|

Ambíciózus orosz tervek

A napokban írtunk róla, hogy a Szevmash megkezdte a második Yasen-osztályú nukleáris meghajtású vadász tengeralattjáró építési munkálatait. Az azóta eltelt pár napban befutott egy újabb, az orosz haditengerészettel kapcsolatos hír.

Egy olyan hír, melyről nehéz eldönteni, hogy Moszkva ezt komolyan kivitelezhetőnek is tartja a nyilatkozatokban szereplő dátumokkal, avagy érzik, hogy azért ennek „kissé” álom íze van, vagy pusztán azzal számolnak, hogy megint közeleg a fosszilis energiahordozók árának egekbe szökése és ezáltal folytatódhat az orosz gazdaság és haderő gyors ütemű talpra állítása.

Vlagyimir Viszockij

Vlagyimir Viszockij ,

Akárhogy is, orosz haditengerészet vezetése úgy döntött, hogy 2011-től bizony évente belekezdenek egy-egy új, többfeladatú, nukleáris meghajtású vadász tengeralattjáró (NATO-san: SSN) építési munkálataiba. A haditengerészet parancsnoka, Vlagyimir Viszockij admirális úgy nyilatkozott, hogy Oroszország számára jelenleg rendelkezésre áll minden, – beleértve a gazdasági illetve pénzügyi hátteret is – hogy minél előbb belekezdhessen ennek a megvalósításába. A mind a négy flottát, illetve az egyetlen flottillát megjárt Viszockij által kommunikált szándék főleg akkor tűnhet merésznek, ha hozzátesszük azt is, hogy az admirális elmondása szerint 2010-től a Fekete-tengeri Flotta számára is belekezdenének évente 1-1 hadihajóba illetve nukleáris meghajtású tengeralattjáróba. (Mondjuk, ha a Ria Novosztyi nem idézte rosszul az admirálist, akkor ez eleve ott sántít, hogy a Fekete-tengeri Flotta számára maximum a Lada-osztály volt szánva eddig, nem pedig SSN-ek…)

Visszatérve a többfeladatú SSN-ekre. Értelemszerűen itt kizárólag a Project 855-re, avagy a Yasen-osztályra (NATO: Graney) kell gondolni. A Szevmash szóvivőnőjének, Anasztázia Nikitinszkajának kapcsolódó nyilatkozata szerint a napokban megkezdetett második egység, a Kazany elektronika szempontjából már fejlettebb lesz, mint az 1992-ben elkezdett, ám anyagi okok miatt jó egy évtizedre teljesen jegelt Szeverodovinszk, melynek hadrendbe állítása csak 2010-re, esetleg 2011 elejére várható.

„A második tengeralattjáró továbbfejlesztett elektronikai és tűzvezető rendszert kap és teljes mértékben orosz komponensekből fog felépülni” – hangzott el nyilatkozatában.