|

Ukránokkal bővül a KC-X tender mezőnye

Úgy tűnik tartogat még meglepetéseket számunkra a hosszú évek óta vajúdó KC-X tender, most az Antonov került képbe, mint „külsős” cég, ám ezúttal nem áll meg pletyka szintjén a dolog.

Megdöbbentő újdonsággal szolgált július 1-je, ezúttal az ukrán Antonov vállalatot hozták kapcsolatba az amerikai gigaüzlettel, a KC-X tenderrel. A szovjet éra kiemelkedő tervezőirodája és repülőgépgyára a kaliforniai US Aerospace-szel karöltve ugrik a mély vízbe, ráadásul nem is egy, nem kettő, hanem kapásból három ajánlattal! A dolog már csak azért is érdekes, mert július 9-ével lejár az ajánlattételi időszak, így gyorsan kell versenyképes ajánlattal előrukkolnia az ukrán-amerikai párosnak.

Egyelőre a négy hajtóműves An-124-100 „Ruszlan” stratégiai teherszállító repülőgép és ennek csak két erőforrással ellátott kistestvére, az An-122 létezik (utóbbi csak terveken), de létre kívánnak hozni egy teljesen a KC-X követelményeire készített típust is, az An-112-est. A tender elnyerése esetén a gépek gyártása Ukrajnában, az Antonov üzemeiben folyna, ám az Egyesült Államokban szerelnék össze.

És hogy ez nem egy újabb – az oroszokéhoz hasonló – mókusvakítás, azt mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy az említett cégek között július 1-jén megszületett a stratégiai együttműködést hitelesítő dokumentum és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága áldását adta az összeborulásra, sőt már a Pentagon felé is jelezték ajánlattételi szándékukat.

A US Aerospace nem szerepelt eddig túl sokat hasábjainkon, nézzünk kissé körül a házuk táján! A cég irodákkal és összeszerelő-üzemekkel rendelkezik Santa Fe Springs és Rancho Cucamonga területén, együttműködtek már a Pentagonnal, a U. S. Air Force-szal, a Lockheed Martinnal, a Boeinggel, az L-3 Communicationsszel, a General Electric-kel és más légi- és hadiipari céggel. Részt vettek a P-3 Orion és a Boeing 747 programban is. A kaliforniai székhelyű vállalat a repülőgép részegységek, szerkezeti elemek és precíziós megmunkálású alkatrészeket állít elő, valamint hajtóműveket és futóműalkatrészeket gyárt és újít fel.

4 hozzászólás “Ukránokkal bővül a KC-X tender mezőnye”

  1. Irak és Afganisztán nagyon felértékelte az orosz-szovjet repülőket és helikoptereket.
    Oké.
    De csak úgy a semmiből most előjön az Antonov?
    Már régen elvesztettem a fonalat, de vajon a fehér házban tudják hogy mit akarnak?

  2. Én már nem hiszek el semmit sem… majd júli 9 után kiderül, hogy igaz-e…

    Az An-124-essel nem tudom mit akarnak. Az finoman szólva méretesebb, mint a B767 NextGen és az A330 MRTT… Az An-122-esről meg semmi infó nincs a neten. Mennyivel kisebb, mint a Ruszlan?

    Ami meg az An-112-t illeti… Egy vadi új típussal előrukkolni érdekes lesz… Annak megtervezése, legyártása, berepülése, tesztelése hosszú éveket vesz igénybe. Amerikának most van szüksége tankerre, nem tudnak ennyit várni…