|

Pakisztán új rakétái szolgálatra készek

Pakisztán bejelentette, hogy Hatf VI IRBM (Közepes hatósugarú ballisztikus rakéta) rakétáik készen állnak a szolgálatba állításra. A rakétákat, melyeket Shaheen 2 néven is emlegetnek, 50 láb hosszú, hat tengelyes rakéta szállító-emelő-indító jármű (TEL) segítségével szállítják.

A Hatf VI rakéta feltehetőleg a kínai M-18 rakéta továbbfejlesztett pakisztáni verziója, melyet eredetileg 1987-ban a Beijing légi bemutatón mutattak be. Az M-18 rendelkezik a legnagyobb hatótávolsággal, – az M/DF szériájú rakéták között – amely 1000 km.
Elmondások szerint e mobil, két egységből álló rakéta akár 1 tonna terhet is képes szállítani (1 db 35 kilótonnás robbanófej)
Az elmúlt négy év során legalább 5 sikeres kilövést hajtottak végre. A rakéta 2000 km-es hatósugarával elérheti Bombay-t, Új Delhi-t, Lucknow-t, és Jaipur-t is, nem is beszélve az észak-indiai katonai létesítményekről.

Mind a 7 Hatf szériájú rakétát az elmúlt 20 év során fejlesztették ki. A legkisebb az 1.5 tonnás Hatf I, ami 1989-ben készült el, fél tonnás robbanófejet képes célba juttatni 80 kilométeres hatósugarán belül.
Szintén 1989-ben jelent meg a 2.5 tonnás Hatf II, mely már 180 kilométeres hatósugárral bírt, igaz szintén csak fél tonnás robbanófejjel látták el.
A 4 tonnás Hatf III rakéta már 300 kilométeres hatósugárral rendelkezett, szintén fél tonnás robbanófejet szeretek a rakétába.
A 9,5 tonnás Hatf IV, mely már 1 tonnás robbanófejet szállított, közel 700 kilométeres hatósugárral bírt.
A 16 tonnás Hatf V az utolsó folyékony üzemanyaggal hajtott, máig szolgálatban tartott rakéta. 1998-ben tesztelték először, közel 2000 kilométeres hatósugara van. Jólehet nemsokára e rakétát is lecserélik utódjával a Hatf VI rakéta.
Először 2000-ban mutatták be e legújabb típust, igaz sok évnyi fejlesztés kellett ahhoz, hogy hatékony legyen.
Végül megemlítendő még a 1.5 tonnás Haft VII cirkálórakéta is. E rakétát 2005-ben tesztelték először.

Pakisztán többféle kínai, észak-koreai rakéta megoldást, technológiát felhasznált, illetve rakéta komponenseket is vásárolt az említett két országtól. A pakisztáni nukleáris és ballisztikus rakétái, melyek átjutnak az indiai védelmi rendszeren is, egyfajta végső garanciát jelentenek az ország számára, hogy India sosem fogja meghódítani őket.