|

Lecsukják a Hadurat?

Tegnapi nap (március 6.) során Bankogban letartóztatták a már régóta körözött hírhedt 41 éves orosz fegyverkereskedőt, Victor Bout-t. Bout-t amerikai megkeresésre, táj hatóságok fogták el. A kereskedőt – U.S. Drug Enforcement Agency (DEA) képviselőjének elmondása szerint – fegyverkereskedelem mellett azzal is vádolják, hogy föld-levegő rakétarendszereket (SAM), páncéltörő rakétakilövőket adott el a Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia szervezetnek. (FARC – a kolumbiai kormánnyal harcban álló szervezet, melyet az Amerikai Egyesült Államok terrorszervezetnek nyilvánított)

Az amerikai droghatóságok részvételét az indokolta, hogy az említett terrorszervezet fegyverekkel – melyeket a DEA szerint Bout szolgáltatott nekik – védte a kokain üzletét, nehezítve a hatóságok munkáját.

DEA informátorok szerint Bout azonnal el tudott volna adni 100 SAM-et, biztosítani tudott volna helikoptereket, páncéltörő rakétakilövőket, 5 millió dollárt kért volna a FARC-tól a fegyverekért.

Bout ellen több országban is folyt már nyomozás fegyverkereskedelem vádja miatt, de ezeddig senkinek sem sikerült rábizonyítania. A konkrét vádak mellett egyébként feltételezik, hogy Bout afrikai diktátoroknak, haduraknak, Líbia vezetőjének, Moammar Gadhafi-nek, a Táliboknak, a zairei diktátornak, Mobutu Sese Seko-nak, valamint az angolai polgárháborúban mindkét félnek adott el fegyvereket.

Bout több cégből (jobbára álcégek) álló hálózatot épített ki, s kb. 50 teherszállítógéppel rendelkezik, melyek segítségével a U.S. Treasury Department jelentése szerint a világ bármely pontjára el tud juttatni fegyvereket, többekközt helikoptereket, tankokat is.

Az Interpol orosz irodájának elmondása alapján Bout már 2002 februárja óta a listájukon szerepel, amikor is a Belga hatóságok nemzetközi elfogató parancsot adtak kik ellene. Akkor az Afrikában értékesített fegyver eladásából származott vagyon tisztára mosásával vádolták.

Az orosz Külügyminisztérium bejelentette, hogy március 6-án megkereste a táj hatóságokat magyarázatot kérve az őrizetbevétel miatt. Az amerikai hatóságok természetesen Bout USA-nak való kiadatását kérik.

Bout orosz ügyvédje, Viktor Burobin újságíróknak megemlítette, hogy Tájföldön nem emeltek hivatalosan vádat még ügyfelével szemben. Azt is hangsúlyozta, hogy védence ezeddig nem sértette meg az orosz törvényeket, valamint az orosz hatóságok sosem kaptak hivatalos megkeresést az Egyesült Államoktól nyomozási cselekmények elvégzésére Bout ügyében.

„Ez azt jelenti, hogy egy orosz állampolgárt jogtalanul tartóztattak le egy külföldi állam területén.” – hangsúlyozta az ügyvéd. Burobin el kívánja érni, hogy Bout-t adják ki Oroszországnak, s ne harmadik országban emeljenek ellen vádat.

Érdekességképpen: a 2005-ben bemutatott „Lord of War” című filmben, mely Douglas Farah és Stephen Braun „Merchant of Death” című könyvén alapul, Nicholas Cage, Bout-t személyisítette meg „Yuri Orlov” néven.

One Response to “Lecsukják a Hadurat?”