|

Érkezik a Lada

Az Orosz Haditengerészet pénteki bejelentése szerint 2010-ben végre ténylegesen hadrendbe áll a Lada-osztály első egysége, a Szentpétervár. Végre és ténylegesen, hiszen a Szentpétervár 2005-ös átadása óta tesztek alanya. Úgy tűnik végre azonban elérkezik az idő, hogy ténylegesen is erősítse a Balti Flottát.

„A tengeralattjáró jelenleg tengeri teszteken vesz részt az új meghajtás, elektronika és fegyverzet tesztelése céljából” – nyilatkozta Oleg Burcev altengernagy.

A Kilo-osztály, azon belül is a Project 636 (Improved Kilo / továbbfejlesztett Kilo) alapjain elkészített Project 677 Lada-osztály megvalósításáért természetesen a Rubin tervezőiroda volt a felelős. Ezen negyedik generációs diesel-elektromos osztály tervezési szakasza még 1989-ben vette kezdetét, a Szentpétervár (B-585) gerincének lefektetésére pedig 1997-ben került sor.

Szentpétervár a  szárazdokkban
A Szentpétervár a névadó város szárazdokkjában

Az anyagiak miatt maga az építési folyamat meglehetősen sokáig, mintegy 7 évig tartott, az első Lada csak 2004-ben merülhetett vízbe. A haditengerészetnek 2006 során került átadásra – tesztelésre.

Mint korábban is írtuk a Lada-osztály egy minden szempontból modern, az elődjénél az új zajelnyelő borításnak és propeller kialakításnak köszönhetően lényegesen csendesebbnek tekintett/mondott osztály, mely a kor követelményeinek megfelelően levegőfüggetlen meghajtással bír. (Üzemanyagcellás megoldás)

Hogy a Ladák mennyire csendesek is valójában, arról majd talán többet lehet tudni, ha tényleg betöltik nekik szánt szerepüket, a Kilo-k kiszorítását. Itt is megemlítenénk, hogy még véletlenül se gondolja senki, hogy ezt a csendes üzemet amolyan „orosz” minősítéssel kell tekinteni, mely alulmarad a nyugati megoldások mögött. Szó sincs róla, hiszen már az elődöt, a Project-636-os Kilo-kat is ténylegesen a legcsendesebb diesel-elektromos tengeralattjárók közé sorolják. Az amerikai haditengerészet szlengjében például néha csak „Fekete lyukak”-ként hivatkoznak rájuk, utalva azon kellemetlen képességükre, hogy ha arról van szó képesek hatékonyan „eltűnni”.

A Lada-osztálynak van amúgy képesség csökkentett exportváltozata is, mely Amur név alatt fut. Az Amur szerkezeti vonatkozásban erősen megegyezik a Ladáéval, igazából a legnagyobb eltérés abban mutatkozik, hogy a vevői igényeknek megfelelően milyen belsőségekkel érkezik. A Rubin anno ez alapján számos Amur változatot dolgozott ki.

Azonban igazából mindössze kettő, az Amur 950 illetve 1650 szerepel a kínálatukban. Hovatovább Moszkva részéről exportra ténylegesen csak Amur 1650 van kínálva elvileg.

Az Amur egyelőre azonban még nem könyvelhetett el exportsikereket, így a Kilo trónfosztása kérdéses. Ezzel szemben a Kilo változatai (a 877 és 636 egyaránt) a világ számos, orosz technikát felvevő haditengerészetében megtalálhatóak. Legutóbbi megrendelőként Venezuela jelentett be igényt 3 Project 636 egységre, nagyjából 1 milliárd Dollár értékben.

Szent Pétervár a kikötőben
Hogy a Ladák Amurok más nemzetek kikötőiben is megjelennek-e, az egyelőre kérdéses. (Nagyítható)

Oroszország egyébként jelenleg összesen 8 Lada-osztályú tengeralattjáró rendszeresítését tervezi. A Szentpétervár mellet jelenleg további három egység van építés alatt a szentpétervári Admiralitás hajógyárban. Ezek a következőek:

  • Kronstadt (B-586)
    Gerinc lefektetve: 2005. július 28.
  • Petrozavodszk (B-587)
    Gerinc lefektetve: 2006. július.
  • Szevastopol (B-588)
    Gerinc lefektetve: 2006. november 10.

Mint nem is olyan régen írtuk Moszkva bejelentette, hogy a déli országrész haderejét igyekszik mihamarabb modernizálni, melynek keretén belül például a Fekete-tengeri Flotta kapni fog egy Ladát. Ez elképzelhető, hogy a Kronstadt lesz, melynek átadása (nem hadrendbe állítása) egyes források szerint idén esedékes.