságot és összehasonlítod az európai viszonyokkal… Mivel az év elég nagy hányadát sivatagban töltöm van róla némi fogalmam. Valószínűleg nem arról van szó, hogy az energiaszükséglet legnagyobb hányadát kívánják kiváltani a napenergiával. Inkább csak redukálni szeretnék a fosszilis energiahordozóktól való függőséget. Egyszer, talán nem is olyan sokára az emberiség kénytelen lesz nagymértékben átállni az alternatív energiaforrásokra és ehhez szükség van ezen lépések megtételére. Mellesleg nem kezdenek bele ilyen beruházásokba „majd meglássuk” alapon.
    Molni, van olyan dolog, amihez nagyon értesz, de mindenben nem lehetsz te a tuti. Ebbe bele kell törődnöd :)

  21. Gáz és energetikai iparban dolgozom. Ez megfelel hozzáértésnek? Nem szakértő vagyok, de azért látok ezt-azt és beszélek ezzel-azzal.

    Ahogy írtam, egyik függést cserélnéd a másikra és irdatlan drága lenne, mert a beruházási költség hatalmas. Nagyon sok probléma van az ötlettel.

  22. „Gáz és energetikai iparban dolgozom.”
    Benzinkutas?:)

    Bocs, kihagyhatatlan volt :)

    ON:
    amugy azert nem vicces, hogy eu ~400mrd eurot kolt erre, az usa meg semmit, mert az eu altal el nem fogyasztott fosszilis usanak jut, es igy versenyelonyre tesz szert.

  23. a technológiai háttér napenergia tekintetében, de az összes többi pl. szél tekintetében is a németek kezében is már ott van, ergó az EU rendelkezésére áll
    A gyártókapacitás is megvan, nem látok és ők se látnak problémát a megvalósíthatóságban. Spanyolországban is már működik egy hasonló erőmű és most készült el Olaszországban is egy 60 millió $ -ért egy sóolvadékos kombinált napkollektoros-gáz(tartalék) erőmű, mely éjszaka is energiát termel, 5 MW-ot:
    http://www.energiacentrum.com/news/vonalfokusz_napkollektor_soolvadek_kozeggel.html
    http://index.hu/tudomany/2010/07/23/ejszaka_is_dolgozik_a_soolvadekos_naperomu/

    Kaliforniában épül egy 1 GW-os, Ausztráliában pedig egy 100 GW-os erőmű is.
    Ez nem egy lehetetlen technológia, a kaliforniai, ha jól tudom izraeli technológiával készül.
    Amúgy a DeserTec project, ami a Szaharában jönne létre, nem egy tömbben lesz, hanem sok-sok körzetben, lehetőleg politikailag stabil országokban.
    Az állásod se kell félteni, mert egy darabig még kombinált üzemmódban fognak menni az új ermőművek is, sőt a meglévők is valószínűleg át lesznek alakítva kombinálttá. A munkahelyek megmaradnak, főleg a szakképzett munkaerő nem lesz veszélyeztetve, sőt új munkahelyek is létre fognak jönni az energetika területén.Komoly rendszerfelügyelet kell ezen technikákhoz is.

  24. Mindennek ellenére ennyi harci repülő marha sok egy 24-25 milliós országnak.Gondolom mindenfelöl ellenséget látnak és a jólétüket meg akarják védeni.Irán is Izrael is problémás.Kíváncsi vagyok a tengerészetüket miért nem fejlesztik hasonló ütemben?

  25. @Molni

    A hozzértésedet elsősorban a sivatagi éghajlattal kapcsolatban kérdőjeleztem meg. De ezen nem veszünk össze :) Én nem azt mondtam, hogy teljes mértékben kiváltják vele, hanem azt, hogy részben csökkentik a kőolaj/gáz felhasználást. Természetesen még nincs olyan szinten az alternatív energia hasznosítás, hogy 100%ban kiválthassa a fosszilist, de ezeket a lépéseket meg kell tenni ahhoz, hogy azt a szintet egyszer el tudják érni. Bár még az is lehetséges, hogy vannak az általunk ismerteknél sokkal hatékonyabb technológiák is, amiket az olaj és gáz bizniszből élő emberek, országok nem engednek piacra dobni. Ja és a szélenergiáról sem szabad megfeledkezni. Mindenesetre még jóideig nem forog veszélyben az állásod, úgyhogy megnyugodhatsz :)

    „Ahogy írtam, egyik függést cserélnéd a másikra és irdatlan drága lenne, mert a beruházási költség hatalmas. Nagyon sok probléma van az ötlettel.”

    Azért ez már nem csak az ötlet szintjén létezik. Nézz körül hány cég forgalmaz a világon napelemeket, meg szél generátorokat. Nyilván nem kerti törpe helyett veszik.

    @MuldR

    :D

  26. Hát nagyon érdekes hogy milyen vita alakult ki a napenergia hasznosítás miatt. Azonban nem szabad elfelejteni hogy a fenti terv badarság. Miért? mert Afrika durván ugyan abban a idősávban fekszik, így amikor nálunk sötét van akkor ott is. Tehát ha tárolni kell az energiát akkor már nem ugyan az az előny amit mondanak. Nyilván üzleti érdek áll mögötte, de hogy klasszikust idézzek a műszaki életből: A mi a műszaki szemnek elsőre nem tetszik az már jó sem lehet” Ha az elektromos energia olyan könnyen lenne tárolható mint szállítható akkor nem lenne semmi probléma, de sajnos ez nem igaz. (ez a gáz esetén annyira nem gond)De hogy biztatót is mondjak beillesztek itt két videót ami szerintem okot adhat a bizakodásra és a „műszaki szemnek is tetszik”
    http://www.youtube.com/watch?v=RpdbZIKbVW0
    http://www.youtube.com/watch?v=rzhzeA4VRSc
    http://www.youtube.com/watch?v=rPc0GIQ8djI&feature=related
    És mind a kettő azonnal telepíthető az udvarra ,kertbe.

  27. khan: Mi a cél?

    Ha kevesebb CO2t akarsz és ezt olcsón akarod, akkor a legjobb megoldás egy MOnak ha felhúz mégegy paksot. Aztán 30év múlva egy „ITER”t. Hosszú távon (30év) bezony még mindig a legolcsobb és ugye CO2t se bocsát ki vmint politikailag is függetlenebb lesz az ország. (Se Oroszoktól, se Líbiaiaktól se senkitől nem jó függeni….)

    Hozod a szélt pldanak, de tudod mennyire dotálják(ták) MOon a szelet aztán mi lett belölle?

  28. egy 60 millió $ -ért egy sóolvadékos kombinált napkollektoros-gáz(tartalék) erőmű, mely éjszaka is energiát termel, 5 MW-ot:

    1 kW teljesítmény beruházási költsége a te áraddal nézve 12 ezer dollár. Ha jó emlékszem, minden más erőműnél a befeketető, 1500 dollár / kW fölötti ár esetén már húzza a száját, hogy ez miért ilyen kurva drága. Na ennyit arról, hogy mennyire adna „olcsó” áramot egy ilyen cucc. A majd 8-10-szeres eltérés beruházásban egyszerűen tolerálhatatlan. Még az sem hozza vissza, hogy az üzemanyag ingyen van.

  29. És mind a kettő azonnal telepíthető az udvarra ,kertbe.

    Mennyibe kerül egy ilyen? Mert a 6 éves megtérüléshez – ami ki tudja, hogy valójában mennyi – először meg is kell venni.

    Mellesleg ez is csak annak jó, akinek van elég nagy kertje, hogy a ház ne árnyékolja ki.

    Az sem értem, ha a sivatagi napenergia nem jó szerinted, akkor a te kertedbe telepített ilyen cucc mitől lenne jobb?

    Minél nagyobb egy erőmű, a fajlagos költésgek elvben úgy csökkennek. A Szaharába álmodott erőművek nagyobbak és azért ott több a napsütés, mint itthon.

  30. Egy téma amibe otthon vagyok :P

    Üdv mindenkinek.

    Minden technológiánál ott van a költséghatás paramétere bár ezt vegyiparba használják.
    Lényege akkor gyártok valamit ha abból befolyt bevétel= a költségeimmel.

    Az összes zöld energia csak mindig is kiegészítő energia forrás lehet.

    Mai rendszerrel az baj hogy a vegyipar az a petrokémiára épít nagyba.
    Az összes szintetikus anyag kőolaj eredetű.
    Itt gondolom nem kell részletezni ennek mekkora a jelentősége.

    Ha a olajat elégetjük akkor nem másból kell előállítani a szénláncokat.
    Ha nincs olaj akkor jön a biomassza és a szintézis gáz technológiák.
    Csak hát ezekkel az a baj hogy nagyobb energia befektetés igényelnek.

    Ami a olajba már adott szénláncok, az alternatív technológiák azokat is elő kell állítani ami energia igényes folyamat.