|

További indiai Globemaster-megrendelés várható

Mint ismeretes, India már egy ideje tervezte az amerikai Boeing C-17 Globemaster III nehéz stratégiai szállító-repülőgép beszerzését, s e vágyát sikerült is kielégítenie, mikor idén áprilisban benyújtotta kérését az Egyesült Államok számára. Az 5,8 milliárd dolláros szerződés keretében 10 példányra kerül majd fel az Indiai Légierő felségjelzése. Azonban úgy tűnik, az indiaiak nem állnak meg ennyinél…

A felröppent pletykák szerint ugyanis az IAF (Indian Air Force – Indiai Légierő) vezetése fontolóra vette, hogy kibővíti az egyelőre kerek számú repülőgépből álló megrendelés-állományt. A hírek konkrétan további hat példány megrendeléséről szólnak, melyekkel teljes egészében leválthatnák az Oroszországtól vásárolt, és India jelenlegi stratégiai szállító-kapacitását képező Iljusin Il-76MD repülőgépeket, melyekkel nincsenek teljesen megelégedve.

Tarun Kumar Singha ezredes, az IAF hivatalos szóvivője augusztus 11-én a Jane’s-nek azt nyilatkozta: tud róla, hogy felmerült további Globemaster III-asok beszerzésének ötlete, és lehetséges, hogy hamarosan be is nyújtják rájuk az igényt, bár teljes egészében nem tudta megerősíteni, hogy küszöbön állna egy ilyen lépés. Ez megvalósulása esetén sorozatban a sokadik olyan indiai beszerzés lenne, melyben az Egyesült Államok a fő üzleti partner, és talán kissé kárpótolná az USA vezetését a nemrég felröppen MMRCA-s hírekért.

A Boeing indiai részlegéhez is eljutottak a hírek, ám a cég szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a pletykát, mivel elmondása szerint a vállalatot egyelőre hivatalosan nem kereste meg senki az IAF részéről ilyen ügyben. Az viszont nem kétséges, hogy a Boeing nagyon örülne egy további megrendelésnek, mivel így még egy kicsivel tovább életben tudná tartani az erősen haldokló C-17-gyártósort.

4 hozzászólás “További indiai Globemaster-megrendelés várható”

  1. Én mondjuk mindha azt olvastam volna, hogy nem +6ot rendelnek még hanem 16ra emelik a megrendelt gépek számát.

    juniusban kaptak egyet probara és kvázi elájultak tőle….. :)

    Én amúgy még nem írnám le az F18at… btw az is boeing. :) Szép is lenne egymás mellett 250 PakFa 250 Su30MKI meg 200(+50) F18. :)

  2. Hiába kell a szállító kapacitás, és a C-17 jól üzemel ideiglenes repülőterekről is. Hisz kell valamivel ellensúlyozni a fokozott ütemű kínai vasútépítéseket a két ország közötti vitás hovatartozású területek kapcsán. Mivel az új repülőtér (betonkifutó) drága, könnyen támadható, így az indiai stratégia a mozgékonyságra helyezi a fő hangsúlyt. Persze az északi régió, pakisztáni, kínai határrégióban jelentős számú ideiglenes, kavicsos futópályát alakítottak ki a meglévőek mellé.

    Jól látszik, hogy ma már nem Pakisztán-India relációban kell elsődlegesen gondolkodni, hisz India jó ideje már fő riválisának, és ellenfelének Kínát tekinti.
    Így jobban megérthető az atomkísérletek ellenére is jelentős USA-Indi nyitásnak egymás felé. Továbbá jól látható, hogy az amerikai stratégia Tajvant egyre jobban hanyagolja (különböző geopolitikai, és főleg gazdasági okok miatt), és Indiát tekinti egyre jobban Kína ellensúlyának.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.