|

Ismét új fegyvereket mutat be Irán

Annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség folyamatosan újabb és újabb szankciókat vezet be ellene, és már évtizedek óta katonai embargó alatt áll (legalábbis a nyugati országok részéről), Irán az utóbbi években egyre-másra hozza nyilvánosságra saját fejlesztésű katonai eszközeit. Bár ezek nem kifejezetten nevezhetők potensnek, azért nem szabad figyelmen kívül hagyni őket.

Augusztus 17-én Irán honvédelmi minisztere, Ahmad Vahidi azt nyilatkozta az ISNA hírügynökségnek, hogy Teherán a következő héten egy sor új fegyvert mutat majd be a nagyközönségnek, melyek között lesz motorcsónak, nagy hatótávolságú drón és rakéta is. Erre az ad alkalmat, hogy Irán augusztus 22-től augusztus 30-ig éves kormányzati beszámoló hetet tart, mely tökéletes a hazai fejlesztésekkel való eldicsekedésre.

Irán egyik saját gyártású rakétája, a Sejjil 2 (Forrás) ,

A kiszivárgott információk szerint a jövő héten két irányított föld-föld rakétát fognak bemutatni és tesztelni. Az egyik a Qiam (’Felemelkedés’), a másik a Fateh 110 (’Hódító’). Utóbbiról tudni lehet, hogy hatótávolsága 150 és 200 kilométer közötti, ám a Qiamról eddig nincs adatunk.
Vahidi szerint két nagy sebességű, rakéta-hordozó motorcsónak is most debütál majd, az egyik a Seraj (’Lámpa’), a másik pedig a Zolfaqar (Imam Ali kardját hívták így) névre hallgat.

Az iráni vezetők nagyon szeretnek eldicsekedni országuk katonai erejével és új fegyvereik képességeivel, valamint rendszeresen figyelmeztetik ellenségeiket, hogy nem érdemes velük packázni, mert ráfáznak. Vahidi most csak annyit mondott, hogy a hamarosan bemutatandó fegyvereik is jelzik: a szankciók nem voltak hatással rájuk, nem fogták vissza törekvéseiket, viszont tapasztaltabbá és önellátóbbá tették őket.

30 hozzászólás “Ismét új fegyvereket mutat be Irán”

  1. Hát igen de a hét nap még nem telet le. A másik hogy az üzemanyag betöltése után csak kb. fél év múlva érik el az 50% teljesítményt. Úgy hogy van még lehetősége az ellentábornak. Egyébként is óriási izgalom van a hadseregben Iránban a 7 nap miatt. Gépek levegőben 1 f4 le is zuhant abban a tartományban. És tesztelték drónokkal a légvédelmi rendszert is, mégpedig bejelentés nélkül, amiből nagy ijedség lett. ( a lelövéskori robbanás miatt)Azonban ezzel a hírrel kapcsolatban is volt félreértés ugy hogy 2 lett belőle később, mert a fordításnál az UAV helyett egyesek nagy hatótávolságú légvédelmi rakétát értettek.(nagyjából teháta bejelentett fegyverek a cikkben foglaltakkal egyezik+ 1 nagy hatótávolságú UAV szerintük). Később emiatt lett egy újabb nyilatkozat ahol azt mondták hogy a légvédelmi rendszer gyártása folyamatban.

  2. Egyáltalán miért akarnák lebombázni a busheri erőművet? A Komban és Natanzban előállított hasadó anyagot alakítják át ott villamos energiává. Az atombombától rettegőket pont az igazolná, ha csak termelnék a hasadóanyagot és nem üzemelnének be erőművet.

    Abból a dúsított uránból, ami Busherbe kerül nem bomba lesz, hanem áram. Akkor most mi a baj Busherrel? Miért kéne lebombázni?

  3. Hát ez nem igaz, ugyan is az erőműbe az oroszok szállítják az üzemanyagot.Sőt azt már le is szállították az erőműbe és le van pecsételve. A pecsét felbontása után (vagy van ellenőr vagy nincs nem tudom)kerül betöltésre. (ez biztos) Engemet is meglepett a dolog mivel Irán mondta hogy tud fűtőelemeket gyártani. Gondolom pont e miatt és üzleti okokból az oroszok inkább a sajátjukba bíznak.

  4. @Tilikov:

    A reaktorban az U235-ös fűtőrudakban a reakció folyamán Pu239 lesz. A plutónium pedig ideális atombombába. U235-ből is lehet csinálni persze, de a reaktorokhoz szükséges 20-35%-os dúsítással szemben 90-95%-os U235-re lenne szükség, amit sokkal több időbe és pénzbe kerül.

  5. @Janaj

    Minek az atomenergia Oroszországnak, ha még az Iráninál is nagyobb földgázbubin ülnek? Talán azért, hogy elégetés helyett eladják a földgázukat, így sokkal nagyobb üzlet.

    @commandante

    Lehet, hogy orosz fűtőelemmel fog indulni, de később már saját anyagból fognak dolgozni. Lásd török-brazil fűtőanyag biznisz, csak még kell egy kis idő, hogy felfusson.

    De akkor sem értem miért akarna bárki atom erőművet bombázni. Pont azt az elemét a nukleáris iparnak, ami civil felhasználású.

  6. [b]@Commandate[/b]:

    [i]Magyarországon a paksi a legolcsóbb villamos energia.[/i]

    Ezzel kapcsolatban sok vita van, de én úgy tudom, hogy noha kétségkívül sok előnnyel bír, a Paksi atomenergia árába a végső felszámolás (reaktorok szétszerelése, a sugárzó hulladék hosszú távú tárolása) még nincs benne. Halogatják a dolgot, majd az unokáink megoldják stílusban.

    [i]Az érdekesség az hogy a Iránnak van kutatóreaktora amit az USA épített amikor még haverok voltak és az 95% uránnal dolgozik (dolgozott?)[/i]

    A TRR-t valóban az USA segítségével építették, és üzemeltették, de a Sah elüldözése után ugye több üzemanyagot nem kaptak. Az 1980-as évek végén Argentin segítséggel és üzemanyaggal felújították a reaktort, és a nagy tisztaságú U235 helyett alacsony (~19%-os) dúsítású üzemanyagra tértek át.

    Ez a reaktor túl kicsi ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű Pu239-et tudjanak kinyerni a kiégett fűtőelemekből, továbbá annyi üzemanyaguk volt hozzá, amennyit 1992-ig az Argentinok szállítottak. A problémák akkor kezdődtek, amikor az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején a nemzetközi atomenergetikai ügynökség (IAEA) azt találta, hogy Irán több ponton is megszegte az adatközlési kötelezettségeit, első sorban az üzemanyagok kezelése, továbbá az üzemanyagokkal kapcsolatos kutatóeszközök terén, illetve a kiégett üzemanyagokkal való munkálatok terén.

    Az Iráni atomprogram a Sah idején semmilyen téren nem szegte meg az IAEA előírásait.

  7. 1. Ha a reaktort el akarják indítani, akkor már benne vannak a fűtőelemek, csak le vannak eresztve teljesen a moderátor rudak. A fűtőanyagkazetták betöltése nem öt perc. Az indításnál majd elkezdik jó lassan felemelni a moderátorokat addig, amíg el nem érik azt, hogy átlagosan mindig 1 szabad neutron legyen a reaktortérben. Ez hónapokig(jópár) eltart.
    2. A VVER-1000 reaktor a mi paksunk nagy testvére. Lehet belőle Pu239-t kinyerni, de ehhez nagyon sűrűn kéne cserélni a a fűtőelemet, különben felgyülemlik benne a Pu240, ami nem használható. Ezt pedig még egy albán felderítőgép is kiszúrja. Ja és ez a reaktor kb 5%-os dúsított uránnal dolgozik.
    3. A paksi áram ára, az az egész élettartamra annyi, amennyi(olcsó).
    Ebbe már a lebontás is benne van.

  8. Igen van.

    Miért ölne meg a Moszad egy UAV mérnököt(akkor inkább az atomkutatókkal lenne értelme végezni)???Én úgy gondolom,hogy ilyen esetekben először ezt a kérdést(miért) kell megválaszolni,főleg a jelen esetben mert a képen látható UAV-okhoz nem kell nagyon „sok” ész,egy hasonló repülőt bármelyik tervező mérnök megalkot ha vannak megfelelő források,éppen ezért nem értem,hogy a Moszad minek foglalkozna vele.Ami szerintem valószínűbb az a helyi „ellenállás” munkája ők is csak azért ezt az embert választották mert könnyen elérhető volt”kevésbé vagy egyáltalán nem védték)+ mégiscsak valamiben úttörő volt hazájában(de semmi kép nem pótolhatatlan) emiatt halála nagy sajtót kell,hogy kapjon.

  9. A képpel kapcsolatban az iráni hírekkel óvatosan kell bánni. Két okból is, 1 előszeretettel használnak manipulált képeket, 2 a képet csak odabiggyesztik a hír mellé (sajnos a videóra is bevágják) illusztrációnak de magához a hírhez semmi köze sincs, teszik ezt abban az esetben is hogyha a dolog valós. Én ehhez a hírhez már 3 különböző képet találtam. Az egyik légvédelmi cél volt, a másik valami vitorlázó modellre hajazott, a harmadik meg valami robotrepülőgépre. Ez ami itt van a képen a 4. De ez biztos nem lehet mert ez 1 régi modell. Másrészt szerintem a dél afrikai Denel cégnek igen csak lehetnek iráni szálai üzletileg.
    A másik, emberek megölése. Ugye 1 projekt vezető halála még Iránban is le tud lessítani 1 programot. Másrészt ezért lógni fognak egypáran mint a legutóbbi robbantás után csak az nem biztos hogy ide fog érni hírként. Az hogy kit mikor hogy cselekszik az igen érdekes. Legutoljára azzal leptek meg hogy az CIA belül létrehozott csoport feladata az volt, hogy hibás alkatrészeket juttassanak el az iráni atomprogramhoz hogy aztán üzem közben meghibásodó alkatrészekkel hátráltassák a programot. (?) Gondolom a centrifugákhoz. Ez be is jött nekik részben, mert Irán kénytelen volt egy másik szálat folytatni. (másik fajta centrifugát beüzemelni) Most meg azzal fogadkoznak erősen hogy majd ők felügyeli távolból mit csinálnak az erőműben. Egy biztos ha Irán akarja lesz atomfegyvere. False flag újból. Lassan már a saját állampolgáraikat is átverik.

  10. Hát azért az UAV tervezés sem olyan sima ügy, Magyarországnak például nem sikerült a nyolcvanas-kilencvenes években. Csehszlovák koprodukcióban erőlködtek a Szojkával és annyi haszon volt belőle, hogy a fejesek jókat utazhattak, konferenciázhattak. Egyszerűen túl lassan fejlesztették, rossz ötletekkel (tapasztalatlanság?),pl. 1 ernyővel oldották meg a visszatérést, a a gépet és műszereit jobban védő, simább-stabilabb landolást biztosító 2 helyett. A Szojka fő tervezője a közelmúltban hunyt el, egyszer futólag találkoztam vele a kilencvenes években.

  11. S hogy miért gyilkolták-gyilkoltatták volna meg a kiváló szakembert az izraeliek? Nyilván attól féltek, hogy még különb cuccokat tervez és azok felbukkanak majd a Hezbollah oldalán. Lehet, hogy Barúni valami veszélyes (Izraelre nézve veszélyes) új feladatot kapott, mondjuk csökkentett észlelhetőségű, pilóta nélküli harcigépek létrehozása. Amire rajta kívül Iránban kevesen vállalkozhatnak a siker esélyével.
    Érdekes lehet az életrajza, szívesen elolvasnám.

  12. Emberek Ne szórakozunk már Nem gondoljátok hogy aki akart atom fegyvert az nem szerzet már be magának a 80-as -90-es években a ruszkiktól Ez mind színjáték Az összes arab országnak van már atom fegyvere a volt szoci blokktól Még a Ruszkik sem tudták soha megmondani hogy pontosan hány atom fegyverük volt van Eltűnt 1-2 Kit izgatót abban az időben Meg a másik Egy amerikai magas rangú CIA-s mondta nem atoll kel félni akinek van 10-20-50 atombombája hanem atoll akinek csak 1 kell És mijen igaza van Szóval ez az Iráni atom dolog csak egy színjáték a világnak Egy bizonyos I betűs országnak nem tetszik hogy rajta kívül másnak is legyen atomfegyvere a közelében Ere megy ki a dolog

    Kiadtam indulatomat :)