|

Orosz cég is nevez a KC-X tenderre?

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy ezúttal sem a HTKA Lapcsoport Szerkesztősége szórakozik (azt csak április elsején és munkaidőn kívül szoktunk :) ). A hír valódi, bár sokáig kellett csipkedni magunkat, mire rájöttünk, hogy ez nem (rém)álom, hanem tényleg a valóság.

Meglepő kijelentést tett a napokban az orosz állami tulajdonban lévő UAC (United Aircraft Corporation) vállalat, mely még 2006-ban alapult Vlagyimir Putyin elnöksége alatt: egy amerikai vállalattal karöltve neveznek a 179 darab légi-utántöltő repülőgép beszerzésére (sokadszorra) életre hívott KC-X tenderre. Az érintettek nyilatkozata szerint március 22-én, hétfőn nyilvánosságra hozzák, mely amerikai céggel nyújtanak be közösen ajánlatot. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az oroszok elképzelése az Iljusin Il-96-os, négyhajtóműves utasszállító repülőgép “tankerizálásán” alapszik.

“Minden életképes ajánlatot szívesen fogadunk” – nyilatkozta a védelmi minisztérium szóvivője, Cheryl Irwin. Azonban arra a kérdésre, miszerint mennyire komolyak az orosz fél szándékai, nem tudott érdemi választ nyújtani.

A kétoldali gazdasági kapcsolatok előrelendítésének érdekében a héten Hillary Clinton Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin fogadta. Az orosz ex-miniszterelnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a gazdasági válságnak köszönhetően a két ország között lefolytatott kereskedelem 2009-ben 4 milliárd dollárral (20 milliárdról 16 milliárdra) esett vissza.

“Hálás vagyok, hogy az orosz fél ennyire elkötelezett a kapcsolatok erősítése és elmélyítése iránt, ez kedvező mind az államgazdaság, mind az üzleti vezetők, mind pedig a befektetők számára.” – nyilatkozta Clinton.

Jelenleg az EADS visszalépésével az egyedüli pályázó a Boeing KC-767 “NextGen Tanker” koncepciója. Azonban nem csak az oroszok gondolkodnak a nevezésen, a “visszatántorodott” EADS is újból labdába kíván rúgni, ám ezúttal más segítő oldalán, amennyiben a védelmi minisztérium részéről rugalmasan kezelik az ajánlatok beadására szabott határidőt.

27 hozzászólás “Orosz cég is nevez a KC-X tenderre?”

  1. Azért mást most is vásárol haditechnikát az oroszoktól az USA(elsősorban Afganisztánba) igaz, ezt hivatalosan magán cégek teszik (volt egy érdekes diplomáciai játék úgy fél éve ezzel kapcsolatban)

    Gregor:
    Putyin miniszterelnök “csak” jelenleg ugyan, de övé a valódi hatalom és nem Medvegyevé. Nem egy olyan képsort lehetett látni a TV-ben ahol Putyin a saját irodájában fogadta Medvegyevet- fordítottat viszont nem nagyon. A következő elnökválasztáson pedig ismét Putyin fog indulni (és minden valószínűség szerint győzni is)mert úgy változtatták meg a választási rendszert (miatta( hogy két időszak után egy kihagyott időszak, utána lehet megint két időszak. Putsinnak pedig gyxakorlatilag nincs versenytársa.

  2. Medvegyev csak egy báb, nem véletlenül választotta maga mellé putyin. Medvegyev ugyanis félig zsidó származású és ha “önjáróvá” kezdene válni, akkor putyin elintézi, hogy ezt széles körben megírják az újságok és akkor volt M, nincs M… Az oroszoknak nagy nosztalgiájuk van a komenyizmus iránt, de a deklis elit részét mindig zsigerből utálták.

    Amúgy a BBC szerint Helmandban nagy robbantás volt, háromkerekű motor tíz civilt ölt meg egy hídnál. Afgán konvoj volt a célpont, nem megszálló.

  3. HA eddig a politikai miatt nem győzethetett az AIRBUS lehet hogy pont hasonló ok miatt fog győzni az orosz gép.

    Mivel Afgán miatt az amcsiknak szükségük van az orosz szállító kapacitásra és ügye bár ennek ára van.

    Putyin az Putyin. Oroszoknál mint nálunk nincs hagyománya a demokráciának.

    Csak az oroszok nagy szerencséjére alkoholista Jelcin aki oda szétverte a régi rendszert és majd nem ki árusította zsidóknak az orosz nyersanyag kincset.

    Jött Putyin és a KGB hatalmi csoport.
    Aki megtalálták az új feladat körüket orosz nemzet védelmét és irányítást.
    Mellettük meg jelent nem régiben egy új nemzeti értelmiséginek nevezhető gazdasági erő.

    Putyin ezen két csoportot között egyensúlyoz úgy hogy a belviszály ne törjön ki ami ártana az országnak.

    Médiában nem véletlen Putyin egy erős karizmatikus ember ként jelenik meg aki vadászik stb.

    Közben mindenki hallgat hogy nem hivatalos trónörökös úton van csak annyi a bibi hogy édesanya csak 50%-ban orosz.
    Valamint Putyinnál 15-20 fiatalabb.

    Oroszok gondolkodása olyan hogy utálják az idegeneket.
    Medvegyev hogy fél zsidó ennél jobb póráz nem is kell.
    Olyan országról van szó megint ahol már hagyomány e népcsoport üldözése Sztálin atyácska jóvoltából

  4. Micsoda egy szánalmas egy próbálkozás az IL-86os az AIRBUS A340nek az ellenfele és mivel egy 707 kategóriájú kisebb gépet akarnak akkor csak a 767es vagy az A310MRTT jöhet számításba ami a Németeknek és a Kanadaiaknak is van.

    Azt kellene indítani ha már ennyire az “olcsóság és a méret” számít.

    Például a Lockheedal karöltve,ha az Eurocopterrel és az Aleniaval működött akkor itt is talán sikerül.

  5. Onedin kapitány

    Topic off

    Szia Hegyaljaihun!
    Milyen P-örököst emlegettél? Le vagyok maradva… és nagyon kiváncsi lettem.

    Topic on

    Lehet, hogy ez az egész csak arra jó, hogy az oroszok “megsértődhessenek” és ürügyet találjanak arra, hogy miért nem am.-i gyártótól veszik meg az X repülőgépet? Mostanában pályáznak ott az amik valamivel a repülőgépipar, vagy a légiközlekedés környékén?

  6. Putyi Jelcin alatt miniszterelnök volt. Vagy nem? Szerintem is a 4 hajtóművel lesz a baj. Amúgy a gép kiváló. Medvécske azért nem báb. Eleinte Putyiról is ezt gondolták. Én meg arról nem hallottam, hogy ha valaki volt már 2x elnök, akkor soha többé nem lehet. Sztálin se volt orosz.

  7. Én legszívesebben törölném az összes ilyen hozzászólást. Rohadtul elegem van, hogy a technikai poszotkat is turbómagyar ömlegéssel rombolják. Ha ilyen baromságok olvasására lenne ingerenciám, akkor mennék a kurucra és egyéb elvetemült oldalakra.

  8. Azért tényleg nem kéne lesajnálni az IL-96-ot. Akár egy könnyűgyalogos zászlóaljnyi utast tud szállítani. Altípustól függően 40-92t (IL-96-T 92tonna) hasznos teher. Persze kérdés melyik altípusból csinálnának többfunkciós tankert.
    Bár már elveszítettem a fonalat. Most éppen többfunkcióst, vagy csak szimpla tankert akarnak?

  9. > Medvegyev hogy fél zsidó ennél jobb póráz nem is kell. Olyan országról van szó megint ahol már hagyomány e népcsoport üldözése Sztálin atyácska jóvoltából

    Meglepő módon maga jozsif félzsidó volt, eredeti családneve a Dzsugasvili grúzul zsidó fiát jelenti (Judas filii). Ezek után nehéz megérteni, hogy miért pont sztálin akarta a zsidó orvosokat kiirtani a nagy koncepciós perben, amit csak a halála akadályozott meg?

    Amúgy a SZU összes vezetője zsidó volt: Lenin (született Blank Izsák), Trockij, Sztálin lásd fentebb, Hruscsov (ukrán zsidó), Andropov a KGB vezére, a brezsnyevi SZU tényleges vezetője, később főtitkár (róla csak a halála után hozták nyilvánoságra, hogy az volt, mert népi lázadástól tartott az SZKP KB).

    Tulajdonképpen minél jobban nézi az ember, annál inkább úgy tűnik, hogy aki a történelem vagy a tudomány könyveibe bekerül, az 99,9% mind zsidó – a többi emberfaj agyilag túl egyszerű ahhoz, hogy nagy gonosz vagy jó dolgokat vigyen végbe és csak az ekét tolni alkalmas, alattvalónak.

  10. Windex-et? Az csak az USA-ban van. Amugy uveg tisztitasra tenyleg az a legjobb…:D
    Topic on: Nem hiszem hogy a tanker programot kulso orszagnak kiadnak, tul sok millard $ van benne. Csak ugy tudom elkepzelni hogy min. 50% vegyes vallalat valamelyik amcsi gyartoval, ha pedig uber olcson nyomnak az oroszok a gepeket, talan meg elkepzelhetonek tartanam, de a belso tartalyokat, boom-ot stb. az amcsi kene legyen, vagy valahogy igy. A nemzet gazdasagi tenyezoket minden keppen szem elott fogjak tartani.

    Topic off: ha keresztenynek vallod magad, akkor tudhatnad hogy mindenki Adamtol es Evatol van, es gyakorlatilag mind egyenloek vagyunk. Valami gondod van a zsidokkal? Jezus is zsido…
    De viccen kivul, miert is itt kell errol beszelni??????

  11. A zsidU2-botrány kapcsán egy fórumban találtam az alábbi gyöngyszem beírást:

    “Megtörtént eset, hogy az átkosban, a nyolcvanas években alacsony magasságban, a Duna vonalában végigrepült egy szerb vadászgép. A radarok a terep takarása miatt nem látták. Budapesten felemelkedett néhányszáz méter magasságra, A lokátorosok kapkodtak fűhöz-fához, honnan került ide ez a gép. Majd a szerb vadászgép két és fél perc alatt ugyanazon az útvonalon visszarepült.”

    Persze még véletlenül sem volt az átkosban dunai lérak tűzszakaszunk, kb. 100 darab állandóan betöltött SA-2 és SA-3 repülő villanypóznával, amik még az éjszakánként kísértő strigákat is kérdés nélkül lelőtték a seprűjükről… Biztos otthagyták a könnyűszerkezetes paksi reaktor-blokkokat a szerbek prédájának. Biztos az hazánkban ideiglenesen állomásozó oroszok sem látták.

  12. @Fade: a videód korhatáros , majd próbálok keresni hasonlót
    kinek nem inge ne vegye magára – de a társadalmi vezető réteget alkotó elemek momentán K.Ö.CS.Ö.G.Ö.K és “büszkék is rá”.(ld.inkubátor hiány a kórházakban, ld mentősök stbstb.) szóval bárhogy is legyen , a kórlelet az hogy nem a jótét lelkek seholsem a falkavezérek (főleg szélsőséges szituációk szintjén)
    Globalizálódó világ útján eljutottatak minket odáig hogy NEM LÁTSZIK életképes alternatíva az enbereknek kríziskor …
    :)

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.