|

India kész felgyorsítani rakétagyártását

India katonai fejlesztéseiért felelős, vezető beosztású Shri M. Natarajan keddi nyilatkozatát követően tegnap újabb, a rakétaerőt érintő bejelentés érkezett a szubkontinensről.


India mondandóját, miszerint kész a nagy hatósugarú, Kína belső régióit is elérő rakéták termelésének gyors felfuttatására V.K. Saraswat, India rakétafejlesztési programjának vezetője kommunikálta a nagyvilág felé.

Belső információk szerint ez Kínának szóló válasz az utóbbi időben megszaporodó határsértésekre. Ezzel párhuzamosan mintegy 6 000 katonát vezényeltek a problémás határszakaszra.

Mint ismeretes India Kínával való rövid összecsapása 1962 óta rendezetlen határvonalat hagyott maga után.

Saraswat nyilatkozatában kiemeli, hogy a korábbi időszakkal ellentétben India már sokkal gyorsabban képes hadrenbe állítani rakétáit, hiszen a szükséges gyártósorok már rendelkezésre állnak. Valamint a következő generációs rakéták fejlesztése is könnyebbé vált a civil szektor egyre jelentősebb bevonása végett.

One Response to “India kész felgyorsítani rakétagyártását”