Az Orosz Légierő jövőjét illető – nem első alkalmas – grandiózus ígérgetések mellett a közelmúltban az Orosz Haditengerészet jövőbeni kilátásairól is napvilágot láttak – jobban hihető – hírek.

Alapvetően az Orosz Haditengerészet a “nagy összeomlás” után amint lehetett gyorsan újból Moszkva figyelmét élvezte, ami nem meglepő, lévén az orosz atomerő egy jelentős és ami fontosabb nehezebben elpusztítható részét adják a nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók fedélzetén telepített SLBM-ek. Jól ismert tény, hogy a Haditengerészetre fordított összegek jelentős részét a Delta IV-es “boomer”-ek ráncba szedése, fegyverzetük néminemű modernizálása mellett nagyrészt a negyedik generációs orosz SSBN, a Project 955 Borej-osztály sikeres összehozása, valamint az egyelőre finoman szólva is kevéssé sikeres Bulava SLBM kifejlesztése emésztette fel.

A maradékból került kigazdálkodásra az exportpiacon roppant sikeres Kilo-osztály utódjának szánt Lada/Amur-osztály, valamint a még hadrendben álló Oscar és Akula nukleáris meghajtású támadó tengeralattjárók (SSN) leendő utódjának, a Project 855 Yasen-osztály megtervezése, illetve az első egységek építésének nyögvenyelős beindítása. (A Borej nyelte a pénzt a Yasen-ra nem nagyon volt jó ideig.)

Persze a Haditengerészet vonatkozásában is nem egyszer elhangzottak kissé “kéz belelóg a bilibe” jellegű bemondások. Tengeralattjárós vonalon ezek legutóbbika 2009 nyaráról származik, melyben a haditengerészet parancsnoka, Vlagyimir Viszockij admirális egy igen ambiciózus tervet vázolt fel: 2011-es kezdettel 1-2 évente elkezdenék 1-1 új SSN építési munkálatait, lévén ehhez már minden adott – beleértve az anyagi hátteret is.

Ugyanakkor legalább a tengeralattjárós vonalat a kommunikált vonalon is következetesen viszi Moszkva, míg a felszíni arzenál megújítása kapcsán a jól ismert ködösítés, az egyszer azt, máskor meg ezt mondjuk felállás megy/ment évek óta – különös tekintettel a repülőgép-hordozók kérdésében. Itt a “nem kellenek Oroszországnak, inkább a partvédelmi erők fejlesztése szükséges” állásponttól azon nonszensz nyilatkozatokig, miszerint “pár évtizeden belül az amerikai szuperhordozókkal párban lévő erő kiépítése várható” sok mindent lehetett hallani az elmúlt évek során, gyakran igen rövid váltakozásokkal.

Tekintsünk el attól, hogy ez a CVN 68, azaz a USS Nimitz valahol Kanada partjai mentén és képzeljünk el valami hasonlót, ámde fehér-kék-piros zászló alatt, fedélzetén MiG-29K gépekkel…

A repülőgép hordozók kérdése egyébként a napokban ismét terítékre került, a szokott módon kissé meredeknek tűnő formában: a nyilatkozatok alapján az egyelőre még (mindig) csak a követelmények, elvárások összeállítása fázisban leledző projekt a tervek szerint 2020-ra nukleáris meghajtású repülőgép hordozót eredményezne.

A tengeralattjárós vonalhoz hasonlóan azért felszíni hadihajók vonatkozásban is tudnak fejlődést és kézzelfogható eredményeket felmutatni az oroszok. Még szép, hiszen a mindenféle hangzatos bejelentés és halandzsa mögött ténylegesen a tengeralattjárós erő és az új irányelvek alapján megtervezendő kisebb méretű felszíni hadihajók új osztályainak megalkotása zajlott.

A Krivak III fregattok alapján Indiának összelapátolták a Type 1135.6 / Talwar-osztályt, majd saját haditengerészetüket szem előtt tartva, a Talwar-osztály kapcsán szerzett tapasztalatokat is felhasználva két új hajóosztályt is megalkottak a korvett és fregatt súlycsoportokban.

Ezek közös vonásai közül az egyik, hogy mellőzik az egykori szovjet mentalitást, miszerint a korábbi osztályok igazából jó ha 2 évtizedig alkalmasak voltak szolgálatra. Ezt Oroszország ma már nem engedheti meg magának, így a cél olyan osztályok összehozása volt, melyek 4-5 évtizedes élettartammal rendelkeznek és ez alatt többször is nagymértékű modernizáláson eshetnek át. Másik vonatkozása ezen hajóknak, hogy az aktuális módinak megfelelően csökkentett észlelhetőség is a tervezők szeme előtt lebegett relatíve magas prioritással. A Project 20380 jelölésű korvettek és a Project 22350 megnevezésű fregattok egy másik jellemzője, hogy – legalábbis egyelőre – tengeralattjárók és felszíni hajók ellen rendelkeznek elsősorban komolyabb arzenállal, légvédelmi vonatkozásban inkább csak saját maguk védelmére képesek.

A két típus közül a Project 20380-as áll jobban, lévén az első egység, a Sztereguscsij 2007 vége óta szolgálatban áll. Hovatovább, ahogy cirka egy éve írtuk, az idei és a jövő évre újabb 1-1 egység átadását ígérte az orosz United Shipbuilding Corporation. És hogy végre beleszőjük hírünk egyik igazi apropóját ezen egyre hosszabbra nyúló mesébe, meg kell említenünk, hogy nagyon úgy tűnik, hogy ezt tartani is tudják!

Ugyanis a Project 20380-as korvettek építését (is) végző szent-pétervári Szevernaja Verf hajógyár illetékesei nemrégiben úgy nyilatkoztak, hogy a második egység, a Soobrazitelny – melynek építése ugyan kissé hosszúra sikeredett, hiszen a hajó építését 2003 májusában kezdték meg – vízre bocsátása március vége felé várható.

Az első Project 20380-as, a Sztereguscsij

Abban egyébként egészen biztosak vagyunk, hogy a Szevernaja Verf munkásainak nem kell majd a munkaügyi központ ajtaján kopogtatniuk, lévén a hajógyárban jelenleg további 3 Project 20380-as és a Project 22350-es, azaz az Admiral Szergej Gorskov hajóosztály két első egysége is épül. Az osztály névadójának, a Szovjetunió haditengerészetének újraszervezéséért rendkívül sokat tevő Szergej Gorskov admirális nevét viselő egység vízre bocsátása az idei év utolsó negyedére várható, amit ha a tesztek folyamán minden pöccre megy 2011 folyamán már a hadrendbe állítás követhet.

Míg a Project 20380 osztályú korvettek a part menti sekély vizekre lettek optimalizálva, addig a jóval nagyobb, cirka 4 500 tonna vízkiszorítású Project 22350-es fregattokra Oroszország képviselése vár a világ óceánjain. Az osztályból 2015-ig 20 egység megrendelését tervezik, melyekből majd mind a 4 flotta kapna.

A Project 22350, azaz az Admiral Szergej Gorskov-osztály számítógépes modellje

A 4 500 tonna vízkiszorítású fregattok hossza több mint 130 méter, szélességük 16 méter. A fregattok fegyverzetét a 300 kilométeres hatótávolságú P-800 Oniks (NATO kód: SS-NX-26 Yakhont) robotrepülőgép alkotja. A majd 9 méter hosszú 3 tonnás fegyver a hangsebesség 2,5 szeresére képes és egy 250 kilogrammos robbanófejjel van ellátva. Tengeralattjárók ellen a RPK-9 Medvedka (NATO kód: SS-N-29) rakétatorpedók kerültek a fedélzetre, melyek 20 kilométeres távolságban jelentenek veszélyt a felszín alatti vadászokra. A fregattokon egy új 130 milliméteres hajóágyú is elhelyezést nyert..

Elvileg az Admiral Gorskov építése alatt | Forrás