|

MMRCA – győzött Európa?

Az indiai Times Now hírcsatorna által a mai napon leközölt videóanyag tanúsága szerint az IAF a múlt hónap végén leadott, az MMRCA tender versenyzőivel kapcsolatos véleményét tartalmazó dokumentumban két típust jelölt meg beszerzésre ajánlottnak: az egyszer információszolgáltatás akadozása miatt már úgymond átmenetileg kiesett Dassault Rafale-t és az EADS Eurofightert.

Azaz a közelmúltban felreppent, állítólagosan pakisztáni újságírók és szakértők által összeállított listával gyökeresen ellentétes döntés született az IAF részéről. Na ja…

A Times Now anyagában elhangzottak szerint a Légierő által a védelmi minisztériumnak beadott anyagban az F/A-18 Super Hornetnek és a MiG-35-nek a nem preferált típusok listájára kerülését hajtómű vonatkozású megfontolások indokolták. A Gripen kapcsán elégedetlenek voltak a radar képességekkel, míg az F-16 előtt szimplán nem látnak jövőt.

A javaslat tartalma mögött egyben politikai vonatkozású dolgok is állnak, részben az, hogy az amerikai féllel ellentétben az európaiak nem tervezik a vevő monitorozását az átadott technológia, illetve a technika fizikai ellenőrzése vonatkozásában. Ezzel ellentétben India és az Egyesült Államok között tavaly született egy ilyen megállapodás.

Mindenesetre ha a Rafel és Eurofighterrel kapcsolatos hírek igazak, akkor nem irigyeljük az indiai politikai vezetést, hiszen nyilvánvalóan Moszkva és Washington sem fogja annyiban hagyni a sok milliárd dolláros tender bebukását és mindent meg fog tenni a számukra kedvező döntés megszületése érdekében.

47 hozzászólás “MMRCA – győzött Európa?”

  1. Nem rajongok túlzottan az európai gépekért (na jó, a kis svéd madarunkat bírom), de ha már orosz és amerikai vas bukta, akkor már inkább az EF, mint a fanszia…
    Az SH és a Mig-35-ös kizárásának az oka érdekes. Mi bajuk lehetett vele?
    MuldR:
    Ehhez van köze annak, amit Ehud Barak magyarázott anno, hogy csak akkor mehet F15SE szaudiaknak, ha lesz forráskódjuk az F35-öshöz?

  2. Jenkik most a Szaúdiakkal játszanak úgy hogy azok állták szavukat.

    Tegnap volt a magyar hír csatornákon hogy Izrael beduin falukat rombolt.
    Tudomásom szerint A Szaúdiak a beduinok állapítottak.

    Ha nem tévedek akkor Szaúdi elitnek valamit lépnie kellesz.

    Indiának az a húzása érdekes.

    Oroszok majd néznek csúnyán és gonoszul.

    USA is lép majd csúnyát.

  3. Szerintem azért nem vették meg az amerikai gépeket mert ha azokat megveszik akkor szövetségesnek kell lenni .Ha európától vesz gépet akkor meg függetlenek mert a franciák vagy az angolok nem szólnak bele se belügyeibe sem pedig külügyeibe .

  4. Én eredetileg MiG-35 vs. Rafale csatát vártam, hát félig mellé nyúltam sajnos. :)

    [b]@Janáj[/b]:

    [i]Ez a “technológia monitirizás” mi a csudát takar?[/i]

    Azt, hogy egy megfigyelő brigád is érkezik a gépek mellé, és ők felelősek a „kényes” cuccok karbantartásáért, illetve ők felelnek azért, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Ez amúgy nem ritka dolog. A Gripenjeink mellett is vannak svéd „felügyelők”.

    [b]@Roni[/b]:

    Ha meg az eu gépek kellenek ahoz valami nagy hatótávú rakéta is kell .

    Olyanokra gondolsz, mint az MBDA MICA EM/IR illetve az MBDA Meteor? :)

  5. Ehhez kapcsolódik, hogy a a Mig képviseloje az Interfax orosz (kb 2 órája)hírugynokségnek tett kijelentésében cáfolta, hogy az indiai légiero meghozta volna a dontést a dontobe jutott két cégrol. Szerinte még nem vesztették el a tendert, hisz hivatolos információt nem kaptak az indiai féltol.
    Úgy látszik még nincs lefutva ez a dolog az oroszok szerint.

  6. Ha majd átadják az első nekik szánt gépet a 126-ból elhiszem!
    Hát ez hihetetlen! Pedig fogadni mertem volna, hogy az SH zsebében van ez a tender… Hajtómű, na persze! A régebbi C variánssal semmi gond nincs Svájcban, itt meg a legújabb variáns megfő pár száz méterrel magasabban, na tudják kinek adják be! Az amik egyszerű:nem szeretnék, hogy a majdnem 5.g technika – ami 4++ generáció – amit kiízzadtak a PAK-FA-ba landoljon, így érthető a monitorozás. De akkor is az SH val jobban jártak volna! Ha egy Link 16 adatátviteli rendszerhez hasonlót tudtak volna rakni a Pakiba és saját SHaikba, akkor az SH derít fel és a Paki pusztít légi célt. Verhetetlen páros lenne….
    F-16 előtt nincs jövő. Érdekes a fél világ ezt repüli s még repülni fogja alaphangon 30 évig! Olcsó kifogás….
    A saját Mirage 2000H gépeiket sem tudják rendesen üzemeltetni, akkor a Rafale jobb lesz? Lehet, de a francia kapcsolat hirtelen ilyen jóra fordult volna több évtizednyi se veled, se nélküled után?
    A MiG-35 hajtómű gond? Talán az élettartammal, de a teljesítménnyel tuti hogy semmi…
    A Gripen NG érthető, mert még erősen fejlesztik…
    Hát ez fájdalmas hír, ha igaz. Ha meg megint Kacsáznak, akkor csak egy még jobb ajánlatot akarnak kisajtolni a felekből! Úgy néz ki az indiaiak is megtanultak pókerezni!
    De a Rafale és a Typhoon is drága megoldás lenne!
    Semmi gond! Az ő pénzük! De szerintem csak egy ügyes húzás része ez a riport! Csak nehogy addig húzzák halasszák a dolgot, amíg ezek a típusok „elavultak” lesznek… Na ez egy picit túlzó beszólás, bocsánat!
    Az indiaiaknak az lenne a legjobb, ha az összes gépből gyúrnának nekik egy ideális technikát! Csak a világ nem így működik….

  7. Ehhez meg hozzajon, hogy nem engedtek hogy a szaudiak F15SE-t vegyenek, es EF-et fognak venni.

    Ezt nem vágom.

    1. Hol olvastad ezt?
    2. Az SE nincs semmiféle exportkorlátozás alatt. A gép kifejlesztésének – inkább felajánlásának – lényege az, hogy nem szenzitív. Ha F-35-öt hajlandóak eladni a legtöbb helyre, akkor lényegében egy ráncfelvarrott F-15E elég nem gördít akadály a Szenátus.

  8. F-16 előtt nincs jövő. Érdekes a fél világ ezt repüli s még repülni fogja alaphangon 30 évig! Olcsó kifogás….

    Kapaszkodj meg, egyetértek ezzel. A gépet igazán nagy számban már nem fogják gyártani – mondjuk a többit sem nagyon – de jenki szinten ez igaz. Aki az F-16 gyártója, az már inkább F-35 terjesztésben érdekelt. Nagyon kemény upgrade már nem várható a géphez, hajtómű terén meg főleg.

    A Rafale demo megmutatta, hogy az F-16 tényleg ász volt 30 éve, de azért még felette is képes bizonyos szinten eljárni az idő. Nem hittem volna, hogy 4. és 4. generációs gép között ekkora difit lehet egy demóban mutatni. És ennel még durvább lehet a Rafele. Így értik szerintem azt, hogy nincs jövő a gépben. Most nagyon jó és 10 év múlva is, no de 30 múlva?

    Az meg erősen téves, hogy 30 év múlva is F-16-on repked mindenki. A tömegeses alkalmazók kb. 10 éven belül igen komoly darabszámcsökkentés csinálnak. USAF és több európai ország is kihajítja őket. Ez ezer gépes nagyságrend így saccra. Egy most 0 órás F-16 repülne ennyit, de az F-16 flotta a világban szanaszájjel minden, csak nem 0 órás állapotban van…

    A MiG-35 hajtómű gond? Talán az élettartammal, de a teljesítménnyel tuti hogy semmi…

    Nem. Szerintem – már bocsánat – de tele lehet a tökük a rugalmas orosz árképzéssel és szállítási határidővel….

  9. Molni: „Ezt nem vágom. 1. Hol olvastad ezt?”

    1) https://htka.hu/2010/07/29/barak-listaja/ -ezt olvasnod is kellett, mert még kommenteltél is hozzá.

    „Felmerülhet a kérdés, hogy mit adna cserébe Barak ezekért? Nos, nem kevesebbet, mint azt, hogy így Izrael nem ellenezné azt a 84 F-15-ről (valószínűleg az SG változatból kerülnek majd ki a gépek) és 72 UH-60-ről szóló szerződést, melyet Szaúd-Arábia készül aláírni az Egyesült Államokkal.”

    2) Amerika szerint lehet hogy nincs korlátozás alatt, de Izrael máshogy látja…

  10. Molni:
    Militaryphotoson irkalnak rola.

    Az van, hogy hajlandoak az F15SEt eladni, de nem kap levego fold es levego hajo fegyverzetet, meg nagy hatotavolsagu fegyverzetet. Ezek utan hulyek lesznek ha megveszik.
    Ja, a 72 EF alairasarol meg nem tom mar hol olvastam, de az valami jaguar vagy tornado flotta lecserelesere van.

  11. Tudod Molni, valahol éreztem, hogy egyetértesz velem valamiben a mai nap folyamán!:)
    De azért érdemes lenne megnézni,hogy a demo 16-sok régebbi A változatok talán most ADF szinten vannak, de JAVÍTS ha máshogy van, légyszi! Az indiai fiúk zsírúj gépet kapnának biztos,hogy erősebb hajtóművel és talán 4+ esetleg 4++ szinten! A szoftvert tudják fejleszteni, ha más nem kérnek egy kis segítséget az izraeli féltől.
    Az 10 év és a Falconok nagy számú selejtezése csak akkor valósul meg ha az F-35-el tényleg tartani tudják a beharangozott fejlesztési és gyártási ütemet, de ha nem… A politika is meg megtudja még kavarni a dolgokat!
    Most Te is kapaszkodj! Mert én meg az „egyoldaluan rugalmas” árképzéssel és szállítási határidővel… értek egyet!:)

  12. Muldr és i: „Ehhez meg hozzajon, hogy nem engedtek hogy a szaudiak F15SE-t vegyenek, es EF-et fognak venni.”

    Keveritek a giziket a gözekével. Olvastatok vmit itt vmit ott ebből meg összeraktok vmi nagy hülyeséget.

    Az EF üzlet régesrég megköttettet.

  13. @Hornet

    A holland és belga gép tényleg régebbi hajtóművel mennek, de nehezebbek tudtommal, mert sok fejlesztés és utólagos strukturális megerősítést kaptak. A hajtómű nem lett cserélve az MLU gépkben amennyire így fejből meg tudom mondani.

    Lövésem nincs, hogy a Block 70-be mit ajánlottak a jenkik. Abban sem vagyok biztos, hogy a UAE Block 60-ban mi van.

  14. Fade neked is igazad van! De nehogy azt gondoljátok, hogy az F-16IN-ért kilincselek!
    De ezek vadi új gépek lennének! „0 km-ről” indulnának… A gyártósor még 2012-ig biztos hogy még működni fog, utánna majd meglátjuk!
    Most tényleg azt szeretnétek, hogy a repnapokról eltűnjenek a 16-sok, mivel selejtre vágta őket a F-35! Én nem!
    Amíg az F-35 nem kerül a megrendelő kezébe, addig biztos, hogy nyűzni fogják a megbízható F-16-sokat!

  15. De pont errol van szo, hogy az F15 SEhez nem kapnak normalis fegyverrendszert. Vihetsz kerozint meg geppuskat.

    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?184145-No-Silent-Eagle-for-Saudi-Arabia-Saudi-can-have-castrated-F-15E-if-they-still-want

    „WASHINGTON—The Obama administration plans to sell advanced F-15 fighter jets to Saudi Arabia but won’t equip them with long-range weapons systems and other arms whose inclusion was strongly opposed by Israel, diplomats and officials said.

    ….

    More critically for Israel, an official in the region said, was the Obama administration’s decision to not offer Saudi Arabia certain weapons components. Top among them: so-called standoff systems, which are advanced long-range weapons that can be attached to F-15s for use in offensive operations against land- and sea-based targets.”

    Mit is erne egy ilyen gep?

  16. Akkor miről beszélünk?????????????????

    Nem azt írtad, hogy 4++ nem sajtolható ki belőle? Szerintem meg de. Már most az.

    @Fade

    Nem lehetne magyarul írni? Mondjuk ez igaz pár másik kommentelőre is. Nem lehet kihámozni, hogy mi a fészkes fenét akarnak írni. Olyan nehéz szép, kerek, egész mondatokban fogalmazni? Miért olyan nagy kihívás írjásjeleket és mondatkezdő nagybetűt használni, hogy lássuk, hogy hol kezdődik és hol ér véget valami?

    De pont errol van szo, hogy az F15 SEhez nem kapnak normalis fegyverrendszert. Vihetsz kerozint meg geppuskat.

    Inkább gépágyút. Géppuska elég régen nincs harci gépeken. Mellesleg nem értem ezt a döntést. A RSAF tudtommal bír AMRAAM-okkal. Ergo ha az SE gépet megveszik, akkor lesz hozzá BVR rakétafegyverzet. Az SE lényege az, hogy a régi AMRAAM-okkal is megy. Legalábbis ezzel is reklámozták egy ideig, mert a meglevő „E” családba tartozó gépeket is át lehet alakítani, ha van rá igény.

  17. Molni!
    Akkor meg miért dobnák ki 10 év múlva a 4++-os F-16sokat??????????
    A régebbieket persze, hogy selejtezik! De nem mindenki engedheti meg magának hogy 5.g gépet vegyen… Az már eldöntött tény,hogy a 4+,4++ gépeket párhuzamosan üzemeltetik majd az amcsiknál és még jó néhány helyen! Így az F-16 még repülhet harminc évig! Én ebbe mindent beleértettem, nem csak az aktív állományt! Nézd csak meg a Dél-Korea-i F-4D-ket, vagy az iráni Phantomokat… Pontosan itt írtátok, hogy a 6.g fejlesztése még ki tudja mivel fog járni, fehér A4 lap, amint még meg se kezdtek nagyon írni, csak gondolkodnak,hogy hogy is kezdjék körvonalazódik… A Boeingnak van néhány fantázia terve és ennyi! S még az F-35 sem fejezték be rendesen… Meg lesz az a harminc év!

  18. Molni!
    Akkor meg miért dobnák ki 10 év múlva a 4++-os F-16sokat??????????

    Kevesebb kérdőjellel is értem a kérdést. Miért? Pont azért, amit fent írtam. A USAF számára a ’90-es évek közepe / vége óta nem gyártottak F-16-ot. A flotta „up to date” filozófiával megy, a legtöbb gépet folyamatosan korszerűsítették (CCIP program, stb.), de ha gépből elfogy a repóra, akkor game over. Az ottani Falcon zsoké évi 220-240 órát repül. Egy géphez több pilóta van. Ha „1,5 pilóta repüli”, akkor évi kb. 320 óra. A 8000 órás élettartam elfogy 25 év alatt. Ennyi.

    Javaslom nézegesed ezeket.
    http://www.f-16.net/fleet-reports.html

    Ezt emelném ki.
    http://www.f-16.net/fleet-reports_article10.html

    A gépek elenyészően kis százaléke él meg 25 évesnél magasabb kort.

    A régebbieket persze, hogy selejtezik! De nem mindenki engedheti meg magának hogy 5.g gépet vegyen… Az már eldöntött tény,hogy a 4+,4++ gépeket párhuzamosan üzemeltetik majd az amcsiknál és még jó néhány helyen! Így az F-16 még repülhet harminc évig!

    Igen, ez olyan helyekre vonatkozik, mint Lengyelország vagy UAE, ahol az utóbbi 5 évben vettek gépeket, de a 30 év ott is erősen felfele kerekítés. Márészt szeritem simán te összekevered a 2030-as évet a 30 éves szolgálattal. 2030 20 év múlva lesz…

    Én ebbe mindent beleértettem, nem csak az aktív állományt! Nézd csak meg a Dél-Korea-i F-4D-ket, vagy az iráni Phantomokat…

    Azok a gépek egészen más korban születtek. Sokkal több biztonsági ráhagyás volt a gépekben, mert azok voltak az első 2 Machos nagy gépek. Az F-86 gépek stukturális élettartama valahol 16-20 ezer óra táján lehet. Abba is tettek anyagot rendesen a fenti okok miatt. Akkor nem tudtak olyan pontosan modellezni és tervezni. Ennek előnye és hátránya is van. Az anyagfáradásból adódó problémák nagyrészt elkerülték ezeket a gépeket.

  19. Molni!
    Köszönöm, de én is ismerem a mára fogalommá érett http://www.f-16.net oldalt! Egyetlen, árva cikkemhez ami itt jelent meg, onnan is sok infót szereztem a NAVY agresszor gépeiről! De azért köszönöm!
    Én arra értettem, hogy ebben a nagy világban fog repülni még harminc évig F-16-os.
    Most én is linkelek egyet:
    https://htka.hu/2010/08/04/eurofighter-bukta-omanban/
    Itt 2013-ig írták a gyártósor működését. Ki tudja, hogy még mit lépnek Tajvannal kapcsolatban is, vagy mikor jelentkezik egy újabb vevő… Lehet, hogy engednek a kérésnek és áldását adja a kormány, hogy újabb F-16-akt kapjanak a szigetlakók. A politikai hozzá állás bármikor változhat.
    320óra/év/gép/1,5 pilóta, az szép átlag! De most a lengyeleket veszed alapul vagy más nemzetet? Ha 160 órát veszünk egy évre (s az elég jó, a miénkhez és még ki tudja hány országhoz képest) és azt szorozzuk másféllel akkor is csak 240óra/gép jön ki.
    Előreláthatólag 25 év, de már jó párszor hosszabbítottak különböző államok 16-inak az élettartalmán. OK, az USA-ban nem terveznek egy újabb up to date vagy eu-ban MLU-t, de a LM biztos gondol a többi üzemeltetőre és megoldhatja, hogy a 8000-ből 10000 legyen esetleg több…
    A pakliban ez is benne van! Ha más nem de QF-16 ként repülnek tovább, de abba már nem lesz sok köszönet….

  20. &sulyid: nekem meg eléggé úgy tűnt hogy az USA és az oroszok is csak alibizni mennek a tenderre (oroszok persze kevésbé, de ha ezt is elvitték volna 100%-ig kiszolgáltatódnal nekik) . Amerikaiak sem kizárt hogy nyerhettek volna de nem véletlen merült fel itt is többször a Kitty Hawk neve, szóval meg kellett volna nyomniuk a ceruza hegyét ezt ők is tudják. De egyéb tendereken viszont jól hozzák az elvárható szintet , heli, tanker, fegyverszállítmányok miegymás.. Gondolom India számontartja a kínai függőjátszmát is, ugyanis perpill főrészvényesei az usának. szóval mire fel hisztiznének az oroszok, vagy amerikaiak? Mindenkinek jutott vmi finom falat, és még nincs vége, Eu pedig nem sok vizet zavar, ha Kína-Orosz-Usa háromszögről beszélünk.

  21. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a hivatalos végeredmény, el tudom képzelni, hogy ez egy a paki tipphez hasonlós találgatás. Mindenesetre a EF és a Rafale elég közeli rokonok, szóval nem lesz könnyű közöttük a választás. A Rafale készebb, az EF meg nagyobb picit a potenciál, és a programba is beszálhatnának, szóval saját szájízük szerint még fejlesztgethetnék is. A kifogások a Mig esetében egész megalapozottak a típus sose a kiváló hajtóművekről volt híres. A Hornetnél inkább sértődés (miért nem adod a legjobbat), illetve az ami befolyás elkerülése lehet a dologban. A Gripen radarja meglepő kifogás, hiszen a Demoban még nem is az a radar volt, ami lenne benne, másrészt az itt tárgyalt pletykák szerint a mi gépeink radarjai jobbnak bizonyultak a hozzánk látogató f-16-osokénál. Az F-16-nak tényleg nincs nagy jövője, azzal, hogy gyártói, az amerikaiak viszonylag hamar lecserélik őket, nem lesz hozzájuk olyan jellegű folyamatos frissítés, mint ami a többi nyugati gép esetében jellemző.

  22. Nem is a hivatalos ez az amit az IAF müszaki/katonai szempontok alapján javasol. Ettől még az amik/ruszkik hozzá adhatnak a tenderhez gazdasági… dolgokat amik végül az F18/F16/Mig35 felé billentik a mérleget.

    mindenesetre a 250db su30mki + 250pakfa + 200(250) EF/Rafale is szép légierő lesz, no meg vmi a hordozókra is kell.