|

Megmenekül a K-3?

Ugyan 2004-ben már felmerült, hogy az első szovjet atom-tengeralattjárót, az 1958 – 1988 között hadrendben állt K-3 Leninszkij Komszomol-t az amerikai Nautilus-hoz, a világ első nukleáris meghajtású tengeralattjárójához hasonlóan úszó múzeummá alakítsák, azonban a múzeumhajóvá történő alakítás várható, 11 millió eurós költsége 2009 tavaszára bizonytalanná tette a hajó sorsát.

Akkoriban az ócskavasként történő szétvágás pallosáról is felreppentek híresztelések, – bár a költségvetésben erre nem szerepelt elkülönített keret – ám úgy tűnik, hogy az első November-osztályú SSN sorsa közben rendeződni látszik.

Ha minden jól alakul, akkor a Murmanszk által kezdeményezett megoldásként a K-3 az egyik eredeti elképzelése helyett nem az Aurora, hanem stílusosabban, a Murmanszkban, az Atomflot kikötőjében lehorgonyzott és 2005-óta az érdeklődőket az atomheghajtású jégtörőflotta múzeumhajójaként fogadó Lenin jégtörő mellé kerülhet.

K-3

A K-3, azaz a Leninszkij Komszomol ,

A K-3 jelenleg a Kola-félszigeten található Nerpa hajógyár vendégszeretetét élvezi, melynek becslése szerint mintegy 500 millió rubel (~12 millió euró) lenne az átalakítás költségvonzata.

6 hozzászólás “Megmenekül a K-3?”

  1. Érdekes, hogy a szovjetek az ötvenes években ilyen hajót építettek. Úgy értem az orra és a hajótest alakja sokkal áramvonalasabbnak tűnik, mint pl. a Nautilusé. De az Alfa, vagy Akula, Sierra osztályok is valahogy fejlettebbnek néztek ki áramlástani szempontból, mint a kortárs amerikai hajók.

  2. Inkább mondjuk úgy, hogy ezen kialakítással nem voltak lemaradva a sorozatgyártott tengók esetében.

    Meg azért a Nautilust nagyon az évtized elején kezdték hegeszteni, és az 50-es évek közepén már a könnycsepp kialakítású hajótörzsű USS Albacore-al játszottak. A sorozatban gyártott Skipjack-osztály alapvetően a Novemberekkel egy időben érkezett.

    http://en.wikipedia.org/wiki/USS_Albacore_(AGSS-569)