|

Év végére kész az új orosz repülőgép-hordozók terve

Mint arról már mi is beszámoltunk, Oroszország és az Orosz Haditengerészet tervei szerint az évtized végére új repülőgép-hordozó osztályt hoznak majd létre. Ezt idén márciusban tudtuk meg, most pedig újabb információk láttak napvilágot arról, hogy miként alakul a Kuznyecov Admirális utódainak sorsa.

A híreket ugyanaz a Vlagyimir Viszotszkij admirális (az Orosz Haditengerészet parancsnoka) adta át a RIA Novosti hírügynökségnek egy hétfői interjúban, mint legutóbb. Az admirális elárulta, hogy a leendő hordozóosztály tervei még az idei év vége előtt készen állnak majd. Elmondása alapján jelenleg több iroda is dolgozik az ügyön, például a Severnoye és a Nevskoye irodák is. Most még egyik csapat sem készült el, így szerinte túl korai bármit is mondani arról, hogy hogyan fognak kinézni és milyen főbb tulajdonságokkal rendelkeznek majd a repülőgép-hordozók.

’A majdani repülőgép-hordozóink kialakítása még képlékeny, többen dolgoznak az ügyön. A mérnökök mind ugyanazt a követelménylistát kapták meg, így bizonyos keretek között tartaniuk kell magukat ezekhez, ám sok múlik a fantáziájukon is. Amint sikerül megtalálnunk a legmegfelelőbb tervezetet, szívesen beszámolok a részletekről is.’ – nyilatkozta Viszotszkij.

Eddig annyit tudunk – vagy sejtünk – a majdani hordozókról, hogy 50-60 000 tonnás vízkiszorításúak és atom-meghajtásúak lesznek, valamint, hogy várhatóan 3-6 egység áll majd szolgálatba belőlük. Az admirális szerint a flotta tervei között az Egyesült Államokéhoz hasonló kialakítású repülőgép-hordozó harccsoportok szervezése szerepel. Ezek a világ minden tájára eljutva érvényesíthetnék Oroszország érdekeit, és részt vehetnének a nemzetközi feladatokban is.

Viszotszkij a következőképpen magyarázta a helyzetet:
’Vegyük például az Északi Flottát. Ha ez nem rendelkezik repülőgép-hordozóval, akkor az itt tevékenykedő, nukleáris rakétákat hordozó atom-tengeralattjáróinkat akár egy nap leforgása alatt semlegesíthetné az ellenség a levegőből, mivel a tengeralattjárókra ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Ha viszont van légi fedezet, ez a veszély már korántsem ekkora.’

11 hozzászólás “Év végére kész az új orosz repülőgép-hordozók terve”

  1. „majdani hordozókról, hogy 50-60 000 tonnás vízkiszorításúak és atom-meghajtásúak lesznek”

    Fele akkorák lesznek, mint az amerikai szuperhordozók. Anno a szintén atommeghajtásúnak tervezett Uljanovsk osztály még kb. 100 ezer tonnás lett volna. Elkezdték építeni, majd miután beleöltek x csillió rubelt az első egységbe, szétszedték és beolvasztották. Ráadásul most megint egy csomó pénzt ráköltenek a nem túl sikeres koncepciójú Kuznetsov felújítására, hogy névlegesen addig se maradjanak rep.hordozó nélkül, nagyhatalomként, szégyenszemre…

    „Vegyük például az Északi Flottát. Ha ez nem rendelkezik repülőgép-hordozóval, akkor az itt tevékenykedő, nukleáris rakétákat hordozó atom-tengeralattjáróinkat akár egy nap leforgása alatt semlegesíthetné az ellenség a levegőből, mivel a tengeralattjárókra ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Ha viszont van légi fedezet, ez a veszély már korántsem ekkora.”

    Na, ez viszont bullshit a javából! :-)) Az Északi Flottánál szolgáló Delta-IV. tengók Sineva SLBM rakétáinak hatótávja kb. 12.500 km. Ez azt jelenti, hogy balhé esetén nem kell nekik kimerészkedniük a nyílt tengerre, hanem a Finn Öböl közepéről, vagy akár a saját kikötőjükből is ki tudnák lőni az egész szalvót, a teljes honi légvédelem és saját légierő fedezékében. Tehát abban igaza van, hogy KELLENEK a hordozók, de nem a boomerek védelmére, hanem az orosz érdekek érvényesítésére, a katonai potenciál demonstrálására, és lokális háborúk megvívására, amelyekre a U.S. Navy is használja a saját hordozóit…

  2. Fele akkorák lesznek, mint az amerikai szuperhordozók. Anno a szintén atommeghajtásúnak tervezett Uljanovsk osztály még kb. 100 ezer tonnás lett volna.

    Nem feltétlenül igaz, hogy az amerikai Szuperhordozókat kellene másolni. A megadott vízkiszorítás a QE osztályhoz hasonló, 30-40 repülőgép hordozását teszi lehetővé várhatóan, ez pedig egyáltalán nem rossz.

    Sose fogom megérteni az amerikai megalomániát, hasznosabb lenne két kisebb egység, mint egy nagyobb… Ugyebár anno Zumwalt admirális is a több-de-kisebb irányba próbálta terelni az USN-t, csak nem túl sikeresen. Szegény forgolódhat is a sírjában, hogy a nevét pont egy ~16.000 tonnás mega-romboló fogja viselni…

  3. „Sose fogom megérteni az amerikai megalomániát, hasznosabb lenne két kisebb egység, mint egy nagyobb…”

    Az amerikai magalomániában az a jó, hogy a CVN mellett kisebb egység IS van, nincs vagy-vagy szituáció! :-)) A kötelékben a CVN mellé jár legalább egy, de akár kettő WASP vagy Tarawa osztályú egység is, ami pont elég a Harrierek és a helikopterek üzemeltetésére. Egyébként az oroszok legnagyobb probémája nem is a hordozó lesz, hanem az air wing ami települ rá. A Szuhoj túl nehéz, ezért csak alacsony fegyver- és üzemanyag terheléssel tud felszállni. A MiG-29K elavult és gagyi egy Super Hornethez, F-35-höz, sőt, egy Rafale-M-hez képest is. Ehhez képest „apróság”, hogy egyszerűen nincs orosz Hawkeye, hiányzik a Flotta Szeme…

    „Ugyebár anno Zumwalt admirális is a több-de-kisebb irányba próbálta terelni az USN-t, csak nem túl sikeresen. Szegény forgolódhat is a sírjában, hogy a nevét pont egy ~16.000 tonnás mega-romboló fogja viselni…”

    Így járt, Chester Nimitz is valószínűleg jobban örült volna, ha egy csatahajó, vagy legalábbis egy cirkáló viseli a nevét, mert a régi admirálisok nem sokra becsülték a rep.hordozókat. A Zumwalt rombolók fő problémája egyébként nem az, hogy nagy, hanem hogy drága, és ezért kevesebb épül majd belőle a tervezettnél. És úgy tűnik, rail gun sem lesz a fedélzetén…

  4. Na végre valami hír az orosz anyahajók építéséről már azt hittem hogy a kuznyecov mellet nem lesz semmi. Bár az aranysas irt hasonlót a témáról még 2007-ben és ott azt mondták az első 2015-re megépül. Akkor lehet hogy a következő 2020-ra épül meg ?
    A MIG-29K szerintem meg nem gagyi ha belerakják az AESA radart azért annyi eszük van .
    Medvegyev a kuznyecov látogatása során kijelentette hogy a hajókat és a fedélzetén lévő gépeket a lehető legmodernebb rendszerekkel kel felszerelni .

  5. Az amerikai magalomániában az a jó, hogy a CVN mellett kisebb egység IS van, nincs vagy-vagy szituáció! :-)) A kötelékben a CVN mellé jár legalább egy, de akár kettő WASP vagy Tarawa osztályú egység is, ami pont elég a Harrierek és a helikopterek üzemeltetésére.

    A Tawara és a Wasp nem hordozó, hanem LHA/LHD, alapvetően partraszálló hadműveletekhez valóak, és egyben képesek STOVL gépek indítására. Hordozó elsődleges és egyetlen feladata a légi járművek kiszolgálása, ilyen ugye a Nimitz-osztály, a CdG vagy a QE osztály első egysége.

    Egyébként az oroszok legnagyobb probémája nem is a hordozó lesz, hanem az air wing ami települ rá. A Szuhoj túl nehéz, ezért csak alacsony fegyver- és üzemanyag terheléssel tud felszállni. A MiG-29K elavult és gagyi egy Super Hornethez, F-35-höz, sőt, egy Rafale-M-hez képest is. Ehhez képest “apróság”, hogy egyszerűen nincs orosz Hawkeye, hiányzik a Flotta Szeme…

    Nem kell annyira előre rohanni, az új orosz hordozók leghamarabb úgy 2020-ra készülhetnek el, addig sok minden történhet, akár még a hordozófedélzeti PAK-FA is megjelenhet…

    Zumwalt rombolók fő problémája egyébként nem az, hogy nagy, hanem hogy drága, és ezért kevesebb épül majd belőle a tervezettnél. És úgy tűnik, rail gun sem lesz a fedélzetén…

    Az EM ágyú már régen lekerült a Zumwalt tervről, opcióként megmaradt, ha egyszer az EM technológia kinő a gyerekcipőből. A Zumwaltnak sok problémája van, például nincs komoly légvédelmi rendszere (Standard rakétákkal nem fog rendelkezni, csak ESSM-ekkel), és ez egyben azt is jelenti, hogy AEGIS rendszer sem lesz rajta. Szinte kifejezetten a szárazföldi célpontok elleni harcra van kondicionálva – ami nagy méretét és tömegét figyelembe véve kissé meglepő… Mondhatjuk, hogy a tervezésnél az Iowa-osztály II.Vh utáni feladatkörét (parti célpontok elleni tüzérségi (később robotrepülőgépes) csapásmérés) kapja meg…

  6. „A Tawara és a Wasp nem hordozó, hanem LHA/LHD, alapvetően partraszálló hadműveletekhez valóak, és egyben képesek STOVL gépek indítására.”

    Ezt én is tudom, csak arra akartam ezzel célozni, hogy bizonyos esetekben elegendőek lehetnek egy CVN pótlására is. Nem kell mindenhova Super Hornet, van egy rakás harmadik világbeli ország, amelynek a „légierejét”, simán elintézik a Harrier gépek is…

    „az új orosz hordozók leghamarabb úgy 2020-ra készülhetnek el, addig sok minden történhet, akár még a hordozófedélzeti PAK-FA is megjelenhet…”

    Jól fognak kinézni felhajtható szárnyakkal… :-)) Még ha lenne is belőle valami, a Pak-Fa akkor sem Jolly Joker, a Hawkeye pótlására például kevéssé alkalmas…

    „A Zumwaltnak sok problémája van, például nincs komoly légvédelmi rendszere (Standard rakétákkal nem fog rendelkezni, csak ESSM-ekkel), és ez egyben azt is jelenti, hogy AEGIS rendszer sem lesz rajta.”

    Miért kellene, hogy legyen rajta? A Navy-nek van több mint 50 AEGIS cirkálója és rombolója ( Ticonderoga és Arleigh Burke class ) amelyek továbbra is szolgálatban maradnak, hiszen a Zumwalt nem váltótípusnak jön, már csak az alacsony megépítendő darabszám miatt sem. Az Arleigh Burke rombolókból például jelenleg is készülnek új egységek, paralel a Zumwalt-okkal…

    „Mondhatjuk, hogy a tervezésnél az Iowa-osztály II.Vh utáni feladatkörét (parti célpontok elleni tüzérségi (később robotrepülőgépes) csapásmérés) kapja meg…”

    Ennél biztosan kiterjedtebb feladatkört kap, hiszen ennyire specializált hadihajóra a Navy-nek nincs szüksége! Hogy mást ne mondjak, ott van az SSGN funkcióra átalakított négy darab Ohio SSBN tengó, a fedélzetükön annyi Tomahawk cirkálórakétával, amennyi három háborúra is elég lenne…

  7. Miért kellene, hogy legyen rajta?

    Mert gyakorlatilag minden USN romboló és cirkáló egységen jelenleg rajta van? Mert a DD(X) párjának szánt CG(X), amely a „légvédelmi” komponense lett volna a jövőbeli USN-nek jelenleg a ködös távolba vész?

    A Navy-nek van több mint 50 AEGIS cirkálója és rombolója ( Ticonderoga és Arleigh Burke class ) amelyek továbbra is szolgálatban maradnak, hiszen a Zumwalt nem váltótípusnak jön, már csak az alacsony megépítendő darabszám miatt sem.

    A helyzet az, hogy eredetileg a Zumwalt az Arliegh Burke osztályt váltotta volna. Amikor a Zumwalt késni és drágulni kezdett, egyben a megrendelt darabszámot visszavágták, az USN újabb Arliegh Burke Flight IIA osztály folytatása mellett döntött (DDG-113/-114/-115) és további 24 egységet terveznek az áttervezett „lopakodóbb” Flight III-ból. Mindez a Zumwalt osztály leredukálása miatt.

    Eredetileg 24 DD(X)/DD-21 egységet akartak építeni, aztán 2002-ben 16 egységre vágták vissza a megrendelést, majd többszöri újratárgyalás után 2006-ban 7 egységről beszéltek, mielőtt a Felső Ház beintett.

    Ennél biztosan kiterjedtebb feladatkört kap, hiszen ennyire specializált hadihajóra a Navy-nek nincs szüksége!

    Most utánanézve látom, hogy most júniusban változtattak megint a fedélzeti rendszereken, és a SPY-4 helyett egy új, ADMR (Air Missile Defense Radar) nevű kerül a helyére. Az ADMR-el annyi a baj, hogy idén kezdték el fejleszteni. A nevéből kitalálható, hogy a Zumwalt a rakétavédelmi rendszerbe belép, úgyhogy talán akkor még az AEGIS körbe is bekerül.

    A mihez tartás végett, eleddig úgy volt, hogy a Zumwalt rendszereibe nem integrálják sem az SM-2, sem az SM-3 rakétákat, így nem képes a BMD feladatkört ellátni. Ez elég komoly pálfordulás…