|

Csupaszárny repülőgépek – A Horten fivérek munkássága

A II. világháború kitörésekor Adolf Hitlernek esze ágában sem volt hadba lépni az Egyesült Államokkal, erre azonban “rákényszerítette” őt a japán szövetségese, 1941. december 7-én végrehajtott támadása Pearl Harbor ellen.

A háború első szakaszában a III. Birodalom kizárólag csak a tengeralattjáró flottájával fenyegethette a hatalmas távolságra lévő, hadviselő amerikaiakat. A már gazdasági és ipari hatalomnak számító ország fenyegetésétől tartva, Hitler elrendelte a nagy hatótávolságú stratégiai bombázó repülőgépek hadrendbe állítását, így 1944-ben számos új és már korábban befagyasztott tervezet kapott újra elsőbbséget.

A Horten fivérek ,

1944 őszén tehát azt a hatalmas és megtisztelő feladatot kapta a német repülőgépipar, hogy hozzanak létre egy olyan nagy hatótávolságú bombázót, mely képes három tonnányi bombát még 13 000 kilométer távolságra lévő célokra is kioldani.

A tervezésre kiírt pályázatot a zseniális Horten fivérek nyerték meg, olyan nagy nevű tervezők előtt, mint Junkers vagy Messerschmitt. Az általuk elképzelt repülőgép egy hat hajtóművel ellátott távolsági bombázó volt, mely a Ho-XVIII jelölést kapta. A repülőgép tervrajzai 1944 végére már el is készültek. Az alapvető számítások elvégzése után a Horten fivérek úgy döntöttek, hogy hat darab “Jumo 004B” típusú sugárhajtóművet építenek a jövendőbeli repülőgépbe. Az elképzelések szerint a Ho-XVIII negyven méteres szárnyfesztávolságú sárkánya fából készült volna és a hajtómű-kiömlőnyílásokat a szárnyak felett kívánták kialakítani.

Walter Horten 1929-ben ,

A Horten fivérek a kész terveket 1945. február 25-én mutatták be az illetékes hatóságnak. A típus kifejlesztése és a kísérleti repülések ütemezése igen merész volt: az első repülőgépnek mindössze hat hónap leforgása alatt el kellett volna készülnie a Junkers művek támogatásával. Reimar Horten így írt erről életrajzában: “…Utolsó megbízásunkat, mely az volt, hogy fejlesszünk ki egy hat hajtóműves nagy hatótávolságú bombázót, 1945. március 12-én kaptuk kézhez. Azért, hogy szert tegyünk tapasztalatokra a nagyméretű repülőszárnyak területén, azt javasoltam, hogy duplázzuk meg a Ho-III méreteit, ellátva hat darab 640 LE-s tolólégcsavarral. Erre azért volt szükség, hogy 20 órán keresztül képes legyen tartósan 500 km/órás sebességgel repülni, és emellett még néhány bombát is szállíthasson. Egy ilyen gép hasznos lett volna az észak-atlanti háborúban. A hivatalos ellenérv az volt, hogy ‘a mi bombázóink már képesek 500 km/órával repülni!‘. A megrendelés a repülőgépre annak ellenére megérkezett, hogy a vitánk az előzetes árkalkulációról még be sem fejeződött. A gyártás 1945 áprilisában kezdődött Kahlaban, Weimar közelében.” A tervek szerint akár még atombombát is szállíthatott volna a hatalmas bombázó New York vagy Washington fölé. Az amerikaiak szerencséjére, sem az atombomba, sem pedig a repülőgép nem készült el a háború végéig.

Walter és Reimar Horten az általuk tervezett Ho-I mellett. ,

A Horten fivéreknek nem ez a tervezet volt az első és egyben utolsó munkájuk a “csupaszárny” repülés területén.
Reimar Horten már 14 évesen meg volt győződve arról, hogy a jövő a repülésben a “csupaszárny” szerkezeteké és ez a gondolat meghatározta további munkásságukat. Minden hiedelem ellenére nem a fivérek találták fel a csupaszárnyakat, hiszen azok már léteztek sárkányok és vitorlázógépek formájában a motoros repülés 1903-as megindulásáig is. Mindamellett ők voltak a legcéltudatosabbak ezen a területen, hisz pályafutásuk során nem is terveztek mást, csak “csupaszárnyakat”, németül “Nurflugel”-eket.

A Horten-féle vitorlázógépek roppant egyszerű kialakítású szerkezetek voltak. Általánosságban elmondható gépeikről, hogy hatalmas függőleges vezérsík nélküli szárnyakból és egy apró burkolt törzsből álltak, melyben a pilóta hason feküdt. A Horten-féle repülőgépek amellett, hogy szemre is tetszetősek voltak, rendelkeztek még egy nagy előnnyel: alacsony volt a légellenállásuk, így gyorsabban tudtak emelkedni. 1939-ben újabb jelentős sikert értek el a fivérek, amikor egyik tesztpilótájuk, Heiz Scheidhauer megnyerte az “Arany Teljesítmény Vitorlázódíjat” a 340 kilométeres versenyszámban a Ho-III típusú vitorlázógéppel.

1943-ban Göring, a Luftwaffe vezetője – és egyben a légügyi miniszter – arra adott utasítást a III. Birodalom repülőgépgyártó cégeinek, hogy fejlesszenek ki egy olyan bombázót, mely képes 1000 km/órás sebességgel, 1000 kilométerre 1000 kg bombát eljuttatni. A kiírt pályázatra készült Ho-IX repülőgép modelljét alapos szélcsatorna-teszteknek vetették alá. 1944. nyarán a “Gothar Waggonfabrik” rendelést kapott negyven darab Ho-IX legyártására, melyet később átneveztek Ho-229-re. A hajtóműproblémák miatt az új típus első repülésére csak 1945. február 2-án kerülhetett sor. A repülőgép egy nagy reményekre jogosító projekt volt, de túl későn kezdték el a fejlesztését, így a háború végéig már rendszerbe sem állhatott.

A II. világháború befejezése után Walter megpróbált munkához jutni a szövetségeseknél, ezért felvette a kapcsolatot a bajorországi Wiesbadenben lévő Amerikai Légierő európai főhadiszállásával, hogy a “Gémkapocs-hadművelet” (agyelszívás) keretében az Egyesült Államokba juthasson, de erőfeszítései sajnos nem jártak sikerrel. Ezek után megszerzett egy mérnöki irodát Göttingenben, hogy továbbra is munkában maradhasson.

Minkét fivér szerfelett különös, úgyis mondhatnánk bogaras személyiség volt, különösen igaz ez Reimarra. Talán az igazi zseni is ő volt, tőle származtak az eredeti ötletek, gondolatok, míg Walter volt a mérnök, aki megrostálta öccse ötleteit, hogy mi kerülhet megvalósításra a grandiózus tervek közül. A személyiségjegyeik különbözősége miatt folyamatos volt a civakodás és súrlódás a testvérek között.

Horten Ho-229 ,

A II. világháború után a megszálló hatalmak megtiltottak mindenféle repülőgép-fejlesztést és -építést Németországban. Miután Reimar Horten szembesült a kedvezőtlen helyzettel, 1948. áprilisában úgy határozott, hogy elhagyja szülőföldjét és kivándorol Argentínába. Cordobában telepedett le, ahol lehetősége nyílt folytatni munkáját. Még számos ilyen kialakítású típust tervezett. Nem csak vitorlázógépekre futotta erejéből, hanem “csupaszárny” elfogóvadász és teherszállító repülőgépet is tervezett az argentinoknak. Bátyja, Walter, Németország nyugati felében maradt, ahol bekapcsolódott az új Német Légierő létrehozásába.

Forrás: aerofriends.hu

És végül néhány videó a “csupaszárny” gépekről:

httpv://www.youtube.com/watch?v=GjXr5w3M4mc

httpv://www.youtube.com/watch?v=i8y5suPs1uE

10 hozzászólás “Csupaszárny repülőgépek – A Horten fivérek munkássága”

  1. Témába vágólag így dicsőíti az NGC TV és a Northrop cég a fajtiszta német repülőgép-tervezők felsőbbrendű intellektusát – avagy fél CD terjedelemben újjászületik Hitler lopakodója:

    http://hotfile.com/dl/8161137/345b036/national.geographic.hitlers.stealth.fighter.hdtv.xvid-dvsky.avi.html

    A végén a nácikok Horten csillagrombolóról leatomozzák Manhattant, szóval csak erős megszorításokkal sorolható a dokufilmes kategóriába …

  2. Besírok rajtad Tacsk0!!!!XDDDDD

    Valami Sci-Fi ből össze gyúrt Romulán-Kardassziai Náci időutazó megszállott vadállat lehetsz aki egész nap a gép előtt ül és be hozzák neki a kaját és a többi függővel gyártják az elméleteket megy a Skype meg az MSN egész nap közben a másik gépen meg Call of Dutyzol valahogy ilyennek képzellek el.Ja és mindenhol Star Track meg Csillagkapus relikviák Birodalmi zászló az ágyad felett szól a Divizió 88 és had ne soroljam tovább……

    De akkor is nagyon király vagy Viva la Tacsk0!!!XDDDDD

  3. Köszönjük a cikket!
    Egy biztos a Horten fivérek megelőzték a korukat és fantasztikus ötleteik voltak. A csupaszárny ötlete a B-2-ben csúcsosodott ki és vált tökéletssé, igaz ehhez kellett a fly-by-wire vezérlés. Így a pilóta végképp az irányításra és főleg a feladatra tud koncentrálni, ahelyet hogy folyamatosan a gép váratlan reakciójára vár és készenlétben van annak korrigálásra.
    A Ho-229 és csak a tervezésig jutott bombázók gyakorlatilag láthatatlanok lettek volna a kor szövetséges radarajai számára!
    A háború után tervezett vitorlázóik szinte mindig díjnyertesek voltak!
    Egy szó mint száz: Brilliáns fickók voltak!

  4. Ha a németek tíz évvel elhalasztották volna a háború megindítását ki tudja mi történhetett volna…

    Addigra beérhettek volna ezek a távolsági bombázók, a sugárhajtású vadászaik, a rakétaprogramjuk és még ki tudja mi minden. A leginnovatívabb dolgokat a háború közben találták ki és bevetésre már szinte alig kerültek. Ha tíz évig még fejlesztettek volna, biztos hogy nem tartották volna velük a lépést sem az oroszok, sem a franciák, esetleg az angolok valamelyest.

    Félreértés ne essék, nem mintha különösen bánnám a nácik bukását, bár minekünk a kommunisták sem hoztak sok jót helyettük.

  5. Ha a németek tíz évvel elhalasztották volna a háború megindítását ki tudja mi történhetett volna…

    Szeritem semmi. Az USA egymaga szinte több – de lehet, hogy tényleg több – hadianyagot állított elő, mint az összes többi hadviselő fél összesen és as legendákkal ellentétben nem a németek találtak ki mindent, nem csak ott voltak okos emberek…

    Némteroszágot rendszeresen bombázták, több száz, végül ezer gépes bombázó kötelékek, ezres létszámú vadászkísérettel. Ehhez képest a temelés ’44 nyaráig nőtt és végig 3-4% táján volt a veszteség. 44 közepén a bombázók legénységének morálja elég szar volt egyes esetekben.

    A németek távolsági bombázói legjobb estben is New Yorkot elérték volna. Ahol aztán vadászvédelem nélkül kb. az történt volna velül, mint a jenkikkel Ploiesti vagy Schweinfurt felett. Na és a többi nagyvárossal mi van? A Nagy tavak iparvidékének elérése esélyük sem volt, de még NY-Fr. távolság is erősen optimista. A B-36-nak volt kb. ekkora hatótávolsága, csak az némileg fejletebb volt minden más akkori bombázónál és kicsit drágább is…

    A gázturbina a túloldal előtt is ismert volt sőt, gyakorlatilag a
    Me-262-vel egyidőben repültek vele vadászok. ’44 nyarán már V-1-re lövöldöztek velük. Annyi volt a difi, hogy a szövik nem szorultak rá, hogy pánikszerűen vessenek be ki nem próbált, jószerivel laboratóriumi szerkezeteket, amik nagyobb veszélyt jelentettek használója számára, mint maga az ellenség. Az, hogy a német vadászok krémje mit repült vele, az nem mérce. Az átlagpilóta számára elég halálcsapdák lettek volna, mert gyakorlatot szerezni azért egészen más tészte több ezer pilótának, mint belültetni a világ legtapsztaltabb pilótáit.

    Arról meg végépp ne feledkezzünk el, hogy a Me-262 hajtómű élettartama 25 óra volt. Ennyit elégnek ítéltek, mert nem hitték, hogy egy gép tovább egybenmarad. Ha a németek valóban használható gépet akartak volna, akkor ennek legalább 250 órának kellett volna lennie, de kísérővadásznak akkor is alkalmatlannak lett volna.

    Kicsit vicces, de egy P-51 hatótávolsága pótossal úgy néz ki, hogy összemérhető ma egy 1 pótós F-16 géppel. A Me-262 estében szó nem volt erről…

  6. Mi a baj azokkal akik szeretnek Call of Duty-zni? :))))))
    Az összeesküvés elméleteknél csak egy fokkal jobb a mi lett volna ha …..játék sztem :)
    Igazából a németeknek semmilyük sem volt egy világméretű háborúhoz.Se nyersanyag se támaszpontok se emberanyag semmi.
    Még 3 hadosztályt sem tudtak rendesen ellátni észak-afrikában se tengeren se levegőből.
    Nem a saját kaliberűekkel kezdtek ki ráadásúl nem is eggyel ezért lett végük.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.