|

Elkészült a 20. Erieye

Saab Microwave Systems göteborgi üzeme tegnap átadta a 20. Erieye radart, mely készen áll, hogy hordozóplatformjára szerelve átessen a végső teszteken mielőtt útra kelne megrendelője felé.

Erik Winberg, a cég Product Management Airborne Surveillance részlegének igazgatója miközben azt fejtegette, hogy mennyire büszkék is arra, hogy immáron 7 ország döntött az Erieye rendszeresítése mellet megemlítette, azt is, hogy bár külsőre a most átadott radar megegyezik a korábbiakkal, a belsőség új fejlesztésű, így különösen elégedettek, hogy a határidőket ezúttal is sikerült tartaniuk.

A Svéd Légierő Erieye rendszere Saab 340 platformon

Az fix telepítésű, nem mozgó, AESA rendszerű Erieye radar kétoldalú antennája mindkét oldalon 150-150 fokban képes hatékonyan felderíteni és nyomon követni célpontokat, és bár az oldalankénti 180 fokhoz hiányzó tartományokban a gép előtt és mögött is rendelkezik némi észlelési képességgel, azonban az elérhető információk szerint ezen tartományban nem képes az észlelt objektumok követésére. Az Erieye radar hatótávolságát normál körülmények között 450, míg intenzív elektronikai ellentevékenység, vagy alacsonyan tartózkodó objektumok esetén 350 kilométernek adják meg. A légtérellenőrzés mellett az Erieye radar a tengerfelszínen zajló események nyomon követésére is alkalmassá teszi rendszeresítőjét, azaz levegő-föld üzemmód is szerepel a képességei között.

A svédek eredetileg a Saab 340 és Saab 2000 gépeket szánták a radar hordozóplatformjának, azonban ezidáig a brazil Embraer EMB-145 hátán (Embraer R-99) nagyobb sikereket ért el. Igaz ez a jelenleg teljesítés alatt álló megrendelések végett meg fog változni, egy hajszálnyit több Saab 340 és Saab 2000 platformú Erieye AEW&C rendszer teljesít majd szolgálatot. A Saab természetesen érdekelt abban is, hogy radarrendszere minél több platformon elérhető legyen, így korábban, a lengyelek nem titkolt megnyerése végett szóban volt az EADS CASA C-295 átalakítása is.

A Mexikói Légierő R-99-ese

Jelenleg a Svéd Légierőn kívül (4 db Saab 340 –> S-100B Argus) Brazilia (5 db Embraer EMB-145 –> Embraer R-99), Görögország (4 db Embraer R-99), Mexikó (1db Embraer R-99), Pakisztán (4 db Saab 2000), Thailföld (1 db Saab 340 a Gripen beszerzés részeként) és az Egyesült Arab Emitárusok (2 db Saab 340). Malajzia pedig egyelőre a potenciális vásárlók között található.

One Response to “Elkészült a 20. Erieye”