|

Ukrajna 20 százalékkal csökkenti haderejét

Az ukrán kormány csütörtöki bejelentése szerint a haderő megreformálásnak részeként 20 százalékkal csökkenteni tervezik a haderő létszámát, azaz a mostani mintegy 200 000 főről 150 – 160 000 fő környékére apadna az állomány.

A nyirbálás ugyanakkor csak a létszámot érintené, hiszen a kisebb létszámra nagyobb költségvetést terveznek – a jelenlegi tervek szerint a haderő mostani költségvetése 2015-ig évi 15-20 százalékkal növekedne.

A haderő rendelkezésére álló pénzmagot ezen felül a felesleges hadieszközök eladásával, – melytől 188 – 250 millió dollár körüli bevételt remélnek – valamint a védelmi minisztérium belső erőforrásainak hatékonyabb kihasználásával kívánják növelni. A kiadott nyilatkozat tanúsága szerint utóbbitól akár 2,4 milliárd dolláros megtakarítást is elérhetőnek tartanak.

4 hozzászólás “Ukrajna 20 százalékkal csökkenti haderejét”

  1. A „felesleges hadieszközök eladásával” nyilatkozatok mindig érdekesek a szakadtabb államok részéről. Továbbiakban légierő, nagy sebességű típusai:

    Ukrajna a régi szovjet frontlégierő és honi légvédelem egységei közül öt légi hadsereget örökölt, több mint ezer nagy sebességű géppel. Ebből, ha az Albatroszokat leszámítjuk, eddig mindössze negyven-ötvenet sikerült eladniuk.

    Ami meg húsz éve a reptér sarkában rozsdásodik lerabolva, és eddig nem volt vevő, arra most se lesz.