|

Pakisztáni vegyes

Pakisztáni Sólymok, tálib rajtaütés egy katonai központon és „nem az atomerő nincs veszélyben” – ezekre számíthatnak kedves olvasóink ezen pakisztáni, erősen vegyes felvágott kapcsán. Kezdjük tán a légierővel!

A pakisztáni légierő feje október 13-án – azaz holnap – a texasi Fort Worth-ben lesz megtalálható, ott is konkrétan a Lockheed Martin helyi gyárüzemében. Elérkezett ugyanis az ideje az első F-16C/D Block 52 átadási ceremóniájának. Hosszas tárgyalások után Washington és Iszlámábád között még 2006 szeptemberének végén köttetett meg a szerződés 18 Block 52-es Falcon szállításáról. A Peace Drive I keretén belül leszállítandó 18 gép mellett Pakisztánnak opciója is van további 18 gépre. A Rao Qamar Suleman által aláírásával ellátott első gép a hírek szerint már csak jövőre érkezik meg Pakisztánba.

HAF_F-16C_Block_52

Clinton külügyminiszter asszony londoni látogatása során nyilatkozott úgy, hogy bár a szélsőséges erők a pakisztáni állam fennhatóságát kérdőjelezik meg és létét veszélyeztetik, ennek ellenére Washington meggyőződése, hogy a pakisztáni kormány illetve hadsereg ura a helyzetnek, különösen ami a nukleáris fegyverek biztosítását illeti.

Clinton ugyanakkor kitért arra, hogy a hétvégi, egy pakisztáni katonai központ elleni milicista támadás világít rá legjobban arra, hogy mekkora veszélyt is jelentenek ezen szélsőséges erők a pakisztáni államra.

„A tegnapi nap egy újabb emlékeztető volt, hogy a szélsőségesek egyre inkább veszélyeztetik az államot. … Ugyanakkor nem véljük úgy, hogy át tudnák venni a hatalmat. … Biztosak vagyunk a pakisztáni kormánynak és a hadseregnek a nukleáris fegyverek feletti teljes kontrolljában.” – nyilatkozta Clinton az Afganisztánra és Pakisztánra koncentrálódó, jó másfél órás, a brit kollégájával David Miliband-del közösen tartott sajtótájékoztatóján.

De mi is történt a hétvégén?

Pakisztán egykori fővárosában, a hadsereg központjául is szolgáló Ravalpindi-ben szombat dél magasságában 9 katonai egyenruhában érkező, felfegyverzett, feltételezések szerint tálib kapcsolattal rendelkező szélsőséges megtámadott egy katonai központot. A második ellenőrzőpontnál kialakuló tűzharcban megtizedelt soraikat – 4 támadó és 6 katona vesztette életét – rendezve a maradék 5 támadónak azonban sikerült bejutnia és 42 főt túszul ejtenie.

A túszmentő akció keretén belül a pakisztáni kommandósok vasárnap hajnalban, helyi idő szerint 06:00-kor (00:00 UTC/GMT) lendültek támadásba. A pakisztáni illetékesek szerint határozottan sikeresnek minősített akcióban 3 túsz, 2 katona és a robbanóanyaggal megtömött mellényekkel, robbanószerekkel felszerelkezett túszejtők közül 4 vesztette életét. A támadók vezére úgy tűnt kereket oldott – menekülése közben felrobbantva néhány nála lévő töltetet – de végül sikerült megsebesíteni és elfogni.


View Támadás egy pakisztáni katonai központ ellen in a larger map

One Response to “Pakisztáni vegyes”

  1. Nem túl megnyugtató lehet ott a helyzet.
    Ha gond lenne a nuki fegyverek biztonságával szerintem az amcsik örömmel rohannának oda hogy segítsenek (átvenni) azok őrzését.
    Csak mondjuk mit szólna a dologhoz a két nagy szomszéd. India és Kína.