|

HTKA Hírhalom 2010. 24. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

A Sikorsky és a német RUAG nemrégiben aláírtak egy megállapodást a Cyclone helikopter Németországban való forgalmazásáról. A Cyclone a jól ismert S-92-n alapszik, és a Német Légierő (Luftwaffe) és Haditengerészet (Marine) kutató-mentő illetve tengeralattjáró-elhárító és hajók elleni helikoptereinek leváltását célzó programban fog részt venni. Ehhez néhány változtatást hajtanak majd végre az alap típuson, többek között sor kerül majd strukturális megerősítésre, biztonságosabb tüzelőanyag-tartályok beépítésére, valamint villámcsapás elleni rendszer beépítésére.

Mint arról mi is beszámoltunk, Vlagyimir Putyin véleménye szerint az új orosz 5. generációs vadászbombázó, a PAK-FA képességeiben simán veri majd az amerikaiak hasonló kategóriájú típusait, sőt, még az ára is kedvezőbb lesz. Nem sokkal ezután Vlagyimir Popovkin, a védelmi beszerzésekért felelős miniszterhelyettes bejelentette: 2016 után 50 darab kész PAK-FA áll majd rendelkezésre, melyek közül az első tízet 2012 után kapják meg. Nagyra törő terv ez utóbbi is, bár megvalósulása kétséges.

PAK-FA összeszerelés

PAK-FA / Szuhoj T-50 | Forrás ,

A spanyol Minisztertanács elfogadta a Védelmi Minisztérium tervezetét, melynek keretében 50 új IVECO LMV (Light Multirole Vehicle – Könnyű Többcélú Jármű) kerül majd beszerzésre. Erre az afganisztáni igények miatt van szükség, ugyanis a jelenleg ott állomásozó 98 ‘Lince’ (a jármű elnevezése, jelentése: hiúz) kevésnek bizonyult. Az Afganisztánba kerülő LMV-k extra páncélzatot kapnak, melynek köszönhetően megnő a védettségük az IED-k és a hagyományos lövedékek ellen is, ám még mindig nem éri el azt a szintet, amit egy MRAP nyújtana.

Iveco LMV terepen Forrás ,

Forrás">Forrás">

Lezuhant egy drogbárók ellen harcoló katonai csapatot a fedélzetén cipelő, Bell 412EP típusú helikopter, mely a Mexikói Légierő kötelékébe tartozott. A baleset következtében a 11 fő életét vesztette. Az esetre a péntek esti órákban (pontosabban június 18-án, helyi idő szerint 22:40-kor) került sor, a gép elvesztéséért a rossz időjárást okolják.

Június 11-én elkészült az első két mexikói CN-235-ös tengerészeti járőrgép. A két új gép nem sokkal az EADS sevillai üzeméből való kigurulás után már úton is volt a mexikói bázisuk felé. A gépek a tapachulai bázison szolgálnak majd együtt az ott állomásozó 7 darab C212-vel. Az új példányok nagyobb hatósugaruk, jobb ellenálló-képességük és modernebb rendszereik segítségével lehetővé teszik a Mexikói Haditengerészet számára, hogy kiterjesszék a tengeri közlekedés felügyeletét. A gépek FITS rendszerrel is fel vannak szerelve, mellyel könnyen nyomon követhetik a hajóforgalmat és visszaszoríthatják a kábítószer-csempészetet. Utóbbi rendszer elemzi a különböző érzékelők által begyűjtött információkat és könnyen értelmezhető módon jeleníti azt meg a fedélzeten helyet foglaló operátorok és pilóták számára.

Kapcsolódó hír, hogy hírügynökségi források szerint Brazília tárgyalásokat folytat az Airbus Military vállalattal meg nem nevezett számú C-295 könnyű szállító-repülőgép eladásáról. A dél-amerikai ország már rendelkezik 12 darab C-295-tel, de lehetséges, hogy még idén megrendelnek belőle további példányokat.

A Lockheed Martin megerősítette, miszerint 16 hónappal azután hogy az Egyesült Arab Emirátusok döntése (miszerint megrendelik az olasz Alenia Aermacchi M-346 Master kiképző- és könnyű támogató gépét) után még mindig folynak a tárgyalások a rivális KAI/Lochkheed Martin T-50 Golden Eagle esetleges rendszeresítéséről. A cég szóvivője szerint van esélyük elnyerni az első külföldi megrendelést a világ jelenlegi egyetlen sorozatgyártásban lévő szuperszonikus kiképzőgépére.

Mianmar a tavaly év végi, 20 példányra szóló, MiG-29 Fulcrum beszerzés után most újabb gépeket rendel légiereje számára, ezúttal azonban nem orosz vadászbombázókat, hanem kínai gyakorlógépeket. Konkrétan a K-8-as Karakorum megvásárlásáról van szó, nem kevesebb, mint 50 példányra szóló nagyságrendben. Az üzletkötés előkészítésére valószínűleg még 2009 novemberében került sor, mikor is a légierő legfőbb vezetője, Myat Hein kínába utazott katonai repülőgépek vásárlásának céljából. A gépek teherhajók fedélzetén érkeznek majd, és a mekihtilai repülőgépgyár hangárjaiban hozzák őket repülőképes állapotba.
A Mianmari Légierőben amúgy nem ismeretlen a típus, 1998-ban már beszereztek 12 példányt, melyek azóta a Taungoo Légibázison állomásoznak.



Szentpétervár vezetése távozásra kérte fel az Admiralitás hajógyárat. A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alatt Szentpétervár vezetése és a United Shipbuilding Corporation között megköttetett megegyezés értelmében az Admiralitás hajógyárat a Szentpétervár történelmi részének számító Új-Admiralitás szigetről a a Finn-öböl bejáratának közelében fekvő és az orosz admiralitásnak és a Balti Flottának otthont adó Kronstadt kikötőjébe telepítik át.

A tervek szerinti 6-8 éves áttelepítési időszak – mely elvileg nem érinti a hajógyár által vállalt határidőket – lezárultával Szentpétervár egy mintegy 17 hektáros terület bortokába jut, melyet városfejlesztésre hasznosíthat, míg a hajógyár a mostaninál kedvezőbb termelékenységi és logisztikai környezetben találja majd magát.

Persze a folyamat nem lesz olcsó, a teljes művelet várható költségeit 20 milliárd rubelre teszik. A hajógyár védelmi ágazatának áttelepítési költségeit Szentpétervár vállalja magára, melyet a hajógyár jelenlegi területének értékesítéséből kívánnak fedezni. Az Admiralitás hajógyár civil vonalának költöztetését az orosz fejlesztési bank, a Vnesheconombank támogatja majd.
__________________________________________
Közreműködött: Aim-120, Eagle és Tcat

2 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2010. 24. hét”